6p

Bár ma reggel újraindult az Északi Áramlat, azaz ismét jön gáz Oroszországból a Balti-tenger alatt Németországba, június második feléhez hasonlóan csak csökkentett mennyiség érkezik. A téli gázellátás problémás lehet, a már amúgy is bedurvult gázárak pedig elszabadulhatnak. A német külügyminiszter felkelésektől tart gázhiány esetén. Berlin szabadulna ugyan az orosz gáztól, de egy ideig még rá van utalva.

Szerencsére nem igazolódtak be azok a nyugati félelmek, miszerint az orosz gázipari óriáscég, a Gazprom – válaszul az Oroszország elleni uniós szankciókra  – nem fogja újraindítani a gázszállítást a karbantartás miatt július 11-én leállt Északi Áramlaton.

Jön a gáz, de...

A vezetéken, amely a Balti-tenger alatt szállít gázt Oroszországból Németországba, ma reggel óta ismét érkezik gáz, erősítette meg az üzemeltető konzorcium, a Nord Stream AG egyik szóvivője a DPA hírügynökségnek. A szállítások újraindulását jelentette két másik gázvezeték-üzemeltető cég, a NEL és az OPAL is.

Ez azonban korántsem jelenti azt, hogy minden visszabillent a régi kerékvágásba – a szóvivő szerint mintegy 67 millió köbméter gáz, azaz erősen csökkentett mennyiség jön majd napi szinten a vezetéken.

Ez a teljes kapacitás mintegy 40 százaléka, azaz visszaállt a karbantartás előtti állapot – a Gazprom június közepe óta nagyjából ennyire mérsékelte a szállításokat a vezetéken technikai okokra, többek között egy gázturbina kanadai karbantartására hivatkozva. (Erről később még lesz szó.)

Annalena Baerbock német külügyminiszter népfelkelést vizionált a turbina visszaszállításáról folytatott tárgyalásokon. Fotó: EPA/CLEMENS BILAN
Annalena Baerbock német külügyminiszter népfelkelést vizionált a turbina visszaszállításáról folytatott tárgyalásokon. Fotó: EPA/CLEMENS BILAN

A Spiegel szerint az elmúlt napokban voltak arra utaló jelek, hogy ez a mennyiség tovább eshet majd, ezt jelzik ugyanis a gázvezeték-kapacitás ”foglalásai” – Klaus Müller, a Bundesnetzagentur (a gázvezetékeket felügyelő német szövetségi hálózati ügynökség) vezetője szerint mindössze 30 százalékon áll ez a mutató.

Müller egy mai interjúban arról is beszélt, hogy nem következett be ugyan „a legrosszabb forgatókönyv”, de még nem múlt el a veszély. (Németországban egy hónapja van érvényben a földgázellátási válsághelyzet második, riasztási fokozata.)  

A hatóság elnöke megjegyezte azt is, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök közelmúltban tett kijelentései alapján a szállított mennyiség tovább, 20 százalékra eshet.

„Jelenleg ki vagyunk szolgáltatva Oroszországnak, ők döntenek ugyanis arról, mennyi gázt továbbít nekünk az Északi Áramlat 1”, fogalmazott Müller.

Ezért is fontos a takarékoskodás és egyéb források bevonása, tette hozzá.

Figyelmeztetett: még 40 százalékos kapacitás-kihasználtságnál is „jelentős erőfeszítéseket” kell tenni annak érdekében, hogy „jól átvészeljék” a következő telet. Ráadásul a gáztárolók feltöltésénél már az azt követő, 2023-24-es télre is gondolni kell.          

A német kormány pedig már többször jelezte: „nem lehet tartós és megbízható szállításokra” számítani, szerintük ugyanis Oroszország politikai fegyverként használja azokat.

Elszálló gázárak

Az érkező orosz gáz mennyisége mindenesetre nagy kihatással lehet a német (és persze nem csak a német) gazdaságra, a gázárakra és így az egész lakosságra is.

A kieső mennyiséget ugyanis a piacról kell pótolni, márpedig a cseppfolyósított gáz 2,5-szer drágább az orosz vezetékes gáznál.

Az érkező mennyiség nagyban befolyásolja azt is, hogy mennyire sikerül feltölteni a gáztárolókat őszig. Németországban jelenleg 65 százalékos az átlagos töltöttség a Bundesnetzagentur tegnapi jelentése szerint.

A dokumentumból kiderül az is, hogy jelenleg stabil a gázellátás, ugyanakkor „feszült a helyzet”, és „nem lehet kizárni a rosszabbodását”.

Alternatív szállítási útvonalak (a Jamal-Európa vagy az Ukrajnán keresztüli gázvezeték) rendelkezésre állnak ugyan, de nem használják őket az Északi Áramlaton kieső mennyiség kompenzálására, áll a jelentésben.

A dokumentum arra is figyelmeztet, hogy a nagykereskedelmi árak a szállított mennyiség csökkenése miatt „érezhetően növekedtek”, „magas szintre álltak be”, és mind a cégeknek, mind a háztartásoknak „egyértelmű áremelkedésre” kell berendezkedniük.

Sokan már most az árak duplázódásával szembesülnek - ez az éves elszámolás idejétől is függ -, jövőre pedig a havi gázszámla minimum a háromszorosára nő majd Klaus Müller szerint. (Augusztus elsejétől pedig az országos átlag felett fogyasztó magyaroknak is megugrik a gázszámlája a ma megjelent kormányrendelet alapján.) 

Népfelkelés jöhet?

A német külügyminiszter mindenesetre már lázadásokkal számol a helyzet további rosszabbodása esetén.

„Ha nem kapjuk meg a gázturbinát, akkor nem fogunk több gázt kapni, és akkor többé egyáltalán nem fogjuk tudni támogatni Ukrajnát, mert a népfelkelésekkel leszünk elfoglalva” -  mondta Annalena Baerbock a Kanadával folytatott tárgyalásokon, amelyeken a már említett gázturbina visszaszállítása volt a téma.

Minderről maga a külügyminiszter számolt be a RedaktionsNetzwerk Deutschland médiacég tegnapi rendezvényén Hannoverben.

A Siemens Energy Kanadában karbantartott és a Gazprom által használt turbináját az észak-amerikai ország a szankciókra hivatkozva nem akarta visszaszállítani. Bár a német kormány ürügynek tartja, hogy az orosz cég részben a karbantartásra hivatkozva csökkentette a szállításokat, végül elérte, hogy Kanada engedélyt adjon a visszajuttatásra. (A turbina állítólag már úton van Oroszországba.)

Fenti kijelentésével kapcsolatban Baerbock azt mondta: talán kissé túlzás volt ez a mondat, de szerinte a lényeg, hogy „továbbra is szükségünk van a gázra Oroszországból.”      

Tavaly Németország földgázigényének 55 százalékát fedezte orosz forrásból. Tavaszra ezt az arányt sikerült 35 százalékra csökkenteni, év végére 30 százalékra mérsékelnék (főleg a cseppfolyósított földgáz beszerzések növelésével), 2024 nyaráig pedig 10 százalékra redukálnák a függőséget. Idén azonban még nagyon rá vannak szorulva az orosz gázra.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Berobbant az állampapírpiac
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 17:21
A második negyedévben az állampapír piacot kimagasló aukciós kereslet és jelentősen csökkenő hozamok jellemezték. Mindezek eredményeképp az első félév végére az időarányos mértéket meghaladó volumenben teljesült az Államadósság Kezelő Központ Zrt. (ÁKK) erre az évre vonatkozó finanszírozási terve.
Makro / Külgazdaság Egyre nagyobb a baj Záhonynál, a kormány is közbeléphet
Imre Lőrinc | 2026. július 1. 15:07
Bár még mindig a záhonyi vasúti csomópont jelenti a legfontosabb kaput az ukrán gabona számára a nyugat-európai piacok irányába, Magyarország valójában egyre kevesebb gazdasági hasznot tud megtartani az Ukrajna felől érkező áruforgalomból. A Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ) az ügyben levelet írt a kormánynak.
Makro / Külgazdaság Megtorpant a német cégek beruházási kedve
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 14:06
A cégek 92 százaléka beruházna, mégis alig teszik meg.
Makro / Külgazdaság Az év elején felborult a költségvetés, de mi lehet ennek a vége? Elárulták az elemzők
Imre Lőrinc | 2026. július 1. 11:50
1999 óta csak háromszor mért magasabb eredményszemléletű (vagyis ESA-módszertan szerinti) költségvetési hiányt az első negyedévben a Központi Statisztikai Hivatal (KSH), mint idén januártól márciusig. Az egész éves előrejelzéseket jelentős bizonytalanság övezi, az elemzők a Kármán András vezette Pénzügyminisztérium pótköltségvetésére várnak. Eközben a piac már inkább a 2027-es és a még hosszabb távú, az euró bevezetése szempontjából is kulcsfontosságú tervekre kíváncsi.
Makro / Külgazdaság Kellemetlen fordulat érkezik a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 11:32
Csütörtöktől bruttó 4-4 forinttal emelkedik a benzin és a gázolaj nagykereskedelmi ára. 
Makro / Külgazdaság Júniusban csak mérsékelten nőtt a beszerzésimenedzser-index
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 10:05
Júniusban a válaszadók az előző hónaphoz képest a feldolgozóipar gyorsabb bővüléséről számoltak be.
Makro / Külgazdaság Hihetetlen szárnyalás előtt áll ez az iparág, ha bejönnek a kormány tervei
Imre Lőrinc | 2026. július 1. 09:40
A Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter által bejelentett tervek szerint a magyarországi szélerőművi kapacitás 2030 végére több mint 90 százalékkal, a jelenlegi 330 megawattról (MW) 4330 megawattra emelkedhet. Ez gyorsabb fejlődési ütem lenne, mint a Közép- és Kelet Európában éllovasnak számító lengyeleké.
Makro / Külgazdaság Megjöttek a friss számok: talán annál is rosszabb a költségvetés helyzete, mint amire Magyar Péterék számítottak
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 08:30
Az előzetes adatok szerint 2090 milliárd forint, a GDP 9,0 százaléka volt a kormányzati szektor 2026. I. negyedéves hiánya. Az előző év azonos időszakához képest 838 milliárd forinttal, GDP-arányosan 3,1 százalékponttal lett magasabb a deficit – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Makro / Külgazdaság Hivatalos: új történelmi csúcson a lakossági vagyon, átrendeződtek a magyarok megtakarításai
Herman Bernadett | 2026. július 1. 05:51
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) közzétette a 2026 első negyedévére vonatkozó teljes körű pénzügyi számlák jelentését. A hivatalos adatsorok megerősítik, hogy a magyar háztartások nettó pénzügyi vagyona újabb történelmi rekordot döntött: az év első három hónapjában a friss megtakarítások piacán masszív tőkeáramlás indult meg az öngondoskodás, a befektetési alapok és a külföldi eszközök irányába.
Makro / Külgazdaság Az első negyedévben 2,2 százalékkal nőtt a cseh GDP, de ennek a csehek nem örülnek
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 14:00
2024 utolsó negyede óta ez a legalacsonyabb negyedéves GDP növekedés.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG