4p
A szakértő szerint az év végére méginkább megugorhat a gazdaság teljesítménye - hosszabb távon azonban nem olyan rózsás a kép. Az NGM győzelmi jelentésében azt írja, még az állami bevételek is nagyobbat nőhetnek az év végéig.

A KSH legfrissebb gyorstájékoztatója alapján a hazai gazdaság tovább gyorsult az idei év harmadik negyedévében: a növekedés az előző év azonos időszakához képest elérte a 1,7 százalékot, míg a negyedéves bázisú szezonálisan és munkanaphatással kiigazított index 0,8 gyorsult.

Minek köszönhetjük?

Balatoni András, az ING vezető elemzője szerint a kedvező statisztika nem számít meglepetésnek, mivel a havi, ágazati adatok majdnem mind a növekedést jelezték. A munkanaphatással igazított ipari termelés 3,1 százalékkal emelkedett, emellett az építőipari kibocsátás 14,6 százalékkal haladta meg augusztusban az egy évvel korábbi szintet.

Forrás: ING

 

Az előbbi szektort elsősorban a külső konjunktúra javulása fűti, míg az utóbbit az állami beruházások felfutása. A mezőgazdaság is valószínű érdemben hozzájárult a növekedéshez a tavalyi évi rossz terméseredmény alacsony bázisa miatt. A szolgáltatások növekedése mindezen kedvező folyamatokat vélhetően lassította, azonban az alacsony infláció és az szja-csökkentés miatt emelkedő vásárlóerő előbb utóbb lecsapódik a belső kereslethez erősen kötődő ágazatokban is - véli a szakértő.

...és ez még nem minden

További látványos megugrást hozhat az év vége, mivel a tavalyi év utolsó három hónapjában jelentős összehúzódást regisztrálhattunk, az alacsony bázist és a jelenlegi növekedési trendeket figyelembe véve a GDP növekedése Balatoni szerint megközelítheti a 2 százalékot. Az idei év egészére 1 százalék körüli, míg jövőre 2,1 százalékos bővülést prognosztizál az ING.

Ez már a gyorsulás - mégsem rózsásak a kilátásaink

Összességében a hazai gazdaság az év első felében kimászott a recesszióból, míg a harmadik negyedévtől érdemben gyorsulni kezdett. A javuló külső konjunktúra kedvező hatást fejt ki az exportra, emellett a jegybank Növekedési Hitelprogramja szintén hozzájárul a javuló belső kereslethez, mivel a hitelkínálati korlátok oldása révén jelentős mennyiségű elhalasztott beruházás végrehajtását teszi lehetővé.

Fontos azonban megjegyeznünk, hogy a hosszú távú növekedési kilátások továbbra sem rózsásak hazánkban: a legtöbb számítás szerint a hazai potenciális növekedés mindössze fél százalékot ér el. A ciklus záródása, a konjunktúra javulása rövid távon érdemi növekedést fog produkálni, azonban a tartós fellendüléshez érdemi beruházási fordulatra van szükség.

A minisztérium győzelmi jelentése: több lehet az állami bevétel is

A növekedést alapvetően a mezőgazdaság, az ipar és az építőipar, vagyis döntően a termelő ágazatok kiemelkedő teljesítménye eredményezte. A beérkezett részstatisztikák alapján az körvonalazódik, hogy a gazdasági növekedés egy egészségesebb szerkezet irányába tolódott el - közölte a Privátbankár.hu-val az NGM.

Amíg a korábbi negyedévekben kizárólag az export húzta a magyar gazdaságot, addig idén a második negyedévtől kezdve a belső kereslet egyre markánsabban járul hozzá a növekedéshez. Ezen belül a beruházások bővülését elsősorban az EU-s források intenzívebbé váló felhasználása segíthette, így több év csökkenését követően a beruházási ráta ismét emelkedésnek indulhatott.

Az alacsony infláció, a növekvő reáljövedelmek és a javuló fogyasztói bizalom a fogyasztást élénkítette, amire a kiskereskedelmi adatok is utalnak. E két tényező alapján elmondható, hogy a belső kereslet is két lábra állt, mivel a növekedést a fogyasztás és a beruházás egyaránt támogatta - írja a minisztérium.

Az NGM szerint azt is fontos kiemelni, hogy a magyar gazdaság úgy mutat fel jelentős növekedést, hogy közben a külső egyensúlyát megőrizte, sőt a folyó fizetési mérleg többlete javulást mutat az előző évhez képest. Ez megerősíti azt, hogy a kiegyensúlyozottá vált növekedés szerkezete hosszabb távon is fenntartható. Nem utolsó szempont az sem, hogy a kedvező növekedési adat az államháztartás bevételeire is pozitív hatást gyakorolhat az elkövetkező hónapokban.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Velük lehet teljes Magyar Péter kormánya
Privátbankár.hu | 2026. április 25. 16:41
Még négy miniszter személye nem ismert a tizenhatból. Jövő héten az ő kilétükre is fény derülhet.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor lemond a Fidesz-elnöki tisztéről és a parlamentbe se ül be?
Privátbankár.hu | 2026. április 25. 14:27
Török Gábor politikai elemző osztotta meg az értesülését.
Makro / Külgazdaság Mibe fektetnek be a világsztárok?
Elek Lenke | 2026. április 25. 14:01
A külföldi hírességek bevételének csak egy részét teszik ki a gázsik és a reklámbevételek. Jövedelmi portfólióik között elsősorban kockázati tőkeprojektek, különféle étteremláncokba vagy kozmetikai márkákba való befektetések, valamint ingatlanok és újabban kriptovaluták szerepelnek.
Makro / Külgazdaság Nagy ugrás előtt a hazai üzemanyagárak
Privátbankár.hu | 2026. április 25. 12:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő azt prognosztizálja, hogy jóval többet kell fizetniük a tankolásért azoknak, akik nem jogosultak a védett árakra.
Makro / Külgazdaság Pogátsa Zoltán: Nagy hiba lenne, ha megszorítana az új kormány és elkezdené az államadósságot csökkenteni
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. április 25. 11:11
A közgazdász, szociológus, a Soproni Egyetem docense az április 23-ai élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 96. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Az EU más intézmények kedvét is meghozta Ukrajna hitelezéséhez
Privátbankár.hu | 2026. április 25. 09:05
Naperőmű építését finanszírozza az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD).
Makro / Külgazdaság Magyar Péter hallgatott az iskolaigazgatókra: nem az lesz az oktatásügyi miniszter, akire számítottak
Privátbankár.hu | 2026. április 24. 14:34
Váratlan lépés: Magyar Péter Lannert Juditot jelölte az alakuló gyermek- és oktatásügyi minisztérium vezető pozíciójára.
Makro / Külgazdaság Kátyúmentesítés, leszámolás a gyorshajtókkal, új tarifarendszer: ez jöhet a Vitézy Dávid-érában
Privátbankár.hu | 2026. április 24. 14:01
Megosztotta vízióit a közlekedési és beruházási miniszteri szék várományosa, Vitézy Dávid. A vasút mellett a közúti közlekedés is nagy szerepet kap a programjában, lecsapna az illegális gyorsulási versenyekre is. 
Makro / Külgazdaság Jászai Gellért új üzleteket szimatol
Privátbankár.hu | 2026. április 24. 09:10
Az iráni háború által fenyegetett Egyesült Arab Emírségekben tárgyalt a magyar hadiipar egyik vezetője.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miért zsarolhatta meg az MNB volt alelnöke az Erste vezérét
Privátbankár.hu | 2026. április 24. 09:03
Simor András megkritizálta a Matolcsy György vezette jegybankot, ezért kellett mennie.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG