1p
Pokorni Zoltán szerint Magyarország sikere az oktatás sikerén áll vagy bukik. Az oktatási bizottság fideszes elnöke szerint látható, hogy mitől lehet sikeres a rendszer
Pokorni Zoltán szerint Magyarország sikere az oktatás sikerén áll vagy bukik. Az oktatási bizottság fideszes elnöke a Magyar Nemzetnek adott interjúban úgy fogalmazott: a magyar iskolaügy számára fontosabb, mint egy-egy fontos posztot betöltő személy rokonszenve.

Véleménye szerint az államnak nagyobb szerepet kell vállalni az óvodák, iskolák fenntartásában, de a teljes államosítás csak szűk intézményi körben jó megoldás. Erre példaként a kollégiumot, és a sajátos nevelési igényű gyerekek fejlesztését, ellátását említette.

Pokorni Zoltán úgy látja: az állami támogatásnak feladatokhoz kellene kötődnie és az ezek ellátásához szükséges pedagógusbéreket a költségvetés állhatná.

A Széll Kálmán-tervvel kapcsolatban azt mondta: a feladat az államadósság csökkentése, amellyel mindannyian egyetértenek. Vita arról van, hogy az ehhez szükséges gazdasági növekedést milyen oktatás szolgálja a legjobban - közölte.

A fideszes politikus kitért arra: még nem látta az e hónapban végleges változatában elkészülő új közoktatási, illetve új felsőoktatási törvénytervezeteket, de többször egyeztettek erről Hoffmann Rózsa (KDNP) oktatási államtitkárral. Mint mondta, néhány lényeges kérdésben sikerült megállapodniuk, ilyen például az egész napos iskola támogatása vagy a korai óvodáztatás bevezetése. Természetesnek tartja, hogy vannak még vitás pontok. Ezek közül az óvoda-iskola közötti átmenet kérdését nevezte meg.

Hangsúlyozta: a magyar iskolaügy számára fontosabb, mint egy-egy fontos posztot betöltő személy rokonszenve. Kritizáltam Hiller Istvánt, Magyar Bálintot és Hoffmann Rózsa politikájával szemben is kifogásokat fogalmazok meg, ha ez szükséges - jelentette ki.

Hozzátette: korábban lehetett pusztán ideológiák mentén, benyomásokra alapozni az oktatáspolitikát, mostanra azonban rengeteg adat áll rendelkezésre, amelyekből látható, hogy mitől sikeres egy rendszer.

MTI, Magyar Nemzet

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Van olyan magyar régió, ahol a fiatal nők harmada nem dolgozik és nem is tanul
Privátbankár.hu | 2026. június 28. 16:59
Óriásiak a területi különbségek Magyarországon a NEET- (nem dolgozó, nem tanuló) fiatalok arányát nézve. Budapest előzi a legjobb uniós ország arányát is, Észak-Magyarországon és Észak-Alföldön viszont katasztrofális a helyzet.
Makro / Külgazdaság Kiderült, hol élnek a legjobban keresők Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. június 28. 11:40
A dobogón csak budai kerületek állnak: a XII. kerület átvette a vezetést a II. kerülettől, a harmadik helyen Újbuda található. Négy járásban maradt 300 ezer forint alatt a nettó mediánbér: a sarkadi, a kunhegyesi, a csengeri és a fehérgyarmati járások vannak a lista végén.
Makro / Külgazdaság Előre látták, hogy ez lesz, de vajon reális, ami most a magyar piacon történik? Klasszis Podcast
Imre Lőrinc – Izsó Márton | 2026. június 28. 10:59
Bár a Magyar Nemzeti Bank (MNB) június 23-i, 25 bázispontos kamatcsökkentése és még inkább Varga Mihály kommunikációja miatt kismértékben gyengült a forint, valójában az euró bevezetésének ígérete nagyon erős támaszt ad most a hazai fizetőeszköznek. Az országkockázati megítélésünk eközben folyamatosan javul, amire már az április 12-i országgyűlési választásokat megelőzen is bőven mutattak jelek. Az Equilor Alapkezelőnél nem lepődtek meg a magyar eszközök felértékelődésén, de vajon nem túlzás-e, ami most a magyar piacon történik? Erről is beszélgettünk a Klasszis Podcast legújabb adásában. 
Makro / Külgazdaság Már több mint 10,5 milliárd eurót kapott Ukrajna innen
Privátbankár.hu | 2026. június 27. 15:49
Újabb csomagot hagyott jóvá az EBRD.
Makro / Külgazdaság Magyar Péteréknek nincs oka a panaszra ezeket a számokat látva
Privátbankár.hu | 2026. június 27. 13:04
Továbbra is jelentős a Tisza fölénye. 
Makro / Külgazdaság Jelasity Radován: Az Erste nem adósa Kármán Andrásnak és ő sem az Erstének, ő nem a bank szolgája
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. június 26. 15:30
Az Erste elnök-vezérigazgatója a június 25-ei élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live jubileumi, 100. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Nálunk sem rózsás a költségvetés helyzete, de a franciáknál sosem volt ilyen rossz
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 13:10
Franciaország államadóssága rekordmagasra, 3500 milliárd euró fölé emelkedett az első negyedévben a nemzeti statisztikai hivatal, az Insee adatai szerint.
Makro / Külgazdaság Elárulta Magyar Péter, melyik feltételt lesz a legnehezebb teljesíteni az euróhoz
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 12:45
Magyar Péter miniszterelnök, Kármán András pénzügyminiszter és Kiriákosz Pierakákisz görög pénzügyminiszter, a Eurócsoport elnöke közös sajtótájékoztatót tartottak a Pénzügyminisztériumban, ahol a legfőbb téma az euró magyarországi bevezetésének lehetőségei voltak.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mekkora a támogatottsága idehaza az euró bevezetésének
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 08:55
A Medián kutatása szerint a társadalom jelentős, háromnegyedes többsége szeretné, ha Magyarország bevezetné az eurót. Nézetkülönbség mindössze abban van, hogy ez mikor történjen meg.
Makro / Külgazdaság Több vendég, kevesebb éjszaka – kijöttek a májusi turisztikai adatok
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 08:30
A KSH szerint a turisztikai ágazatban májusban az összes bruttó árbevétel 113,4 milliárd forint volt, folyó áron 8,1 százalékkal több az egy évvel korábbinál.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG