3p
Részt vesz egy klímavédelmi konferencián. A kemény munka azonban csak ezután jön.
Ursula von der Leyen tegnapi sajtótájékoztatóján Strasbourgban. EPA/PATRICK SEEGER

December elsején, az eredeti tervekhez képest egy hónapos késéssel megkezdi munkáját az új Európai Bizottság, miután tegnap az Európai Parlament nagy többséggel megszavazta a testületet.

Zöld start

Az első tényleges munkanapon, december másodikán Ursula von der Leyen Madridban lesz majd, ahol az ENSZ klímavédelmi konferenciáján fog részt venni a Politico szerint. Ez akár szimbolikus jelentőségű kezdet is lehet, hiszen a német néppárti politikus a klímaváltozás elleni küzdelmet tekinti elnöksége egyik központi feladatának.

Elnökségem első 100 napjában kidolgoznék egy zöld dealt Európa számára

- jelentette ki még júliusban, az Európai Parlamentben tartott programbeszédében. Szeretné megalkotni a kontinens első klímavédelmi törvényét, és 2030-ig 50-55 százalékkal csökkenteni kívánja a széndioxid-kibocsátást az 1990-es szinthez képest. A várakozások szerint a zöld deal Európa életének minden aspektusát átalakítja majd.

Von der Leyennek emellett hamarosan egyéb választási ígéreteinek teljesítését is meg kell kezdenie. Júliusban például arról beszélt, hogy egész Európában be kellene vezetni a minimálbért, jobban meg kell adóztatni a nagy technológiai óriásokat, az eddiginél jobban kell segíteni a munkanélkülieket, meg kell reformálni a menekültügyi rendszert – és a sort még lehetne folytatni.

Várhelyi a magyar biztos

Mint arról beszámoltunk, tegnap a von der Leyen-bizottság simán vette az akadályt az EP-ben: a képviselők közül 461-en szavaztak igennel, 157-en nemmel, 89-en tartózkodtak. 2014-ben a Juncker-bizottság ennél kevesebb, 423 igen voksot kapott. Többen utaltak ugyanakkor arra, hogy megelőlegezett bizalomról van szó, és jelentős elvárásaik vannak az új Bizottsággal szemben.

Magyarország uniós biztosa Várhelyi Olivér lesz, miután az Orbán-kormány első jelöltjét, Trócsányi László volt igazságügyi minisztert elkaszálta az EP jogi bizottsága. Várhelyi a bővítés- és szomszédságpolitikáért fog felelni.

Feledy Botond, a CEID külpolitikai szakértője a Privátbankár.hu-nak azt mondta: a Juncker-bizottságnál jobb lehetőségeket jelent a magyar kormány számára az új Európai Bizottság, kérdés ugyanakkor, hogy ezekkel mennyire fog tudni élni. A szakértő szerint Várhelyi Olivér tapasztalata miatt óriási előnnyel indul, és nem lesz jobban bábja a magyar kormánynak, mint bármelyik biztos a saját kormányának.

A tegnapi EP-szavazással itt foglalkoztunk: Megszavazta az Európai Parlament a von der Leyen bizottságot, jegyzetünket itt olvashatják: Szimpla csuklóztatás Várhelyi megakasztása, videókommentárunkat pedig itt tekinthetik meg:

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Újabb rossz hír Európából: gyenge lett a GDP
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:45
A vártnál lassabb ütemben nőtt az euróövezeti GDP az első negyedévben.
Makro / Külgazdaság A Közel-Kelet fűti az európai inflációt: 3 éve nem láttunk ilyen adatot
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:00
A várakozásokat is felülmúlta a drágulás üteme az euróövezetben: az áprilisi infláció 3 százalékra, 2023 szeptembere óta a legmagasabbra gyorsult. A háttérben elsősorban az energiaárak drasztikus emelkedése áll, amit a közel-keleti feszültségek fűtenek.
Makro / Külgazdaság Vakarják a fejüket az elemzők a friss GDP-adat láttán
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 12:40
Bár a vártnál erősebben kezdte az évet a magyar gazdaság, a 2026-os előrejelzéseket ez nem módosítja felfelé. A Tisza-kormánytól várható élénkítés hatásait ugyanis az iráni háború keresztülhúzhatja.
Makro / Külgazdaság Aggódhatnak az állásukért az állami cégek NER-es vezérei
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:45
Főleg Kapitány István és Vitézy Dávid dönthet a sorsukról.
Makro / Külgazdaság Besegített az erős forint, de így sem örülhetünk ennek az adatnak
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:00
Márciusban a külkereskedelmi termékforgalom aktívuma 924 millió euró volt, 773 millió euróval romlott az egy évvel korábbihoz mérten. Euróban kifejezve az export értéke 3,6 százalékkal, az importé 11 százalékkal nőtt – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Makro / Külgazdaság Varga Mihály az MNB-alapítványokról: „Igyekszünk menteni, ami ebből menthető”
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 09:10
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) reputációját helyre kell állítani, a rendőrségi ügyekben a jegybank készen áll arra, hogy segítsék az igazságszolgáltatás munkáját. Emellett szeretnék a feleslegessé vált ingatlanjaikat értékesíteni – egyebek mellett ezekről beszélt Varga Mihály jegybankelnök.
Makro / Külgazdaság Most jött: több mint három éve nem láttunk ilyen GDP-számot Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:30
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) első becslése szerint 1,7 százalékkal bővült a GDP idehaza az első negyedévben, 2025 azonos időszakához viszonyítva. Ennél magasabb, éves szintű növekedési ütemet legutóbb 2022 harmadik negyedévében láttunk.
Makro / Külgazdaság Erre az uniós pénzre is óriási szüksége lenne Magyarországnak
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:05
A magyar védelmi ipar jelenleg még nem tekinthető kellően versenyképesnek a nemzetközi hadiipari beszállítói piacon, ami indokolttá teszi a célzott, hozzáadott értékre épülő specializációt – írja a GKI Gazdaságkutató Zrt. friss elemzésében. A finanszírozási környezet – különösen a SAFE-program forrásainak elérhetősége és azok stratégiai, állami koordinációja – meghatározó lesz abban, hogy a magyar védelmi ipar képes-e a következő évtizedben érdemi növekedési pályára állni.
Makro / Külgazdaság Megnyílik a 400 millió dolláros amerikai támogatás Ukrajna előtt
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 07:05
Az Egyesült Államok engedélyezte, hogy Kijev felhasználja a korábban jóváhagyott több százmillió dolláros támogatást. A kifizetések üteme attól függ, milyen beszerzésekről dönt az ukrán fél.
Makro / Külgazdaság Megint kellemetlen fejlemény várja a benzinkúton
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 11:27
Akkor, ha piaci áron tankol. Ott ugyanis azonos mértékű változás lesz a különböző üzemanyagoknál. A védett áraknál marad minden változatlan,
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG