4p
Érdekes véleménnyel rukkolt elő egy washingtoni politikai szakértő, aki Trump győzelmét régóta hirdette. Ezek szerint Trump még pártjának is ciki, de a lényeg, hogy a pártnak megvan a győzelem, az elnököt pedig egyszerűen lecserélnék az alelnökre. Amerikában kuriózum a saját párt által támogatott bizalmatlansági indítvány, máshol bevett gyakorlat.

Az elnökválasztás előtt kevesen tippeltek Donald Trump győzelmére (bár ténylegesen nem is győzött, hisz ellenfelénél félmillióval kevesebb szavazatot kapott, de a torz és finoman szólva idejétmúlt amerikai választási rendszer szerint mégis ő lehet az elnök), igaz, a brit népszavazás óta már a levegőben volt a meglepetés lehetősége. Egy washingtoni politológus, Allan Lichtman mindenesetre Trump győzelmét hirdette a Washington Post szerint, és most még érdekesebb elmélettel állt elő.

Pártra szavaztak

Lichtman szerint a meglepetést az okozta, hogy Trump személyét tartották elfogadhatatlannak a közvélemény-kutatók, és azt gondolták, a nép is ez alapján dönt. Ezzel szemben a szavazók nem kis hányada szerinte nem foglalkozik a személlyel, hanem pártra szavaz, és sokan egyszerűen elégedetlenek voltak már a demokratákkal, pártváltást akartak. A republikánusok ugyanakkor bajban vannak, mert még megválasztott elnökként is túl kínos nekik Trump, kontrollálhatatlan és kiszámíthatatlan, de Lichtman szerint van egy tervük.

Házon belüli csere

E szerint megvárják, míg Trump lő egy méretes bakot, ami eddigi viselkedése alapján könnyen bekövetkezhet. Valami olyat lép, ami miatt bizalmatlansági indítványt lehet benyújtani ellene a kongresszusban, és akkor simán le lehet cserélni az alelnökre. Mike Pence élvezi a párt és a kongresszus bizalmát, egy kiszámítható, konzervatív republikánus. Ezzel a véleménnyel nincs teljesen egyedül a szakértő: a New York Times szakírója is komoly valószínűséget ad Trump egy éven belüli megpuccsolásának vagy lemondatásának.

Nálunk is előfordult

Önmagában egy ilyen esemény a demokráciák történetében meglehetősen gyakori, igaz, nem az elnöki rendszerekben, hanem a hatalmat teljesen a parlamentre hagyó demokráciákban. Miután utóbbiakban akkor működőképes egy kormány, különösen annak feje, a miniszterelnök, ha a parlament támogatja, vagyis legalább a képviselők fele jóváhagyja döntéseit, előfordul, hogy a kormányfő saját pártja vagy koalíciója lesz elégedetlen, és ők maguk óhajtják a cserét. Gondoljunk Medgyessy Péter esetére, akit a csökkenő népszerűség miatt a kormányzó pártok lemondattak, majd Gyurcsány Ferencet választották kormányfőnek.

Ami példátlan

Trump esetében az a példa nélküli, hogy pártja már a megválasztás másnapján lecserélné, miután nem is akarták őt. Persze ez megint egy rendszerhiba, hogy elnökjelölt lehet valakiből, akit a párt vezetőinek többsége nem szeretne, de hát az amerikai választási rendszer, ami a függetlenség elnyerésekor, 250 éve új volt és talán a legdemokratikusabb az akkori világon, mára meglehetősen idejétmúlt lett.

Így most van egy győztes párt egy győztes elnökkel, akit ők maguk sem akarnak. Kérdés, sikerül-e lecserélniük, vagy jöhet egy párton belüli megosztottsággal zajló kormányzás. Persze lehet, hogy Trump kormányzása sokkal visszafogottabb lesz, mint kampánya, és akkor szép lassan beletörődik a helyzetbe a párt is, a nép is, amely most lelkesen tüntet. Egy biztos: a választási reform nagyon sürgető lenne, hisz nagyon nehezen magyarázható, hogy az lehet az elnök, akire kevesebben szavaztak, csak azért, mert az egyes államok miatt mások a súlyok. Ilyen alapon a Brexit is lehetne döntetlen, mondván Anglia és Wales rá szavazott, Skócia és Észak-Írország ellene.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter újabb részleteket közölt a katáról és a vagyonadóról
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 20:05
Kiterjesztik a katát, de a magasabb ellátás érdekében magasabb is lesz az összege. A vagyon pedig 500 milliárd forint fölött magasabb kulccsal fog adózni.
Makro / Külgazdaság Ez gyors volt: Trump máris nemet mondott az iráni ajánlatra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 15:31
Az elnök elutasította a persza állam ajánlatát, így blokád alatt marad a Hormuzi-szoros. Sőt, novembertől újabb amerikai harci cselekményekre lehet számítani.
Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG