2p

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

A török elnökválasztás első fordulójának kiesője, Sinan Oğan a hivatalban levő török elnök, Recep Tayyip Erdoğan támogatására biztatta híveit hétfőn este.

A május 14-i török elnökválasztás első fordulójának harmadik helyezettje, Sinan Oğan hétfőn Ankarában arra szólította fel híveit, hogy az elnökválasztás május 28-i második fordulójában Recep Tayyip Erdoğan hivatalban lévő államfőt támogassák. Oğan hétfő koraesti sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott:

„kijelentem, hogy a választások második fordulójában a Nép Szövetsége (pártszövetség) jelöltjét, tisztelt Recep Tayyip Erdoğant fogom támogatni”.

A május 14-i államfőválasztás első fordulóját Erdoğan nyerte meg a szavazatok 49,52 százalékával, azonban az abszolút többség hiányában május 28-án második fordulót tartanak a legjobban szereplő két jelölt részvételével. A fő ellenzéki jelölt, Kemal Kılıçdaroğlu, akit a Nemzet Szövetsége hatpárti pártszövetség indított, a szavazatok 44,88 százalékát szerezte meg. Oğan mögött egy bevándorlóellenes koalíció állt, ő 5,17 százalékot kapott.

Oğan hétfői sajtótájékoztatóján az ország stabilitásával indokolta döntését. Aláhúzta: Törökország végrehajtó elnöki rendszerében a stabilitás fontos alapja, hogy a parlament és a köztársasági elnökség ugyanazon szövetség irányítása alatt álljon.

Május 14-én, az államfőválasztással párhuzamosan tartott, egyfordulós parlamenti választáson a Nép Szövetsége kormányoldali pártszövetség győzött. Az elért 49,47 százalék 268 képviselői mandátumhoz juttatta az Erdoğan-vezette kormánypártot, az iszlamista-konzervatív Igazság és Fejlődés Pártját (AKP) a 600 fős törvényhozásban. A Nemzet Szövetsége nevű ellenzéki pártszövetség a voksok 35,02 százalékát gyűjtötte be, ami a legnagyobb ellenzéki pártnak, a kemalista Köztársasági Néppártnak (CHP) 169 parlamenti helyet biztosított.

Erdogan közel volt az első fordulós sikerhez, de nem jött össze. Fotó: EPA / ERDEM SAHIN
Erdogan közel volt az első fordulós sikerhez, de nem jött össze. Fotó: EPA / ERDEM SAHIN

Oğan hétfőn rámutatott: a Nemzet Szövetsége nem tudott „elegendő sikert felmutatni” a Nép Szövetsége ellenében, valamint meggyőző perspektívát nyújtani a jövőt illetően. „Ami mindennél fontosabb: nem tudta biztosítani a parlamenti többséget” – hangsúlyozta.

Oğan egyúttal elutasította azokat az állításokat, amelyek szerint politikai pozíciókról szóló alkudozás befolyásolta volna a döntését.

(MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság India fejet hajthat Trumpnak: ez lehet a megállapodás ára
Imre Lőrinc | 2025. október 23. 12:00
India jelentősen visszafoghatja az oroszországi olajimportot.
Makro / Külgazdaság Megszólalt az államtitkár a fix 3-as kkv-hitelről
Privátbankár.hu | 2025. október 22. 13:00
Szabados Richárd elmondta, hogy a kis- és középvállalkozásokat célzó, fix 3 százalékos kölcsönt már 2600 vállalkozás igényelte, 140 milliárd forint értékben.
Makro / Külgazdaság Az Airbus bemutatott az Egyesült Államoknak: Kínában nyit céget a francia óriás
Privátbankár.hu | 2025. október 22. 12:43
A gyártó célja, hogy 2027-re rekordmennyiségű A320-ast szállítson. Az Airbus új összeszerelő sorokat nyitott Tiencsinben és Mobile-ban, így a világ két legnagyobb légi közlekedési piacán erősíti pozícióját.
Makro / Külgazdaság AI-központot hoz létre a kormány a vállalkozásoknak
Privátbankár.hu | 2025. október 22. 12:00
Ezt a mesterséges intelligenciáért felelős kormánybiztos árulta el.
Makro / Külgazdaság Már a kormány is elismeri: irreálisak a minimálbér-emelési tervek
Privátbankár.hu | 2025. október 22. 11:40
Irreálisnak nevezte a 13 százalékos jövő évi minimálbér-emelésre vonatkozó terveket a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára az M1 műsorában.
Makro / Külgazdaság Minél tovább húzza Putyin a háborút, annál nagyobb kárt okoz az oroszoknak
Király Béla | 2025. október 22. 11:11
Az egyelőre bizonytalan budapesti béketárgyalások hírére a hurráoptimizmus uralta el a propagandamédiát, miközben a háborút valóban lezáró megállapodásra kevés az esély. Ugyanakkor az idő immár az oroszokat is szorítja: a gazdasági problémáikat egyre kevésbé tudják elkendőzni.
Makro / Külgazdaság Így változnak az üzemanyagárak a százhalombattai tűzeset után
Privátbankár.hu | 2025. október 22. 10:57
Emelkedés a kutakon, mindkét típusnál.
Makro / Külgazdaság Kína után Japán is megkerülte Trump vámjait
Privátbankár.hu | 2025. október 22. 10:45
Úgy tűnik, hogy Japán is eredményes volt az új exportpiacok megtalálásában.
Makro / Külgazdaság Több lett a munkanélküli Magyarországon
Privátbankár.hu | 2025. október 22. 08:30
Augusztushoz képest 4,4 százalékról 4,5 százalékra nőtt a munkanélküliségi ráta Magyarországon – közölte a KSH.
Makro / Külgazdaság Ennyi ideig okozhat zavart a százhalombattai Mol-tűzeset
Privátbankár.hu | 2025. október 22. 08:20
A Mol és a szakemberek sem tartanak ellátási problémáktól.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG