A TD Securities globális befektetési tanácsadó cég londoni részlegének felzárkózó piacokra szakosodott stratégái felülvizsgált prognózisukban a fogyasztói árindex 0,1 százalékos éves összevetésű múlt havi csökkenésénél is meglepőbbnek nevezték azt a tényt, hogy a magyarországi inflációs ütem 2012 vége óta folyamatosan elmarad az előrejelzésektől. Ez a ház szerint azt jelzi, hogy a magyar gazdaságban a hosszas monetáris enyhítési sorozat ellenére is drámai mértékben enyhült az inflációs nyomás, jóllehet ebben része volt a hatósági közműdíj-csökkentéseknek is.
Májusban újra vághatnak
A TD Securities londoni szakelemzőinek várakozása az, hogy az éves összevetésű magyar infláció az idei év nagy részében 1 százalék alatt marad, emellett a magyar befektetési eszközök mérsékelt kockázati felára is kedvez a monetáris enyhítés folytatásának.
A ház ennek alapján még további 0,20 százalékpontos kamatcsökkentést vár az MNB részéről, két 0,10 százalékpontos lépésben. A cég előrejelzése szerint ezek közül az elsőt a magyar jegybank monetáris tanácsa várhatóan már e hónapban végrehajtja.
A ház szerint ugyanakkor - jórészt éppen az eddigi közműdíj-csökkentések belépő bázishatásai miatt - 2014. végétől már a magyarországi infláció ütemes gyorsulása várható. A cég elemzői 2014. végére 1,8 százalékos tizenkét havi inflációval számolnak, és azt várják, hogy az inflációs ütem jövőre eléri az MNB 3 százalékos célszintjét.
Ennek alapján a TD Securities londoni közgazdászai fenntartják azt a prognózisukat, hogy az MNB az idei negyedik negyedévben monetáris szigorításba kezd. A ház 2014. negyedik negyedévére 0,45 százalékpontos, 2015 negyedik negyedévéig összesen 0,75 százalékpontos kamatemelést vár a felülvizsgált előrejelzésében szereplő 2,30 százalékos MNB-kamatmélyponthoz képest.
Más még agresszívabb csökkentésre számít
Más nagy londoni házak is felülvizsgálták már azt a korábbi várakozásukat, hogy a magyar jegybank befejezte az enyhítési ciklust. A City elemzői közösségében a TD Securities hétfői prognózisában szereplőnél jóval agresszívabb mértékű további kamatcsökkentési előrejelzések is vannak.
A JP Morgan globális pénzügyi szolgáltató csoport londoni befektetési részlegének elemzői az áprilisi inflációs adatok ismertetése után közölték, hogy az idei és a jövő évi átlagos inflációra szóló előrejelzésüket egyaránt 0,4 százalékponttal 0,3 százalékra, illetve 2,5 százalékra csökkentették, és most már azzal számolnak, hogy az MNB további 0,30 százalékponttal 2,20 százalékra mérsékli alapkamatát az idén.
Az MNB-kamatcsökkentések folytatására adott előrejelzésüket a JP Morgan londoni közgazdászai azzal indokolták, hogy az infláció messze az MNB legutóbbi prognózisa alatt jár, a forint az elmúlt hónapban erősödött, az eurójegybank (EKB) általánosan várt kamatcsökkentése előtt kedvezőek a piaci kondíciók, és mindez a ház elemzői szerint szélesíti az MNB enyhítési mozgásterét.
Ennek alapján a következő kamatcsökkentést az MNB akár ebben a hónapban is végrehajthatja, és ha a piaci kondíciók engedik, az idei év végéig akár 2,00 százalékra is csökkenhet a magyar jegybank alapkamata - jósolták a JP Morgan londoni elemzői.
Akár 2 százalékig is elmehetnek
A City egyik legnagyobb befektetési bankcsoportja, a Barclays felzárkózó piacokkal foglalkozó elemzői ugyanezt jósolták új, felülvizsgált előrejelzésükben. A ház közölte, hogy eddig 2,30 százalékos alapkamaton várta az MNB enyhítési ciklusának végét, de most már 2,00 százalékon valószínűsíti a kamatmélypontot.
A cég elemzői havonta 0,10 százalékpontos lépésekben jósolják az enyhítési ciklus folytatását, vagyis még öt havi folyamatos kamatcsökkentéssel számolnak.
Módosított előrejelzésük indoklásában a Barclays közgazdászai kiemelték, hogy az alacsony inflációs, sőt deflációt idéző környezet az MNB-t akár a forint valamelyes további gyengítésére is ösztönözheti, enyhítendő annak a kockázatát, hogy deflációs várakozás alakul ki, ami bizonyos fogyasztási kiadások halasztására késztethetné a magyar háztartásokat.
A negatív áprilisi inflációs adat jelentősen növelte annak az esélyét, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a korábbi várakozásokkal ellentétben folytatja monetáris enyhítési ciklusát - jósolták londoni pénzügyi elemzők.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Nagyszombat, ahol ha nincsenek résen, megáll az idő
körülbelül 1 órája
-
Jó lapokat osztottak Magyar Péternek Brüsszelben? Ez Viszont Privát
12 órája
-
Őrökkel figyelteti a kórházakat Hegedűs Zsolt májustól
14 órája
-
Gin a pálinkafőzdéből? Irány a világelit
14 órája
-
Ráakadtak – budai ház aljában parkolnak Somlai Bálint luxusautói
15 órája
-
Magyar Péter húga kiszáll a következő évekre
16 órája
-
A semmiből jött – háborús pletykára rögtön esni kezdtek az olajárak
16 órája
Mfor.hu Top24
- Túlélési verseny a fokhagymapiacon
- Nagy üzletbe csapott a Bajnai Gordon által vezetett cég
- Elmegy a fontos közgyűlésre a leendő tudományos miniszter
- Rátaláltak egy budai ház aljában Somlai Bálint luxuskocsijaira
- Tengernyi adatot loptak a kormányközeli médiacégtől – nyilvánosságra hozták
- Ennyire rossz még sosem volt? Nem esik az eső
- Lerohant segélyflotta: magyar férfi a letartóztatottak közt – frissítve!
Makro / Külgazdaság
Van ilyen? Trump a királyi látogatás után törölt egy fontos vámot
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 14:09
Ha nem is bontanak pezsgőt, de ennek koccintás lesz a vége.
Makro / Külgazdaság
Megvan a válasz: ennyi napra elegendő az ország üzemanyag-tartaléka
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:32
Töltik vissza a készleteket.
Makro / Külgazdaság
Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:18
Maradt a 2 százalékos betéti ráta.
Makro / Külgazdaság
Újabb rossz hír Európából: gyenge lett a GDP
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:45
A vártnál lassabb ütemben nőtt az euróövezeti GDP az első negyedévben.
Makro / Külgazdaság
A Közel-Kelet fűti az európai inflációt: 3 éve nem láttunk ilyen adatot
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:00
A várakozásokat is felülmúlta a drágulás üteme az euróövezetben: az áprilisi infláció 3 százalékra, 2023 szeptembere óta a legmagasabbra gyorsult. A háttérben elsősorban az energiaárak drasztikus emelkedése áll, amit a közel-keleti feszültségek fűtenek.
Makro / Külgazdaság
Vakarják a fejüket az elemzők a friss GDP-adat láttán
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 12:40
Bár a vártnál erősebben kezdte az évet a magyar gazdaság, a 2026-os előrejelzéseket ez nem módosítja felfelé. A Tisza-kormánytól várható élénkítés hatásait ugyanis az iráni háború keresztülhúzhatja.
Makro / Külgazdaság
Aggódhatnak az állásukért az állami cégek NER-es vezérei
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:45
Főleg Kapitány István és Vitézy Dávid dönthet a sorsukról.
Makro / Külgazdaság
Besegített az erős forint, de így sem örülhetünk ennek az adatnak
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:00
Márciusban a külkereskedelmi termékforgalom aktívuma 924 millió euró volt, 773 millió euróval romlott az egy évvel korábbihoz mérten. Euróban kifejezve az export értéke 3,6 százalékkal, az importé 11 százalékkal nőtt – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Makro / Külgazdaság
Varga Mihály az MNB-alapítványokról: „Igyekszünk menteni, ami ebből menthető”
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 09:10
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) reputációját helyre kell állítani, a rendőrségi ügyekben a jegybank készen áll arra, hogy segítsék az igazságszolgáltatás munkáját. Emellett szeretnék a feleslegessé vált ingatlanjaikat értékesíteni – egyebek mellett ezekről beszélt Varga Mihály jegybankelnök.
Makro / Külgazdaság
Most jött: több mint három éve nem láttunk ilyen GDP-számot Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:30
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) első becslése szerint 1,7 százalékkal bővült a GDP idehaza az első negyedévben, 2025 azonos időszakához viszonyítva. Ennél magasabb, éves szintű növekedési ütemet legutóbb 2022 harmadik negyedévében láttunk.
Heti top
- Megvan az ítélet a Mol kontra Horvátország ügyben 2026. április 29. 18:28
- Orbán Viktor lemond a Fidesz-elnöki tisztéről és a parlamentbe se ül be? 2026. április 25. 14:27
- Főhet a feje Magyar Péternek: eljárásokat indított Brüsszel Magyarországgal szemben 2026. április 29. 15:46
- Nagy ugrás előtt a hazai üzemanyagárak 2026. április 25. 12:36
Havi top
- Dőlni kezdett a pénz Magyarországra két nappal a választás után 2026. április 14. 12:17
- Gátszakadás: itt vannak a Publicus legfrissebb adatai a Tisza és a Fidesz népszerűségéről 2026. április 10. 08:38
- Magyar Péter komoly figyelmeztetést kapott Londonból 2026. április 14. 07:12
- Kiderült, milyen búcsúajándékot adnak Brüsszelben Orbán Viktornak 2026. április 16. 10:07
Friss
A 100 Leggazdagabb
-
Növekvő bevétel, csökkenő nyereség a magyar milliárdosok energiaitalos cégénél2026. április 30. 14:30 -
Vannak kivételek: átengedték a Hormuzi-szoroson az orosz milliárdos szuperjachtját2026. április 30. 05:30 -
Integrációval és nemzetközi kapcsolatokkal erősítené pozícióját a milliárdosok alkuszcége2026. április 29. 12:30 -
Megerősítette a milliárdos: Bódog Tamás marad a Nyíregyháza vezetőedzője2026. április 29. 05:30 -
Balogh Levente sportvezetői szerepre készül a Magyar Judo Szövetségnél2026. április 28. 14:30
További hírek >
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Horváth László ül be Szécsi helyére a parlamentbe
17:19
-
Sior: rajzok haza 84.
15:52
-
Családi okokra hivatkozva lép vissza Szécsi, Gulyás „harag nélkül megértette”
12:55
-
Éles hangvételű írás bírálja az egri színházi viszonyokat
11:38
-
Bódi Zsolt képviselő sértő közgyűlési kijelentése után vizsgálatot követelnek Vágner Ákos polgármestertől
10:46
legolvasottabb
-
Dőlni kezdett a pénz Magyarországra két nappal a választás után
2026. április 14. 12:17
-
Gátszakadás: itt vannak a Publicus legfrissebb adatai a Tisza és a Fidesz népszerűségéről
2026. április 10. 08:38
-
Magyar Péter komoly figyelmeztetést kapott Londonból
2026. április 14. 07:12
-
Kiderült, milyen búcsúajándékot adnak Brüsszelben Orbán Viktornak
2026. április 16. 10:07
-
Rakétaként lőtt ki a forint és az OTP, Mészáros Lőrinc cégei zuhannak a tőzsdén
2026. április 13. 10:11
top 24
-
Bajnai Gordon is érintett: felvásárolják a tanácsadó céget
2026. május 1. 10:44
-
Kicsattan a forint – ennyit ér a majális idején
2026. május 1. 09:51
-
Magyar Péterék visszautalnak 100 milliót Wáberer Györgynek
2026. május 1. 09:24
-
Magyar Péter húga kiszáll a következő évekre
2026. május 1. 15:12
-
Ráakadtak – budai ház aljában parkolnak Somlai Bálint luxusautói
2026. május 1. 15:51
Erre már érdemes felfigyelni. 

