4p
A következő héten minden napra jut valami a statisztikákból: kiderül, mennyit vásárolt a magyar októberben, hogy teljesít az ipar, de azt is megtudhatjuk, hogyan alakult novemberben az infláció. A külkereskedelem és a mezőgazdaság legfrissebb eredményei is befutnak a hét vége közeledtével.

A jövő heti hazai makrogazdasági naptárban az ipari termelés októberi adata állhat a figyelem középpontjában, emellett megjelenik a novemberi inflációs adat, az idei harmadik negyedéves bruttó hazai termék (GDP) adat második becslése, valamint az államháztartás november végi állapotáról szóló gyorstájékoztató.

Lesz mit várni

Hétfőn közli a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a kiskereskedelem októberi és első tíz havi alakulásának első becslését. Szeptemberben a kiskereskedelmi forgalom volumene 5,1 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest, a nyers és a naptárhatástól megtisztított adatok szerint egyaránt. Az első kilenc hónapban a kiskereskedelmi forgalom volumene 4,9 százalékkal emelkedett.

Kedden jelenik meg az idei harmadik negyedéves GDP adat második becslése. A magyar gazdaság behúzta a féket: a november közepén közölt első becslés szerint a GDP 2,0 százalékkal nőtt a harmadik negyedévben a múlt év azonos időszakához képest, a második negyedévi 2,8 százalékos növekedés után. Az első féléves GDP-növekedés 2,0 százalékos volt.

Szintén kedden közli a KSH az ipari termelés októberi adatát. Az ipari termelés volumene szeptemberben 3,7 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól a nyers és a munkanappal kiigazított adat szerint is, az előző havihoz hasonlítva pedig 3,0 százalékkal esett vissza szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazítva. Az első három negyedévben 1,5 százalékkal emelkedett az ipari termelés a múlt év azonos időszakával összevetve.

Szerdán közli a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az államháztartás központi alrendszerének 2016. november végi helyzetéről szóló gyorstájékoztatóját. Az államháztartás központi alrendszere 57,3 milliárd forintos többlettel zárta az első tíz hónapot, míg tavaly 816,2 milliárd forintos deficit halmozódott fel október végéig. Az államháztartás önkormányzatok nélkül elért szufficitje az elkülönített alapok 81,4, és a társadalombiztosítási alapok 8,4 milliárd forintos többletének és a központi költségvetés 32,5 milliárdos hiányának egyenlegéből alakult ki. Októberben, főként az uniós transzferek elszámolásának köszönhetően 59,7 milliárd forint volt a havi többlet az egy évvel korábbi 138,4 milliárd forint hiánnyal szemben.

Csütörtökön a novemberi fogyasztói árak és az októberi külkereskedelmi termékforgalmi statisztika első becslése jelenik meg. A fogyasztói árak átlagosan 1,0 százalékkal voltak magasabbak októberben, mint egy évvel korábban, az előző hónaphoz viszonyítva az árak átlagosan 0,6 százalékkal nőttek. Január-októberben a fogyasztói árak átlagosan 0,2 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest.

Szeptemberben az export euróban számolt értéke 1,9 százalékkal nőtt, az importé 0,2 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz mérve, az exporttöbblet 175 millióval nőtt és június után idén másodszor meghaladta az egymilliárd eurót, 1,040 milliárdot tett ki. Az első három negyedévben az export 2,9, az import 1,2 százalékkal nőtt a tavalyi év azonos időszakához képest, az aktívum 1,221 milliárd euróval, 7,676 milliárd euróra emelkedett.

Pénteken a mezőgazdaság idei éves teljesítményének első becslését közli a KSH. Tavaly a mezőgazdasági ágazat bruttó hozzáadott értéke az előző évi áron 8,0 százalékkal csökkent, folyó áron nem változott; a volumen 3,1 százalékos csökkenését az árak 3,6 százalékos emelkedése kompenzálta. A növénytermesztés kibocsátásának volumene 8,6 százalékkal csökkent, az állattenyésztés termelési volumene 5,6 százalékkal emelkedett 2015-ben.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
Makro / Külgazdaság Irán hétnapos tervvel nyitná újra a Hormuzi-szorost
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:52
Irán olyan hétnapos tervet terjesztett az Egyesült Államok elé, amelynek végén Teherán újranyitná a Hormuzi-szorost, és ismét tárgyalóasztalhoz ülne Washingtonnal – közölte Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter New Yorkban, amiről az MTI adott hírt. A javaslat életbe lépését Teherán bizonyos amerikai lépésekhez köti.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping arra kérte Trumpot, hogy ellenezze Tajvan függetlenségét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 08:52
Hszi Csin-ping arra kérte Donald Trump amerikai elnököt, hogy Washington „ellenezze Tajvan függetlenségét”, és óvatosan kezelje a sziget ügyét. A kínai államfő a csütörtöki washingtoni csúcstalálkozón az amerikai–iráni konfliktus rendezésére is a tárgyalásokhoz való visszatérést sürgette – írta meg az Index.
Makro / Külgazdaság Augusztusban is több lett a munkanélküli magyar
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 08:30
A munkanélküliek száma 229 ezer fő a KSH augusztusi adata szerint.
Makro / Külgazdaság Újra fellángolt a Brexit-vita: tízéves tervet javasol Tony Blair intézete
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 07:33
Nagy-Britanniának azt a célt kellene kitűznie, hogy tíz éven belül ismét csatlakozik az Európai Unióhoz – erre tett javaslatot a Tony Blair Institute for Global Change. Az MTI információi szerint az egykori brit miniszterelnök által alapított elemzőintézet szerint ehhez azonban nemcsak Londonnak kell változtatnia Brexit utáni politikáján, hanem az EU-nak is jelentős reformokat kellene végrehajtania.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG