2p
Jövőre kezdődik a Török Áramlat gázvezeték építése, és a tervek szerint a munkálatok 2019 végére be is fejeződnek.
(Fotó: Wikimedia Commons)

A vezeték létrehozásáról szóló megállapodást október 10-én írták alá. Mostantól gőzerővel folynak az előkészületi munkálatok és a vezeték lefektetése jövőre kezdődik - mondta Alekszandr Novak. A Török Áramlat gázvezetéknek két szárazföldi és egy tengeri szakasza lesz. Ez utóbbi csaknem 910 kilométer hosszú, építését a Gazprom finanszírozza.

A két szárazföldi vezeték egyike kizárólag Törökországot látja el földgázzal. Ennek a kapacitása évi 15,75 milliárd köbméter és 100 százalékban a Botas török állami kőolaj- és gázvállalat tulajdona lesz.

A másik szárazföldi vezeték Európába szállítja az orosz földgázt Törökországon át. Ennek a 180 kilométer hosszú szakasznak 50-50 százalékos tulajdonosa a Gazprom és a Botas.

Déli Áramlat, lelőtt vadászgép

A vezeték története ott kezdődött, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök 2014 decemberében bejelentette: Oroszország eláll az - egyébként szintén az ukrajnai tranzit elkerülését szolgáló - európai gázvezetékrendszer, a Déli Áramlat megvalósításától, mivel az államfő szerint az Európai Unió akadályozta annak kiépítését.

Vlagyimir Putyin ezután azt közölte, hogy Oroszország inkább Törökország felé viszi az orosz gázt, a vezeték kapacitása évi 63 milliárd köbméter lesz.

Ennek a tervnek a megvalósítását előbb a gázár miatti viták nehezítették, majd Moszkva felfüggesztette a projektet, miután a török légierő tavaly novemberben lelőtt egy orosz vadászbombázót.

A gázvezetékről szóló tárgyalások idén nyáron indultak újra, miután a török államfő bocsánatot kért az incidens miatt, augusztusban pedig az orosz és a török elnök megállapodott a projekt újjáélesztéséről.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter újabb részleteket közölt a katáról és a vagyonadóról
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 20:05
Kiterjesztik a katát, de a magasabb ellátás érdekében magasabb is lesz az összege. A vagyon pedig 500 milliárd forint fölött magasabb kulccsal fog adózni.
Makro / Külgazdaság Ez gyors volt: Trump máris nemet mondott az iráni ajánlatra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 15:31
Az elnök elutasította a persza állam ajánlatát, így blokád alatt marad a Hormuzi-szoros. Sőt, novembertől újabb amerikai harci cselekményekre lehet számítani.
Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG