1p
A 4-6-os helyén augusztusban átlag 20 éves Ikarus buszok járnak majd. Az új, légkondis Volvo buszok ugyanis nem férnének el - a BKV szerint így is biztonságos az utazás
A 4-6-os helyén augusztusban régi Ikarus buszok járnak majd. Az új, légkondis Volvo buszok ugyanis nem férnének el.

Ikarus buszokkal pótolja a BKV a 4-6-os villamosokat a villamos pályájának felújítása alatt - tájékoztatta a közlekedési társaság kedden az MTI-t. A buszok a Blaha Lujza tér és a Moszkva tér között közlekednek majd augusztus elseje és 19-e között, változó útvonalon - olvasható az MTI-nek megküldött közleményben.

Azt írták, hogy a BKV a busz típusának kiválasztásakor figyelembe vette az utasok biztonságát, gyors eljutásuk biztosítását, illetve forgalombiztonsági és forgalomtechnikai adottságokat is, ezért döntöttek a 280-as (csuklós) Ikarus mellett. A buszok ugyan nem rendelkeznek légkondicionálóval és nem alacsonypadlósak, de a szélesebb és magasabb peronok miatt csak ilyen buszok férnek el a vágányokon - tették hozzá. A buszok - ahol lehetséges - a vágányokon közlekednek majd - közölte a BKV.

Az index.hu hétfői írásában arról számolt be, hogy a BKV eredetileg klímás Volvo buszokat szánt a 4-6-os villamos pótlására, de azok több megállóban nem férnek el egymás mellett.
A pótlásban összesen 58 csuklós autóbusz vesz majd részt, amelyek csúcsidőszakban 1-2 percenként, napközben és hétvégén 2-3 percenként fognak közlekedni.

A BKV a közleményben kitért a Margit híd felújítására is. A híd lezárásának idejére a nagykörúti villamosok ismét teljes hosszban, azaz a hídon is közlekednek majd - eltekintve attól az időszaktól, amíg kialakítják az ideiglenes vágányokat. A BKV honlapján található adatok szerint az Ikarus 280-as buszok 16-23 évesek.


Tollal írják át az áfát a BKV-nál
Van, aki fizetne a régi metrókocsikért?
Újabb százmilliós üzlet a BKV-nál 
180 millióba került a nem létező elektronikus jegyrendszer

MTI

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Kiderült, hogy milyen árakon tankolhatunk a hétvégén
Privátbankár.hu | 2026. február 6. 10:53
Nem lesz árváltozás. 
Makro / Külgazdaság Már Kínával üzletel leginkább Németország
Privátbankár.hu | 2026. február 6. 09:55
Nőtt Németország kivitele és behozatala is decemberben, novemberhez viszonyítva – közölte a Destatis német szövetségi statisztikai hivatal. A teljesítmény az elemzőket is meglepte, akik kisebb mértékű bővülésre számítottak.
Makro / Külgazdaság Borús számok: csak árnyéka régi önmagának a magyar ipar
Privátbankár.hu | 2026. február 6. 08:30
Egy havi növekedés összejött az év végére, de 2025-ben is mínuszos volt a magyar ipar teljesítménye.
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB, de üzent az inflációról
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 16:59
A döntés megfelelt a piaci várakozásoknak.
Makro / Külgazdaság Hideg zuhany év végén: visszaesett a bolti forgalom Európában
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 13:41
Havi összevetésben az elemzők által vártnál nagyobb mértékben csökkent a kiskereskedelmi forgalom az euróövezetben decemberben, míg éves szinten a vártnál lassabb növekedést regisztráltak.
Makro / Külgazdaság 300 milliárdot várt a kormány, 92 lett eddig belőle
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 13:12
Nem jöttek be az önkéntes nyugdíjpénztári pénzek lakáscélú felhasználásával kapcsolatos várakozások.
Makro / Külgazdaság Hivatalosan is épül Paks II
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 12:56
Elindul az igazi kivitelezés, Szijjártó Péternek néhány év múlva igaza lesz?
Makro / Külgazdaság Újabb 165 milliárd forintot gyűjtött be a magyar kormány
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 12:22
És még sokkal többet is ajánlottak a befektetők. A kamatok csökkentek.
Makro / Külgazdaság Kilenc éve nem volt ilyen alacsony az infláció Csehországban
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 11:11
Az energiaárak közel 10 százalékkal csökkentek, ez is fontos szerepet játszott a 2016 decembere óta nem látott értékben.
Makro / Külgazdaság Mellár Tamás: 2012 óta kéthavi nyugdíjnak megfelelő összeggel lettek szegényebbek a nyugdíjasok
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. február 5. 10:11
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) volt elnöke, közgazdász  a február 4-ei élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 91. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG