1p
Az önkormányzatok hitelállománya 800 milliárd forint - mondta Gémesi György, a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke egy budapesti sajtótájékoztatón
Az önkormányzatok hitelállománya 800 milliárd forint - mondta Gémesi György, a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke egy budapesti sajtótájékoztatón. Kiemelte: nincs több pénz az önkormányzatoknál.

Gémesi György hozzátette: el lehet vonni az önkormányzatoktól 120 milliárdot, de az összeg mellé kell tenni a helyhatóságok feladatkörébe tartozó tevékenységek - oktatás, egészségügy, útfenntartás, közlekedés - költségeit is. Mint mondta, ezek a költségek folyamatosan nőnek az áfaemelés, az energiaár-növekedés vagy az infláció miatt.

Ezeket a feladatokat - növekvő kiadással - nem lehet kevesebb pénzből ellátni, vagy egyes területeken az államnak kell vállalnia a finanszírozást. "Feketén-fehéren be kell mutatni, hogy mennyiben kerül egy-egy (önkormányzati) feladat ellátása" - fogalmazott a szövetség elnöke.

Bajnai Gordon miniszterelnök a szocialista párt kongresszusán azt mondta, hogy az önkormányzatoktól 120 milliárd forintot kíván elvonni.

Gémesi György ennek kapcsán közölte: nincs pénz az önkormányzatoknál, és a kormány ne tegyen úgy, mintha nem tudná, hogy egy-egy feladat ellátása mennyibe kerül. A települések már meghoztak minden ésszerű döntést, amit meg kellett hozni. "Nincs több mozgástér" - tette hozzá.

Úgy vélte, az önkormányzati rendszert le lehet építeni, de akkor az olyan lesz, mint a tanácsi rendszer a 90-es évek előtt.

Kósa Lajos, Debrecen fideszes polgármestere azt mondta: a 120 milliárd forint elvonása az önkormányzatoktól drámai lesz a helyhatóságokra nézve.

Debrecen újra nekifut a villamos-beszerzésnek
Margít híd: a "szokásos" két nagy újítja fel
Közel 250 milliárd forint hiányzik a kasszából

MTI

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Elpárolgott a jegybanki Pallas Athéné Alapítvány vagyona
Privátbankár.hu | 2025. december 23. 08:23
9 millió volt a jegybanki alapítvány kasszájában.
Makro / Külgazdaság 2025 a vámok éve volt: Trump miatt új gazdasági fogalmakkal kell ismerkednünk – Klasszis Podcast
Imre Lőrinc – Izsó Márton | 2025. december 23. 05:46
Az idei év egyik legmeghatározóbb globális gazdasági kihívását a Donald Trump által elindított és kiszélesített kereskedelmi háború jelentette. Az amerikai elnök áprilisban mindenkire ráijesztett az első vámtételek meghatározásával, de a kétoldalú tárgyalások elindulásával lecsillapodtak a kedélyek. A globális kereskedelem azonban már nem lesz ugyanolyan, mint Trump előtt volt. A Klasszis Podcast vendége Pásztor Szabolcs, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány kutatási igazgatója.
Makro / Külgazdaság Benzinkúton éjszakáznak, holnap is tüntethetnek a kamionosok
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 19:35
A hétfői tüntetés este 8 óráig tart, de kedden visszatérhetnek Budapest útjaira a dudáló kamionosok. A kormánytól többek között azt követelik, hogy az útdíjat ne akkora mértékben emeljék meg, mint amiről Lázár János beszélt.
Makro / Külgazdaság Tavasszal üthet be a Magyarországgal szembeni túlzottdeficit-eljárás
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 16:29
A tavaszi előrejelzési fordulóban javasolhatja az Európai Bizottság a Tanácsnak, hogy újabb szakaszba léptesse a túlzottdeficit-eljárást. Eközben a kormány a GDP 2,2 százalékának megfelelő pénzt osztogat el.
Makro / Külgazdaság Ötven kamiont beengednek a Hősök terére, de merre indulnak a többiek?
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 15:01
Hétfőn délután megérkezett a Hősök terére a kamionos tüntetés konvoja. A térre azonban a rendőrség csak ötven járművet enged be, a többiek másfelé indulhatnak.
Makro / Külgazdaság Hiába szedett be sokkal többet a magyar állam – még sokkal többet költött
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 12:33
Itt vannak a részletes adatok a költségvetés november végi helyzetéről.
Makro / Külgazdaság Fordul a kocka a benzinkutakon keddtől
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 11:27
Most az autósok másik csoportja örülhet.
Makro / Külgazdaság Itt van, mekkorát ütött Trump a német autóiparon – nagyot
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 10:44
Fellendülésre pedig nem érdemes fogadni.
Makro / Külgazdaság Döntött egy svájci bíróság: az egész világon aggódhatnak a multik
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 10:29
Precedensértékű lehet az ítélet.
Makro / Külgazdaság Megvétózhatta volna Ukrajna hitelét Orbán Viktor – meglepő, ki beszélte le erről
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 08:37
Félrehívták egy kicsit az uniós csúcs sorsdöntő pillanataiban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG