A koronavírus-járvány az első olyan globális válság a második világháború óta, ahol gyakorlatilag semmifajta konzultáció nem zajlik Washington és szövetségesei között. A válság újonnan rámutatott az USA és Európa közötti szakadékra és a nemzetközi együttműködés atomizációjára Trump elnöksége alatt.

Ahogyan Gerard Araud, Franciaország korábbi washingtoni nagykövete kifejti:

Ez a válság valóban megerősíti, hogy nincsen Nyugat. Nincsen transzatlanti közösség. Bizonyos értelemben ez a pillanat rámutat arra, hogy minden ország magára van utalva.

Modellek versenye

A járvány szintén felszínre hozta a markáns különbséget a német és az angolszász modell között. A második világháború után az NSZK egy társadalmi kohéziót figyelembe vevő modellt alakított ki (Soziale Marktwirtschaft), fejlett egészségügyi rendszerrel.

Az angolszász modell a szabadversenyre épített, és noha az USA költi a világon a legtöbbet egy főre vetítve az egészségügyi rendszerére, ezt nagyrészt a gyógyszerlobbik halásszák le, miközben az iparág lobbistái szabják meg az orvosi szakpolitikai törvénykezést.

A gyógyszeripar kilóra veszi meg a washingtoni politikát, 2008 és 2018 között 2,5 milliárd dollárt (!) ölve lobbizásra és kongresszusi képviselők pénzügyi támogatására.

2016-ban csupán Paul Ryan, a képviselőház republikánus elnöke 230 000 dollár támogatást kapott a gyógyszeripartól. Eközben napjainkra az amerikai lakosság 8,5 százaléka, közel 28 millió fő biztosítatlan maradt.

Márpedig a munkanélküliek számának robbanásával párhuzamosan még több ember fog kikerülni az amerikai egészségbiztosításból – ha pedig megkapja a koronavírust, akkor a becslések szerint 42 ezertől 74 ezer dollárig terjedő kezelési számlával szembesülhet.

Óriási nyomás jöhet a katonai büdzsére

A német és az angolszász modell közötti különbség hamarosan komoly politikai kérdéssé válhat, tekintve, hogy jelenleg a német koronavírus halálozási rátája az amerikainak a fele, a britnek pedig a harmada. Tim Huxley, a Nemzetközi Hadászati Intézet (IISS) munkatársa szerint a válság egyik lehetséges kimenetele az,

hogy a világ országaiban megnő a politikai nyomás a katonai költségek csökkentésére és azok átirányítására az egészségügybe és a népjóléti szektorba.

Bár Berlin egy éve komoly növelését jelentette be katonai költségvetésének, az még mindig messze elmarad a NATO által elvárt, 2 százalékos GDP-arányos szinttől. S noha Trump eddig minden évben teljesítette a Pentagon költségvetési kívánságait, a GDP 3,4 százalékát kitévő büdzsét nehéz lesz tartani – miközben az elmúlt hetekben még az egészségügyi személyzetnek sem tudtak elég maszkot biztosítani.

A német külügyminiszter, Heiko Maas már be is jelentette, hogy amikor országa idén júliusban átveszi az EU soros elnöki pozícióját, az egészségügyi válsághelyzetre robusztus választ akarnak adni. A következő 7 éves EU költségvetési ciklusban pedig Berlin az európai integráció kiadásait a kutatás, a klímavédelem, valamint a válságálló egészségügyi- és szociális rendszerek irányába kívánja átcsoportosítani.

(Káncz Csaba szerzői oldala itt érhető el.)