1p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Londoni elemzők szerint mivel 3 százalék alatt a magyar infláció, így jöhet az újabb jegybanki alapkamat vágás, feltéve, hogy a forint nem indul "szélsőséges" gyengülésnek.

A következő hónapokban 2,1-2,6 százalékra csökkenhet a 12 havi infláció, ami lehetővé teszi a jegybanki kamat további mérséklését, a folyamatot ugyanakkor kockázatossá teheti a forint tartós árfolyamgyengülése - fejtették ki az MTI által kérdezett elemzők kedden.

A fogyasztói árak februárban 0,1 százalékkal csökkentek januárhoz képest, és 2,8 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban - közölte a KSH kedden, a pénzromlás üteme ezzel a jegybanki cél alatt van, főleg a rezsicsökkentésnek köszönhetően. A februárinál alacsonyabb, 2,3 százalékos 12 havi inflációt 2006 áprilisában mért a KSH, 2,8 százalékos inflációt pedig 2006 május-júniusban - mondta Mináry Borbála, a KSH osztályvezetője.

2%-hoz közelít majd az áremelkedés

Kondrát Zsolt

Az energiaárak kalkulált csökkentése mellett némi meglepetést okozott februárban az élelmiszerárak változatlansága, az előző években ugyanis kisebb-nagyobb áremelkedés következett be - mondta Kondrát Zsolt, az MKB Bank vezető elemzője, aki 3,1 százalékos 12 havi adatot várt. Ugyancsak kisebb fogyasztói árak alakultak ki egy hónap alatt a tartós fogyasztási cikkeknél, így a gépkocsiknál, a bútoroknál, a ruházati cikkeknél vagy a lakás felszereléseknél.

Kondrát Zsolt előrejelzése szerint a következő hónapokban a 12 havi infláció akár 2,1 százalékra is eshet, majd az év végére 2,7 százalékra ugorhat vissza, ha az élelmiszeráraknál nem következik be rendkívüli emelkedés.

Élelmiszerárak: a mozdulatlanság oka a gyenge fogyasztás

Hasonló magyarázatot adott a vártnál alacsonyabb inflációra Suppan Gergely, a TakarékBank senior elemzője is, jelezve, hogy az infláció így közel hétéves mélypontra, egyúttal a 3 százalékos inflációs cél alá csökkent. Hozzátette azt is, hogy a maginfláció jóval mérsékeltebben, 3,7 százalékról 3,6 százalékra csökkent.  A belső kereslet hiányát tükrözi az élelmiszerárak korábbi előrejelzésekhez képesti lassúbb növekedése, mivel a termelők és a feldolgozók nem tudták áthárítani a takarmányköltségek tavalyi meredek emelkedését - tette hozzá.

Suppan Gergely úgy véli, hogy bázishatások miatt az infláció  a következő hónapokban 2,6 százalékig mérséklődhet. Mivel a belső kereslet hiánya továbbra is az infláció csökkenése irányába hat, emellett az idei év második felében feltehetően a tavalyi élelmiszerár emelkedés hatása is kiesik a bázisból, az infláció további enyhülésére lehet számítani, az idei év 2,5 százalékos infláció zárulhat. Az átlagos infláció 2013-ban 2,7 százalék, jövőre 3,2 százalék lehet.

4,25%-ig süllyedhet a forintkamat

Suppan Gergely

A márciusi kamatdöntéssel kapcsolatos kérdésre Suppan Gergely azt mondta, hogy miután az infláció várhatóan az egész év során a 3 százalékos inflációs cél alatt maradhat, lehetőség lenne további kamatcsökkentésekre, amit a piacok áraznak is, a határidős kamatlábpiac 100 bázispontos, azaz egy százalékos további kamatcsökkentést áraz 6 hónapon belül. (jelenleg 5,25 százalék az alapkamat.) Azonban a forint különösen sérülékennyé vált az elmúlt hetekben, ami megakadályozhatja a kamatcsökkentések folytatását. Szintén kérdéses az inflációs cél középtávú tarthatósága, aminek kockázatát az is jelzi, hogy a hosszabb lejáratú állampapírhozamok az utóbbi hetekben nem süllyedtek együtt a rövidebb lejáratokkal - magyarázta a TakarékBank senior elemzője.

Véleménye szerint év közepéig 4,75 százalékra csökkenhet az alapkamat, amennyiben a forint gyengélkedése átmeneti marad, további kamatcsökkentésekhez azonban az ország kockázati megítélésének számottevő javulása, illetve a kedvező nemzetközi hangulat fennmaradása szükséges.
Kondrát Zsolt is úgy látja, hogy az infláció alakulása alapot adhat a kamatcsökkentésre, ugyanakkor jelezte: 304-305 forintos euró árfolyamnál a tanácstagoknak el kell gondolkodniuk, hogy ez milyen kockázatot jelent. Hozzátette azt is, hogy korábban azzal számolt: 300-310 forintos árfolyamnál megáll a kamatcsökkentéssel az MNB, most éppen ezen sáv közepénél ingadozik a forint. Előrejelzése szerint a jelenlegi 5,25 százalékos alapkamat 4,5 százalékra süllyed az év során.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Dőlnek a dominók a török legfelsőbb pénzügyi körökben, elképesztő bűnszervezetet lepleztek le
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 17:19
A török pénzpiaci folyamatokat manipuláló bűnszervezetet leplezett le a török rendőrség – jelentette be kedden a török igazságügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Hamarosan kieshetnek a csontvázak a Kisfaludy Program ügyeiből
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 16:39
Kapitány István bejelentette, elrendelték a nyomozást a 475,3 milliárd forintos Kisfaludy Program ügyében.
Makro / Külgazdaság Az Egyesült Királyság újabb fontos lépést tesz az EU felé
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 15:27
Az Egyesült Királyság és az Európai Unió megállapodott a Brexit élelmiszer-exportját érintő bürokrácia megszüntetéséről szóló megállapodástervezetben.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor: Nem sikerült beszervezniük
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 14:06
A Fidesz elnöke olyan dokumentumokat tett közzé kedden Facebook-oldalán, amelyek azt bizonyítják, hogy az állampárt megfigyelte őt és feleségét.
Makro / Külgazdaság Trump mozgásteréről is döntenek az amerikai félidős választáson
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 11:49
Az Egyesült Államokban kedden tartják a félidős választásokat, amelyeken a képviselőház mind a 435 helyéről, 35 szenátusi mandátumról és 36 kormányzói posztról is döntenek. A Trend FM által megkérdezett külgazdasági szakújságíró szerint a választás egyik legfontosabb kérdése, hogy a republikánusok meg tudják-e őrizni kongresszusi többségüket, vagy a demokraták olyan pozícióba kerülnek, amely jelentősen korlátozhatja Donald Trump elnökségének hátralévő két évét.
Makro / Külgazdaság Balaton, Velencei-tó: a tartósan alacsony vízállás a következő években is komoly kihívást jelenthet
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 11:22
A 2003-ban mért történelmi minimum közelébe süllyedt a Balaton vízszintje október elején. A tartós vízhiány hátterében egyre nagyobb szerepet játszik a klímaváltozás, amely a nyári párolgás fokozódásával nehezíti a tó természetes vízutánpótlását. az ELTE Meteorológiai Tanszék doktorandusza szerint a korábban megszokottnál jóval nehezebbé vált a tavak vízháztartásának egyensúlyban tartása.
Makro / Külgazdaság Kezd eldurvulni a tankolás: egyre nagyobb az árkülönbség a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 09:43
Egyre nagyobb a szakadék a két meghatározó üzemanyagfajta árazása között, derül ki a legfrissebb piaci információkból. 
Makro / Külgazdaság Ráharapott a magyar cégvilág a mesterséges intelligenciára a GKI szerint
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 09:11
Több mint ötödével nőtt a mesterséges intelligenciát (AI) használó vállalatok aránya 12 hónap alatt.
Makro / Külgazdaság Döbbenetes ajánlat Putyinnak: Trump egy lapértesülés szerint felajánlotta az európai piacot
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 06:16
Mindenki jól járna, de főleg Donald Trump Amerikája? Újabb vad ötlet pattanhatott ki az elnök fejéből. 
Makro / Külgazdaság Részletesen elmondta a Költségvetési Tanács elnöke, mit gondol a jövő évi büdzséről
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 16:47
Ambiciózus hiánycsökkentést irányoz elő a jövő évi költségvetés – mondta a Költségvetési Tanács elnöke egy hétfői budapesti konferencián.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG