2p
A sofőr akár az utolsó pillanatig is életben lehetett.
Tűzoltók és rendőrök egy berlini karácsonyi vásárnál 2016. december 19-én. Forrás: MTI/EPA/Rainer Jensen

Ahogy arról már korábban írtunk, a karácsonyi vásáron áthajtó kamion egy lengyel cégé, eredetileg Olaszországból szállított acélgerendákat Berlinbe. A cégtulajdonos Ariel Zielinski elmondása szerint a 37 éves kamionsofőr az unokatestvére volt, legutoljára hétfőn délben beszélt vele, akkor még nem volt semmi baja. Az Index cikke szerint azonban négy órával később, amikor a felesége próbálta keresni őt, akkor már csak kicsengett a telefonja, de nem vette fel.

A GPS kedd reggel nyilvánosságra hozott adatai szerint a járművet ezután többször is megpróbálták elindítani, majd egy ideig várakoztak is vele. Zielinski szerint a kamion azért parkolt le Berlinben, mert csúszott a szállítás, így csak kedden tudott volna továbbmenni. Ennek egyébként ellentmond, hogy a berlini rendőrség korábbi tájékoztatása szerint a kamiont még Lengyelországban, egy építkezésről lopták el.

Az utolsó pillanatig életben lehetett

Korábban a Die Welt úgy értesült, hogy leszúrták a lengyel sofőrt, később Karl-Heinz Schröter brandenburgi belügyminiszter közölte, hogy lövés végzett a férfival. Azt egyelőre még nem tudni, hogy a kamion elkötését követően végzett vele a támadója, vagy közvetlenül a támadás előtt, így az sem kizárt, hogy a terrorista vezetésre kényszerítette a sofőrt. A cégtulajdonos ugyanakkor kezeskedett halott unokatestvéréért, hogy biztosan nem terrorista.

Fekete hétfő

Hétfő este Berlin nyugati részének központjában, az egyik leghíresebb karácsonyi vásáron egy teherautó belegázolt a tömegbe, tizenketten meghaltak, több tucatnyian megsérültek, többen súlyosan. A gépkocsi vezetője megpróbált elmenekülni a helyszínről, de elfogták, és jelenleg is tart a kihallgatása. A témában írt cikkeinket itt lehet megtalálni. >>>

Szintén hétfőn merénylet áldozata lett Ankarában Andrej Karlov, Oroszország törökországi nagykövete. Az orosz diplomatára egy 22 éves, szolgálaton kívüli rendőr lőtt rá egy fotókiállításon. A merénylet elkövetőjét agyonlőtték. Az esetről itt és itt írtunk. >>>

Hétfőn lövöldözés volt a zürichi főpályaudvar közelében is, egy ismeretlen férfi imádkozókra lőtt rá, majd elmenekült, és késő estig sem sikerült elfogni. Hárman súlyosan megsérültek.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter újabb részleteket közölt a katáról és a vagyonadóról
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 20:05
Kiterjesztik a katát, de a magasabb ellátás érdekében magasabb is lesz az összege. A vagyon pedig 500 milliárd forint fölött magasabb kulccsal fog adózni.
Makro / Külgazdaság Ez gyors volt: Trump máris nemet mondott az iráni ajánlatra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 15:31
Az elnök elutasította a persza állam ajánlatát, így blokád alatt marad a Hormuzi-szoros. Sőt, novembertől újabb amerikai harci cselekményekre lehet számítani.
Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG