2p
Ukrajna 378,22 millió dollár előleget utalt át a decemberi földgáz-szállítások ellenében - közölte szombaton a Gazprom szóvivője.

Az ukrán állami Naftohaz energiaipari vállalat pénteken jelentette be a decemberi gázszállítások ellenértékének az átutalását. Szombaton a Gazprom megerősítette az összeg kifizetését.

Fél éve először jöhet a gáz

Az előleg átutalása lehetővé teszi, hogy a Gazprom az idén június óta első alkalommal - amikor a kifizetetlen számlákra hivatkozva leállította a gázszállítást Ukrajnának - ismét megkezdje a szállításokat. A felek között októberben létrejött megállapodás értelmében a szállítások az átutalás beérkezését követően 48 órán belül kezdődnek meg.

Egymilliárd köbméter jöhet

A Naftohaz nem közölte mennyi gázt szándékozik vásárolni a Gazpromtól, az energiaipari miniszter egy korábbi nyilatkozata alapján azonban mintegy egymilliárd köbméterről lehet szó. Az oroszországi médiában szombaton megjelent értesülések szerint is egymilliárd köbméterre teszik a vásárolt mennyiséget.

Jöhet gáz Magyarország felől is?

Andrij Koboljev, az ukrán állami energiaipari vállalat, a Naftohaz vezérigazgatója korábban azt mondta, hogy az év végéig Oroszországtól még egymilliárd köbméter gázt vásárolnak, valamint tárgyalásokat folytatnak Magyarországgal a gázszállítások újraindításról.

Szeptemberben Magyarország leállította az Ukrajna felé irányuló gázszállításokat. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium azzal magyarázta a szállítás leállítását, hogy a télre való felkészülés jegyében a magyar gáztárolók feltöltése az elsődleges, mindent megelőző cél. Az ukránok úgy érzik, sántít a hivatalos magyarázat, inkább orosz nyomásra zárhattuk el a csapot néhány nappal a Gazprom magyarországi látogatása után.

Magyarország mindaddig nem tud Ukrajnának földgázt szállítani, amíg fel nem töltötte saját tározóit - mondta november 24-én Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter.

Mindenesetre ha tényleg csak a tározók feltöltése miatt zártuk el a csapot, és nem csak Putyinnak tettünk újabb gesztust, akkor reménykedhetnek az ukránok: véget ért ugyanis az idei gázbetárolási időszak, egy ideje befelé már nem, csak kifelé ment fűtőanyag a hazai tárolókból.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Van ilyen? Trump a királyi látogatás után törölt egy fontos vámot
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 14:09
Ha nem is bontanak pezsgőt, de ennek koccintás lesz a vége.
Makro / Külgazdaság Megvan a válasz: ennyi napra elegendő az ország üzemanyag-tartaléka
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:32
Töltik vissza a készleteket. 
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:18
Maradt a 2 százalékos betéti ráta. 
Makro / Külgazdaság Újabb rossz hír Európából: gyenge lett a GDP
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:45
A vártnál lassabb ütemben nőtt az euróövezeti GDP az első negyedévben.
Makro / Külgazdaság A Közel-Kelet fűti az európai inflációt: 3 éve nem láttunk ilyen adatot
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:00
A várakozásokat is felülmúlta a drágulás üteme az euróövezetben: az áprilisi infláció 3 százalékra, 2023 szeptembere óta a legmagasabbra gyorsult. A háttérben elsősorban az energiaárak drasztikus emelkedése áll, amit a közel-keleti feszültségek fűtenek.
Makro / Külgazdaság Vakarják a fejüket az elemzők a friss GDP-adat láttán
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 12:40
Bár a vártnál erősebben kezdte az évet a magyar gazdaság, a 2026-os előrejelzéseket ez nem módosítja felfelé. A Tisza-kormánytól várható élénkítés hatásait ugyanis az iráni háború keresztülhúzhatja.
Makro / Külgazdaság Aggódhatnak az állásukért az állami cégek NER-es vezérei
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:45
Főleg Kapitány István és Vitézy Dávid dönthet a sorsukról.
Makro / Külgazdaság Besegített az erős forint, de így sem örülhetünk ennek az adatnak
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:00
Márciusban a külkereskedelmi termékforgalom aktívuma 924 millió euró volt, 773 millió euróval romlott az egy évvel korábbihoz mérten. Euróban kifejezve az export értéke 3,6 százalékkal, az importé 11 százalékkal nőtt – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Makro / Külgazdaság Varga Mihály az MNB-alapítványokról: „Igyekszünk menteni, ami ebből menthető”
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 09:10
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) reputációját helyre kell állítani, a rendőrségi ügyekben a jegybank készen áll arra, hogy segítsék az igazságszolgáltatás munkáját. Emellett szeretnék a feleslegessé vált ingatlanjaikat értékesíteni – egyebek mellett ezekről beszélt Varga Mihály jegybankelnök.
Makro / Külgazdaság Most jött: több mint három éve nem láttunk ilyen GDP-számot Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:30
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) első becslése szerint 1,7 százalékkal bővült a GDP idehaza az első negyedévben, 2025 azonos időszakához viszonyítva. Ennél magasabb, éves szintű növekedési ütemet legutóbb 2022 harmadik negyedévében láttunk.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG