3p
A megválasztott elnök nem kívánja felvenni a hivatallal járó fizetését.

Nem kívánja felvenni elnöki fizetését Donald Trump. Az Egyesült Államok megválasztott elnöke a CBS televíziónak adott interjúban elmondta: nem kéri az elnökségért járó fizetést, nem ezért vállalta a jelöltséget, és nem is tudja, hogy a hivatal mennyi pénzzel jár. Évi négyszázezer dollárral, közölte a riporter, mire Trump at válaszolta, hogy mivel muszáj valamennyi pénzt elfogadnia, évi egy dollárt fel fog venni.

Az elnökválasztásról szóló cikkeinket itt olvashatja >>>

Őskonzervatívoké lesz a hatalom?

A szövetségi legfelsőbb bíróság új tagjának jelölésével kapcsolatban hangsúlyozta: ő maga ellenzi az abortuszt, és olyan főbírót kíván jelölni, aki szintén az életet támogatja, bár - hangsúlyozta - az abortusz kérdése az egyes szövetségi államok hatáskörébe tartozik.

Hangsúlyozta azt is, hogy az általa jelölt főbíró támogatja majd az alkotmány második kiegészítésében rögzített szabad fegyverviselés- és vásárlás jogát.

Vajon a republikánusok hagyják majd Trumpot kormányozni? Fellegi Tamás elemzése >>>

Mégsem megy Clinton börtönbe?

Trump dicsérte legfőbb választási ellenfelét, Hillary Clintont, akit "nagyon okos" és "nagyon erős" nőnek nevezett, de amikor a riporternő arról kérdezte, hogy vajon megbánt-e valamit abból, amit a kampányban Clintonról mondott, azt válaszolta: "nincs mit megbánnom, rút kampány volt, jobban szerettem volna, ha több szó esik benne a politikáról".

Arra a kérdésre, hogy a kampányban hangoztatott ígéretéhez híven megbíz-e majd egy speciális ügyészt Hillary Clinton ügyeinek kivizsgálására, azt fejtegette, hogy még "megfontolja", de egyelőre inkább a munkahelyteremtésre, az egészségbiztosítás átalakítására és a bevándorlásra összpontosítja figyelmét. "Nem akarom bántani őt" - mondta Hillary Clintonról, sőt, tette hozzá, reméli, hogy a következő interjút ebben a műsorban vele közösen adhatja. Ez volt az első televíziós interjú, amelyet Trump a megválasztása óta adott.

Ez vezetett a győzelemre?

Saját győzelmét Trump annak tulajdonította, hogy az amerikaiak belefáradtak a Barack Obama elnöksége alatti, nyolcévi demokrata kormányzásba, abba, hogy nincs elég munkahely, és abba, hogy 6000 milliárd dollárt költött a kormányuk háborúkra a Közel-Keleten. Trump a riporternő kérdésére nem akarta kifejteni, hogy neki és leendő kormányának milyen stratégiája lesz például az Iszlám Állam nevű terrorszervezet legyőzésére. "Ezt nem a televízió nyilvánossága előtt akarom elmondani" - szögezte le.

A megválasztott elnök biztosította a New York-i Trump-torony előtt és tucatnyi másik amerikai városban a megválasztása miatt tüntetőket, hogy a félelemre senkinek nincs oka, ezt már többször is hangsúlyozta, s ha ismernék őt, minden aggodalom szertefoszlana. Trumphoz az interjú felénél csatlakozott először a felesége, Melania Trump, majd a gyermekei is. Melania Trump az interjúban arról beszélt: nem tart attól, hogy ne tudna megfelelni a first lady szerepének, az ezzel járó elvárásoknak. "Erős vagyok és magabiztos" - szögezte le Donald Trump szlovén származású felesége.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter újabb részleteket közölt a katáról és a vagyonadóról
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 20:05
Kiterjesztik a katát, de a magasabb ellátás érdekében magasabb is lesz az összege. A vagyon pedig 500 milliárd forint fölött magasabb kulccsal fog adózni.
Makro / Külgazdaság Ez gyors volt: Trump máris nemet mondott az iráni ajánlatra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 15:31
Az elnök elutasította a persza állam ajánlatát, így blokád alatt marad a Hormuzi-szoros. Sőt, novembertől újabb amerikai harci cselekményekre lehet számítani.
Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG