1p

Az észak-koreai atomkísérlet több vezető keddi amerikai lap szerint nagy próbatétel Barack Obama elnök számára. A legnagyobb példányszámú napilap, a USA Today úgy fogalmazott: a nukleáris teszt éppen olyan nemzetbiztonsági válsághelyzet, amelynek bekövetkeztétől a választási kampányban óvtak Obama vetélytársai azzal kapcsolatban, ha a viszonylag tapasztalatlan afroamerikai politikus nyerné meg az elnökválasztást.

A konzervatív The Wall Street Journal szerkesztőségi cikkében arra emlékeztetett: Obama egyebek mellett azzal az ígérettel került be a Fehér Házba, hogy egy puhább, megértőbb diplomáciával nagyobb összefogást lehet elérni a világon a rosszindulatú államokkal szemben. Itt az idő és Észak-Korea esete, hogy Obama bebizonyítsa igazát - jegyezte meg a lap.
Az újság azt írta, hogy miután Phenjan áprilisban tesztelt egy nagy hatótávolságú ballisztikus rakétát, Obama arról beszélt, hogy "a szabályokat be kell tartani, azok megszegőit meg kell büntetni, a szavaknak jelenteniük kell valamit, a világnak össze kell fognia az ilyen fegyverek elterjedésének megakadályozására". Washington azonban még egy kötelező érvényű BT-határozat elfogadását sem tudta elérni az ENSZ-ben, be kellett érnie egy elnöki nyilatkozattal.

A The Washington Post kemény szankciókat sürgetett Észak-Korea ellen; a liberális lap szerint Obamának a lehető legkeményebb büntetőintézkedéseket kell kisajtolnia az ENSZ Biztonsági Tanácsából. A valóban kemény szankciók elfogadásának azonban nem fényesek az esélyei - állapította meg az újság.

A lap szerint az Obama-kormány egyet nem tehet, azt, amit Phenjan a robbantással elérni szándékozik, hogy Washington fordítson nagyobb figyelmet Észak-Koreára, kínáljon fel gazdasági és politikai kedvezményeket. Ezt ugyanis már két amerikai adminisztráció próbálta sikertelenül, de nem vezetett eredményre az amerikai katonai beavatkozással való fenyegetés vagy a tárgyalások elutasítása sem. A lap úgy látja: Obamának nem szabad válsághelyzetként vagy kiemelt fontosságú ügyként kezelnie Észak-Koreát, amelyet el kell szigetelni.

Az ABC News hírcsatorna megjegyezte: az Obama-adminisztrációban egyelőre nincs egyetértés arról, hogyan kezeljék Észak-Koreát és vezetőjét. A CNN szerint az atomkísérlet jelentősen visszaveti Obama azon törekvését, hogy közeledjen a kommunista országhoz. A CBS News úgy értékelte Phenjan magatartása alapján, hogy a közeljövőben el lehet felejteni bármilyen új tárgyal.

Meglepő döntést hozott Obama
Obama: Észak-Korea felelőtlen! 
Irán nem tárgyal az atomprogramról

MTI

 

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Kiderült, hogy milyen árakon tankolhatunk a hétvégén
Privátbankár.hu | 2026. február 6. 10:53
Nem lesz árváltozás. 
Makro / Külgazdaság Már Kínával üzletel leginkább Németország
Privátbankár.hu | 2026. február 6. 09:55
Nőtt Németország kivitele és behozatala is decemberben, novemberhez viszonyítva – közölte a Destatis német szövetségi statisztikai hivatal. A teljesítmény az elemzőket is meglepte, akik kisebb mértékű bővülésre számítottak.
Makro / Külgazdaság Borús számok: csak árnyéka régi önmagának a magyar ipar
Privátbankár.hu | 2026. február 6. 08:30
Egy havi növekedés összejött az év végére, de 2025-ben is mínuszos volt a magyar ipar teljesítménye.
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB, de üzent az inflációról
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 16:59
A döntés megfelelt a piaci várakozásoknak.
Makro / Külgazdaság Hideg zuhany év végén: visszaesett a bolti forgalom Európában
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 13:41
Havi összevetésben az elemzők által vártnál nagyobb mértékben csökkent a kiskereskedelmi forgalom az euróövezetben decemberben, míg éves szinten a vártnál lassabb növekedést regisztráltak.
Makro / Külgazdaság 300 milliárdot várt a kormány, 92 lett eddig belőle
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 13:12
Nem jöttek be az önkéntes nyugdíjpénztári pénzek lakáscélú felhasználásával kapcsolatos várakozások.
Makro / Külgazdaság Hivatalosan is épül Paks II
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 12:56
Elindul az igazi kivitelezés, Szijjártó Péternek néhány év múlva igaza lesz?
Makro / Külgazdaság Újabb 165 milliárd forintot gyűjtött be a magyar kormány
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 12:22
És még sokkal többet is ajánlottak a befektetők. A kamatok csökkentek.
Makro / Külgazdaság Kilenc éve nem volt ilyen alacsony az infláció Csehországban
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 11:11
Az energiaárak közel 10 százalékkal csökkentek, ez is fontos szerepet játszott a 2016 decembere óta nem látott értékben.
Makro / Külgazdaság Mellár Tamás: 2012 óta kéthavi nyugdíjnak megfelelő összeggel lettek szegényebbek a nyugdíjasok
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. február 5. 10:11
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) volt elnöke, közgazdász  a február 4-ei élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 91. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG