3p

Az új dokumentum bevezetéséről a tegnapi EU-csúcson elviekben már megállapodtak az uniós és tagállami vezetők. Egyelőre azonban van még néhány nyitott kérdés.

Az utazás megkönnyítése érdekében egységes vakcina-útlevél bevezetését tervezi az Európai Unió, amely az uniós közösség egész területén érvényes lenne. Erről már megállapodás is született a tegnapi online EU-csúcson német lapértesülések szerint.

 Nyáron már használhatnánk

Brüsszel mintegy három hónapon belül megteremtené a technikai feltételeit annak, hogy összekössék egymással a tagországok digitális vakcina-útleveleit. A tagállamok arról már megegyeztek az Európai Bizottsággal, hogy milyen adatok szükségesek a dokumentumhoz, amellyel már idén nyáron nyaralhatnánk az EU-n belül a remények szerint.

Turisták a lengyelországi Zakopanéban a Magas-Tátrában 2021. február 24-én. EPA/GRZEGORZ MOMOT
Turisták a lengyelországi Zakopanéban a Magas-Tátrában 2021. február 24-én. EPA/GRZEGORZ MOMOT

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke ugyanakkor óvatosan fogalmazott a csúcs után kiadott közleményében:

Számos nyitott kérdés, politikai kérdés van még ez ügyben. Az első, hogy mire használnánk ezeket az igazolványokat, de van még nyitott tudományos kérdés is 

- mondta arra utalva, hogy egyelőre nem tudják, fertőzhetnek-e a beoltottak. Hozzátette:

Ugyanakkor azt gondolom, uniós szinten használni kellene az igazolványokat, hogy biztosítsuk az egységes piac működését.

Angela Merkel német kancellár szerint a beoltottak nyárig megkaphatják a dokumentumot, amely azonban még nem jelenti automatikusan a szabad utazás lehetőségét.           

Feltámasztanák a turizmust

A vakcina-útlevél bevezetését elsősorban a dél-európai országok (például Spanyolország, Portugália, Görögország, Ciprus) szorgalmazzák, számukra ugyanis létfontosságú, hogy nyáron már tudják fogadni a turistákat. De például Ausztria, Németország és Franciaország sem szeretne elveszíteni egy újabb szezont.

A magyar dokumentummal kapcsolatban Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter a tegnapi Kormányinfón, amelyen a korlátozások meghosszabbítását jelentette be, azt mondta: 

a védettségi igazolványt március 1-től kapják meg postai úton azok, akiket már beoltottak, vagy akiknél a védettség egyéb okokból fennáll.

Hozzátette: ezt követően kell dönteni arról, hogy mire lesz jogosult az, aki rendelkezik a kártyával. A dokumentum egyelőre azt tudja igazolni, hogy védett, ezért a karanténszabályokat esetükben fel lehet oldani.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Európai Bizottság: addig is folytatjuk a munkát, amíg a Magyar-kormány a felállására készül
Privátbankár.hu | 2026. április 26. 15:09
A brüsszeli intézményben is érezhetik, hogy sürget az idő: a következő hetekben is folytatódhat a Tisza Párttal az egyeztetés.
Makro / Külgazdaság Egyre sürgetőbb a szegedi vasút felújítása, de csak jövőre kezdhetik el a munkát
Privátbankár.hu | 2026. április 26. 13:48
Hiába vannak kész tervek, évek óta csúszik a Szeged-Kiskunfélegyháza vasútvonal felújítása. A Tisza Párt a Szeged és Budapest közötti menetidőt másfél órára csökkentené a jelenlegi két és fél óra helyett, de ehhez az említett szakasz renoválása elengedhetetlen.
Makro / Külgazdaság Hiába illegális, egész Európát ellepték a kínai vape-ek
Privátbankár.hu | 2026. április 26. 12:32
A szabályozatlan vape termékek forgalma már most is meghaladja a 6,6 milliárd eurót, éveken belül pedig tízmilliárdos üzlet lehet Európa-szerte.
Makro / Külgazdaság Indul a verseny az idővel: Magyar Péter szerdán Brüsszelbe megy
Privátbankár.hu | 2026. április 26. 12:07
Az uniós források Magyarországra juttatásáról tárgyal Magyar Péter Ursula von der Leyennel szerdán Brüsszelben. 
Makro / Külgazdaság Velük lehet teljes Magyar Péter kormánya
Privátbankár.hu | 2026. április 25. 16:41
Még négy miniszter személye nem ismert a tizenhatból. Jövő héten az ő kilétükre is fény derülhet.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor lemond a Fidesz-elnöki tisztéről és a parlamentbe se ül be?
Privátbankár.hu | 2026. április 25. 14:27
Török Gábor politikai elemző osztotta meg az értesülését.
Makro / Külgazdaság Mibe fektetnek be a világsztárok?
Elek Lenke | 2026. április 25. 14:01
A külföldi hírességek bevételének csak egy részét teszik ki a gázsik és a reklámbevételek. Jövedelmi portfólióik között elsősorban kockázati tőkeprojektek, különféle étteremláncokba vagy kozmetikai márkákba való befektetések, valamint ingatlanok és újabban kriptovaluták szerepelnek.
Makro / Külgazdaság Nagy ugrás előtt a hazai üzemanyagárak
Privátbankár.hu | 2026. április 25. 12:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő azt prognosztizálja, hogy jóval többet kell fizetniük a tankolásért azoknak, akik nem jogosultak a védett árakra.
Makro / Külgazdaság Pogátsa Zoltán: Nagy hiba lenne, ha megszorítana az új kormány és elkezdené az államadósságot csökkenteni
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. április 25. 11:11
A közgazdász, szociológus, a Soproni Egyetem docense az április 23-ai élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 96. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Az EU más intézmények kedvét is meghozta Ukrajna hitelezéséhez
Privátbankár.hu | 2026. április 25. 09:05
Naperőmű építését finanszírozza az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD).
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG