1p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Bajnai Gordon miniszterelnök szerint meg kell erősíteni a rendőrség iránti bizalmat, ebben a rendőrök mellett a politikusoknak, az állami vezetőknek és az állampolgároknak is dolguk van
Bajnai Gordon miniszterelnök szerint meg kell erősíteni a rendőrség iránti bizalmat, ebben a rendőrök mellett a politikusoknak, az állami vezetőknek és az állampolgároknak is dolguk van.

A kormányfő a rendőrség budapesti székházában tartott keddi parancsnoki állománygyűlésen kitért arra, hogy a válságkezelő program pillérei közül a munkahelyek védelme, a gazdasági egyensúly helyreállítása, az ország újbóli növekvő pályára állítása mellett a közbiztonságérzetet is javítani kell. Hozzátette: a válság amellett, hogy nem független a nemzetközi válságtól, nemcsak gazdasági és szociális, hanem lelki jellegű is, aminek a legnyilvánvalóbb megjelenése a bizalomhiány.

A kormányfő a többi között a fokozottabb közterületi jelenlétet, a bűnügyi szolgálat növelését, a külső szervekkel - közterület-felügyelettel és polgárőrséggel - való szorosabb együttműködést határozta meg a rendőrség feladatának. Hozzátette: szükséges, hogy a jövőben jobban értékeljék a rendőrség erőfeszítését, és több együttműködésre van szükség az állampolgárok és a rendőrség között, valamint a politika világában is, hogy a rendőrség megbecsülése, értékelése a közvélemény szemében is helyreálljon. A miniszterelnök kifejtette: egy-egy súlyosabb bűncselekmény hónapokra visszavetheti a közbiztonságba vetett bizalmat.

Mint mondta, a közelmúltban sok aggasztó tragikus bűncselekmény történt, "ezek közül is kiemelkedik az, amely roma polgártársaink ellen irányult". A kormányfő hozzátette: a támadásokat a Magyar Köztársaság intézménye elleni direkt támadásnak tartja, és azt várja és kéri a rendőrségtől, hogy mindent tegyen meg a bűncselekmény-sorozat megállítására és az elkövetők felderítésére. Nem lehet sem személyi, sem szervezeti, sem jogi akadálya annak, hogy megvédjük az országot ettől az alantas, gyáva támadástól - szögezte le.

Május elején lendületet vett a forint; az euró árfolyama újra 280 alá került. Ön milyen EUR/HUF-árfolyamra számít június végére? Szavazzon!
Felhívta a figyelmet arra, hogy régen sokan lenézték a Kádár-rendszer rendőrségét, azonban a szervezet az elmúlt húsz évben óriási utat tett meg a közbizalom felé. "Amit véghezvittek, a leglátványosabb sikertörténet. Köztiszteletben álló rendőrség épült fel az önök révén" - fogalmazott a miniszterelnök. Bajnai Gordon kifejtette: azt várja a rendőröktől, hogy minden külső kritika ellenére, a jogos kritikát megfogadva és nem elbátortalanodva a jogtalan kritikától, a tudásuk, képességeik legjavát adva védjék a közbiztonságot és az országot.

A politikus tisztelje a rendőrt

Tíz év járhat rendőrverésért   
Magyarország politikusainak - jöjjenek bármelyik oldalról - a dolguk az, hogy a rendőrség munkáját tiszteljék, ha kell, okkal kritizálják, de ok nélkül ne bántsák - jelentette ki a kormányfő. Hozzáfűzte: "több méltányosságra és önmérsékletre van szükség a politikusoktól abban, hogy támogassuk a rendőrséget munkájának védelmében, munkájának végzésében". Mint fogalmazott, a kormány dolga, hogy a lehetőségek függvényében megadja mindazt az anyagi, erkölcsi, jogi támogatást, ami ahhoz kell, hogy a rendőrség a munkáját tisztességgel, a polgárok megelégedésére végezhesse.

A miniszterelnök közlése szerint a közterületi szolgálat növeléséhez szükséges túlóra fedezetét a kormány biztosítja, a kistelepüléseken intenzívebb rendőri jelenlét lesz, kiterjesztik a körzeti megbízotti hálózatot, állandó rendőri jelenlét vagy rendszeres járőrözés lesz a bűnözés által fokozottan érintett településeken. Bencze József altábornagy, országos

A három csapás a megoldás?
A Fidesz reakciója
A kormány által megkezdett, közbiztonsággal kapcsolatos lépések nem valós változásokat eredményeznek, csupán az alkalmatlanság palástolására szolgálnak -írja Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében.. A tervezett intézkedések nem fogják érdemben megváltoztatni a magyar közbiztonsági állapotokat. Fél éve adós a kormány annak megválaszolásával, mi történt például Kiskunlacházán, vagy mi történt Veszprémben, illetve azoknak a bűncselekményeknek a felderítésével, amelyek - úgy tűnik - sorozatszerűen sújtják a magyarországi kisebbségeket. Amikor a Fidesz Három Csapás törvényjavaslatáról volt szó az Országgyűlésben, a szocialista pártnak lehetősége lett volna, hogy bebizonyítsa: nem a bűnelkövetők, hanem a jogkövetők pártján áll. A kormánypárti képviselők azonban nem engedték, hogy a javaslatot a parlament megtárgyalja. Ezért kezdett a Fidesz aláírásgyűjtésbe, amelytől azt reméljük, hogy nyomást gyakorol a kormányra, és a parlament köteles lesz a javaslatot megvitatni. A Három Csapás rendkívül szigorú - a legtöbb esetben életfogytig tartó - börtönbüntetéssel sújtaná mindazokat, akik három súlyos, erőszakos bűncselekményt követnek el. Ez a törvény alkalmas a bűnözők elrettentésére, így jelentősen növeli minden törvénytisztelő ember biztonságát.

OS

rendőrfőkapitány beszámolójában felidézte a rendőrség elmúlt évben indított és sikeresnek bizonyult programjait. Mint mondta, a már elindított programok folytatása, a bűnüldözési eredmények megtartása, javítása az idei év legfontosabb feladata.

A cselekvési terv

A főkapitány ismertette a márciusban megkezdett, 61 pontos cselekvési program elemeit, amire korábban 14 milliárd forint támogatást kapott a rendőrség. Ennek részeként a leginkább veszélyeztetett mintegy 200 településen növelik a rendőri jelenlétet, a Budapesti Rendőr-főkapitányságon március 1-től 150 fővel megerősítették a közterületi szolgálatot, amíg a másodéves hallgatók meg nem jelennek a szolgálati helyükön. Előre hozták a szakközépiskolákban a szakvizsgát, emiatt már 6 héttel a tervezett előtt, május 16-tól 780 fővel nő a közterületi rendőrök száma a fővárosban.

Kiemelte: a rendőrség számára becsületbeli ügy a romák elleni támadások elkövetőinek felderítése, a kiskunlacházi emberölés és a Cozma-ügy felderítése. Április 30-ig 14 megyei rendőr-főkapitányság számolt be a közgyűlése előtt az elmúlt évi munkájáról, ezeket elfogadták a testületek. További 570 rendőrkapitányság is beszámolt települési önkormányzatnak, egyedül Balmazújvárosban nem fogadták el a beszámolót a létszámhiány elleni tiltakozásul.

Miközben a rendőrség csupa jeles és kitűnő osztályzatot kap, a sajtó és a politika egy-egy ügyet kiragadva támadja, ez pedig elbizonytalanítja az állományt - jegyezte meg Bencze József, hozzátéve, hogy nélkülözhetetlen ebben a helyzetben a minisztérium és a kormány támogatása.

Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter az állománygyűlés után újságíróknak azt mondta: a miniszterelnök egyértelműen hitet tett az ez év tavaszán kezdődött program mellett. Hozzátette: a kormányfő világossá tette, hogy a kormány meg fogja adni mindazt a támogatást, ami szükséges a rendőrség által elvégzendő, az ország polgárai által elvárt fordulathoz. Közlése szerint ez jogszabály-módosítást és pénzt jelent. Az MTI finanszírozást firtató kérdésére azt mondta: a kormányfő által bejelentett anyagi támogatás pluszpénzt jelent. Példaként említette, hogy azzal számoltak, ha a korpótlékot minden arra jogosult igénybe veszi, akkor ez éves szinten kétmilliárd forintba kerülne. Ezt utólagos elszámolással negyedévente biztosítanák a rendőrségnek. A miniszter hozzátette: mindemellett azonban a kormányfő a követelményeket is pontosan meghatározta.

Bajnai: nem kötelező nagy házban lakni
Ingatlanadó: a nyugdíjasoknak nem kötelező
Jönnek az új adótörvények!
Bajnai nem hagyja futni az adókerülőket
A kormány segít a Bajnai-csomag áldozatain
Holnap lefejezik a táppénzt
Nem bír el a rendszer ennyi nyugdíjast
TB-nyugdíj: akkor sem mennénk vissza, ha lehetne 
"A Bajnai-csomag öl, butít és nyomorba dönt"

MTI, Privátbankár

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter: „Nem abból a kőbányából érkezik a paksi beruházásra a több tonna kő, amire sokan gondolnak”
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 17:30
Magyar Péter miniszterelnök és két szakember tartott sajtótájékoztatót a paksi helyzettel kapcsolatban. Arról is beszélt, hogy a két beruházásról döntöttek a Duna vízszintjének megemelése érdekében.  
Makro / Külgazdaság Mi vár az autósokra a benzinkutakon? Itt az előrejelzés
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 16:46
Péntekre sem érkezik újabb nagykereskedelmi árváltozás.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter: újra apadásnak indult a Duna
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 16:02
Erről a kormányzati tájékoztatón beszélt.
Makro / Külgazdaság Új fejlemény az MNB-botrányban: dokumentumokat adtak át az ügyészségnek
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 15:02
Az előző jegybanki vezetés idején történt ügyben.
Makro / Külgazdaság Teljesen leálíltják Románia egyetlen atomerőművét a vízállás miatt
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 11:40
Túl alacsony a Duna, és a vízállás folyamatosan és jelentősen csökken. Románia jelentős, 2000 megawattot meghaladó áramimportra szorul a leállítás után az esti csúcsidőben.
Makro / Külgazdaság Nem tétlenkedett Krausz Ferenc: új vállalkozást alapított
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 10:42
Az államhoz kerülnek a Nobel-díjas fizikushoz, Krausz Ferenchez köthető Élvonal Alapítvány közfeladatai és a hozzá tartozó Molekuláris Ujjlenyomat Kutató Központ (CMF) – mindeközben a tudós egy hónapja már létre is hozott egy új vállalkozást.
Makro / Külgazdaság Nagyot megy az autógyártás, de van egy magyar ágazat, ami ennél is meredekebben bővül
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 08:59
A számítógép, perifériás egység gyártása 116 százalékkal emelkedett egy év alatt. Az ipar összességében bővült éves alapon, de májushoz képest júniusban visszaesést mért a KSH.
Makro / Külgazdaság Dübörög az út- és vasútépítés, de az építőipar összességében így is visszaesett
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 08:30
Kevesebb új építőipari szerződést is kötöttek, és az épületek építése is jelentősen csökkent. 
Makro / Külgazdaság A magyar gazdaságnak is jól jön a Sziget fesztivál: kiderült, mennyivel tehet hozzá a GDP-hez
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 07:29
Csak az adó- és járulékbefizetések 4,5 milliárd forintot tehetnek hozzá az államkasszához, az összes hozzájárulás ennél több mint kétszer magasabb.
Makro / Külgazdaság Egy iparág, amiben óriásit kellene fejlődnünk, de itt is Kína fújja a passzátszelet
Imre Lőrinc | 2026. augusztus 13. 05:43
Akár a Paks 2 beruházás sorsát is megpecsételheti a kormány energiafejlesztési programja, aminek egyik központi eleme a magyarországi elektromostároló-kapacitások megháromszorozása 2030-ra. Jelenleg ugyanis az ipari akkumulátorok hiánya jelenti az egyik legfontosabb akadályát annak, hogy a megújulóenergia-források által megtermelt villamos energia még Paks részleges kiesése esetén is stabil hálózatot biztosítson a lakosságnak és a vállalatoknak anélkül, hogy a súlyos milliárdokba kerülő importra kelljen támaszkodnia a hazai ellátásnak. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG