1p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

A csütörtök-pénteki EU-csúcstalálkozón várhatólag politikai nyilatkozatban fogják támogatni az állam-, illetve kormányfők, hogy José Manuel Barroso portugál konzervatív politikus, az Európai Bizottság eddigi elnöke kapjon mandátumot újabb öt évre az unió legfőbb végrehajtó testületének irányítására.
A csütörtök-pénteki EU-csúcstalálkozón várhatólag politikai nyilatkozatban fogják támogatni az állam-, illetve kormányfők, hogy José Manuel Barroso portugál konzervatív politikus, az Európai Bizottság eddigi elnöke kapjon mandátumot újabb öt évre az unió legfőbb végrehajtó testületének irányítására.

Erről Michael Spindelegger osztrák külügyminiszter beszélt újságíróknak hétfőn Luxembourgban, az uniós országok külügyminisztereinek tanácskozása közben.

A június 4. és 7. között tartott választásokon megújított összetételű Európai Parlament, amelynek szintén hallatnia kell hangját a kérdésben, csak július közepén ül össze. Spindelegger szerint addig a tagállami kormányokat képviselő tanács hivatalosan nem terjeszt elő javaslatot az Európai Bizottság elnökének személyére.


Az európai konzervatívok támogatják

Balázs Péter magyar külügyminiszter elmondta: Budapest a jelenlegi helyzetben azt pártolja, hogy a folyamatosság fenntartása érdekében mielőbb nevezzék meg az október végén lejáró mandátumú jelenlegi összetételű Európai Bizottság új elnökét. Mint közölte, a külügyminiszterek erről Luxembourgban hivatalosan nem tárgyaltak, az egyeztetések a színfalak mögött folynak, és a kérdéssel a hét második felében a csúcsvezetők foglalkoznak majd.

A külügyminiszterek csúcstalálkozója is okozhat még meglepetést:
EU: kedveskednünk kellene a nettó befizetőknek?
Az Európai Bizottság kialakítása körül azért vannak kérdőjelek, mert most még a nizzai szerződés alapján rotációs rendszer bevezetésével kellene csökkenteni a biztosok számát. Ha viszont októberben sikeres lesz az EU-t megreformáló lisszaboni szerződésről tartandó újabb ír népszavazás, akkor a hatályba lépő reformszerződés előírásai mellett ez a rotáció elkerülhető.

Hogy az írek megkapják az uniótól - a lisszaboni szerződés elfogadása fejében - az általuk igényelt garanciákat katonai semlegességük, sajátos adóügyi és munkajogi szabályaik, illetve az abortusztilalom fenntarthatóságát illetően, az unió kész arra, hogy a most következő csúcson európai tanácsi határozatot hozzon. E tanácsi határozat valamikor később jogilag kötelező érvényűvé is válhat, ha a tagállamok - például egy későbbi EU-bővítés, valószínűleg Horvátország csatlakozása - mellett azt is megerősítik jegyzőkönyv formájában.

Balázs Péter azonban most nyomatékkal hangsúlyozta: azt el kell kerülni, hogy az ír garanciák miatt azok a tagállamok, amelyek egyszer már ratifikálták a lisszaboni szerződést, ezt kénytelenek legyenek újra megtenni.

Arra az újságírói felvetésre, hogy a szocialisták támogatta magyar kormány Barroso elnöki megbízatásának megújítása mellett van, amit azonban az Európai Szocialisták Pártja ellenez, a magyar külügyminiszter leszögezte: Magyarország "nem pártpolitikai szemüvegen át nézi az uniót".

Barosso: nem kell majd állami rész a pályázatokhoz
Szigorúbb ellenőrzést a schengeni határokhoz! 
Pénzt kell tolni az EU-ba!
Az EU akcióba lépne a munkahelyekért 
Rábólintott az ötmilliárdos programra az EU
Az európaiak nem hisznek az unióban

MTI

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter: „Nem abból a kőbányából érkezik a paksi beruházásra a több tonna kő, amire sokan gondolnak”
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 17:30
Magyar Péter miniszterelnök és két szakember tartott sajtótájékoztatót a paksi helyzettel kapcsolatban. Arról is beszélt, hogy a két beruházásról döntöttek a Duna vízszintjének megemelése érdekében.  
Makro / Külgazdaság Mi vár az autósokra a benzinkutakon? Itt az előrejelzés
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 16:46
Péntekre sem érkezik újabb nagykereskedelmi árváltozás.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter: újra apadásnak indult a Duna
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 16:02
Erről a kormányzati tájékoztatón beszélt.
Makro / Külgazdaság Új fejlemény az MNB-botrányban: dokumentumokat adtak át az ügyészségnek
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 15:02
Az előző jegybanki vezetés idején történt ügyben.
Makro / Külgazdaság Teljesen leálíltják Románia egyetlen atomerőművét a vízállás miatt
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 11:40
Túl alacsony a Duna, és a vízállás folyamatosan és jelentősen csökken. Románia jelentős, 2000 megawattot meghaladó áramimportra szorul a leállítás után az esti csúcsidőben.
Makro / Külgazdaság Nem tétlenkedett Krausz Ferenc: új vállalkozást alapított
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 10:42
Az államhoz kerülnek a Nobel-díjas fizikushoz, Krausz Ferenchez köthető Élvonal Alapítvány közfeladatai és a hozzá tartozó Molekuláris Ujjlenyomat Kutató Központ (CMF) – mindeközben a tudós egy hónapja már létre is hozott egy új vállalkozást.
Makro / Külgazdaság Nagyot megy az autógyártás, de van egy magyar ágazat, ami ennél is meredekebben bővül
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 08:59
A számítógép, perifériás egység gyártása 116 százalékkal emelkedett egy év alatt. Az ipar összességében bővült éves alapon, de májushoz képest júniusban visszaesést mért a KSH.
Makro / Külgazdaság Dübörög az út- és vasútépítés, de az építőipar összességében így is visszaesett
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 08:30
Kevesebb új építőipari szerződést is kötöttek, és az épületek építése is jelentősen csökkent. 
Makro / Külgazdaság A magyar gazdaságnak is jól jön a Sziget fesztivál: kiderült, mennyivel tehet hozzá a GDP-hez
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 07:29
Csak az adó- és járulékbefizetések 4,5 milliárd forintot tehetnek hozzá az államkasszához, az összes hozzájárulás ennél több mint kétszer magasabb.
Makro / Külgazdaság Egy iparág, amiben óriásit kellene fejlődnünk, de itt is Kína fújja a passzátszelet
Imre Lőrinc | 2026. augusztus 13. 05:43
Akár a Paks 2 beruházás sorsát is megpecsételheti a kormány energiafejlesztési programja, aminek egyik központi eleme a magyarországi elektromostároló-kapacitások megháromszorozása 2030-ra. Jelenleg ugyanis az ipari akkumulátorok hiánya jelenti az egyik legfontosabb akadályát annak, hogy a megújulóenergia-források által megtermelt villamos energia még Paks részleges kiesése esetén is stabil hálózatot biztosítson a lakosságnak és a vállalatoknak anélkül, hogy a súlyos milliárdokba kerülő importra kelljen támaszkodnia a hazai ellátásnak. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG