3p

A májusi 4 százalék után júniusban 3,7 százalékos volt az infláció. A lassulás mellett azért a maginflációs mutató kedvezőtlenül alakult. 

A fogyasztói árak júniusban átlagosan 3,7 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Májushoz viszonyítva átlagosan nem változtak az árak. Ez egyben azt is jelenti, hogy az éves mutatónál lassulás következett be, hiszen májusban még 4 százalékos volt a tizenkét hónapra visszatekintő infláció. 

Így sikerült
Így sikerült
Fotó: Depositphotos

A friss adatok szerint 2023 júniusához képest

  • Az élelmiszerek ára 1,1 százalékkal nőtt, ezen belül a cukoré 27,4, a büféáruké 9,2, a csokoládéé és kakaóé 9,1, a gyümölcs- és zöldségléé 8,7, az éttermi étkezésé 8,1, a sertéshúsé 7,8, az alkoholmentes üdítőitaloké 5,6 százalékkal.
  • A szolgáltatások 9,7 százalékkal drágultak, ezen belül a lakbér 13,1, a testápolási szolgáltatások 10,7, az autópályadíj, gépjárműkölcsönzés, parkolás 10,5, a járműjavítás és -karbantartás 10,1, a lakásjavítás és -karbantartás 9,8, a sport- és múzeumi belépők 8,2, az üdülési szolgáltatás 3,0 százalékkal. A szeszes italok, dohányáruk ára 4,2, ezen belül a dohányáruké 4,7 százalékkal nőtt. A gyógyszer, gyógyáruk ára 6,1, a testápolási cikkeké 2,1 százalékkal növekedett. A ruházkodási cikkek 4,1 százalékkal drágultak.
  • A háztartási energia 2,7, ezen belül a vezetékes gáz 5,2, az elektromos energia 2,4 százalákkal olcsóbb lett.
  • A tartós fogyasztási cikkekért 1,3 százalékkal kevesebbet kellett fizetni, ez utóbbin belül a használt személygépkocsik ára 8,8 százalékkal csökkent, az új személygépkocsiké 5,7, a szobabútoroké 2,1, a konyha- és egyéb bútoroké 1,9, a fűtő- és főzőberendezéseké 0,8 százalékkal nőtt. A járműüzemanyagok 3,2 százalékkal drágultak.

Az is kiderül a friss adatsorból, hogy a fő inflációs mutató lassult, ugyanakkor a maginflációnál gyorsulás látható. A májusi 4 százalék után júniusban 4,1 százalékkal nőtt. 

Havi összevetésben nem változott az infláció. Májushoz viszonyítva az élelmiszerek ára átlagosan 0,3 százalékkal mérséklődött, meghatározóan az idényáras élelmiszerek (burgonya, friss zöldség, friss hazai és déligyümölcs összesen) 4,4 százalékos árcsökkenése következtében. E csoport nélkül számítva az élelmiszerek ára átlagosan 0,2 százalékkal nőtt. 

Egy hónap alatt a legnagyobb mértékben, 1 százalékkal a szeszes italok, dohányáruk, valamint - szintén 1 százalékkal - a szolgáltatások drágultak, utóbbin belül az üdülési szolgáltatások 4,4, a társasházi közös költség 1,4, a lakbér 1,1 százaláékkal.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Világcsúcs ütemet diktál Magyarország a vagyonosodás tempójában
Privátbankár.hu | 2025. október 4. 17:16
Mészáros Lőrinc például még Elon Muskot is lepipálja a gazdagodás gyorsaságában.
Makro / Külgazdaság Ismét távozásra szólította fel Magyar Péter az egyik kormánytagot
Privátbankár.hu | 2025. október 4. 14:31
Megismételte követelését, hogy Takács Péter távozzon posztjáról. A Tisza párt évi plusz 500 milliárdot csoportosítana át az egészségügyre.
Makro / Külgazdaság Plusz pénzhez juthatnak a hazai kkv-k
Privátbankár.hu | 2025. október 4. 13:27
Jelentősen bővültek a Széchenyi Mikrohitel MAX+ lehetőségei a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) szerint.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor elárulta, mekkora növekedést várnak idén és jövőre
Privátbankár.hu | 2025. október 4. 12:01
Erről laptársunk kérdésére beszélt a magyar miniszterelnök. 
Makro / Külgazdaság Itt van Orbán Viktor bejelentése: hitel a magyar kkv-knak három százalékos kamattal
Privátbankár.hu | 2025. október 4. 10:56
Már hétfőtől elérhető lesz. 
Makro / Külgazdaság Kiszámíthatatlan változásoktól kell tartania a központi bankoknak?
Privátbankár.hu | 2025. október 3. 16:51
A New York-i Fed-vezér szerint igen.
Makro / Külgazdaság Elszakadjunk az orosz olajtól és gáztól? Óriási a megosztottság Magyarországon
Privátbankár.hu | 2025. október 3. 13:25
Az energiafüggőség kérdéseit vizsgálta az Europion legújabb felmérésében.
Makro / Külgazdaság Az orosz hírszerzés embere rejthette el a konzervdoboz-bombákat egy lengyel temetőben
Privátbankár.hu | 2025. október 3. 13:04
Kukoricás dobozba rejtett robbanóanyagot ásott ki egy litvániai temetőből Władysław D., és elásta egy lengyelországi temetőben. Az autópálya mellett is hagyott a dobozokból, de ezeket egyelőre nem találják.
Makro / Külgazdaság Már számolnak a befektetők a Tisza Párt győzelmével
Privátbankár.hu | 2025. október 3. 11:36
A kormányváltás reménye miatt erősödhet a forint, erről ír a Bloomberg. Az elemzők is arról beszélnek, hogy ugyan még kockázatos forintba fektetni, de érdemes figyelni a magyar fizetőeszközt.
Makro / Külgazdaság Apró lépésekkel csökken a benzin és a dízel ára
Privátbankár.hu | 2025. október 3. 10:39
Pénteken is csökkenésről számolt be a Holtankoljak.hu, és szombaton is ez várható. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG