Mike Pompeo amerikai külügyminiszter az amerikai kormány Iránnal szemben várható új politikájáról beszél a konzervatív Heritage Alapítvány washingtoni székházában 2018. május 21-én. (MTI/EPA/Michael Reynolds)

Soha, senki

Hétfőn az amerikai kormány nem akármilyen követeléseket fogalmazott meg Iránnal szemben: szüntesse be nukleáris programját (ez elvileg megtörtént a hathatalmi szerződéssel, melyből Amerika most egyoldalúan kivonult) és vonuljon ki a szíriai konfliktusból, pontosabban vonja ki az Aszadot támogató erőit, különben olyan szankciókra számíthat, mint még soha, senki.

Szokatlanul harcias fenyítés, még harciasabb, mint amiket Észak-Korea kapott még a nagy békülés előtt nem is olyan régen. Egy iráni politikus erre úgy reagált a Reuters szerint, hogy Amerika egyenesen rendszerváltást akar előidézni Iránban, ami Mike Pompeo amerikai külügyminiszter korábbi kijelentései szerint akár reális feltevés is lehet. A lényeg azonban leginkább arra az iráni befolyásra vonatkozhat, amelyet a közel-keleti síita területeken szerzett az ország Iraktól Szírián át Libanonig, valamint Jemenben.

Ki vagy te?

A szankciók egyre fájdalmasabbak lesznek, ha az iráni rezsim nem változtat azon az elfogadhatatlan és sehová nem vezető úton, melyet magának és népének választott, fogalmazott Pompeo, lényegében első külügyminiszteri megnyilvánulásában. A kétségtelenül erőteljes és nem is kellőképpen konkrét ultimátumra Rohani iráni elnök visszakérdezett: Mit képzelsz, ki vagy te, hogy eldöntsd a világ ügyeit?

Ezek után jött az ultimátum mézesmadzag fele: Ha Irán lényeges változásokat eszközöl, akkor jöhet a szankciók enyhítése, a diplomáciai és gazdasági kapcsolatok helyreállítása és Irán visszaintegrálása a nemzetközi gazdasági rendszerbe. Amerika új nukleáris szerződést kötne Iránnal, és erre az előző szerződést aláíró feleket is rávenné, noha azok kitartanak a 2015-ös szerződés mellett. Erre azt mondta Pompeo, hogy az európai szövetségesek döntése, mit tesznek, mindenesetre tudják, mi az amerikai álláspont.

Mi lehet a cél?

Kérdés, hogy mi lehet a tényleges amerikai szándék. Önmagában egy ilyen bejelentéstől, ultimátumtól nem sok minden szokott megváltozni, ráadásul itt nem áll fenn az a lehetőség sem, ami a Monarchia esetében 100 éve, hogy végül megtámadta Szerbiát. Iránt katonailag megtámadni irreálisnak tűnik, ilyen fenyegetés nem is hangzott el, a szankciók ugyanakkor mindenképpen limitált hatásúak lehetnek csak, ha Európa, Oroszország és Kína nem ért velük egyet, és Irán mellé állnak.

Az eddigi tapasztalatok alapján egy erős nyitás után valószínűleg tárgyalásokat tervez a külügyminiszter Iránnal. A nyitás erős volt Észak-Korea esetében is, sőt a Kínával folytatott kereskedelem esetében is, majd szelídebb hangnemű tárgyalásokra került sor, mely Kínával eredményre vezetett, Észak-Koreával nem tudjuk, vezet-e valahová. A tárgyalásokon persze kérdés, hogy milyen tényleges célok elérésével lenne elégedett Amerika, és mire lenne hajlandó Irán. A kompromisszum mindenesetre nem nagyon látszik.