2p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Az NGM szerint főleg az orosz-ukrán konfliktus miatt gyengülő forint tehet arról, hogy nem csökkent az államadósságráta tavaly.

Ahogy arról beszámoltunk: nem csökkent tavaly az államadósság, a Magyar Nemzeti Bank előzetes adatai szerint a GDP 77,3%-a volt a ráta, ez megegyezik a 2013. december végi értékkel. A végleges folyóáras GDP-adatokat a Központi Statisztikai Hivatal 2015 márciusában közli, ezért pontos adósságadatot is később, március 31-én publikál a jegybank.

NGM: az emelkedést megállítottuk

Az NGM az adatközlés utáni kommentárjában azt írja: a kormány megállította az adósságráta emelkedését: míg 2002 és 2010 között 55,1%-ról 80,9%-ra nőtt, vagyis évente átlagosan 3,2 százalékponttal emelkedett a ráta, addig az elmúlt négy évben, 2014 végére 3,6 százalékponttal, 77,3%-ra mérséklődött. Ennek eléréséhez elengedhetetlen volt a növekedésbarát gazdaságpolitika és a tartósan fegyelmezett fiskális politika, ezek nélkül az adósságráta tovább növekedett volna a minisztérium szerint.

Magyarországgal szemben 2013 júniusában – 9 év után – megszűnt az uniós túlzottdeficit-eljárás - emlékeztetnek.

Miért nem csökkent a ráta?

Az államadósság-ráta 2014. év végi csökkentését nem segítette a nemzetközi gazdasági környezet - írja az NGM. A maastrichti adósságrátát az államháztartási egyenlegen és a gazdasági növekedésen túl a forint árfolyamának kedvezőtlen mozgása befolyásolta érdemben. A nemzetközi események (orosz-ukrán konfliktus) hatására a forint jelentősen veszített értékéből 2014 utolsó heteiben, a 2013. december 31-i árfolyamhoz képest 18 forinttal gyengébb jegyzés önmagában 2 százalékpontos emelkedést okozott az adósságrátában.

Ahogy arra gyorselemzésünkben is emlékeztettünk: tavaly év végén nem vetett be olyan trükköket a minisztérium a ráta szépítésére, mint egy évvel korábban.

Legalább a devizaadósság aránya csökkent

Az adósság szerkezetében pozitív folyamat a devizaarány további folyamatos csökkentése, így az államadósság és Magyarország árfolyamból eredő kockázatainak csökkentése. Idén nem várható piaci devizakötvény-kibocsátás a nemzetközi piacokon, a lejáró kötvényeket forintból finanszírozzuk, így tovább csökkenhet a devizában jegyzett adósság aránya. A belföldiek állampapír-aránya a 2013. évi 46%-ról 48%-ra emelkedett, amelyen belül 10%-ra növekedett a lakosság részesedése az adósság finanszírozásában - jegyzik meg.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter: „Nem abból a kőbányából érkezik a paksi beruházásra a több tonna kő, amire sokan gondolnak”
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 17:30
Magyar Péter miniszterelnök és két szakember tartott sajtótájékoztatót a paksi helyzettel kapcsolatban. Arról is beszélt, hogy a két beruházásról döntöttek a Duna vízszintjének megemelése érdekében.  
Makro / Külgazdaság Mi vár az autósokra a benzinkutakon? Itt az előrejelzés
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 16:46
Péntekre sem érkezik újabb nagykereskedelmi árváltozás.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter: újra apadásnak indult a Duna
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 16:02
Erről a kormányzati tájékoztatón beszélt.
Makro / Külgazdaság Új fejlemény az MNB-botrányban: dokumentumokat adtak át az ügyészségnek
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 15:02
Az előző jegybanki vezetés idején történt ügyben.
Makro / Külgazdaság Teljesen leálíltják Románia egyetlen atomerőművét a vízállás miatt
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 11:40
Túl alacsony a Duna, és a vízállás folyamatosan és jelentősen csökken. Románia jelentős, 2000 megawattot meghaladó áramimportra szorul a leállítás után az esti csúcsidőben.
Makro / Külgazdaság Nem tétlenkedett Krausz Ferenc: új vállalkozást alapított
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 10:42
Az államhoz kerülnek a Nobel-díjas fizikushoz, Krausz Ferenchez köthető Élvonal Alapítvány közfeladatai és a hozzá tartozó Molekuláris Ujjlenyomat Kutató Központ (CMF) – mindeközben a tudós egy hónapja már létre is hozott egy új vállalkozást.
Makro / Külgazdaság Nagyot megy az autógyártás, de van egy magyar ágazat, ami ennél is meredekebben bővül
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 08:59
A számítógép, perifériás egység gyártása 116 százalékkal emelkedett egy év alatt. Az ipar összességében bővült éves alapon, de májushoz képest júniusban visszaesést mért a KSH.
Makro / Külgazdaság Dübörög az út- és vasútépítés, de az építőipar összességében így is visszaesett
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 08:30
Kevesebb új építőipari szerződést is kötöttek, és az épületek építése is jelentősen csökkent. 
Makro / Külgazdaság A magyar gazdaságnak is jól jön a Sziget fesztivál: kiderült, mennyivel tehet hozzá a GDP-hez
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 07:29
Csak az adó- és járulékbefizetések 4,5 milliárd forintot tehetnek hozzá az államkasszához, az összes hozzájárulás ennél több mint kétszer magasabb.
Makro / Külgazdaság Egy iparág, amiben óriásit kellene fejlődnünk, de itt is Kína fújja a passzátszelet
Imre Lőrinc | 2026. augusztus 13. 05:43
Akár a Paks 2 beruházás sorsát is megpecsételheti a kormány energiafejlesztési programja, aminek egyik központi eleme a magyarországi elektromostároló-kapacitások megháromszorozása 2030-ra. Jelenleg ugyanis az ipari akkumulátorok hiánya jelenti az egyik legfontosabb akadályát annak, hogy a megújulóenergia-források által megtermelt villamos energia még Paks részleges kiesése esetén is stabil hálózatot biztosítson a lakosságnak és a vállalatoknak anélkül, hogy a súlyos milliárdokba kerülő importra kelljen támaszkodnia a hazai ellátásnak. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG