4p
Nem vizsgálta Magyarország államadós-besorolását a Moody's Investors Service, így a péntek éjszakára kitűzött időpontban nem jelentett be módosítást az osztályzatra, sem annak kilátására. A hitelminősítő listáján Magyarország adósosztályzata így továbbra is befektetési ajánlású "Baa3", stabil kilátással.

A Moody's az Európai Unió előírásainak megfelelően előre összeállította az európai szuverén adósbesorolások áttekintésének idei menetrendjét, és a magyar szuverén osztályzat idei első potenciális felülvizsgálati időpontját péntekre tűzte ki, ám végül nem vizsgálta az ország besorolását.

Erre nem kellett volna annyira várni

Péntek éjjel Londonban közölte mindazonáltal, hogy nem frissítette a magyar államadós-besorolást.

Ez nem is kötelező a kitűzött időpontokban. Az EU csak annak előzetes beterjesztését írja elő a hitelminősítők számára, hogy ha az adott évben indokolttá válik az uniós államadósok besorolásainak felülvizsgálata, azt mikor hajtanák végre, de az nem előírás, hogy a kijelölt időpontokban végre is hajtsák e felülvizsgálatokat, illetve módosítsák a soron következő országok adósosztályzatait vagy az osztályzatok kilátását.

A Moody's legutóbb 2016. november 4-én jelentett be a kitűzött időpontban módosítást a magyar államadós-osztályzatra: a cég akkor emelte vissza Magyarországot a befektetési ajánlású kategóriába, az addigi "Ba1"-ről a jelenleg is érvényes, stabil kilátású "Baa3"-ra javítva a szuverén besorolását.

Magyarország azóta négy előre kitűzött felülvizsgálati időpontban - a pénteki dátum előtt tavaly március 3-án, július 7-én és október 20-án - szerepelt a Moody's menetrendjében, ám a hitelminősítő egyik alkalommal sem hajtott végre újabb felülvizsgálatot. Magyarország legközelebb november 23-án szerepel a Moody's vizsgálati menetrendjében.

Így gondolkoznak Magyarországról

A cég által érvényben tartott magyar szuverén besorolás a befektetésre ajánlott kategória alapszintje, és azonos a másik két globális piacvezető hitelminősítő, a Standard & Poor's és a Fitch Ratings "BBB mínusz" szintű magyar államadós-osztályzatával.

Mindhárom nagy hitelminősítő 2016-ban emelte vissza Magyarországot a befektetési ajánlású államadós-kategóriába, de a Standard & Poor's és a Fitch tavaly óta felminősítés lehetőségére utaló pozitív kilátást tart érvényben a magyar besorolásra. A Moody's így egyedüliként tartja nyilván stabil kilátással a magyar államadós-minősítést.

A Moody's magyar gazdaságról legutóbb e hónap elején közölt értékelést, amikor megerősítette a magyar bankrendszerre két éve érvényben tartott pozitív kilátást. Ehhez fűzött elemzésében a hitelminősítő kiemelte, hogy várakozása szerint a magyar bankrendszer működési kondícióinak javulása jót tesz a szektor hitelportfólió-minőségének és tőkehelyzetének. A hitelminősítő közölte: azzal számol, hogy a szektorszintű nem teljesítő kinnlevőség-ráta a teljes követelésportfólió 8 százaléka alá csökken 2018  a tavaly decemberben mért 9 százalékról.

A Moody's hangsúlyozta: várakozása szerint a magyar gazdaság élénk aktivitása közepette a magyar bankrendszer hitelkihelyezésének értéke az idén és jövőre is 10 százalék körüli ütemben növekedhet a 2008-as pénzügyi válságot követő évek visszaesése után.

A Moody's a május eleji bankszektor-elemzésben kiemelte azt is, hogy a tavalyinál valamelyest lassabb, de robusztus növekedést vár a magyar gazdaságban az idén és 2019-ben. A cég előrejelzése szerint a magyar hazai össztermék (GDP) 2018-ban 3,1 százalékkal, jövőre 2,5 százalékkal növekszik.

Nem lepődtek meg az elemzők

Pálffy Gergely, a Raiffeisen Bank elemzője szerint a Moody's még kivár, pedig legalább a kilátás javítása indokolt lett volna a részéről, hiszen a másik két nagy hitelminősítővel szemben még nem hozta meg ezt a döntést.

Pálffy Gergely rámutatott: valószínű, hogy a hitelminősítő az őszi felülvizsgálata során fogja javítani a magyar adósbesorolás kilátását, de az is lehet, hogy ezt átugorva egyből a felminősítésről határoz.

Jobbágy Sándor, a CIB Bank elemzője szerint meglepetés lett volna, ha a Moody's javította volna Magyarország Baa3 mínusz szintű besorolását, még mielőtt annak kilátását a jelenlegi stabilról pozitívra változtatta volna.

Kiemelte, hogy a Moody'shoz hasonlóan a Standard & Poor's és a Fitch Ratings sem változtatott Magyarországgal kapcsolatban az idei első félévben, de a másik két minősítő már korábban pozitívra javította az adósságbesoroláshoz kapcsolódó kilátást.

Megjegyezte, hogy a Moody's pozitívan nyilatkozott a külső adósság folytatódó csökkenéséről, de a minősítés, illetve a kilátás javításához további javulást lát szükségesnek a növekedés fenntarthatósága, a magánberuházások növekedése, a munkaerőpiaci helyzet, illetve a költségvetés strukturális egyenlege és az üzleti környezet stabilitása terén.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
Makro / Külgazdaság Irán hétnapos tervvel nyitná újra a Hormuzi-szorost
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:52
Irán olyan hétnapos tervet terjesztett az Egyesült Államok elé, amelynek végén Teherán újranyitná a Hormuzi-szorost, és ismét tárgyalóasztalhoz ülne Washingtonnal – közölte Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter New Yorkban, amiről az MTI adott hírt. A javaslat életbe lépését Teherán bizonyos amerikai lépésekhez köti.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping arra kérte Trumpot, hogy ellenezze Tajvan függetlenségét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 08:52
Hszi Csin-ping arra kérte Donald Trump amerikai elnököt, hogy Washington „ellenezze Tajvan függetlenségét”, és óvatosan kezelje a sziget ügyét. A kínai államfő a csütörtöki washingtoni csúcstalálkozón az amerikai–iráni konfliktus rendezésére is a tárgyalásokhoz való visszatérést sürgette – írta meg az Index.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG