1p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Az iszapkárosultak javára összegyűjtött 1,6 milliárd forintnak eddig csak jelentéktelen hányadát juttatták el a rászorultaknak, közben újabb gyanúsítottat hallgattak ki
Az iszapkárosultak javára összegyűjtött 1,6 milliárd forintnak eddig csak jelentéktelen hányadát juttatták el a rászorultaknak - írta csütörtöki számában a Népszava, amely szerint az összegből 1,2 milliárd forintot lekötöttek, mert abból ingóságokat, például bútorokat akarnak venni a rászorultaknak, de csak azután, ha azok már ingatlanhoz jutottak. Közben a Magyar Nemzet arról ír, hogy újabb gyanúsítottat hallgattak ki az iszapkatasztrófa kapcsán.

Az ingatlanok felépítése állami forrásból valósul meg - írta a lap, amely megkereste Toldi Tamást, Devecser polgármesterét, a kármentő bizottság egyik tagját, miért - mint fogalmaztak - ülnek a pénzen.
A polgármester leszögezte, már csak azért is tévedésben vannak, akik azt gondolják, hogy az állam telepedett rá az adományokra, mert a hattagú kármentő bizottságból hárman a károsult három település polgármesterei. A bizottságban dolgozik még a megyei önkormányzat elnöke és főjegyzője és csupán egyetlen ember – az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság részéről – képviseli a kormányt.

Az összeg rendeltetéséről a károsultak egyetértésével döntött a bizottság - mondta. Megjegyezte: egyelőre 138 millió forintot használtak fel az összegből. A házaikat elhagyni kényszerülők 150 ezer forint juttatást kaptak, a sérülést szenvedettek 100 ezer forintot. Azok a vállalkozók, akik tevékenysége 30 százalékkal csökkent, 200 ezer forint egyéni támogatást kapnak.     Hasonlóképpen vélekedett Marton László, Somlóvásárhely polgármestere is, aki hangsúlyozta, hogy a két hónapra lekötött összeg kamatozik, tehát tavasszal még több pénzt tudnak juttatni a rászorulóknak.

Csenki Géza devecseri vállalkozó ugyanakkor azt állítja, senkivel sem beszéltek meg semmit, a nép csak rábólint arra, amit mondanak - írta a Népszava.


Devecser a katasztrófa utáni hetekben

 

Újabb, immár a negyedik gyanúsítottat hallgatta ki a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) a vörösiszap-katasztrófa ügyében - értesült pontosan meg nem nevezett ügyvédi forrásokból a Magyar Nemzet.

A napilap csütörtöki számában azt írta: halálos tömegszerencsétlenséget okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetéssel gyanúsították meg a Magyar Alumíniumtermelő és Kereskedelmi Zrt.-nél az iszapkatasztrófa éjszakáján ügyeleti szolgálatban lévő diszpécsert.

A Magyar Nemzet információja szerint Sz. Tibort azzal gyanúsítják, hogy elmulasztotta értesíteni a katasztrófahelyzetek kezelésére összeállított intézkedési tervekben megjelölt hatóságokat a gátszakadás bekövetkezéséről. A lap úgy tudja: a férfi tagadta, hogy bűncselekményt követett volna.

A Magyar Nemzet és a Magyar Hírlap is beszámolt csütörtöki számában arról, hogy a Budapesti Ügyvédi Kamara előzetes vizsgálatot rendelt el Magyar Györggyel, az iszapkatasztrófa több károsultjával szerződésben álló ügyvéddel szemben. Magyar egyik kollegája, Léhmann György siófoki ügyvéd szerint törvénytelen és etikátlan tartalmú szerződéseket kötött. Magyar György a Magyar Nemzetnek kijelentette: szerződései minden szempontból törvényesek, azok megkötésénél nem követett el szabálytalanságot, ezért áll a vizsgálat elé.

MTI, Privátbankár, Népszava, Magyar Hírlap

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter: „Nem abból a kőbányából érkezik a paksi beruházásra a több tonna kő, amire sokan gondolnak”
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 17:30
Magyar Péter miniszterelnök és két szakember tartott sajtótájékoztatót a paksi helyzettel kapcsolatban. Arról is beszélt, hogy a két beruházásról döntöttek a Duna vízszintjének megemelése érdekében.  
Makro / Külgazdaság Mi vár az autósokra a benzinkutakon? Itt az előrejelzés
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 16:46
Péntekre sem érkezik újabb nagykereskedelmi árváltozás.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter: újra apadásnak indult a Duna
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 16:02
Erről a kormányzati tájékoztatón beszélt.
Makro / Külgazdaság Új fejlemény az MNB-botrányban: dokumentumokat adtak át az ügyészségnek
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 15:02
Az előző jegybanki vezetés idején történt ügyben.
Makro / Külgazdaság Teljesen leálíltják Románia egyetlen atomerőművét a vízállás miatt
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 11:40
Túl alacsony a Duna, és a vízállás folyamatosan és jelentősen csökken. Románia jelentős, 2000 megawattot meghaladó áramimportra szorul a leállítás után az esti csúcsidőben.
Makro / Külgazdaság Nem tétlenkedett Krausz Ferenc: új vállalkozást alapított
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 10:42
Az államhoz kerülnek a Nobel-díjas fizikushoz, Krausz Ferenchez köthető Élvonal Alapítvány közfeladatai és a hozzá tartozó Molekuláris Ujjlenyomat Kutató Központ (CMF) – mindeközben a tudós egy hónapja már létre is hozott egy új vállalkozást.
Makro / Külgazdaság Nagyot megy az autógyártás, de van egy magyar ágazat, ami ennél is meredekebben bővül
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 08:59
A számítógép, perifériás egység gyártása 116 százalékkal emelkedett egy év alatt. Az ipar összességében bővült éves alapon, de májushoz képest júniusban visszaesést mért a KSH.
Makro / Külgazdaság Dübörög az út- és vasútépítés, de az építőipar összességében így is visszaesett
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 08:30
Kevesebb új építőipari szerződést is kötöttek, és az épületek építése is jelentősen csökkent. 
Makro / Külgazdaság A magyar gazdaságnak is jól jön a Sziget fesztivál: kiderült, mennyivel tehet hozzá a GDP-hez
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 07:29
Csak az adó- és járulékbefizetések 4,5 milliárd forintot tehetnek hozzá az államkasszához, az összes hozzájárulás ennél több mint kétszer magasabb.
Makro / Külgazdaság Egy iparág, amiben óriásit kellene fejlődnünk, de itt is Kína fújja a passzátszelet
Imre Lőrinc | 2026. augusztus 13. 05:43
Akár a Paks 2 beruházás sorsát is megpecsételheti a kormány energiafejlesztési programja, aminek egyik központi eleme a magyarországi elektromostároló-kapacitások megháromszorozása 2030-ra. Jelenleg ugyanis az ipari akkumulátorok hiánya jelenti az egyik legfontosabb akadályát annak, hogy a megújulóenergia-források által megtermelt villamos energia még Paks részleges kiesése esetén is stabil hálózatot biztosítson a lakosságnak és a vállalatoknak anélkül, hogy a súlyos milliárdokba kerülő importra kelljen támaszkodnia a hazai ellátásnak. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG