1p

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

A platform, ahol az egészségügyi ökoszisztéma kulcsszereplői – gyártók, szolgáltatók, biztosítók, döntéshozók – közösen gondolkodnak az iparág jövőjéről.

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

A harmadik negyedévben tovább nőttek az egy órára jutó munkaköltségek az euróövezetben és az egész Európai Unióban, elsősorban azért, mert az iparban emelkedtek a bérek. A költségek emelkedése azonban kisebb volt, mint a második negyedben a munkanélküliség növekedése miatt.

Az Eurostat adatai szerint az euróövezetben 3,2 százalékkal emelkedtek a munkaköltségek az egy évvel korábbihoz képest. A 27 tagot számláló Európai Unióban 3,1 százalék volt a tizenkét havi növekedés.  A második negyedévben még 4,2, illetve 4,1 százalékkal emelkedtek a munkaköltségek.

Az Eurostat által közölt adatok szerint Magyarországon 1,2 százalékkal nőtt az átlagos munkaköltség a harmadik negyedévben az egy évvel korábbihoz képest, a második negyedévben 5,3, az elsőben, 4,7 százalékos volt ez a mutató.

Magyarországon az órabérek a harmadik negyedévben átlagosan 3,5 százalékkal, a másodikban 5,5 százalékkal, az elsőben 4,7 százalékkal emelkedtek, miközben az uniós átlag 2,9 százalék, 4,1 százalék és 1,0 százalék volt az egyes negyedévekben.

A munkaköltségek másik összetevője, a bérekre vetített egyéb költségek - például társadalombiztosítási hozzájárulás, jövedelemadó - 5 százalékkal csökkentek Magyarországon a harmadik negyedévben az egy évvel korábbihoz képest, míg a másodikban még 4,9 százalékkal, az elsőben 4,8 százalékkal emelkedtek. Eközben a 27 tagországban átlagosan 3,6 százalékkal nőttek az egyéb költségek a harmadik negyedében, 4,1 százalékkal a másodikban, és 3,0 százalékkal az elsőben.

Az Európai Unió tagországai közül a legkisebb mértékben, 0,4 százalékkal Máltán nőttek a munkaköltségek, a legjobban Bulgáriában, 10,4 százalékkal. Csökkenést négy országban regisztráltak: Litvániában (mínusz 10,9 százalék), Észtországban (mínusz 4,3 százalék), Litvániában (mínusz 2,7 százalék), Hollandiában (mínusz 0,8 százalék).

EP: 100 millió euró jut az uniós mikróhitelre 
Az EU lenyomta az árakat a mobilpiacon

MTI

 

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Ez lehet a jövő a Hormuzi-szorosban?
Privátbankár.hu | 2026. március 16. 13:50
Egy hajót átengedtek.
Makro / Külgazdaság Semjén Zsolt alapítványát alaposan leminősítette az ÁSZ
Privátbankár.hu | 2026. március 16. 13:06
A számvevőszék elemzői hiába keresték a gazdálkodási adatokat a miniszterelnök-helyettes által elnökölt alapítványnál.
Makro / Külgazdaság Mit mond Jaksity György Trumpról, a világgazdaságról, a dollárról és a forintról?
Privátbankár.hu | 2026. március 16. 12:29
A Klasszis Klub Live következő, március 24-én 15 óra 30 perckor kezdődő egyórás élő adásának vendége ezúttal a Concorde Értékpapír Zrt. közgazdász végzettségű alapítója, elnöke, a Budapesti Értéktőzsde egykori elnöke lesz. Szokás szerint azonban nemcsak mi kérdezünk, hanem ezt olvasóink is megtehetik, akár előzetesen, akár a Klasszis Média YouTube-csatornáján, illetve az Mfor és a Privátbankár Facebook-oldalán közvetített adás során.
Makro / Külgazdaság Romlik a helyzet: Japán is elszánta magát, bevetik a stratégiai eszközt
Privátbankár.hu | 2026. március 16. 10:32
Az Irán ellen indított háború újabb baljós következménye.
Makro / Külgazdaság Befagytak a mutatók, nem moccan a munkanélküliségi adat
Privátbankár.hu | 2026. március 16. 07:54
Évek óta alig változik a kiemelt statisztikai ráta.
Makro / Külgazdaság Zelenszkij: dollármilliárdokkal tömi Putyin zsebét az újabb háború
Privátbankár.hu | 2026. március 16. 07:02
Szerinte még mindig csak színlel az oroszok első embere.
Makro / Külgazdaság Emlékszik még a kamionos tüntetésekre? Így áll most a szektor, amely az iráni háborút is a nyakába kapta
Imre Lőrinc | 2026. március 16. 05:43
A február 28-a óta tartó iráni háború valódi inflációs lavinát indíthat el a világgazdaságban és Magyarországon is. A járműüzemanyagok áremelkedése csak a jéghegy csúcsa. A szállítmányozás drágulása az élelmiszerektől kezdve az ipari termékeken át az építőipari alapanyagokig emelheti az árakat. Magyarországon az árufuvarozás közel 70 százaléka közúton történik, ezért cikkünkben arra a kérdésre kerestük a választ, hogy az egyébként is évek óta nehéz helyzetben lévő fuvarozói szektornak most milyen extraköltségekkel kell számolnia.
Makro / Külgazdaság Minden magyar iskolásnak 100 ezer forintot ígért Magyar Péter, a többieknek pedig 8 ezer milliárdot
Privátbankár.hu | 2026. március 15. 18:11
Belföldön is lenne iskolakezdési támogatás. Vagyonadó, igazságos adórendszer, uniós pénzek 200 ezer forint a nyugdíjasoknak – ezeket ígéri Magyar Péter.
Makro / Külgazdaság Kezdődik: elkezdték emelni az árakat a légitársaságok
Privátbankár.hu | 2026. március 15. 16:46
Az iráni háború hatására az európai légitársaságok is emelik az árakat. De ez még csak a kezdet.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor szerint a kasszakulcsot kérik tőle
Privátbankár.hu | 2026. március 15. 15:24
Beszédet mondott a nemzeti ünnepen a kormányfő.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG