Képzeljük el, hogy egy relatív szabad és boldog kontinensen élünk, de energiaellátásunk egy kiszámíthatatlan szomszédtól függ. Bár szomszédunk óriási kultúrával bír, politikailag erősen autoriter hajlamú, és időnként eszement dolgokra vetemedik – például saját rémálmaiból kiindulva lerohanja egyik szomszédját. Erre morális megfontolásból szankciókkal válaszolunk, amelyekkel azonban magunkat is hasba szúrjuk.
Ráadásul szomszédunk kezében ott az aduász: bármikor elzárhatja az energiacsapot, és ezzel bedöntheti kontinensünket. Rövidtávú alternatíváink nincsenek, és a hosszútávúak is problémásak – például más kétes hírű országokkal kell bizniszelni.
Mit tegyünk ilyenkor?
A fenti sztori kiváló kiindulópontja lehetne egy apokaliptikus horrorfilmnek. A gyárak leállnak, a lakások fűtés nélkül maradnak, milliók vacognak a hidegben vagy kuporognak tűzrakások mellett az utak mentén a decemberi hóesésben. És miközben vezetőink egymásnak ugranak a süllyedő hajón, egy távoli palotában valaki előretol egy bábut a sakktáblán, majd hátradől a székében. Elvadult fikció, félelmeink kivetülése vagy potenciális valóság?
Az alapsztori számos szempontból hajaz a jelenkori helyzetre – az uniós és tagállami vezetők a fentiekhez hasonló dilemmákkal szembesülnek nap mint nap.
Az azeri szál
A héten Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke például Azerbajdzsánban kuncsorgott egy kis gázért. A Bizottság közleménye szerint Baku a tavalyi 8,1 milliárd köbméterről idén várhatóan 12 milliárd köbméterre növeli az uniós szállításokat, öt éven belül pedig több mint megkétszerezi azokat.
„Az Európai Unió úgy döntött, hogy egyre inkább függetlenedik Oroszországtól, és nála megbízhatóbb, hitelesebb partnerek felé fordul. És örülök, hogy közöttük számíthatunk Azerbajdzsánra. Önök valóban elengedhetetlenül fontos partnerek számunkra, és mindig megbízhatóak voltak”, mondta von der Leyen az azeri fővárosban.
De mit érdemes tudni Azerbajdzsánról? Például azt, hogy nyugati mércével mérve „nem szabad” ország. Ezt nem mi mondjuk, hanem például a Freedom House. Az amerikai emberi jogi szervezet a megszerezhető 100-ból mindössze 9 pontot (a politikai jogok érvényesülését tekintve 40-ből 2-t, a polgári jogokét tekintve 60-ból 7-t) adott neki 2022-es jelentésében.
Megállapították azt is, hogy a hatalom 2003 óta Ilham Aliyev elnök és családja kezében koncentrálódik, burjánzik a korrupció, az ellenzék évek óta üldözés alatt áll és csak formálisan létezik, a polgári jogokat pedig nagyrészt felszámolták. (Tudjuk persze, hogy onnan szemlélve egész másnak is tűnhet a valóság, de ez már egy másik kérdés.)
Bár jelen helyzetben érthető, hogy mindezt von der Leyen nem hozta szóba látogatásán, mégis az az érzésem, hogy az EU szalonképtelenné vált partnerét most egy másik kétes hírű partnerre cseréli le.
Persze, ha ránézünk a legnagyobb földgázexportőrök toplistájára – Oroszország, Egyesült Államok, Katar, Norvégia, Ausztrália –, akkor látjuk, hogy alig van mozgástere Brüsszelnek. A potenciális alternatívák messze vannak, sokba kerülnek (a cseppfolyósított gáz például 2,5-szer drágább az orosz vezetékes gáznál) vagy egyéb okból problémásak.
Bölcs döntés kell
Mit tehet ebben a helyzetben Brüsszel?
Alapvetően azt, hogy a saját polgárai érdekeit tartja szem előtt úgy, hogy közben azért nem köpi szembe magát. Mindent megtesz azért, hogy télen is legyen mivel fűtenünk, és úgy választ a kevés alternatíva között, hogy abba ne rokkanjunk bele anyagilag.
Cserében mi takarékoskodunk, ahol tudunk.
Tény, hogy az orosz energiahordozók legnagyobb vevője továbbra is az EU, amely jelenleg is eurómilliárdokat utal át Oroszországnak, közvetve finanszírozza Putyin háborúját, ami komoly erkölcsi dilemmákat vet fel. Tény ugyanakkor az is, hogy orosz gáz és olaj nélkül számos tagország működésképtelen lenne.
Minden hidat már csak azért sem érdemes felégetni, mert egyszer – talán nem is olyan sokára – a Putyin-korszak is véget ér, egy új vezető pedig akár enyhülést is hozhat, ha hallgat a népére. Az oroszok többsége ugyanis nem háborút, hanem normális életet akar – aki nem hiszi, az nézze meg például az 1420 nevű helyi YouTube-csatornát.
Összegezve: a helyzet nehéz, de nem reménytelen. Ha a politikai vezetők kellően bölcsek, akkor elkerülhetjük a rémálmot.
(Nagyító rovatunk korábbi cikkeit itt olvashatják.)
Szűkül a kör a külföldre vándorolt, katonaképes ukrán férfiak körül.
