3p
Donald Trump erőteljes költségvetési gazdaságélénkítő programot hirdet, és mivel ennek keresletnövelő hatása jelentős lendületet ad majd az inflációnak a már most is csaknem teljes kapacitással működő amerikai gazdaságban, a jegybank szerepét betöltő Federal Reserve sokkal meredekebb monetáris szigorítást hajthat végre a következő két évben, mint amire most készülnek a piacok.
Donald Trump megválasztott amerikai elnök támogatóihoz beszél a megválasztását megköszönő körútja újabb állomásán, az Alabama állambeli Mobile-ban 2016. december 17-én. (MTI/AP/Brynn Anderson)

Az egyik legnagyobb londoni pénzügyi-gazdasági elemzőház, a Capital Economics 2017-re szóló előrejelzési összeállítása szerint a Trump-kormány gazdaságösztönző intézkedései nyomán erősödő kereslet 3 százalék fölé hajtja jövőre az amerikai maginflációt. Ennek egyik következménye az lesz, hogy az Egyesült Államok és a többi magasan fejlett gazdaság monetáris politikája között sokkal szélesebb ívű lesz a széttartás, mint ahogy azt a legtöbb piaci szereplő várja.

A Capital Economics prognózisa szerint a Fed 2017-ben és 2018-ban is négy-négy kamatemelést hajt végre, sokkal többet, mint amennyit a piac jelenleg áraz. Ezzel éles ellentétben áll, hogy az euróövezeti jegybank (EKB) és a Bank of Japan a belátható előrejelzési távlatban valószínűleg egyaránt folytatja mennyiségi enyhítési ciklusát.

Durván megerősödhet a dollár

A gazdasági erőcentrumok e meredeken széttartó monetáris politikájának következményeként a Capital Economics előrejelzése szerint a dollár 2017 végére az 1:1-es árfolyamparitás alá, 0,95 dollárra drágul az euróhoz képest a jelenlegi 1,04 dollár/euró körüli szintekről. A ház eddig 1:1-es dollár/euró-árfolyamot várt a jövő év végére.

A cég londoni elemzői hasonló dollárerősödést várnak a japán jennel szemben is: új előrejelzésük szerint a dollár 2017 végéig 130 jenre drágul a jelenlegi 118 jenről, míg korábban 120 jen/dolláros árfolyamot valószínűsített 2017 végére.

Mire készül Trump?

Az Oxfordi Egyetem Londonban működő gazdasági elemzőrészlege, az Oxford Economics a jövő évi globális kilátásokról összeállított prognóziscsokrában alapeseti előrejelzésként azt jósolja, hogy Trump kormánya a személyi jövedelemadót és a társasági adót ezermilliárd dollárral csökkenti, és 200 milliárd dollárt fordít költségvetési forrásokból infrastrukturális fejlesztésekre.

Nem tudhatjuk, a leendő amerikai elnök a kampányban elsütött ígéretei közül mennyit lesz képes valódi intézkedésekre váltani, ha azonban valóban elkezd leszámolni a globalizációval és protekcionista fordulatot hoz az amerikai gazdaságban, az alaposan átírhatja majd a tőkepiaci árakat. A háttérről itt írtunk bővebben >>
A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
Makro / Külgazdaság Irán hétnapos tervvel nyitná újra a Hormuzi-szorost
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:52
Irán olyan hétnapos tervet terjesztett az Egyesült Államok elé, amelynek végén Teherán újranyitná a Hormuzi-szorost, és ismét tárgyalóasztalhoz ülne Washingtonnal – közölte Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter New Yorkban, amiről az MTI adott hírt. A javaslat életbe lépését Teherán bizonyos amerikai lépésekhez köti.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping arra kérte Trumpot, hogy ellenezze Tajvan függetlenségét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 08:52
Hszi Csin-ping arra kérte Donald Trump amerikai elnököt, hogy Washington „ellenezze Tajvan függetlenségét”, és óvatosan kezelje a sziget ügyét. A kínai államfő a csütörtöki washingtoni csúcstalálkozón az amerikai–iráni konfliktus rendezésére is a tárgyalásokhoz való visszatérést sürgette – írta meg az Index.
Makro / Külgazdaság Augusztusban is több lett a munkanélküli magyar
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 08:30
A munkanélküliek száma 229 ezer fő a KSH augusztusi adata szerint.
Makro / Külgazdaság Újra fellángolt a Brexit-vita: tízéves tervet javasol Tony Blair intézete
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 07:33
Nagy-Britanniának azt a célt kellene kitűznie, hogy tíz éven belül ismét csatlakozik az Európai Unióhoz – erre tett javaslatot a Tony Blair Institute for Global Change. Az MTI információi szerint az egykori brit miniszterelnök által alapított elemzőintézet szerint ehhez azonban nemcsak Londonnak kell változtatnia Brexit utáni politikáján, hanem az EU-nak is jelentős reformokat kellene végrehajtania.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG