3p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac? Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról?
Early bírd jegyek most ajándék 100 Leggazdagabb magazinnal!

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Az amerikai elnök lemondatásának kérdése már akkor felmerült, amikor még meg sem választották, most azonban a képviselőházban többségbe kerülő demokraták meg is indíthatják az eljárást. Sikere ugyan erősen kétséges, de maga a folyamat elemzők szerint úgy lekötheti az elnököt, hogy lényegében megbénul a kormányzat működése.

Donald Trump elnöksége félidejéig jutott, és úgy tűnik, az előzetes aggodalmakat teljesen visszaigazolta: a diplomáciában szokatlan stílusa és kiszámíthatatlan lépései népszerűtlenné tették világszerte, és közben a választók körében mért támogatottsága is visszaesett. Mindemellett az amerikai üzleti szféra is egyre idegesebb, nem beszélve a befektetőkről: a korábbi nagy adócsökkentésnek ugyan örültek a cégek, de a nemzetközi kereskedelemben kárt okozó lépései (nemzetközi szerződések egyoldalú felmondása, vámok, kereskedelmi háború) és egyéb, merőben szokatlan lépések, mint a jegybank elnökének fenyegetése és a váratlan külpolitikai fordulatok már a decemberi tőzsdei zuhanásra is jócskán rátettek egy lapáttal.

Esélytelen volt

Eddig az elnök kongresszus által kivételezett leváltása teljesen esélytelen volt, mivel a republikánusok mind a képviselőházban, mind a szenátusban többségben voltak, és eddig kitartottak elnökük mellett minden kellemetlenség ellenére: úgy gondolhatták, hogy Amerikában nagyon rosszul jön ki egy párt abból, ha elnököt cserél (miközben Európában nem ritka a ciklus közbeni, saját párt által kezdeményezett miniszterelnök csere).

Megindítható

Most azonban a novemberi választások eredményeképp a demokrata többség elfoglalhatja helyét a képviselőházban, és ha úgy döntenek, megindíthatják az elnök elleni eljárást, hisz ahhoz elég az egyszerű többség. Okot nem nehéz találni: van sok botrányos ügy, melyeknek mindegyike sokkal nyomósabb érv, mint ami miatt a korábbi elnök, Bill Clinton ellen indítottak hasonló eljárást.

Igen ám, de ha a képviselőház meg is indítja az eljárást, a továbbra is republikánus többségű szenátus, ahol már 2/3-os többségre van szükség az elnök leváltásához, nem valószínű, hogy ilyen arányban elnöke ellen fordulna. Ez csak akkor lenne valószínűsíthető, ha annyira nyilvánvaló és bizonyított elnöki ballépésre derülne fény, mint Richard Nixon esetében a Watergate botrányban.

Komoly bizonyíték kellene

Egy, a CNBC által megszólaltatott politikai elemző szerint jó esély van rá, hogy a demokraták lépnek, mivel ezzel óhatatlanul komolyabban fókuszba kerülnek azok az ügyek, amelyekkel az elnököt vádolni szokták, és esetleg abban reménykedhetnek, hogy végül a Watergate módjára ezek valamelyike vállalhatatlan lesz. A 2016-os elnökválasztásba való esetleges orosz beavatkozás elhúzódó vizsgálatának például februárban lesz eredménye.

Megbénul a kormány

A legnagyobb problémát az elemző szerint az okozhatja, hogy ha sor kerül az eljárásra, akkor az elnök kénytelen lesz összes energiáját a vádak tisztázására fordítani, így erre az időre lényegében megbénulhat a kormányzás, ahogy ez részben most is történik, miután Trump nem kapta meg a képviselőháztól a mexikói határra tervezett fal építésére kért összeget.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Friss júliusi adatok érkeztek a boltokból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 4,9, az előző havit 1,0 százalékkal haladta meg.
Makro / Külgazdaság Ezeket a kihívásokat kell kezelniük Magyar Péteréknek? Értékelés jött Londonból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 3. 17:27
A megemelt költségvetési hiánycél is jelzi, hogy a magyar kormány jelentős közfinanszírozási kihívásokkal kénytelen szembenézni – áll a Fitch Ratings Londonban ismertetett új helyzetértékelésében.
Makro / Külgazdaság Mikor legyen eurónk? Simor Andrást erről is kérdezzük a Klasszis Klub Live-ban
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 3. 17:06
A Magyar Nemzeti Bank 2007-2013 közötti elnöke szeptember 10-én, csütörtökön 15 óra 30 perckor lesz a vendége a Klasszis Média egyórás élő adásának. Amelyben szokás szerint nemcsak mi kérdezünk, hanem ezt olvasóink is megtehetik, akár előzetesen, akár a Klasszis Média YouTube-csatornáján, illetve az Mfor és a Privátbankár Facebook-oldalán közvetített adás során.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter bejelentette: új hatóság jöhet létre 2027 elején
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 3. 16:51
Erről is döntöttek a kormányülésen.
Makro / Külgazdaság Döntött a kormány: megerősítik a magyar részvételt a boszniai békefenntartó műveletben
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 3. 16:34
A kormányszóvivő szavai szerint a Nyugat-Balkán stabilitása Magyarország alapvető biztonsági érdeke.
Makro / Külgazdaság Idővel végérvényesen megszüntetné a kormány az SZTFH-t
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 3. 16:13
A koncessziós hatásköreit azonban már most elveszik.
Makro / Külgazdaság Az Otthon Start-projekteket is érinti a kormány előterjesztése
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 3. 12:02
A kormány módosítja a még Lázár János nevével fémjelzett, 2023-as építészeti törvényt. A változtatások három fő területet érintenek: szigorúbb környezetvédelmi ellenőrzések jöhetnek a nagyberuházásoknál, megtorpanhatnak az Otthon Start programhoz kapcsolódó kiemelt lakásprojektek és az Európai Unió Bírósága (EUB) által meghozott elmarasztaló ítélet is lekerülhet az asztalról.
Makro / Külgazdaság Hamarosan életbe léphet a vészforgatókönyv Romániában
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 3. 10:31
Már nem az áramtermelés, hanem a leállított blokkok túlhevülése a tét Csernavodánál, az ország egyetlen nukleáris erőművénél.
Makro / Külgazdaság Beütött a krach a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 3. 09:13
Szerdáról csütörtökre emelkedett az üzemanyagok kiskereskedelmi ára.
Makro / Külgazdaság Magyarországot is útba ejtette az Európai Unió egyik vezetője, súlyos kérdések kerültek az asztalra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 3. 06:50
Három tagállamban tárgyalt szerdán António Costa a következő hétéves költségvetésről. A napot Budapesten zárta Magyar Péterrel, kettejük megbeszélésén az Európai Unió bővítése és a migrációs politika is szóba került.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG