1p
2012 egészét recesszióban tölti az eurózóna - londoni felzárkózó piaci elemzők kimondták, amit eddig is sejteni lehetett. Ez nekünk sem jelent semmi jót, a kelet-európai gazdaságok közül Magyarország lehet az egyetlen, amely recesszióba süllyed.

Jelentősen csökkentették a közép-kelet-európai gazdaságokra - köztük Magyarországra - adott jövő évi növekedési előrejelzésüket hétfői helyzetértékelésükben londoni felzárkózó piaci elemzők, miután új, ugyancsak rontott prognózisuk szerint az euróövezet 2012 egészét recesszióban tölti.

Semmi jóra ne számítsunk

A Morgan Stanley bankcsoport londoni befektetési és elemzőrészlegének felzárkózó térségi közgazdászai befektetőknek hétfőn összeállított globális előrejelzésükben közölték, hogy az eddig jósolt 0,5 százalékos növekedés helyett 2012-ben most már átlagosan 0,2 százalékos GDP-visszaesést jósolnak az euróövezetben.

A ház ennek nyomán Magyarországon az eddigi prognózisában szereplő 1,2 százalékos növekedés helyett jövőre egész évre stagnálást vár, de a Morgan Stanley londoni elemzői a következő hat hónapban technikai recessziót is valószínűsítenek a magyar gazdaságban, vagyis nem tartják kizártnak, hogy két egymást követő negyedévben csökkenni fog a magyar GDP-érték.

A lengyelek 2,5% miatt "szomorkodhatnak"

A cég a cseh gazdaságra adott 2012-es növekedési előrejelzését szintén meredeken, 1,5 százalékról 0,5 százalékra csökkentette, Lengyelországban pedig az eddigi 3,2 százalék helyett 2,5 százalékos növekedést jósol jövőre.

Magyarországgal kapcsolatban a Morgan Stanley londoni elemző stábja megállapítja a hétfői előrejelzésben, hogy a hazai kereslet továbbra is nyomott, emellett a külkereskedelem növekedési hozzájárulása is várhatóan csökkenni fog a központi euróövezeti gazdaságok lassulása miatt.

Valamit biztosan kapunk az IMF-től

A ház elemzői "biztatónak" nevezték, hogy a magyar kormány most már "nyitottabb" a külső segítség lehetőségére a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az EU részéről. A Morgan Stanley londoni szakértői szerint Magyarország a kevés kondícióval járó rugalmas hitelkeret (FCL) feltételeinek valószínűleg nem felel meg, de a cég azt "mindenképpen" el tudja képzelni, hogy a valutaalap 2012 első felében "valamilyen elővigyázatossági támogatást" megad Magyarországnak.

A Morgan Stanley elemzői azt is lehetségesnek tartják, hogy az IMF az új elővigyázatossági és likviditási keret (Precautionary and Liquidity Line, PLL) alapján nyújt segítséget.

Az utóbbi napokban más nagy londoni házak is jelentősen csökkentették a közép-kelet-európai térségre és Magyarországra adott növekedési előrejelzéseiket az euróövezeti adósságválság várható negatív hatásai miatt, és van olyan prognózis a Cityben - bár korántsem ez a konszenzus -, amely a magyar gazdaságban 2012 egészére is recessziót valószínűsít.

Ez utóbbi jóslat a Capital Economics - az egyik legnagyobb londoni pénzügyi-gazdasági elemzőház - minap összeállított, 2012-re szóló térségi GDP-becslésében szerepel. A ház londoni közgazdászai 2012-ben Lengyelországban 1,5 százalékos, Csehországban 0,7 százalék növekedést várnak, Magyarországon ellenben - a csökkenő külső kereslet és a feszesebbé váló hazai költségvetési politika együttes hatásaként - 0,5 százalékos visszaesést jósolnak jövőre.

Van, aki halovány bővülést vár

A JP Morgan bankcsoport londoni közgazdászai minap kiadott, felülvizsgált prognózisukban közölték, hogy a magyar gazdaságban az általuk eddig várt 1,3 százaléknál 0,8 százalékponttal alacsonyabb, 0,5 százalékos növekedéssel számolnak 2012 egészére.

A UBS bankcsoport londoni befektetési elemzőrészlegének minap összeállított átfogó prognózisa szerint a ház az általa eddig várt 1,0 százalék helyett most már csak 0,2 százalékos átlagos gazdasági növekedést valószínűsít a jövő év egészére az euróövezetben, és emiatt a cég londoni közgazdászai erősen rontották a közép-európai felzárkózó gazdaságokra szóló prognózisukat is: Magyarországon például az eddig jósolt 1,5 százalék helyett szintén 0,5 százalékos GDP-növekedést valószínűsítenek 2012-re.

A régió átalakulásának finanszírozására húsz éve létrehozott londoni Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) minap kiadott legfrissebb átfogó előrejelzése a közép-európai és balti országcsoport egészében most 1,7 százalékos gazdasági növekedést valószínűsít jövőre, éppen a felét a bank eggyel korábbi, júliusi negyedéves prognózisában szereplő 3,4 százalékos jövő évi előrejelzésnek.

Magyarországnak az új EBRD-jelentés a jövő évre ugyancsak 0,5 százalékos gazdasági növekedést jósol az előző előrejelzésben szereplő 2,8 százalék helyett.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG