3p

Az üzletember, kockázatitőke-befektető, a Bajnai-kormány pénzügyminisztere lesz a vendége az Mfor.hu és a Privátbankár.hu következő, április 26-ai rendezvényének. Amelyen a Klasszis Klub immár közel két és fél éves történetében megszokott módon nemcsak mi kérdezünk, hanem erre lehetőséget kapnak az ingyenesen regisztráló olvasóink.

Túlzás nélkül lehet állítani, hogy a KSH húsvétot követően sokkolta a közvéleményt. A márciusi éves infláció ugyan ha hajszállal, 0,2 százlékponttal már alacsonyabb lett a februárinál, az még így is meghaladta a 25 százalékot, miközben az éves élelmiszerár-index 40 százalék felett ragadt. Kétségeink vannak, vajon hogyan lesz így év végére egyszámjegyű az infláció az év végére, ahogy azt Orbán Viktor kvázi előírta.

Az is talány, mi lesz a Magyarországot megillető EU-s pénzekkel. Bár lassan már 2023 negyedik hónapjának a végére érünk, most, négy hónappal a Brüsszellel való megállapodás után sem látszik, hogy közelebb kerültünk volna a források lehívásához, azok feltételei ugyanis még a mai napig sem teljesültek. Pedig a kormány hónapok óta azt szajkózza, hogy az év közepén már megérkezhetnek e források. De mi lesz, ha mégsem? Mi lesz ennek a hatása a magyar gazdaságra, a vállalati szektorra és a lakosságra, hogyan alakul az államháztartás finanszírozása,  többe kerül-e az és ha igen, mennyivel?

Oszkó Péter válaszol a kérdésekre. Fotó: Bánkuti András.
Oszkó Péter válaszol a kérdésekre. Fotó: Bánkuti András.

E két tényező nagy mértékben befolyásolja a forint árfolyamának alakulását. A hazai fizetőeszköz alapvetően a magas infláció miatt globális viszonylatban rekordszinten tartott jegybanki kamatokra és az uniós pénzek ígéretére az utóbbi hónapokban folyamatosan erősödött, az euróval szemben a napokban már a 370-es szintet is elérte, amire egy éve nem volt példa. Csak a Magyar Nemzeti Bank alelnökének szavaira gyengült, de még így sem ment 380 forint fölé. Üdvözítő-e, hogy a jegybank verbális intervencióval avatkozott be az árfolyamba, indokolt volt-e, hogy nem hagyta a forintot még jobban erősődöni? S tényleg eljött-e az ideje a kamatcsökkentésnek, aminek belebegtetésére csökkent a forint árfolyama?

Ezeket a kérdéseket tervezzük körbejárni Oszkó Péter üzletemberrel, kockázatitőke-befektetővel, a Bajnai-kormány pénzügyminiszterével a Klasszis Klubunk következő, a szokásoknak megfelelően ezúttal is mintegy egyórásra tervezett online rendezvényén, melynek időpontja: 2023. április 26. (szerda!), 15.30 óra. Ugyanakkor az eseményen Olvasóink is feltehetik kérdéseiket, akik számára a részvétel ingyenes, mindössze csak egy regisztráció szükséges.

Regisztráljon most! >>>

A korábbi Klasszis Klub rendezvényeink összefoglalói:

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG