3p
A holnap megjelenő Heti Válaszban Varga Mihály a devizahitelek mellett beszélt a pénztárgépcseréről, és megemlítette az egykulcsos adórendszer esetleges finomhangolását is.

A nemzetgazdasági miniszter szerint a tárca apparátusa ma már máshogy futna neki az online kasszák bevezetésének, azt pedig nem tartaná jónak, ha az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) is a jegybankba olvadna.

Máshogy futnának neki

Az MTI-hez a Heti Válasz által szerdán eljuttatott, a csütörtöki lapszámban megjelenő interjúban Varga Mihály elmondta: már több mint 62 ezer online kassza van bekötve az adóhatósághoz, amit - ahhoz képest, hogy tavaly februárban jelent meg a rendelet - szép eredménynek tart. A vártnál lassabb indulást azzal magyarázta, hogy tízezer kassza körülbelül egymilliárd forintba kerül, ekkora tételt ritkán tud egyetlen gyártó egymaga finanszírozni, s a forgalmazóknak sem volt ennyi likvid forrásuk. 

A miniszter szerint a grúzok ezt jobban csinálták: ott a kormány két típust legyártatott, s a kereskedők abból választhattak. Biztos vagyok benne, hogy ma már a minisztérium apparátusa is máshogy futna neki a bevezetésnek - jelentette ki.

Várnak az Európai Bíróságra

Varga Mihály arra nem lát lehetőséget, hogy az árfolyamgátba belépett devizaadósok gyűjtőszámláján halmozódó tartozást lenullázzák. Megerősítette: mivel az Alkotmánybíróság (Ab) az egyoldalú szerződésmódosítással és az árfolyamréssel kapcsolatban nem foglalt állást, szükség van az Európai Bíróság állásfoglalására és a Kúria jogegységi döntésére ahhoz, hogy ha a parlament ebben a kérdésben jogszabályt alkot, az kikezdhetetlen legyen.

Beszélt arról is, hogy egy bizonyos összeg elérése után megint sor kerülhet a lakosságnak szánt Prémium Euró Magyar Államkötvény forgalmazásának átmeneti leállítására. Arra a kérdésre, miért nem vitték lejjebb a kamatát, hiszen akkor rögvest veszített volna az értékéből, azt válaszolta: nem akarják rontani ennek a prémium terméknek a minőségét. Azt szeretnénk, hogy amikor forgalomban van, mindenki érezze: jó üzlet a magyar állam által kibocsátott eurókötvényt vásárolni.

Partnerség és közös célok

"Az állam adósságának kezelése kormányzati feladat. Nem tartanám szerencsésnek, ha a monetáris politikába fiskális elemeket kevernénk" - válaszolta arra a kérdésre, elképzelhetőnek tartaná-e, hogy a pénzügyi felügyelet után dán példa nyomán az ÁKK is a jegybankba olvadjon. 

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a gazdaságpolitikáért felelős minisztérium között a miniszter szerint jó az együttműködés. "A partnerség már-már stratégiai jellegű, hiszen közösek a céljaink" - mondta.

Egy mutatóval ven baj

Varga Mihály arra számít, hogy a választások után a hitelminősítők is felül fogják vizsgálni korábbi értékelésüket. Úgy vélekedett, egy olyan mutató van, amin változtatni kell, bár a tendenciája már jó. Az államadósság GDP-hez viszonyított 80 százalék körüli szintje még mindig magas, s mivel ennek 41 százaléka devizában van nyilvántartva, még sérülékenynek számít a magyar gazdaság - mutatott rá.

A miniszter a lapnak beszélt arról is, hogy az év második felében várható érdemi információ arról, hogy az egykulcsos adórendszerben milyen finomhangolást kell esetleg végrehajtani. Egy biztos: a járulékrendszerben még lenne lehetőség a további csökkentésre a nyugdíj-, illetve az egészségügyi kassza teherbírására való tekintet mellett is - mondta a lapnak.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Nem lesz az amerikai gazdaság örömünnepe a foci-vb?
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 14:22
Így alakult a helyzet a kieséses meccsek előtt.
Makro / Külgazdaság A hőségre az üzemanyagárak sem mozdulnak
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 12:10
Holnaptól sem a 95-ös benzin, sem pedig a gázolaj ára nem változik. A kutak várják a közel-keleti békét, meg persze a védett üzemanyagár kivezetését.
Makro / Külgazdaság Nemcsak az időjárás, a költségvetés helyzete is nagyon meleg
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 10:21
Magyar Péter: „Az előző kormány tevékenysége miatt akár 7-8 százalék is lehet az idei költségvetési hiány.”
Makro / Külgazdaság Egy-két milliárdos cég különösen jól járhat az óriásplakátok betiltásával
Vámosi Ágoston | 2026. június 29. 10:03
Október 1-jétől Budapest nagy részéről eltünteti a reklámfelületeket a Fővárosi Önkormányzat rendelete, néhány kivétellel. A Privátbankárnak egy iparági szereplő arról beszélt, hogy a bontás sokba kerül, és perek tucatjai várhatók. De mennyibe kerül egy reklámháló a Széll Kálmán téren, vagy az Oktogonon, és melyik cégtípus a legnagyobb vesztese a döntésnek?
Makro / Külgazdaság Ennek örülhettek a vásárlók a Lidl, a Penny és az Aldi boltjaiban
Kollár Dóra | 2026. június 29. 05:57
Megérkezett az új Privátbankár Diszkont Árkosár-felmérés.
Makro / Külgazdaság Van olyan magyar régió, ahol a fiatal nők harmada nem dolgozik és nem is tanul
Privátbankár.hu | 2026. június 28. 16:59
Óriásiak a területi különbségek Magyarországon a NEET- (nem dolgozó, nem tanuló) fiatalok arányát nézve. Budapest előzi a legjobb uniós ország arányát is, Észak-Magyarországon és Észak-Alföldön viszont katasztrofális a helyzet.
Makro / Külgazdaság Kiderült, hol élnek a legjobban keresők Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. június 28. 11:40
A dobogón csak budai kerületek állnak: a XII. kerület átvette a vezetést a II. kerülettől, a harmadik helyen Újbuda található. Négy járásban maradt 300 ezer forint alatt a nettó mediánbér: a sarkadi, a kunhegyesi, a csengeri és a fehérgyarmati járások vannak a lista végén.
Makro / Külgazdaság Előre látták, hogy ez lesz, de vajon reális, ami most a magyar piacon történik? Klasszis Podcast
Imre Lőrinc – Izsó Márton | 2026. június 28. 10:59
Bár a Magyar Nemzeti Bank (MNB) június 23-i, 25 bázispontos kamatcsökkentése és még inkább Varga Mihály kommunikációja miatt kismértékben gyengült a forint, valójában az euró bevezetésének ígérete nagyon erős támaszt ad most a hazai fizetőeszköznek. Az országkockázati megítélésünk eközben folyamatosan javul, amire már az április 12-i országgyűlési választásokat megelőzen is bőven mutattak jelek. Az Equilor Alapkezelőnél nem lepődtek meg a magyar eszközök felértékelődésén, de vajon nem túlzás-e, ami most a magyar piacon történik? Erről is beszélgettünk a Klasszis Podcast legújabb adásában. 
Makro / Külgazdaság Már több mint 10,5 milliárd eurót kapott Ukrajna innen
Privátbankár.hu | 2026. június 27. 15:49
Újabb csomagot hagyott jóvá az EBRD.
Makro / Külgazdaság Magyar Péteréknek nincs oka a panaszra ezeket a számokat látva
Privátbankár.hu | 2026. június 27. 13:04
Továbbra is jelentős a Tisza fölénye. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG