3p
Londoni elemzők szerint akár 3 százalék alá is mehet az alapkamat, aztán visszakúszhat, sok múlik a külső környezeten.

A Goldman Sachs globális pénzügyi szolgáltató csoport londoni befektetési részlegének felzárkózó piacokra szakosodott közgazdászai a közép-európai hármak - Magyarország, Csehország, Lengyelország - makrokilátásairól befektetőknek összeállított prognózisukban úgy számolnak, 3 százalékig csökkenhet az MNB-alapkamat, vagyis további 0,60 százalékpontnyi enyhítés jöhet.

Erős forint kell a további csökkentéshez

Az elemzők szerint az MNB 3 százaléknál alacsonyabb szintre is csökkentheti az alapkamatot, ha a forintárfolyam és a külső finanszírozási kondíciók ezt megengedik. Erre mindenekelőtt erősebb és a piacon jobban rögzített, az amerikai kamatvárakozások változásaira kevésbé érzékeny forint esetén nyílhat lehetőség.

A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsának legutóbbi, szeptember 24-i kamatdöntő ülésén a tanács tagjai közül hatan szavaztak 20 bázispontos alapkamat-csökkentésre, Pleschinger Gyula 10 bázispontos csökkentés mellett foglalt állást - derül ki az ülésről közzétett rövidített jegyzőkönyvből.

A Goldman Sachs londoni elemzői ugyanakkor közölték, hogy a három térségi ország körül a magyar jegybanki kamatpálya irányát tudják "a legkisebb meggyőződéssel" felvázolni, mivel a magyar pénzügypolitika esetében nagyon sok minden függ a globális kockázatvállalási hangulattól, a felzárkózó piaci befektetési eszközök keresletétől és a monetáris tanács kommunikációjától.

Szakértők szerint alapesetben az MNB fokozatos forintgyengülés mellett is sokáig képes lehet az alacsony alapkamat fenntartására, és arra, hogy csak 2014 negyedik vagy 2015 első negyedévében kezdjen hozzá a kamatemeléshez, amikor a gazdasági növekedés már stabilabb, és a közműdíj-csökkentések hatása már kiesett az inflációs számokból, emelve az inflációs várakozásokat. A Goldman Sachs azt jósolja, hogy az MNB alapkamata az idei évet 3 százalékon zárja, 2015-re azonban 4,25 százalékra emelkedik vissza.

A választásokig maradhat az alacsony kamat

A Royal Bank of Scotland londoni befektetési részlegének felzárkózó piacokkal foglalkozó közgazdászai legutóbbi helyzetértékelésükben szintén úgy vélekedtek, hogy 2014-ben indokolttá válhat a kamatemelés az MNB részéről, elsősorban a magyar gazdaság esetleg "meglepő" ütemű növekedése és a lejáró adóssághányad piaci finanszírozásához szükséges pozitív reálhozam fenntartása miatt. A cég szakértői szerint az általuk várt monetáris szigorítási ciklus kezdetétől számítva egy- vagy kétéves távlatban 2-3 százalékpontos MNB-kamatemeléssel lehet számolni.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Döntött a kormány: az akkugyárakért is felel az új szuperhatóság
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 19:39
Új, országos illetékességű környezetvédelmi csúcsszerv, az Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóság jön létre 2027. január 1-jén – derül ki az erről szóló, a Magyar Közlönyben csütörtökön kihirdetett kormányrendeletből.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György csak ügyvédjével üzent a vizsgálóbizottságnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:57
Varga Mihályt viszont meghallgatták.
Makro / Külgazdaság Évek óta nem volt ilyen: kamatot emelt a Bank of England
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 15:47
Erre vártak az elemzők is előzetesen.
Makro / Külgazdaság Kevesebb pénzt költene gazdaságfejlesztésre a Tisza, mint korábban a Fidesz, de az eredmény mégis más lehet
Imre Lőrinc | 2026. november 5. 12:50
Kevesebb pénzt irányoz elő a Tisza-kormány a jövő évi költségvetésből gazdaságfejlesztésre, mint az Orbán-kormány tette az utolsó évében. 2026-ban közel 5050 milliárd forintot szánt az április 12-én leváltott kabinet erre a célra, míg Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter a jövő évi büdzsé kapcsán mintegy 4000 milliárd forintról beszélt. Bár a magyar állami hozzájárulás mértéke az elmúlt években folyamatosan emelkedett, a három évig csak stagnáló GDP mégsem azt mutatja, hogy jól hasznosultak volna ezek a források.
Makro / Külgazdaság Rég volt ekkora különbség a benzin és a dízel ára között
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:51
A két üzemanyagtípus közötti árkülönbség továbbra is jelentős.
Makro / Külgazdaság Annyit lógtunk a neten, hogy a tőzsdei cégen is meglátszik
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:49
Közzétette harmadik negyedéves jelentését a Magyar Telekom.
Makro / Külgazdaság Donald Trump kezében két bunkósbot maradt – Magyarországra is hat az amerikai félidős választás
Imre Lőrinc | 2026. november 4. 18:28
Miután a Tisza-kormány kipipálta a házi feladatait a hosszú távú gazdasági és költségvetési pálya kijelölésével kapcsolatban, a befektetői figyelem ismét a globális folyamatokra irányulhat a magyar eszközök viszonylatában is. Az amerikai félidős választás hosszabb távon két nagyon fontos kérdést vet fel a piacokon: mi lesz az egyre inkább a túlkapás jeleit mutató mesterségesintelligencia-lázzal, valamint a hosszú lejáratú állampapírhozamok alakulásával? Ezek a forint és a magyar konvergenciapálya szempontjából sem lényegtelen dilemmák.
Makro / Külgazdaság Lehet-e több célt is teljesíteni az új költségvetéssel?
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:53
Főszerkesztőnk, Csabai Károly a Radiocafé Millásreggeli című műsorának vendége volt.
Makro / Külgazdaság Megérkezett az Eurostat várva várt adata
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:13
Ekkora volt az infláció az euróövezetben.
Makro / Külgazdaság A válás, szakítás is gondot okozhat a Wekerle Plusznál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:41
Nagyon nem mindegy, hogy a Wekerle Pluszt felvevő pár házastárs vagy élettárs, de szétválnak az útjaik.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG