Matolcsy azt akarja, hogy a magyarok kétszer boldogabbak legyenek. Mi kell ehhez?

Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke (Kép forrása: MTI Fotó, Kovács Tamás)

A cikk eredetileg a G7-en jelent meg.

Matolcsy György jegybankelnök gyakran szokott ambiciózus gazdaságpolitikai célokat megfogalmazni, legutóbb június elején tett közzé egy írást, amiben 10 területet jelölt meg, ahol Magyarország világelső lehetne, de legalábbis felzárkózhatna Nyugat-Európához. Ebből az egyik cél az életminőség összes mutatójának megduplázása 2030-ig, egész pontosan, ahogy Matolcsy fogalmazott, “emeljük kétszeresére az életminőség összes mutatóját, különösen a boldogság indexet és a Human Development Indexet. Így kapna mindenki egy személyes értéket, ami megint csak aranyat ér”.

Habár Matolcsytól nem állnak távol a közgazdaságtani gondolkodás főáramával szembemenő ötletek, az, hogy a gazdaságpolitika célja ne elsődlegesen a nemzeti össztermék növelése, hanem a társadalmi jóllét különféle tényezőinek javítása legyen, mára már nem különösebben számít unortodox gondolatnak nemzetközi szinten sem. Május végén az új-zélandi kormány a “nemzeti jóllét” növelését jelölte meg az új költségvetés fő céljának.

Mielőtt azonban megnéznénk, hogy konkrétan hogy néz ki egy ilyen költségvetés, és hogy nézhetne ki egy magyar költségvetés ugyanilyen céllal, röviden összeszedjük, hogy mit érdemes a gazdasági fejlődés GDP-n túli mutatóiról tudni.

Keleten találták ki, de nyugaton is népszerű lett

A “nemzeti összboldogság” kifejezés a nemzetközi médiában akkor jelent meg először, amikor Dzsigme Szingye Vangcsuk, Bhután akkori királya 1972-ben egy Financial Timesnak adott interjúban arról beszélt, szerinte a nemzeti összboldogság fontosabb, mint a nemzeti össztermék. 2008-ra már a kis délkelet-ázsiai ország alkotmányában is szerepelt a kifejezés, a nemzeti összboldogságot pedig azóta az erre kijelölt kutatóintézet öt évente részletesen felméri Bhutánban.

A gazdasági válság éveiben a nyugati világban is felkapott téma volt a nemzeti összboldogság: 2009-ben három világhírű közgazdász, Amartya Sen, Joseph Stiglitz és Jean-Paul Fitoussi összefoglaló tanulmányt írt a témában, majd 2011-ben a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) adta ki a jelentését arról, hogyan állnak a tagállamai jóllét szempontjából, 2012-ben pedig az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) adta ki az első boldogságjelentését, a World Happiness Reportot.

De a nyugati világon kívül is egyre több helyen kezdtek ilyesmivel foglalkozni a kormányok: 2013-ban Ecuador külön “jó életminőségért felelős” államtitkárt nevezett ki, Venezuelában minisztériumot hoztak létre, és 2016 óta az emberi jogi szempontból egyébként eléggé problémás Egyesült Arab Emírségekben is külön miniszter felel a boldogságért és jóllétért.

Olyanra azonban eddig nem volt precedens a nyugati a világban, hogy egy kormány egy egész költségvetést a jóllét növelésnek rendelt volna alá. Ebben mutatott újat az új-zélandi munkáspárti kormány, ugyanis a 2020-as költségvetési tervezetet úgy állították össze, hogy abban új kiadási tétel csak abban az esetben jelenhetett meg, ha az öt, jóllét növelését szolgáló előre meghatározott cél egyikének megvalósulását szolgálja.

Jacinda Ardern miniszterelnök a költségvetéssel kapcsolatban úgy fogalmazott, “bár fontos a GDP növekedése, de az önmagában nem garantálja az életminőség javulását”, és “nem veszi figyelembe, hogy ki jár jól, és ki marad le”. A költségvetést bemutató dokumentum szerint a pénz mellett a tervezet három fajta “tőkét” vesz figyelembe: az emberi képességeket, az emberi kapcsolatokat és a természetet.

Az új-zélandi kormány úgy ítéli meg, hogy csak akkor javulhat az ország népességének az életminősége, ha az új kiadások a mentális betegségek visszaszorítását, a gyerekszegénység és a családon belüli erőszak csökkentését, a gazdaság fenntarthatóvá tételét, a gazdaság digitalizálódásával együtt járó kihívásokra való felkészülést és a kisebbségek helyzetének javítását szolgálják. Ahhoz, hogy ezeknek a céloknak a teljesülését mérni tudják, 61 indikátort monitoroznak majd, többek között például olyan eddig nem mért tényezőket, mint a magányos emberek számát.

Hogy állunk?

A magyar kormány a 2020-as büdzsét a családok költségvetéseként harangozta be. Egy gondolatkísérlet erejéig ugyanakkor tegyük fel, hogy az utolsó pillanatban meggondolják magukat a miniszterek, és Matolcsyra hallgatva valamint az új-zélandi példából inspirálódva a boldogság költségvetését készítik el. Melyek lennének azok a területek, amelyekre ebben az esetben fókuszálniuk kellene?

Mielőtt erre rátérnénk, röviden nézzük meg, hogy egyáltalán hogy állunk boldogság szempontjából. Az egyszerűség kedvéért ebben a cikkben a Matolcsy által emlegetett két mutatószám közül csak a boldogság indexre fókuszálunk.

Az első ábránkon a boldogság index változását ábrázoltuk 2010 és 2018 között Új-Zéland, Ausztria és a régió néhány országa esetében. Új-Zéland a költségvetés apropóján került fel az ábrára, Ausztria azért, mert kulturálisan és földrajzilag is közelebb van Magyarországhoz, de jóval gazdagabb nálunk, és Új-Zélandhoz hasonlóan rendre a lista elején végez. Csehországgal, Romániával, Szlovákiával és Lengyelországgal pedig a kultúra, a földrajz és a gazdagság szempontjából is indokolt az összehasonlítás.

Az ábrán az látszik, hogy az elmúlt 9 évben Új-Zélandon és Ausztriában nem változott sokat a boldogság index, a 2018-as lista 8. és 10. helyezettjének lakossága még mindig nagyon boldog világviszonylatban.

A régió esetében viszont a mutatók visszafogottabb nagysága mellett - amelyek többnyire így is a világmezőny felső harmadába tartoznak - pozitív trend látszik, tehát a boldogság a régióban rendre nőtt, és ebből Magyarország, illetve Románia ki is emelkedett a javulás tempóját tekintve, miközben ez még így is csak az utolsó és az utolsó előtti helyre volt elég regionálisan.

Magyarországon a boldogság index 2010 és 2017 között nagyjából 30 százalékkal nőtt, ami viszont azt jelenti, hogy Matolcsy duplázásra vonatkozó terve nem tűnik realisztikusnak, különösen úgy, hogy Új-Zéland és Ausztria is 7,2 és 7,3 körüli értéken stagnált.

Ha megnézzük, hogy a 2016 és 2018 közötti évek átlagolt indexei milyen komponensekből állnak össze, az is látszik, hogy miért voltak az osztrákok és az új-zélandiak boldogabbak a kelet-európaiaknál.

Az egyes országokhoz tartozó mutatószámok részeit a mutatót alkotó komponensek különböző mértékben magyarázzák:

• leginkább a GDP/fő, tehát a gazdagság,
• a társadalmi kohézió (ezt a Gallup globális hangulatfelmérésének kérdése alapján számolják, ami arra kíváncsi, hogy ha valaki bajba kerül, számíthat-e baráti vagy rokoni segítségre),
• és az egészséges élet várható hossza határozza meg a boldogságot (ezt a World Health Organization (WHO) Global Health Observatory adatai alapján számítják).
• Kisebb részben pedig a döntési szabadság (ezt a Gallup globális felmérése alapján számolják, itt az a kérdés, hogy mennyire döntheti el valaki, hogy mit kezd az életével),
• a nagylelkűség (mennyien szoktak adakozni az országban az egy főre eső GDP-hez képest),
• valamint a korrupció hiánya járulhat hozzá egy ország lakosságának boldogságához (szintén a Gallup felmérése alapján).
• Mindezt pedig kiegészítik az ún. disztópia kompenenssel (ez egy hipotetikus, minden komponensben legrosszabbnak számító országhoz képest ad ki egy, az összes többi mutató figyelemvételével létrehozott komponenst).

A kelet-európaiakhoz képest az új-zélandiak és az osztrákok leginkább a magasabb egy főre eső GDP és az egészségesebb élet miatt boldogabbak, de a korrupció hiánya és a több adakozó kedvű ember is komoly boldogságforrás. Abból a szempontból, hogy van-e hová fordulni segítségért, már nincs ekkora különbség az országok között, és a döntési szabadságban is nagyobb a szórás, bár ott is előnyben vannak a gazdagabb országok.

Mitől lenne a boldogabb a magyar?

Ha megnézzük, hogy 2010 és 2018 között miben javult a helyzet Magyarországon, az látszik, hogy

javult az egészséges élet várható hossza és a társadalmi kohézió, a GDP hatása stagnált, a döntési szabadság viszont szűkült, és a korrupció is jobban aggasztja a magyarokat.

Ahhoz, hogy egész konkrét tippeket lehessen adni a magyar költségvetés elkészítéséhez, átfogóbb vizsgálatra lenne szükség. Kiindulásnak viszont hasznos lehet Kapitány Zsuzsa és Molnár György 2014-es tanulmánya, amiben Magyarországot Ausztriával összehasonlítva arra keresték a választ, hogyan lehetne javítani a 2013-ban még csak 110. helyre elegendő magyar boldogság indexet. Bár az elemzést az egy 2006-os háztartási adatfelvétel alapján végezték, azóta pedig sok idő eltelt, a fenti ábrát és az azóta meghatározóvá váló trendeket figyelembe véve be lehet azonosítani néhány területet, ami javítaná a magyarok boldogságát.

A tanulmány szerint a magyar és osztrák jóllét közti különbség egyik legfontosabb magyarázó tényezője az, hogy a magyaroknak sokkal rosszabb az egészségi állapota. Bár a fenti ábrán látható, hogy ebben volt előrelépés, a lista élén lévő országokhoz, sőt még a régióhoz képest is van hova fejlődni. A másik legfontosabb tényező az oktatás volt: a tanulmány szerint ezen a területen az volt a legnagyobb különbség, hogy bár a magasabb iskolai végzettség általánosan mindenhol javítja az élettel való elégedettséget, Magyarországon a szakmunkások élettel való elégedettsége nem tért el nagyban az általános iskolai végzettségűekétől. Ennek az okait a szerzők szerint a magyar szakmunkásképzés hiányosságai között érdemes keresni, azonban azt is érdekes lenne megnézni, hogy az elmúlt évek munkaerőhiánya javította-e a magyar szakmunkások társadalmi megbecsültségét.

Kapitány és Molnár szerint az is fontos különbség volt az osztrák és a magyar jóllét között, hogy Ausztriában a középfokú végzettség nagyobb mértékben növelte az elégedettséget, mint Magyarországon, nálunk viszont elsősorban a felsőfokú végzettség javított az emberek szubjektív jóllétén. Magyarországon 2014 után csökkenni kezdett a diplomával rendelkezők aránya a fiatalok körében, ami egyértelműen a magyarok összboldogsága ellen hat. Egy boldogságköltségvetés növelné a felsőoktatásra fordított kiadásokat.

Az osztrákok jólétét a tanulmány szerint az is javította, hogy kevésbé féltek attól, hogy elvesztik az állásukat. Magyarországon a munkanélküliség okozta stressz a lakásfenntartással kapcsolatos bizonytalanságok miatt a családtagokra is átterjed a tanulmány szerint, ez a hatás viszont Ausztriában a kiterjedt állami bérlakásszektor miatt szinte elenyésző. A munkanélküliség a rendszerváltás óta eltelt időszakban soha nem volt olyan alacsony Magyarországon, mint az elmúlt időszakban (persze ehhez a közmunka és a külföldön dolgozók magyar statisztikába számolása is hozzájárul). A bérek is nőttek, azonban jóval kisebb mértékben, mint ahogy az ingatlanárak, így a megfizethető lakhatása hiánya valószínűleg továbbra is boldogságcsökkentő tényező Magyarországon.

Bár a nagylelkűség a boldogság indexben az adakozást jelenti, Kapitány Zsuzsa és Molnár György is beazonosít egy ide tartozó területet, amely jelentősen javíthatná a magyarok jólétét, ez pedig az önkéntes munka. A tanulmány szerint ugyanis Magyarországon az önkéntes munkavégzés együtt jár a nagyobb szubjektív jólléttel, viszont nagyon alacsony az önkéntes munkát végzők aránya. Végül pedig van még egy terület, amire a tanulmány nem tér ki, de önmagában a költségvetés is csak közvetetten tudna tenni azért, hogy javuljon ebben a helyzet: a korrupció, ami a Závecz Research 2016-os közvélemény-kutatása szerint a negyedik legnagyobb probléma volt Magyarországon. A fenti ábrán látványos, hogy a korrupció hiánya milyen nagy mértékben járul hozzá az új-zélandiak és az osztrákok élettel való elégedettségéhez, ez a komponens viszont a kelet-európai országoknál szinte teljesen hiányzik.

(G7)