3p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Nagy-Britanniában hatéves mélypontra süllyedt a munkanélküliségi ráta: az előző negyedév végén 6,4 százalék volt a nyilvántartott álláskeresők aránya.

A brit statisztikai hivatal (ONS) adatai szerint ez 2008 óta a legalacsonyabb ráta. A májussal végződött három hónapban átlagosan 6,5 százalékos volt a munkanélküliség.

Az állástalanok száma 132 ezerrel 2,08 millióra csökkent a második negyedévben.

De mennyi, az annyi?

Az ONS ugyanakkor kimutatta azt is, hogy a prémiumok nélkül számolt alkalmazotti átlagkereset mindössze 0,6 százalékkal emelkedett éves összevetésben. Ez a legalacsonyabb éves béremelkedési ütem azóta, hogy a statisztikai hivatal 2001-ben elkezdte ennek az adatnak a rendszeres közlését.

Az ONS szerint ebben szerepe lehetett annak is, hogy sok munkaadó - a munkavállalókkal egyetértésben - tavaly halasztotta a prémiumfizetést, megvárva, hogy a személyi jövedelemadó felső kulcsa 50 százalékról 45 százalékra csökkenjen. Ezt az adóintézkedést a brit kormány a tavaly áprilisban kezdődött pénzügyi évtől érvényesítette.

Akkor mégis mi a baj?

Az egyik legnagyobb londoni gazdasági-pénzügyi elemzőház, a Capital Economics közgazdászai azonban úgy vélekedtek, hogy az új munkanélküliségi és bérnövekedési adatok - az állástalanok számának jelentős csökkenése ellenére is - a brit munkapiacon továbbra is meglévő munkaerőkínálati többletre utalnak.

A ház szerint erre vall, hogy változatlanul jóval a hosszú távú átlag felett van a részmunkaidős, de teljes munkaidős állásra törekvő foglalkoztatottak, illetve a gazdaságilag inaktív, de munkát kereső felnőttek aránya.

A cég elemzői szerint emiatt kétséges, hogy a bérnövekedés üteme a következő egy-két évben jelentősen gyorsulna és visszatérne a pénzügyi válság előtti szintekre.

Közbeszólhat a jegybank

A Capital Economics szakértői szerint emiatt a Bank of England, a brit jegybank várhatóan csak igen fokozatosan kezd hozzá jelenlegi ultraenyhe kamatpolitikájának normalizálásához.

A Bank of England több mint öt éve, 2009 márciusa óta 0,5 százalékos történelmi mélyponton tartja alapkamatát. Ez abszolút mélységi rekord: az 1694-ben létrehozott brit jegybank az alapítás és a 0,5 százalékos alapkamat öt évvel ezelőtti elérése között eltelt 315 évben soha nem csökkentette 2 százalék alá irányadó kamatát.

A munkanélküliségi ráta váratlanul gyors csökkenése miatt a Bank of England már az idei év elején monetáris iránymutatási gyakorlatának átalakítására kényszerült, alig fél évvel e gyakorlat meghonosítása után.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter: „Nem abból a kőbányából érkezik a paksi beruházásra a több tonna kő, amire sokan gondolnak”
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 17:30
Magyar Péter miniszterelnök és két szakember tartott sajtótájékoztatót a paksi helyzettel kapcsolatban. Arról is beszélt, hogy a két beruházásról döntöttek a Duna vízszintjének megemelése érdekében.  
Makro / Külgazdaság Mi vár az autósokra a benzinkutakon? Itt az előrejelzés
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 16:46
Péntekre sem érkezik újabb nagykereskedelmi árváltozás.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter: újra apadásnak indult a Duna
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 16:02
Erről a kormányzati tájékoztatón beszélt.
Makro / Külgazdaság Új fejlemény az MNB-botrányban: dokumentumokat adtak át az ügyészségnek
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 15:02
Az előző jegybanki vezetés idején történt ügyben.
Makro / Külgazdaság Teljesen leálíltják Románia egyetlen atomerőművét a vízállás miatt
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 11:40
Túl alacsony a Duna, és a vízállás folyamatosan és jelentősen csökken. Románia jelentős, 2000 megawattot meghaladó áramimportra szorul a leállítás után az esti csúcsidőben.
Makro / Külgazdaság Nem tétlenkedett Krausz Ferenc: új vállalkozást alapított
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 10:42
Az államhoz kerülnek a Nobel-díjas fizikushoz, Krausz Ferenchez köthető Élvonal Alapítvány közfeladatai és a hozzá tartozó Molekuláris Ujjlenyomat Kutató Központ (CMF) – mindeközben a tudós egy hónapja már létre is hozott egy új vállalkozást.
Makro / Külgazdaság Nagyot megy az autógyártás, de van egy magyar ágazat, ami ennél is meredekebben bővül
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 08:59
A számítógép, perifériás egység gyártása 116 százalékkal emelkedett egy év alatt. Az ipar összességében bővült éves alapon, de májushoz képest júniusban visszaesést mért a KSH.
Makro / Külgazdaság Dübörög az út- és vasútépítés, de az építőipar összességében így is visszaesett
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 08:30
Kevesebb új építőipari szerződést is kötöttek, és az épületek építése is jelentősen csökkent. 
Makro / Külgazdaság A magyar gazdaságnak is jól jön a Sziget fesztivál: kiderült, mennyivel tehet hozzá a GDP-hez
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 07:29
Csak az adó- és járulékbefizetések 4,5 milliárd forintot tehetnek hozzá az államkasszához, az összes hozzájárulás ennél több mint kétszer magasabb.
Makro / Külgazdaság Egy iparág, amiben óriásit kellene fejlődnünk, de itt is Kína fújja a passzátszelet
Imre Lőrinc | 2026. augusztus 13. 05:43
Akár a Paks 2 beruházás sorsát is megpecsételheti a kormány energiafejlesztési programja, aminek egyik központi eleme a magyarországi elektromostároló-kapacitások megháromszorozása 2030-ra. Jelenleg ugyanis az ipari akkumulátorok hiánya jelenti az egyik legfontosabb akadályát annak, hogy a megújulóenergia-források által megtermelt villamos energia még Paks részleges kiesése esetén is stabil hálózatot biztosítson a lakosságnak és a vállalatoknak anélkül, hogy a súlyos milliárdokba kerülő importra kelljen támaszkodnia a hazai ellátásnak. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG