2p
Legalább negyvenezer embert azonnal fel tudnának venni a vállalatok, fehérgallérosoktól a munkásokig mindenhol hiány van.

Arról, hogy a munkaerőhiány mekkora problémákat okoz Magyarországon, már korábban is többször írtunk, a harmadik negyedévben azonban új rekordra, 41 ezerre nőtt a betöltetlen állások száma a versenyszférában. Így ennyi embert már biztos, hogy azonnal munkába tudnának állítani a vállalatok, a Világgazdaságnak nyilatkozó Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége azonban még ennél is többel, 100-200 ezer álláshellyel számol.

A hiány ráadásul akkora mértékeket ölt, hogy a cégek egyre inkább hajlandóak nyitni a kevésbé képzett, a korábbi felvételi körülményeknek alig, vagy csak részben megfelelő emberek felé is. A nem támogatott munkákra elsősorban mechanikai gépösszeszerelőket, bolti eladókat, egyéb termék-összeszerelőket, egyszerű ipari és egyéb egyszerű szolgáltatási és szállítási foglalkozásúakat kerestek.

Se informatikus, se munkás nincs elég

A legégetőbb hiány az informatikusoknál van, ebben a szegmensben 3,4 százalékos a munkaerőhiány, ez másfélszerese a versenyszféra átlagának. A második legkeresettebbek az adminisztratív és szolgáltatást támogató munkahelyek, itt 3,1 százalék a hiány. A feldolgozóiparban 16,3 ezer állás vár betöltetlenül, de minden ötödik posztra keresnek embert a textília-, a ruha-, a bőr- és bőrtermék-gyárakba is.

Ők a két legfenyegetettebb ágazatAzt már régóta lehet tudni, hogy az építőiparnak mekkora károkat okoz a kieső szakképzett munkaerő, ami a lakásépítési hullám kezdetén komoly töréspontot jelenthet. A boltoknál azonban még égetőbb a helyzet, sok üzletben már az irodistákat állítják a kasszához, különösen a karácsonyi rohamban, erről korábban itt írtunk bővebben a Privátbankár.hu-n. >>>
A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Első a biztonság a Budapest-Belgrád vasúton – de mikor jöhetnek az utasok?
Privátbankár.hu | 2026. július 19. 15:49
Vitézy Dávid ismertette a dolgok állását.
Makro / Külgazdaság Vagyonvisszaszerzés: fontos pontosítás érkezett
Privátbankár.hu | 2026. július 19. 15:06
Csak az eredetileg is állami vagyont veszik vissza a kekváktól, de mi lesz a többivel?
Makro / Külgazdaság Kína nagyon berágott a brit kormányra – súlyos következményei lehetnek az államosításnak
Privátbankár.hu | 2026. július 19. 13:06
Az egész brit gazdaságnak keresztbe tehetnek, ha nem kapnak kártérítést.
Makro / Külgazdaság Az igazság pillanatai jönnek keddtől a magyar gazdaság számára
Privátbankár.hu | 2026. július 19. 09:33
Először Varga Mihályék döntenek, utána jönnek a fontos számok.
Makro / Külgazdaság Elárulta Forsthoffer Ágnes, ki ül be az ő székébe
Privátbankár.hu | 2026. július 19. 09:11
Amíg ő Sulyok Tamás helyét veszi át.
Makro / Külgazdaság Őrült meccsen dőlt el a bronzérem sorsa
Privátbankár.hu | 2026. július 19. 08:24
Két csalódott csapat játszott egy teljesen őrült meccset.
Makro / Külgazdaság Amerikai szankciók fenyegetik Magyarországot, Washingtonban folytatódtak a tárgyalások
Privátbankár.hu | 2026. július 18. 13:42
Az oroszországi energiaimport szankciójáról szóló amerikai kongresszusi törvényjavaslat is szóba került Hajdu Mártonnak, az Országgyűlés külügyi bizottsága elnökének washingtoni megbeszélésein. Az Egyesült Államokban benyújtott tervezet szerint Magyarország is azok közé az országok közé kerülhet, amelyekkel szemben Washington akár 100 százalékos vámot vethet ki az orosz energiahordozók jelentős importja miatt.
Makro / Külgazdaság Olcsó? Drága? Így áll most a régióban a hazai benzinár
Privátbankár.hu | 2026. július 18. 13:10
Ismét nyomás alá kerültek a hazai üzemanyagárak, mivel a közel-keleti régióban kiújult harcok rövid idő alatt több mint 20 százalékkal emelték az északi-tengeri Brent típusú kőolaj árát.
Makro / Külgazdaság A nap képe: száraz lábbal lefotózható a Parlament a Duna közepéről
Herman Bernadett | 2026. július 18. 11:38
Az extrém alacsony vízállás miatt a Margit-sziget déli végén több tíz méterre be lehet sétálni a Duna közepén. A híd középső pillére is a szárazföldön áll. 
Makro / Külgazdaság Újabb óriáscég szekrényéből esett ki egy csontváz?
Kollár Dóra | 2026. július 18. 11:18
Két, világszinten is ismert élelmiszeripari vállalat történetében is találni sötét ügyeket kiszolgáltatott régiókban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG