A piaci nyugalom nem az euróválság végét jelzi a Moody's elemzői szerint. A hitelminősítő úgy látja, hogy a befektetői hangulat továbbra is bármikor igen gyorsan megfordulhat, ezt mutatják például az olaszországi választások piaci reakciói.
A világ legnagyobb hitelminősítő és gazdaságelemző csoportjának közgazdászai által összeállított elemzése szerint az elmúlt napok piaci árfolyamkilengései bizonyítják, hogy az euróövezeti szuverén adósságpiac változatlanul ki van téve a befektetői bizalmat érő újabb sokkhatásoknak, annál is inkább, mivel az adósságkonszolidációs erőfeszítéseket és a gazdaságszerkezeti reformprogramokat továbbra is gyenge növekedési kilátások hátráltatják.
A Moody's szakértői szerint "nagyon korlátozott" a haladás a válság alapvető okai között kimutatható intézményi gyengeségek kezelésében is, és tavaly nyár óta nem sok változás történt a gazdasági jelzőszámokban, az adósságpályákban vagy az intézményi reformokban. Mindezek alapján a ház változatlanul negatív kilátást tart érvényben a legtöbb euróövezeti adósra, a lefelé mutató kockázatokat miatt.
A megkezdett út folytatására számítanak
A Moody's elemzői közölték: központi forgatókönyvük az, hogy az euróövezeti döntéshozók az eddigiekhez hasonlóan folytatják a változatlan összetételű valutaunió fenntartására tett erőfeszítéseiket. Az Európai Központi Bank tavalyi intézkedései "stabilizálták a hajót", az adósságpiaci helyzet normalizálásával időt engedve az adósságkonszolidációs lépések és a gazdasági reformkezdeményezések hatásainak érvényesüléséhez. A piaci hangulat azóta határozottan és tartósan javult, ami jelezheti "a kezdet végét" az euróválságban; a kockázati felárak szűkülése és az ezzel járó nominális hozam-konvergencia a gazdasági kilábalást támogató tényezőnek bizonyulhat.
Az utóbbi időszak piaci stabilizációjának sem szabad azonban elterelnie a figyelmet a változatlanul fennálló gazdasági és politikai kihívásokról, amelyek veszélyeztetik a gyengébb helyzetben lévő euróövezeti országokat adósságaik finanszírozásában. Továbbra is magas a kockázata annak, hogy egyes országok nem tudják törleszteni adósságaikat. Ezt tükrözik Görögország és Ciprus "C", illetve negatív kilátású "Caa3" adósbesorolásai - áll az elemzésében. A "C" osztályzat a Moody's módszertanában a lehetséges legrosszabb adósbesorolás; a "Caa3" ennél mindössze egy fokozattal jobb.
Az eurózónából való kilépést is bekalkulálták
A hitelminősítő közölte: annak oka, hogy a cég egyes erősebb helyzetű euróövezeti tagállamokra is negatív kilátást tart érvényben, az a kockázat, hogy ezeknek az országoknak esetleg további pénzügyi kötelezettségeket kell vállalniuk a gyengébb tagállamok megsegítésére. Emellett tényező az a változatlanul fennálló lehetőség - és ennek rendkívül negatív kihatásai - is, hogy valamely tagország távozni kényszerül a valutaunióból.
A hitelminősítő szerint az euróválság korábbi szakaszai "bőséges mennyiségű" példával illusztrálták, hogy a piaci hangulat milyen gyorsan meg tud fordulni, és ha ez megtörténik, annak milyen következményei lehetnek.
Mások is pesszimisták
Más nagy londoni házak szerint a nemzetközi befektetői közösség továbbra is látja az euróövezet részleges felbomlásának kockázatát, de az e fejleménytől tartó intézményi befektetők aránya jelentősen csökkent az utóbbi időben.
A Fitch Ratings nemzetközi hitelminősítő idei első negyedévi átfogó vizsgálata alapján a felmérésbe bevont európai kötvényalapok 11 százaléka még mindig azzal számol, hogy az euróövezeti adósságválság egyik következménye Görögország és egy vagy két további perifériális eurógazdaság távozása lesz, de az így vélekedők aránya a két negyedévvel ezelőtti, tavaly júliusi vizsgálat idején még 21 százalék volt.
Az euróövezet nagyobb arányú szétesésétől az alapkezelők 6 százaléka tart, 5 százalékuk pedig azt jósolta, hogy a valutauniós gazdaságok közül több törlesztésképtelenné válik, de ez nem vezet az euróövezet felbomlásához.
Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?
Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?
Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
-
Akkora a baj, hogy azonnal hatmilliárdot kap Gajdos László minisztériuma
3 perce
-
Gáz és olaj után kutathatnak három magyar település mellett
32 perce
-
Megnyugodhatnak az Egyesült Államokban a júliusi inflációs adat láttán
39 perce
-
Financial Times: Izrael lakhatatlanná teszi Dél-Libanont
körülbelül 1 órája
-
Jól kezdte a napot a New York-i tőzsde
körülbelül 1 órája
-
Kész tervek vannak – Így akadályozná meg a kormány az atomerőmű leállítását Pakson – FRISSÍTVE
2 órája
-
Budapesti Értéktőzsde: minimálisan emelkedés kora délutánig
2 órája
- Simán tartja magát a forint a világ legerősebb devizáival szemben
- Kezdhet számolgatni: mennyiért adják az eurót?
- Pokoli éjszaka volt az orosz-ukrán háborúban
- Mészáros Lőrinc cége felvette a kesztyűt
- Nagyon aktív volt a titkosszolgálat az Orbán-kormány 16 éve alatt
- Magyar Péter a kormányülés előtt helikopteres terepszemlét tart Pakson
- Szakértő: többszázan halhattak meg Magyarországon a hőkupolák alatt
- Ennyire kell mélyre fúrni, hogy ivóvizes kút legyen a kertben 2026. augusztus 7. 19:07
- Új állása lesz Orbán Viktornak? 2026. augusztus 10. 13:14
- Már a budapesti rendőrség vizsgálja Szijjártó Péter ügyét, akár három év börtönt is kaphat 2026. augusztus 7. 14:02
- Minden botrányt túlélt, de egy érthetetlen hibába belebukhat a FIFA elnöke 2026. augusztus 6. 14:13
- Elárulta Forsthoffer Ágnes, ki ül be az ő székébe 2026. július 19. 09:11
- A nap képe: száraz lábbal lefotózható a Parlament a Duna közepéről 2026. július 18. 11:38
- Dörzsölheti a tenyerét, aki a Lidl, a Penny és az Aldi üzleteiben vásárol 2026. augusztus 3. 05:51
- Sokkal olcsóbb lesz végre a tankolás 2026. augusztus 5. 12:10
Akkora a baj, hogy azonnal hatmilliárdot kap Gajdos László minisztériuma
A friss Magyar Közlönyben döntöttek az átcsoportosításról.
Gáz és olaj után kutathatnak három magyar település mellett
A szaktárca kiadta az engedélyeket.
Megnyugodhatnak az Egyesült Államokban a júliusi inflációs adat láttán
A Fed inflációs célja 2 százalék.
-
Amerikai befektető veszi meg az easyJetet 5,7 milliárd fontért2026. augusztus 12. 09:58 -
Rekordáron adta el hawaii birtokát a Starbucks egykori vezetője2026. augusztus 12. 09:57 -
TikTok-videókkal alakítaná át a Disney+ szolgáltatást a Disney2026. augusztus 6. 09:30 -
Nyereségbe fordult Tibor Dávid építőipari vállalata2026. augusztus 6. 08:19 -
Lakásokat vásárolt luxusbirtoka mögött a fiatal ausztrál milliárdos2026. augusztus 5. 07:08
További hírek >
-
Harmadik helyen a forint a világ devizapiacának nyertesei között
16:58
-
A mentőbeszerzéseknél is lophattak, nyomoz a rendőrség
16:03
-
A románok leállítják atomerőművüket a Duna alacsony vízállása miatt
15:40
-
Megtöri a több évtizedes tabut a kormány, azonnal fenékküszöböt építenek Paks alatt
14:43
-
Vészesen fogy a világ olajkészlet-tartaléka
13:47
-
Új koncepció a KLM fedélzeti kiszolgálásának területén
14:42
-
Mik azok a szalmapókok, és miért érkeznek a Mesterségek Ünnepére a Budai Várba?
13:55
-
Hungarikumokból készül a PICK új termékcsaládja
10:41
-
Secret market az Akvárium teraszán
10:31
-
Egy testes teknős tartja terror alatt a horvát tengerpart egy részét
08:27
-
Magyar Péter: fenékküszöbbel és elsüllyeszthető bárkákkal emelnék meg a Duna vízszintjét Paksnál
14:49
-
Baleset Egerben: a rendőrség által körözött rolleres ütközött egy autóval
13:10
-
Négymilliárd forintba kerül az augusztus 20-i programsorozat és rövidebb is lesz a tűzijáték
12:35
-
Éjszakai, zajos vasúti karbantartási munkákat végeznek Egerben és a környező vasúti szakaszokon
11:26
-
Újra gumikacsák az Eger-patakban
08:23
-
Elárulta Forsthoffer Ágnes, ki ül be az ő székébe
2026. július 19. 09:11
-
A nap képe: száraz lábbal lefotózható a Parlament a Duna közepéről
2026. július 18. 11:38
-
Dörzsölheti a tenyerét, aki a Lidl, a Penny és az Aldi üzleteiben vásárol
2026. augusztus 3. 05:51
-
Sokkal olcsóbb lesz végre a tankolás
2026. augusztus 5. 12:10
-
Ennyire kell mélyre fúrni, hogy ivóvizes kút legyen a kertben
2026. augusztus 7. 19:07
-
Hamarosan új világra ébredhetnek a leggazdagabbak Magyarországon
2026. augusztus 11. 19:50
-
Váratlanul megszólalt és üzent Vlagyimir Putyin
2026. augusztus 12. 11:48
-
Már a termelés költségénél is olcsóbban adják a gabonát az ukrán gazdák
2026. augusztus 12. 05:44
-
Ismét sikeresen vitt be csapást „Magyar” egysége Oroszországban
2026. augusztus 11. 17:46
-
Milliárdokkal olcsóbban árulják Matolcsyék balatoni luxusüdülőjét
2026. augusztus 12. 10:10



