5p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

A Központi Statisztikai Hivatal ipari termelésre vonatkozó adatait elemzi a Magyar Bankholding szakértője.

Az ipari termelés negyedik negyedév elején tapasztalt megtorpanását döntően az energiaárak robbanásának következtében elsősorban az energiaigényes ágazatokban bekövetkező termelés visszafogása vagy leállása okozhatta, míg novemberben az olajfinomítással kapcsolatos problémák is rontották az ipar teljesítményét (ami részben hozzájárult a november végi, december eleji üzemanyag-ellátási zavarokhoz), azonban a hazai olajfinomító termelése ezt követően helyreállt – áll Suppan Gergelynek, a Magyar Bankholding vezető elemzőjének közleményében, mellyel a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) ipari termelési volumenről kiadott első becslésére reagált.

Az ipari termelés 2020 októberéig teljesen kilábalt a járvány okozta válságból, a további lendületes növekedést azonban a chiphiány fékezte, így a járvány előtti szint közelében, azt kissé meghaladó mértékben ingadozott az ipari termelés, ahonnan a tavalyi év elejétől határozott lendületet vett, szeptemberben pedig új történelmi csúcsra ért. A 2015. évi átlaghoz viszonyítva 27,8 százalékkal bővült az ipari termelés, míg 56,2 százalékkal haladja meg a 2010. évi átlagos termelési szintet. Tavalyelőtt összesen 9,6 százalékkal bővült az ipari termelés.

A KSH közleménye szerint a feldolgozóipari alágak többségében csökkent a termelés. A legnagyobb súlyú járműgyártás, valamint a villamos berendezés gyártásának területén jelentősen bővült a termelés volumene, azonban a számítógép, elektronikai, optikai termék gyártása, illetve az élelmiszer, ital és dohánytermék gyártása csökkent.

Az autógyárak termelése 2020 októberében már meghaladta a járvány előtti szintet, azonban tavalyelőtt átlagosan 20 százalékkal maradt el, így mintegy 5-6 százalékponttal mérsékelte az ipari termelés volumenét. Suppan szerint az enyhülő chiphiány mellett biztató, hogy a járműgyártás új rendelései, valamint rendelésállománya tartósan kiemelkedő, novemberben 25,6 százalékkal, illetve 39,6 százalékkal haladta meg az egy évvel ezelőtti szintet. Az autógyártók a szűk beszállítói kapacitások miatt rövid távon elsősorban a drágább, nagyobb profitmarzzsal rendelkező modellek rendeléseit teljesítik, azonban a második félévtől érdemi javulást mutat az alágazat. Az ukrajnai háború, valamint az energiaválság jelentősen rontotta a kilátásokat, amit az Ifo és a ZEW index után már a beszerzési menedzser indexek is tükröztek, az utóbbi hónapok éles lefordulása után azonban már mérsékelt javulást mutatnak, mivel energiahiánytól egyelőre nem kell tartani, az energiaárak pedig jelentősen csökkentek a nyár végi szintekhez képest. Az ukrajnai háború, valamint a Covid elleni szigorú kínai lezárások hatására újra felvetette a beszállítói láncok szakadozását, azonban ennél lényegesen nagyobb mértékben rontotta a kilátásokat az elszálló infláció, az elszálló termelési költségek és energiaárak, valamint megélhetési költségek, az egyre szigorodó monetáris politikák, amelyek már fokozzák a recessziós aggodalmakat. Az orosz gázszállítások visszafogása mindemellett jelentős német ipari szektorokat kényszeríthet leállásra, ami igen súlyos következményekkel járhat, bár a német ipar rugalmasan tudott alkalmazkodni az energiafogyasztás csökkentésével.

A hazai ipari rendelésállományok mindenesetre továbbra is magas szinten állnak, mintegy 20 százalékkal meghaladva az egy évvel ezelőtti szintet, így a beszállítói problémák enyhülése további élénkülést eredményezhet.  A hazai ipar teljesítménye az elmúlt években élesen elvált a német iparétól köszönhetően az elmúlt évek számos kapacitásnöveléseinek, a rekord mennyiségű működőtőke-beáramlásnak és a kormány beruházásokat kifejezetten támogató gazdaságpolitikájának.

Az idei harmadik negyedévben a chiphiány miatt az egy évvel ezelőtti gyenge bázis, valamint az idén enyhülő chiphiány miatt jelentősen gyorsult az ipari termelés növekedése, azonban az orosz–ukrán háború továbbra is számos kockázatot jelenthet. Az elszálló energiaárak több ágazatot is a termelés visszafogására kényszeríthetett a tavalyi negyedik negyedévben, azonban az energiaárak legutóbbi csökkenésének köszönhetően több termelő is újra üzembe állhat. A külső keresletet ronthatja az infláció élelmiszer- és energiaárak vezérelte emelkedése a vásárlóerő csökkenésén keresztül. Ugyanakkor továbbra is élénkítheti az ipart a nagyon magas rendelésállomány – novemberben 19,9 százalékkal állt magasabban az egy évvel ezelőttihez képest. Az energiaválság által okozott várható átmeneti megingásokat követően az idei év közepétől újra fokozatos élénkülésre számítunk az ipari termelésben, amit új – főleg az akkumulátorgyártáshoz és autóiparhoz, valamint élelmiszeriparhoz, vegyiparhoz, védelmi iparhoz kapcsolódó – kapacitások várható üzembe helyezése is támogathat. A hazai gazdaság középtávon jelentősen profitálhat a CATL, az SK Innovation, a Samsung SDI, a BMW és a Mercedes kiemelkedő mértékű beruházásaival, valamint a védelmi ipari kapacitások kiépülésével, mivel a hadiipari kiadások szignifikáns növekedése várható a következő években. Idén 4 százalék körüli növekedésre számítunk az ipari termelésben. 2024-től azonban a felfutó új kapacitások hatására jelentősen élénkülhet az ipari termelés – véli az elemző.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Trump mozgásteréről is döntenek az amerikai félidős választáson
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 11:49
Az Egyesült Államokban kedden tartják a félidős választásokat, amelyeken a képviselőház mind a 435 helyéről, 35 szenátusi mandátumról és 36 kormányzói posztról is döntenek. A Trend FM által megkérdezett külgazdasági szakújságíró szerint a választás egyik legfontosabb kérdése, hogy a republikánusok meg tudják-e őrizni kongresszusi többségüket, vagy a demokraták olyan pozícióba kerülnek, amely jelentősen korlátozhatja Donald Trump elnökségének hátralévő két évét.
Makro / Külgazdaság Balaton, Velencei-tó: a tartósan alacsony vízállás a következő években is komoly kihívást jelenthet
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 11:22
A 2003-ban mért történelmi minimum közelébe süllyedt a Balaton vízszintje október elején. A tartós vízhiány hátterében egyre nagyobb szerepet játszik a klímaváltozás, amely a nyári párolgás fokozódásával nehezíti a tó természetes vízutánpótlását. az ELTE Meteorológiai Tanszék doktorandusza szerint a korábban megszokottnál jóval nehezebbé vált a tavak vízháztartásának egyensúlyban tartása.
Makro / Külgazdaság Kezd eldurvulni a tankolás: egyre nagyobb az árkülönbség a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 09:43
Egyre nagyobb a szakadék a két meghatározó üzemanyagfajta árazása között, derül ki a legfrissebb piaci információkból. 
Makro / Külgazdaság Ráharapott a magyar cégvilág a mesterséges intelligenciára a GKI szerint
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 09:11
Több mint ötödével nőtt a mesterséges intelligenciát (AI) használó vállalatok aránya 12 hónap alatt.
Makro / Külgazdaság Döbbenetes ajánlat Putyinnak: Trump egy lapértesülés szerint felajánlotta az európai piacot
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 06:16
Mindenki jól járna, de főleg Donald Trump Amerikája? Újabb vad ötlet pattanhatott ki az elnök fejéből. 
Makro / Külgazdaság Részletesen elmondta a Költségvetési Tanács elnöke, mit gondol a jövő évi büdzséről
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 16:47
Ambiciózus hiánycsökkentést irányoz elő a jövő évi költségvetés – mondta a Költségvetési Tanács elnöke egy hétfői budapesti konferencián.
Makro / Külgazdaság A gázszámlán is nyoma lehet az amerikai választásnak
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 16:18
Nagyon hektikusan alakult idén az energiahordozók ára, ráadásul most újabb piacbefolyásoló esemény elé nézünk. A november 3-i amerikai félidős választási eredmények érdemi hatással lehetnek az olaj és a földgáz tőzsdei árára. Ezekről beszélt kollégánk, Király Béla a Trend FM Reggeli monitor című műsorában.
Makro / Külgazdaság Leváltották az állami meddőségi centrum ügyvezetőjét
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:59
Új ügyvezető érkezik a Dunamenti REK Reprodukciós Központ élére. 
Makro / Külgazdaság Nagyszerű hírt kaptak az autósok az első novemberi munkanapon
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:06
Hétfőre kisebb mértékben csökkent a 95-ös benzin országos átlagára a pénteki értékhez képest. 
Makro / Külgazdaság Rekordösszegek repkedtek a sport-tao átalakítása előtt
Kecső Richárd | 2026. november 2. 12:19
Csaknem 1408 milliárd forintnyi sport-tao támogatási igazolást adtak ki Magyarországon tizenegy támogatási időszak alatt, az összeg közel fele azonban mindössze száz szervezethez kapcsolódik. Az Mfor elemzése szerint a kormány új adatbázisa jelentős különbségeket mutat a sportszervezetek között, miközben továbbra sem derül ki pontosan, hogy a támogatásokból mennyi pénz érkezett meg ténylegesen a kedvezményezettekhez.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG