3p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac? Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Péntek reggel ismét a Kossuth rádió vendége volt Orbán Viktor kormányfő. A beszélgetésben a bérek és a gazdaság helyzete mellett kitértek energetikai kérdésekre, a közép-ázsiai országok növekvő szerepére és az atlétikai világbajnokság hozadékaira is.

„Még, még, még, ennyi nem elég!” – idézte a B-közepet Orbán Viktor miniszterelnök péntek reggel a Kossuth rádiónak adott interjújában annak kapcsán, hogy Magyarország a rendszerváltás óta „történelmi lemaradásban” van béremelések terén. Az ugyancsak a Klasszis lapcsoporthoz tartozó portál, az Mfor beszámolója szerint a kormányfő úgy vélte, augusztus lesz az a hónap, ahol a bérek emelkedése meghaladhatja az infláció mértékét.

„Kemény őszünk lesz”

– mondta arra utalva, hogy az idei év első felének nehézségeit a második félévben kell kompenzálni.

A kormányfő felidézte azt is, hogy az energiaárakat az ellátási zavarok, majd a szankciók emelték meg, ez 4000 milliárd forint plusz kiadást jelentett a költségvetésnek. Indokolatlannak vélte a nagy kereskedelmi áruházláncok áremeléseit, „árspekulánsoknak” nevezte őket, és ígéretet tett arra, hogy a Gazdasági Versenyhivatalnak biztosított erős jogosultságok továbbra is megmaradnak.

Orbán Viktor azt is előrevetítette, jövőre beindul a gazdaság, a vállalkozások számára kínált hitelek kamatai csökkenni fognak, és ismét hitet tett a munkaalapú gazdaság mellett.

A miniszterelnök közölte, eddig 1078 milliárd forintot fizettek ki rezsivédelemre, amit – mint fogalmazott – Brüsszelben folyamatosan meg kell védeni.

Energetika kérdésében a magyar kormány feje arra emlékeztetett, Ukrajnán keresztül eddig is kevesebb, jövőre pedig semennyi gáz nem fog érkezni. Felidézte, az Északi Áramlatot felrobbantották, hogy ki tette, azt szerinte „mindenki tudja, aki hallgatja ezt az adást”. Ezért szükséges, hogy jó viszonyt ápoljunk Törökországgal, ahol a dél felől érkező gázvezetéken keresztül Azerbajdzsánból és Türkmenisztánból érkező energiaforrás haladhat Magyarország felé. Azt is elmondta, ebből az irányból elektromos áram is érkezik, valamint Katarból hajókon, Horvátországon át fog még hazánkba földgáz érkezni.

Orbán Viktor kormányfő és Ilham Alijev azerbajdzsáni elnök a Karmelita kolostorban 2023. augusztus 20-án. Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán
Orbán Viktor kormányfő és Ilham Alijev azerbajdzsáni elnök a Karmelita kolostorban 2023. augusztus 20-án. Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

A miniszterelnök szerint Közép-Ázsia szerepe fel fog értékelődni a következő évtizedekben, mert ott óriási ütemben növekvő gazdaságok vannak, és ezek a kapcsolatok most kamatoznak.

Szintén az előrelátás körébe sorolta, hogy már évekkel ezelőtt megkötötték azokat a hadiipari szerződéseket, melyek most válnak valóra itt a Rheinmetall zalaegerszegi harckocsigyárát említette a kormányfő.

A budapesti atlétikai világbajnokságra kitérve úgy vélte, a sport egészségileg és lelkileg is jótékony hatást fejt ki az emberre, a sportolók pedig viszik jó hírünket a nagyvilágba

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Oroszország ajánlatot tett az AfD-nek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 19. 15:51
Egy magas rangú Kreml-illetékes nyíltan gazdasági együttműködést ajánlott a szélsőjobboldali Alternatíva Németországnak (AfD) pártnak a vasárnapi tartományi választás előtt.
Makro / Külgazdaság Jövő héten vidámabban mehetünk tankolni
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 19. 09:35
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő előrejelzése szerint a jövő héten olcsóbb lehet idehaza a benzin és a gázolaj.
Makro / Külgazdaság Donald Trump keresztet vethet Grönlandra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 19. 09:07
Eldőlt Grönland sorsa, Donald Trump bejelentést tett a sziget jövőjéről.
Makro / Külgazdaság Meglehetősen rossz hírt kapott Lengyelország
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 19. 08:40
Leminősítette Lengyelországot a Moody's Ratings. A nemzetközi hitelminősítő a péntek éjjel Londonban bejelentett döntést elsősorban azzal a várakozásával indokolta, hogy tartós romlásnak indul a lengyel költségvetési helyzet.
Makro / Külgazdaság Dilemma előtt az MNB: lenne tér a kamatvágásra, de a forint közbeszólhat
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 18. 17:24
Bár az alacsony magyar infláció önmagában lehetőséget adna az MNB-nek a kamatcsökkentés folytatására, a külső környezet jelentősen romlott az augusztusi döntés óta. Az energiaárak emelkedése, a Fed és az EKB szigorítása, valamint a forint stabilitásának megőrzése egyaránt az óvatosabb jegybanki politika mellett szól – derül ki az Akcenta CZ elemzéséből.
Makro / Külgazdaság Feljelentést tesz a kormány, és felmondaná a 20 ezer milliárd forintos autópálya-koncessziót
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 18. 12:44
Erről számolt be a közlekedési és beruházási miniszter péntek délelőtt.
Makro / Külgazdaság Tovább esett az euróövezet építőipara
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 18. 12:12
Júliusban éves összevetésben 2 százalékkal csökkent az euróövezet építőipari termelése, így sorban a második hónapban mértek visszaesést. A zsugorodás február óta a legnagyobb volt – derül ki az Eurostat pénteken közzétett adataiból, amelyről az MTI számolt be.
Makro / Külgazdaság Norvégiából is jönnek a nagy pénzek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 18. 09:21
A kormány újrakezdte a tárgyalásokat a Magyarországot megillető norvég alapok lehívásáról, amelyeken keresztül több mint 92 milliárd forint érkezhet az országba – közölte Orbán Anita külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Most dől el Vlamigyimir Putyin sorsa
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 18. 08:05
Oroszország mind a 89 régiójában megkezdődtek a három napig tartó parlamenti és regionális választások – írja az MTI. Az Állami Duma 450 mandátuma mellett több ezer helyi tisztség sorsáról döntenek, és első alkalommal vesznek részt a szavazásban az Oroszország által 2022-ben annektált ukrajnai régiók lakói is.
Makro / Külgazdaság Dél-Kora már tudja azt, amit mi még nem is sejtünk
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 18. 06:59
Donald Trump egyértelműen szeretné újraindítani az Egyesült Államok és Észak-Korea között évek óta szünetelő párbeszédet – közölte I Dzsemjong dél-koreai elnök, amelyről az MTI számolt be. Szöul támogatja a közeledést, bár egy újabb Trump–Kim Dzsongün-találkozó megszervezését továbbra is nehéznek tartja.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG