3p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Nagy nap volt a november hatodika az Egyesült Államokban, a félidős választásokon demokrata többség született az alsóházban, míg a szenátusban republikánus. Mik az első reakciók az eredményre, hogy nézett ki a választás? Összeszedtük.

Az idei voksolás a számokról szólt. Ugyan egyelőre még nincsen százszázalékos végeredmény, és még pár napig nem is lesz, senki sem kételkedik a demokrata képviselőházi győzelemről. A 435 székből a legpesszimistább becslések is 220 kék, körülbelül még két tucatnyi választáson nincs eredmény – írja a ThirtyFiveEight.

Többen szavaztak a demokratákra

Az amerikai választási rendszerben a szenátusi szavazatok súlyozva számítanak azért, hogy a nagyobb államok ne legyenek óriási fölényben, ezért hiába szavaztak 44,7 millióan a demokratákra és csak 32,9 millióan a republikánusokra, legalább négy új helyet tudtak szerezni.

Hasonló volt a helyzet egyébként a 2016-os elnökválasztáson is, akkor Hillary Clinton közel 66 millió direkt szavazatot szerzett Trump 63 milliójával szemben. A választási eredményekről és az első benyomásokról reggeli cikkünkben írtunk részletesebben. >>>

Demokrata siker a kormányzóknál

Hét államban is sikerült átfordítani a hatalmat a demokratáknak, ezentúl Illinoisban, Kansasban, Maine-ben, Michiganben, Nevadában, Új-Mexikóban és Wisconsinban is a párt tagjai lesznek hatalmon. A republikánusoknak egyetlen körzetet sem sikerült megfordítani.

Több mint 90 nő

Némileg a #MeToo mozgalomnak kapott figyelemnek köszönhetően minden eddiginél több nő vesz részt az amerikai politikában, az alsóházban legalább 90 helyet biztosan megszereztek. Először fognak muszlim nők ülni a képviselőházban, valamint Tennessee megválasztotta elsői női szenátorát, Kansasban és Új-Mexikóban pedig most először választottak be amerikai őslakos nőket a kongresszusba.

Hogy reagált a világ?

A német külügyminiszter, Heiko Maas szerint a félidős választások eredménye nem fog változást hozni Donald Trump politikájában, emellett kiemelte, hogy itt az ideje felülvizsgálni és átalakítani Németország és az Egyesült Államok kapcsolatát.

Az, hogy alapvetően nem éppen USA-barát jelenleg a hangulat az Európai Unióban, mi sem mutatja jobban, minthogy Pierre Moscovici gazdasági és pénzügyekért felelős biztos szerint a demokraták a republikánus „választási trükközés” ellenére is nyerni tudtak az alsóházban nyolc év után. Emellett gúnyosan visszautalt Trump korábbi tweetjére, miszerint „óriási siker a ma este”.

Finomabban nyilvánult meg a témában az Európai Bizottság alelnöke, Frans Timmermans, inspirálónak nevezve azt, hogy az amerikai szavazók a reményre szavaztak a félelem helyett.

Akadnak azért támogató hangok is, Matteo Salvini olasz belügyminiszter és miniszterelnök-helyettes például úgy nyilatkozott, hogy gratulál Trump elnöknek a megnyert szenátusi székekért és azokért, amelyeket mindenki ellen kellett megvédenie, legyen itt szó akár baloldali újságírókról, színészekről, énekesekről, rendezőkről és pszeudó-értelmiségiekről.

A Kreml csak egy nagyon rövid nyilatkozatot adott ki az amerikai választásokkal kapcsolatban, ebben úgy fogalmaztak, hogy a félidős választások eredményétől nem lettek jobbak az orosz-amerikai kapcsolatok – írja a CNBC.

Miről döntöttek még ma?

Floridában átment az 1,4 millió büntetett előéletű polgár választójogának visszaállításáról szóló törvény, ez 2020-ban komoly fegyvertényt jelenthet majd az évek óta az egyik legnagyobb csatatérnek számító államban. Emellett Michiganben és Missouriban teljesen, míg Utah-ban csak orvosi célokra legalizálták a marihuánát.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter: újra apadásnak indult a Duna
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 16:02
Erről a kormányzati tájékoztatón beszélt.
Makro / Külgazdaság Új fejlemény az MNB-botrányban: dokumentumokat adtak át az ügyészségnek
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 15:02
Az előző jegybanki vezetés idején történt ügyben.
Makro / Külgazdaság Teljesen leálíltják Románia egyetlen atomerőművét a vízállás miatt
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 11:40
Túl alacsony a Duna, és a vízállás folyamatosan és jelentősen csökken. Románia jelentős, 2000 megawattot meghaladó áramimportra szorul a leállítás után az esti csúcsidőben.
Makro / Külgazdaság Nem tétlenkedett Krausz Ferenc: új vállalkozást alapított
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 10:42
Az államhoz kerülnek a Nobel-díjas fizikushoz, Krausz Ferenchez köthető Élvonal Alapítvány közfeladatai és a hozzá tartozó Molekuláris Ujjlenyomat Kutató Központ (CMF) – mindeközben a tudós egy hónapja már létre is hozott egy új vállalkozást.
Makro / Külgazdaság Nagyot megy az autógyártás, de van egy magyar ágazat, ami ennél is meredekebben bővül
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 08:59
A számítógép, perifériás egység gyártása 116 százalékkal emelkedett egy év alatt. Az ipar összességében bővült éves alapon, de májushoz képest júniusban visszaesést mért a KSH.
Makro / Külgazdaság Dübörög az út- és vasútépítés, de az építőipar összességében így is visszaesett
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 08:30
Kevesebb új építőipari szerződést is kötöttek, és az épületek építése is jelentősen csökkent. 
Makro / Külgazdaság A magyar gazdaságnak is jól jön a Sziget fesztivál: kiderült, mennyivel tehet hozzá a GDP-hez
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 07:29
Csak az adó- és járulékbefizetések 4,5 milliárd forintot tehetnek hozzá az államkasszához, az összes hozzájárulás ennél több mint kétszer magasabb.
Makro / Külgazdaság Egy iparág, amiben óriásit kellene fejlődnünk, de itt is Kína fújja a passzátszelet
Imre Lőrinc | 2026. augusztus 13. 05:43
Akár a Paks 2 beruházás sorsát is megpecsételheti a kormány energiafejlesztési programja, aminek egyik központi eleme a magyarországi elektromostároló-kapacitások megháromszorozása 2030-ra. Jelenleg ugyanis az ipari akkumulátorok hiánya jelenti az egyik legfontosabb akadályát annak, hogy a megújulóenergia-források által megtermelt villamos energia még Paks részleges kiesése esetén is stabil hálózatot biztosítson a lakosságnak és a vállalatoknak anélkül, hogy a súlyos milliárdokba kerülő importra kelljen támaszkodnia a hazai ellátásnak. 
Makro / Külgazdaság Nem éri kellemetlen meglepetés csütörtökön sem a benzinkútakon
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 12. 20:05
A 95-ös benzin literenként 576 forintba került, a gázolajért pedig literenként 664 forintot kellett fizetni. 
Makro / Külgazdaság Milliárdokkal olcsóbban árulják Matolcsyék balatoni luxusüdülőjét
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 12. 10:10
 A mostani kikiáltási ár mindössze 7,47 milliárd forint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG