1p
Az eddigi trendnek felelnek meg a fogyasztói árak változásának májusi adatai, így a jegybank folytathatja kamatcsökkentési ciklusát. London szerint bőven 4 százalék alá vághatják az alapkamatot.

A Statisztikai Hivatal (KSH) közlése szerint - ahogy arról a Privátbankár is beszámolt - az elemzői várakozásoknál alacsonyabb, 1,8 százalékos infláció volt májusban és az előző hónaphoz képest 0,1 százalékkal csökkentek a fogyasztói árak. A szezonálisan kiigazított maginfláció az áprilisival megegyező 0,2 százalékos volt az előző hónaphoz és 3,2 százalékos volt az egy évvel korábbihoz képest.

Érezni a rezsicsökkentést, 4 százalékig mehet az alapkamat

Kuti Ákos

Kuti Ákos, az Equilor vezető elemzője szerint a májusi inflációs adatok "egybevágnak" az elmúlt hónapok értékeivel. Éves bázison a háztartási szolgáltatások árai és az üzemanyagárak csökkentek, azaz érezhető mind a rezsicsökkentés, mind az olaj nemzetközi árának csökkenése - mondta. Szerinte az az igazi kérdés, hogy 2014 február-márciusban, amikor a rezsicsökkentés hatása kikerül az adatokból, akkor milyen infláció lesz.

"Úgy látom, hogy egyelőre nem ezzel foglalkoznak a befektetők", és a forint sem annyira gyenge, továbbá a világon sincs akkora probléma, így a Magyar Nemzeti Bank folytathatja kamatcsökkentési ciklusát. Az Equilor arra számít, hogy a ciklus 4 százalékos kamatszintig folytatódik. A jegybanki alapkamat jelenleg 4,50 százalék, miután a monetáris tanács egymást követő 10 alkalommal is 25 bázispontos kamatcsökkentést hajtott végre.

Tovább csökkenhet az infláció

Suppan Gergely

Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője szerint az infláció szeptemberig akár 1,5%-ig mérséklődhet, nagyrészt az üzemanyagárak tavaly őszi meredek emelkedése, illetve annak bázishatása miatt. Az élelmiszerárakra nézve enyhülő nyomást jelenthet a mezőgazdasági termelői árak mérséklődése, valamint a nemzetközi gabonaárak meredek zuhanása is, ami később akár lefelé mutató meglepetést is okozhat, amit a tavalyinál jóval kedvezőbb terméseredmények is támogathatnak.

Az elemző szerint az idén 2, jövőre 2,9 százalékos lehet az átlagos infláció, így mivel az infláció várhatóan az egész év során bőven a 3 százalékos inflációs cél alatt maradhat, a kamatcsökkentési ciklus folytatódhat.

Suppan Gergely szerint a legutóbbi piaci folyamatok megakadályozhatják a kamatok jelentős csökkentését: az elmúlt időszakban ugyanis a Fed több döntéshozója a mennyiségi lazítás ütemének csökkentése mellett foglalt állást. Mint mondta: jelenleg csupán egy további 25 bázispontos kamatcsökkentés van beárazva, ezért arra számítanak, hogy a következő két hónapban 4 százalékra csökkenhet az alapkamat. Suppan szerint a további kamatcsökkentésekhez az ország kockázati megítélésének, illetve a nemzetközi hozamkörnyezet jelentős javulására van szükség.

A kötvények felé fordulhatnak

Horváth István

Horváth István, a K&H Alapkezelő befektetési igazgatója szerint a továbbra is alacsony infláció mellett még mindig van tér kamatcsökkentésre. Ezt várhatóan az sem fogja akadályozni, hogy Magyarországot is elérte a feltörekvő piacokon történő tőkekivonási hullám, és a forint 300 fölött jár, miközben a kötvényhozamok is 1-1,5%-ot emelkedtek.

A hosszú kötvényhozamok az egy hónappal korábbi 5%-hoz képest jelenleg 6-6,5% körül mozognak, és a rövid kötvényhozamok is 4-4,5% körüli szintre jöttek föl – mondta az befektetési igazgató. „Mindez egyúttal azt is jelenti, hogy befektetési szempontból a jelenlegi hozamszinteken újra érdekesek lehetnek a rövidebb futamidejű hazai kötvények a várhatóan 4%-ig csökkenő alapkamat miatt” – tette hozzá a befektetési szakember.  A Privátbankár összefoglalóját az állampapírokról itt olvashatja el.

London szerint csak küldöli folyamatok állhatnak a kamatcsökkentés útjába

A keddi adatismertetés után a 4cast nevű vezető londoni pénzügyi-gazdasági elemzőház szakértői kiemelték, hogy a tartós és az egyéb fogyasztási iparcikkek havi összevetésű árcsökkenése különösen figyelemreméltó, tekintettel a megelőző hónapok gyenge forintárfolyamára.
A ház elemzői szerint ez jó előjel a maginflációs folyamatok szempontjából is.

A 4cast közgazdászai szerint az általános inflációs folyamat is a dezinfláció folytatódására vall, az összes komponensre kiterjedően. Az MNB Monetáris Tanácsa - különös tekintettel a várható további közműdíj-csökkentésekre - inflációs szempontból kényelmes helyzetben van a kamatcsökkentések folytatásához; a fő korlátozó tényezőt a globális kockázatvállalási készség jelenti - vélekedtek a 4cast elemzői.

Két vágást várnak

A BNP Paribas bankcsoport felzárkózó piacokkal foglalkozó szakértői szintén azt emelték ki, hogy az alacsony magyarországi infláció segíti az MNB enyhítési ciklusát. A ház elemzői ugyanakkor közölték, hogy már csak két kamatcsökkentést várnak a magyar jegybank részéről, júniusban és júliusban, és így az enyhítési ciklus végére 4,00 százalékos jegybanki alapkamatot valószínűsítenek.

A BNP Paribas elemzői arra számítanak, hogy a magyar gazdaság gyorsuló növekedése szükségtelenné teszi a további monetáris enyhítést e kamatszint elérése után. A cég szakértői nemrégiben jelentősen javították a magyar gazdaság teljesítményére adott előrejelzésüket. Minap ismertetett, felülvizsgált prognózisukban közölték: a vártnál sokkal jobb idei első negyedévi kiindulópont alapján most már 0,7 százalékos gazdasági növekedéssel számolnak Magyarországon 2013 egészében az eddig jósolt 0,4 százalékos visszaesés helyett, 2014-re pedig 1,8 százalékos GDP-növekedést várnak. További részleteket itt olvashat.


Ez a növekedési környezet azonban a BNP Paribas elemzői szerint azt is valószínűsíti, hogy akár már az idei év végén ismét felfelé ható inflációs nyomás alakulhat ki. A ház közgazdászai e várakozásukkal indokolták azt a prognózisukat, amely szerint az MNB a 4,00 százalékos alapkamat elérése után valószínűleg leállítja az enyhítési ciklust. Ez az előrejelzés mindazonáltal messze a londoni konszenzus felett van.

Tovább is van?

A City elemzői közösségén belül a Bank of America-Merrill Lynch bankcsoport londoni globális piacelemző részlegének (BofA Merrill Lynch Global Research) közgazdászai tartják érvényben az MNB kamatmélypontjára vonatkozó legalacsonyabb előrejelzést.

A ház szakértői annak a véleményüknek adtak hangot, hogy a jelenlegi magyarországi inflációs kilátások alapján, valamint a legnagyobb jegybankok várhatóan továbbra is rendkívül alacsonyan maradó irányadó kamatainak környezetében megvannak a feltételei további 2,00 százalékpontnyi MNB-kamatcsökkentésnek, és így a magyar jegybank alapkamata 2014 elejére 2,50 százalékig süllyedhet.

Ennél magasabb, de így is jóval 4,00 százalék alatti előrejelzést tartanak érvényben a JP Morgan globális pénzügyi szolgáltató csoport londoni elemzői: az ő jelenlegi várakozásuk szerint az MNB az idei év végére 3,25 százalékig csökkenti alapkamatát.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Somogyi Zoltán: Van oka Orbán Viktornak aggódni
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. április 9. 10:57
A Political Capital szociológus alapítója az április 8-ai élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 95. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Nagy üzleteket kötött J. D. Vance Budapesten
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 10:44
Sok-sok milliárd forint értékben vesz fegyvert, olajat és erőművet Magyarország, illetve magyar cégek.
Makro / Külgazdaság Leesett az elemzők álla: váratlan fordulat Németországban
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 10:21
Pont az ellentétét várták.
Makro / Külgazdaság Jöhet a fordulat az amerikai kamatoknál?
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 08:34
Egyre inkább fontolgatják a kamatemelés lehetőségét a Fed döntéshozói.
Makro / Külgazdaság Megreccsent a román gazdaság egyik fontos pillére
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 08:19
Csökken a termelés, de még így is hatodik helyen vannak az unióban.
Makro / Külgazdaság A világ szenved, Kína nevet – de miért nem hiányzik nekik az olaj?
Litván Dániel | 2026. április 9. 05:41
Évtizedek óta készülnek erre a helyzetre, és most több szempontból is learatják a babérokat. Miért nem fáj annyira a világ legnagyobb olajimportőrének az iráni válság?
Makro / Külgazdaság Már hivatalos, hogy megvárja az új kormányt a magyar ipar a felfutással
Imre Lőrinc | 2026. április 8. 16:06
A vártnál jóval erősebb januári teljesítmény után februárban ismét csalódást keltett a magyar ipar. Ráadásul a közel-keleti háború okozta energiaárrobbanás hatásai még nem is látszódtak meg a visszaesésben. Ha minden jól alakul – és a feltételes mód itt duplán indokolt –, akkor 2026-ban talán véget érhet az ipar három éve tartó vesszőfutása.
Makro / Külgazdaság Ez a szektor még hónapokig érezheti a Hormuzi-szoros lezárásának hatásait
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 13:36
Sokáig tarthat, míg helyreáll az ellátás.
Makro / Külgazdaság Nálunk kérdezhet is Somogyi Zoltántól – élő adás a Klasszis Klubban
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 13:16
A Political Capital szociológus alapítójával való beszélgetést fél 2-től a Klasszis Média YouTube-csatornáján és lapunk Facebook-oldalán közvetítjük.
Makro / Külgazdaság A turkálókban sokkal jobban nőtt a forgalom, mint az élelmiszerboltokban
Vámosi Ágoston | 2026. április 8. 12:21
Nem tud lépést tartani a fogyasztás a reálkeresetek növekedési ütemével, összesítve az élelmiszerboltokban volt a legkisebb a bővülés az egy évvel ezelőttihez képest. Ezek a fő megállapításai az elemzőknek a KSH februári kiskereskedelmi adatait nézve.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG