1p

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

A platform, ahol az egészségügyi ökoszisztéma kulcsszereplői – gyártók, szolgáltatók, biztosítók, döntéshozók – közösen gondolkodnak az iparág jövőjéről.

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) enyhén módosíthatja lefelé Románia idei gazdasági növekedésére vonatkozó előrejelzését, miután a legutóbbi statisztikák valamelyest gyengébbek a vártnál képest - jelentette ki Jeffrey Franks, az IMF romániai küldöttségének a vezetője  kedden Bukarestben.

Franks emlékeztetett arra, hogy az IMF az idén 1,3 százalékos gazdasági növekedésre számít Romániában, de a legutóbbi gazdasági statisztikák azt mutatják, hogy az eredmények valamelyest gyengébbek a remélt eredményekhez képest. A román pénzügyminisztérium korábban jelezte, hogy az év első két hónapjában a központi költségvetés bevétele valamivel kevesebb volt a remélt értékhez képest.

Kedden egy napos romániai látogatásra érkezett Dominique Strauss-Kahn, az IMF vezérigazgatója is, aki a Bukarestből való elutazása előtt a repülőtéren újságíróknak elmondta, hogy Románia nehéz pénzügyi helyzetben van, de bízik benne, hogy a román kormány intézkedései javulást idéznek elő, ugyanakkor elégedett Bukarest monetáris politikájával.

A nemzetközi pénzintézet vezetője óvatosságra intette Romániát. Hangsúlyozta, hogy még nem lábalt ki az ország a gazdasági válságból, amely keményen sújtotta Romániát is, hiszen tavaly 7,1 százalékkal esett vissza a gazdaság 2008-hoz képest. Hozzátette: annak ellenére, hogy Romániában az idén elfogadható gazdasági növekedést regisztrálnak, ez nem jelenti azt is, hogy az ország kilábalt a gazdasági válságból.

Figyelmeztetett arra, hogy a munkanélküliség rátája - amely jelenleg 8,3 százalék - a következő hónapokban még növekedni fog. Leszögezte: nem beszélhetünk a gazdasági válság befejeződéséről, amíg a munkanélküliség nem kerül csökkenő pályára.

Románia tavaly márciusban kötött csaknem 20 milliárd euró értékű készenléti hitel megállapodást az IMF-fel és az Európai Unióval.

A hét kérdése:
A Fidesz-KDNP fölényes győzelmét jósolják a közvélemény-kutatók. Ön szerint mennyivel nyer a párt? Szavazzon!

Románia komoly kapcsolatot szeretne a Valutaalappal
Magyar cégek: nem csak a bankok nem adnak pénzt
Görög segély: úgyis az IMF lenne az első

MTI

 

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Vlagyimir Putyin még egyáltalán nem dörzsölheti a markát olajbevételei miatt
Privátbankár.hu | 2026. március 17. 17:00
A Reuters keddi számításai szerint az orosz szövetségi költségvetés olaj- és gázadóiból származó bevételei márciusban várhatóan 52 százalékkal, 520 milliárd rubelre – 6,4 milliárd dollárra – csökkennek a 2025-ös év azonos hónapjához képest a gyengébb olajárak és az erősebb rubel miatt.
Makro / Külgazdaság Dobogón volt tavaly a magyar infláció az EU-ban
Privátbankár.hu | 2026. március 17. 16:40
Az Eurostat legújabb adatai európai kitekintésben azt mutatják, hogy hazánkban Horvátországgal megegyező értékkel a harmadik legmagasabb volt az éves átlagos infláció 2025-ben – mutat rá a GKI.
Makro / Külgazdaság Szörnyű katasztrófát okozhat az iráni háború – figyelmeztet az ENSZ
Privátbankár.hu | 2026. március 17. 16:00
Tízmilliók éhezhetnek majd, ha a nyárig elhúzódik a háború – írja a Világélelmezési Program (WFP) elemzésében.
Makro / Külgazdaság Török Gábor: az állás a valóságban szorosabb lehet, bejöhet a Fidesz kampánya
Privátbankár.hu | 2026. március 17. 12:36
Minimális esélyt ad a Tisza kétharmados győzelmének a politológus, a győzelemre is csak kicsit tartja esélyesebbnek Magyar Péteréket.
Makro / Külgazdaság Szerdától még drágább lesz a tankolás
Privátbankár.hu | 2026. március 17. 12:04
Tovább nőnek a piaci árak, lassan literenként száz forintot lehet spórolni a védett áras gázolajjal.
Makro / Külgazdaság 2,3 millió magyar revolutos élete változik meg
Privátbankár.hu | 2026. március 17. 11:41
Kell félteni az ingyenes átutalásokat? Fiókteleppel és „rendes” magyar bankszámlákkal újit a cég.
Makro / Külgazdaság Ön is szívhatja a fogát a Hormuzi-szoros lezárása miatt
Privátbankár.hu | 2026. március 17. 11:22
A fontos szállítási útvonal lezárásának hatásait Magyarországon is érezni.
Makro / Külgazdaság Nagy változások jönnek a BUX indexben
Privátbankár.hu | 2026. március 17. 10:56
Három részvény be, egy ki. Az MBH Banknak is nagy lépés ez.
Makro / Külgazdaság Gyorsan elkapkodták a Demján Sándor Program szabad felhasználású forgóeszköz-finanszírozásának megemelt keretét
Privátbankár.hu | 2026. március 17. 10:26
Ezután is elérhetők azonban az EXIM további konstrukciói.
Makro / Külgazdaság Így készülhetünk az orosz gáz utáni időkre? Szépen összejöttek az állami tízmilliók
Privátbankár.hu | 2026. március 17. 09:54
Már 70 milliárd felett jár a maximum tízmillió forintos felújítási programban igényelt támogatások összege.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG