Csak úgy tűnik, hogy nincs, de Európának is lehet aduásza

Az európai vállalatok életében az elmúlt hónapokban a túlzott elvárások, a nyomasztó, és a versenyképességet is rontó adminisztráció irányából a racionalitás, és a nem pénzügyi kockázatok valódi felmérésének irányába tolódott el a fenntarthatósággal kapcsolatos szabályozói környezet. Az ESG ugyanis valójában nem egy írásos megfelelésről, többszáz oldalas jelentéstételről, pláne nem a greenwashingról szól, hanem arról, hogy a cégek környezeti, társadalmi és vállalatirányítási kockázatai miként hatnak az üzletre. Másképp fogalmazva: ezeknek a kockázatoknak a kivédése és a lehetőségek megragadása hogyan javíthatja a cégek eredményességét.

Bár az ESG kapcsán hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy ez a szempontrendszer csak az elmúlt években lett a mindennapjaink része, a fenntarthatóság és a kockázatkezelés viszonya mindig is az emberi társadalmak egyik fő mozgatórugója volt.

Egy adott területen élő közösség életét a történelem folyamán végigkísérték a klimatikus viszonyokból, az ivóvíz elérhetőségéből, a termőterületek nagyságából fakadó kockázatok, amelyek akár népvándorlásokat idézhettek elő. Az államapparátusoknak ezekre a kihívásokra újabb és újabb válaszokat kellett adniuk, hogy megpróbálják megőrizni a rendet, a közösség biztonságérzetét – helyezte történeti kontextusba a fenntarthatóság kérdését Wieder Gergő, a KPMG ESG igazgatója a Klasszis Média által szervezett Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia keretében, példaként a Római Birodalmat, majd annak bukását felhozva.

A szakértő a szintén a lapcsoportunk által korábban szervezett ESG konferencián is arról beszélt, hogy a fenntarthatóság nemcsak az egyes vállalatok életében meghatározó tényező, hanem az erőforrások birtoklása egyfajta geopolitikai ütőkártya is lehet az államok kezében, amivel a saját befolyásukat tudják növelni a globális térben. Ezúttal az Egyesült Államok és a Kína közötti kereskedelmi pengeváltások adtak újabb aktualitást az előadásnak, ami rámutatott egy újfajta függőség kialakulására, méghozzá a ritkaföldfémekére.

Globális erőviszonyok átalakulóban

„Ha a globális erőviszonyokban átrendeződés indul el, az mindig konfliktusokkal jár” – fogalmazott Wieder Gergő, aki szerint most a polikrízisek világát éljük. Ezt jól mutatja az is, hogy míg 2000-ben évente átlagosan 6000 fegyveres konfliktus tombolt világszerte, ez 2024-re 20 ezer fölé emelkedett. Jelenleg 39 törékeny állam van, amelyből 21-ben aktív fegyveres konfliktus zajlik. A háborúk miatti halálos áldozatok száma pedig az elmúlt bő két évtizedben az évi átlagos 42 ezerről 194 ezerre nőtt.

A mostani gazdasági átrendeződések jól nyomon követhetők az energiahordozók frontján. 2023-ban a világ földgáz- és kőolajkitermelésének közel fele a három legnagyobb exportáló országból származott. A földgáz esetében az Egyesült Államok, Oroszország és Irán dominálták a piacot, míg a kőolajnál az Egyesült Államok, Szaúd-Arábia és Oroszország. Napjainkban viszont az új, fenntarthatósági szempontból előnyös, vagy előnyösnek tűnő iparágak (az elektromos autózás, az akkumulátortechnológia) egyre inkább ellentétbe állítja a fosszilis tüzelőanyagokat az akkumulátor alapanyagok kitermelésével. A piac pedig itt talán még koncentráltabb, mint a fosszilis energiahordozóknál.

Kobaltból a Kongói Demokratikus Köztársaság rendelkezik a jelenleg ismert készletek 73 százalékával, lítiumból Ausztrália 51, Chile pedig közel 26 százalékos részesedéssel bír. Nikkelből Indonézia birtokolja a lelőhelyek több mint 60, grafitból pedig Kína a több mint 77 százalékát. 

Sajnálatos módon az Európai Unió az erőforrások tekintetében biztosan nem tudja felvenni a versenyt a korábban említett nagy erőközpontokkal, főleg az Egyesült Államokkal és Kínával. Beszédes adat, hogy a ritkaföldfémek bányászatában Kína a piac közel 70 százaléka felett diszponál, majd az Egyesült Államok jön közel 20, és Ausztrália 5 százalék körüli részesedéssel. A feldolgozásban még nagyobb a kínai túlsúly, hiszen megközelíti, a fémfinomításban és mágnesötvözetgyártásban meg is haladja a 90 százalékot.

A körforgásos gazdaság lehet a kiút

Az Európai Unió és benne Magyarország kiszolgáltatottsága rendkívül magas a napjainkban kritikusan fontos nyersanyagok kereskedelmét illetően. Emellett az innovatív technológiák fejlesztésében is lemaradt a kontinensünk. 2022-ben a globális kutatásfejlesztési kiadások 18 százaléka volt köthető az Európai Unióhoz, ráadásul ezek jelentős része államilag finanszírozott programokra támaszkodott. A K+F kiadások (ami az uniós GDP mindössze 2,2 százaléka) vállalati finanszírozásának aránya az EU-ban mindössze 58 százalék, szemben az Egyesült Államokban és Kínában látott 73 százalékkal.

„Úgy gondolom, hogy a nyersanyagfüggőség mérséklésében az Európai Unió számára a körforgásos gazdaság fejlesztése lehet a kitörési pont” – tette hozzá Wieder Gergő. A termelésben felhasznált erőforrások újrafeldolgozása komoly potenciált rejt magában, annak ellenére is, hogy a 2023-ig terjedő húsz évben alig nőtt, és mindössze 11,8 százalékon állt a körforgásos gazdaság által visszanyert nyersanyagok aránya.

Az Európai Unióban évente több mint 2 milliárd tonna hulladék keletkezik (egy főre vetítve majdnem 5000 tonna), és bár az újrahasznosítás aránya itt a legmagasabb a világon (közel 50 százalék), évente 55 milliárd euró befektetésre lenne szükség a körforgásos gazdaság megteremtéséhez – vázolta fel a lehetőségeket és a kihívásokat a KPMG szakértője.

„Tudatosabb kockázatkezelésre van szükség európai szinten, hiszen a kitettségünk nem változik, csak más típusú függőségek alakulnak ki” – fogalmazott Wieder Gergő. Magyarország kis, nyitott gazdaságként talán még inkább érintett. Gondolhatunk itt az energia-, vagy ritkaföldfém-importra, az iparszerkezetünkben a járműipar dominanciájára, vagy éppen a dél-, közép- és kelet-magyarországi térségek aszályérzékenységére. De meg kell említenünk a külső vízforrás-függőségünket is, hiszen a felszíni édesvízkészletünk mintegy 95 százaléka határon túli vízgyűjtőkből származik.

A KPMG szakértője azzal zárta előadását, hogy pragmatikus megközelítésre van szükség, ami az egyes vállalatok szintjén is nagyon jól látszik. Hogyha a cégek látják, hogy jól felfogott üzleti érdekük az ESG-szempontok figyelembevétele, a beszállítói láncuk átvilágítása, akkor rögtön proaktívabban állnak hozzá a kérdéshez.

Wieder Gergő ezzel kapcsolatban egy példát is megosztott. Az egyik partnerük nem volt tisztában azzal, hogy közvetett módon egy ukrán beszállítóval is rendelkeznek, amely a háború kitörése miatt nem tudta leszállítani az 1 milliárd forint értékű gépükhöz a 20 ezer eurós alkatrészt. Emiatt a termelés 9 hónapig állt, jelentős veszteséget okozva a cég számára. Ez a helyzet a tudatos, megfelelő monitoringgal könnyen elkerülhető lett volna.