4p
Trump brutális vámokat vezetne be számos kínai termékre, illetve korlátozná az USÁ-ban megvalósítandó kínai befektetéseket. A katonai és nemzetbiztonsági körök aggódnak, hogy a kereskedelmi konfliktus tovább mélyítheti a transzatlanti szakadékot – különösen Berlinnel – és tovább gyengítheti a NATO kohézióját. Trump vezetésével a világ visszatér az 1930-as éveket idéző destruktív kereskedelmi konfliktusok időszakába.
Donald Trump. (MTI/AP/Manuel Balce Ceneta)

Elképesztő figyelni azt a döbbenetet és hitetlenkedést, amely sokak arcára kiült az elmúlt órákban, amikor kiderült, Trump mégiscsak kirobbant egy globális kereskedelmi háborút. De most őszintén, ki mit várt?! Teljesen egyértelmű volt már 2015 augusztusa óta, hogy Trump elnökké választása esetén ki fog lépni abból a nemzetközi rendszerből, amelyet elődei 1945-ben létrehoztak.

Jó reggelt, Kína!

Trump a kampányban határozottan elutasította azon liberális szabadkereskedelmi- és befektetési-egyezményeket, amelyek eredményeképpen összeomlott több hagyományos iparág az USÁ-ban és munkahelyek milliói áramoltak ki Mexikóba, Kínába és Ázsia nagy részébe. Tény, hogy az elmúlt 35 évben a feldolgozóipari munkahelyek 35 százaléka tűnt el az Egyesült Államokban - és ennek a politikai következményei mára beértek.

A Bloomberg/Strategas forrásai szerint Trump brutális vámokat vezetne be számos kínai termékre, illetve korlátozná az USÁ-ban megvalósítandó kínai befektetéseket, amiért szerinte Kína folyamatosan megsérti az amerikai szellemi tulajdonhoz fűződő jogokat, magyarul ellopja ezeket. Ez természetesen számos amerikai vállalat beszállítói láncát érintheti, miközben komoly károkat okozna Kínának is, vélhetően válaszlépéseket is kiváltva. A legdurvább forgatókönyv szerint az amerikai intézkedés egy sor terméket érintene, a cipőktől a fogyasztói elektronikáig.  A döntés még nem végleges, jelenleg vizsgálják a lehetséges opciókat, a kiszivárogtatással pedig nyomást akarnak gyakorolni Kínára – a tényleges lépések várhatóan áprilisban jönnek.

A globalisták bukása

A konliktus akkor fordult célegyenesbe, amikor kedden kiderült, távozik a washingtoni Fehér Ház stábjából Gary Cohn, a befolyásos Országos Gazdasági Bizottság vezetője. Cohn ugyanis alulmaradt az importvámok tervezett bevezetése miatti, színfalak mögötti vitákban és az izolacionisták átvették a parancsnokságot. Trump a lemondás kapcsán nem körtönfalazott és kijelentette, hogy ha mindenkivel szemben mínuszban van egy ország - jelen esetben ez az USA külkereskedelmi mérlegét jelenti -, „akkor nem rossz egy kereskedelmi háború”.

A washingtoni szóbeszéd szerint Cohn utódjaként komolyan szóba került Peter Navarro neve, aki vezető Kína-ellenes héja és követeli a magas vámok kivetését a külkereskedelmi egyensúly helyreállítása végett. Mi több, Trump nemrégen olyan szerepbe segítette Navarrot, amelyre támaszkodva részt tud venni a szűkkörű stratégiai tanácskozásokon a Fehér Házban. Navarro személy szerint tegnap cáfolta, hogy ő a jelöltek között lenne.

Káncz Csaba

A kiszivárgott hírek szerint a kormányzatban a pénzügy-, a védelmi- és a külügyminiszter keményen ellenezték a vámok megemelését, attól tartva, hogy a válaszcsapások egy új pénzügyi válsághoz vezethetnek. A katonai és nemzetbiztonsági körök aggódnak, hogy a kereskedelmi konfiktus tovább mélyítheti a transzatlanti szakadékot – különösen Berlinnel – és tovább gyengítheti a NATO kohézióját.

Cohn bukása tehát a nemzeti radikálisok győzelmét és egyben az úgynevezett globalisták bukását jelenti a Fehér Házban – ez utóbbiak közé tartozik az Ivanka Trump-Jared Kushner házaspár is, akiknek szintén kifelé áll a rúdjuk Washingtonból. Cohn távozásával természetesen tovább merevedik Washington álláspontja Mexikóval és Kanadával szemben a NAFTA-tárgyalásokon. Trump vezetésével pedig a világ visszatér az 1930-as éveket idéző destruktív kereskedelmi konfliktusok időszakába.

Káncz Csaba jegyzete

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Újabb rossz hír Európából: gyenge lett a GDP
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:45
A vártnál lassabb ütemben nőtt az euróövezeti GDP az első negyedévben.
Makro / Külgazdaság A Közel-Kelet fűti az európai inflációt: 3 éve nem láttunk ilyen adatot
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:00
A várakozásokat is felülmúlta a drágulás üteme az euróövezetben: az áprilisi infláció 3 százalékra, 2023 szeptembere óta a legmagasabbra gyorsult. A háttérben elsősorban az energiaárak drasztikus emelkedése áll, amit a közel-keleti feszültségek fűtenek.
Makro / Külgazdaság Vakarják a fejüket az elemzők a friss GDP-adat láttán
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 12:40
Bár a vártnál erősebben kezdte az évet a magyar gazdaság, a 2026-os előrejelzéseket ez nem módosítja felfelé. A Tisza-kormánytól várható élénkítés hatásait ugyanis az iráni háború keresztülhúzhatja.
Makro / Külgazdaság Aggódhatnak az állásukért az állami cégek NER-es vezérei
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:45
Főleg Kapitány István és Vitézy Dávid dönthet a sorsukról.
Makro / Külgazdaság Besegített az erős forint, de így sem örülhetünk ennek az adatnak
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:00
Márciusban a külkereskedelmi termékforgalom aktívuma 924 millió euró volt, 773 millió euróval romlott az egy évvel korábbihoz mérten. Euróban kifejezve az export értéke 3,6 százalékkal, az importé 11 százalékkal nőtt – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Makro / Külgazdaság Varga Mihály az MNB-alapítványokról: „Igyekszünk menteni, ami ebből menthető”
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 09:10
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) reputációját helyre kell állítani, a rendőrségi ügyekben a jegybank készen áll arra, hogy segítsék az igazságszolgáltatás munkáját. Emellett szeretnék a feleslegessé vált ingatlanjaikat értékesíteni – egyebek mellett ezekről beszélt Varga Mihály jegybankelnök.
Makro / Külgazdaság Most jött: több mint három éve nem láttunk ilyen GDP-számot Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:30
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) első becslése szerint 1,7 százalékkal bővült a GDP idehaza az első negyedévben, 2025 azonos időszakához viszonyítva. Ennél magasabb, éves szintű növekedési ütemet legutóbb 2022 harmadik negyedévében láttunk.
Makro / Külgazdaság Erre az uniós pénzre is óriási szüksége lenne Magyarországnak
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:05
A magyar védelmi ipar jelenleg még nem tekinthető kellően versenyképesnek a nemzetközi hadiipari beszállítói piacon, ami indokolttá teszi a célzott, hozzáadott értékre épülő specializációt – írja a GKI Gazdaságkutató Zrt. friss elemzésében. A finanszírozási környezet – különösen a SAFE-program forrásainak elérhetősége és azok stratégiai, állami koordinációja – meghatározó lesz abban, hogy a magyar védelmi ipar képes-e a következő évtizedben érdemi növekedési pályára állni.
Makro / Külgazdaság Megnyílik a 400 millió dolláros amerikai támogatás Ukrajna előtt
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 07:05
Az Egyesült Államok engedélyezte, hogy Kijev felhasználja a korábban jóváhagyott több százmillió dolláros támogatást. A kifizetések üteme attól függ, milyen beszerzésekről dönt az ukrán fél.
Makro / Külgazdaság Megint kellemetlen fejlemény várja a benzinkúton
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 11:27
Akkor, ha piaci áron tankol. Ott ugyanis azonos mértékű változás lesz a különböző üzemanyagoknál. A védett áraknál marad minden változatlan,
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG