1p
A rendőrség felkészült a 2010-es választásokra, bár nem egy új feladatról van szó, a vonatkozó főkapitányi normába és ajánlásba beépítették azokat a tapasztalatokat, amelyek az időközi választásokon adódtak
A rendőrség felkészült a 2010-es választásokra, bár nem egy új feladatról van szó, a vonatkozó főkapitányi normába és ajánlásba beépítették azokat a tapasztalatokat, amelyek az időközi választásokon adódtak - mondta Bencze József országos rendőrfőkapitány az MTI-nek, miután a köztársasági elnök kitűzte pénteken az országgyűlési választások időpontját.

A két szabályozás részletesen tartalmazza azokat a feladatokat, amelyek a választási kampányban illetve a választások napján a rendőrségre hárulnak a választási bizottságokkal való kapcsolattartástól kezdve a szavazóhelyiségek biztosításáig bezárólag - mondta. Bencze József az idei év egyik legnagyobb feladatának nevezte, hogy az állampolgárok atrocitásmentesen és biztonságosan élhessenek választójogukkal.

Török Zoltán, az Országos Rendőr-főkapitányság Közrendvédelmi Főosztályvezetője a rendőrség belső szabályait ismertetve azt mondta: a főkapitányi norma a szolgálat belső szervezését, míg a norma a választások időszakában előforduló, vagy nagy eséllyel előforduló konkrét jogsértésekre adandó rendőri intézkedésekre ad útmutatót.

Az ajánlással kapcsolatban - amelyet eredetileg 2002-ben alkottak - példaként említette, hogy abba beépítették az Országos Választási Bizottságnak a telefonhívásokkal kapcsolatos 2006-os állásfoglalását. Vagyis ha szervezetten, vagy automatizált módon hívják fel a kampánycsend alatt az állampolgárokat, akkor megvalósul a kampánycsendsértés, két állampolgár magánbeszélgetése során azonban nem.  

Kiderült a nagy titok: Sólyom megmondta, mikor választunk

A hét kérdése:
Ön elmegy szavazni a parlamenti választásokon?
Az alezredes ugyanakkor hangsúlyozta: sok olyan cselekmény van, amely a választási eljárás tisztaságát sérti, de büntetőjogilag nincs nevesítve, tehát nem számít szabálysértésnek vagy bűncselekménynek. Ezért a rendőrségnek konkrét fellépési lehetősége nincs, pusztán az illetékes választási szervet értesítheti.  

Szintén az ajánlás rögzíti, hogy például mi a rendőr teendője, ha rosszul lesz valaki a szavazóhelyiségben és ezért a szavazóbizottság elnöke segítséget kér tőle.

A választási eljárásról szóló törvény szerint ugyanis a bizottság elnökének a jogköre a rend fenntartása a szavazóhelyiségben és közvetlen környezetében. Amennyiben rendőri segítséget kér az elnök, akkor a rendőr elsősegélyben részesíti a rosszul lett szavazópolgárt, szükség esetén mentőt hív, illetve biztosítja a helyszínt. Gyakorlatilag ugyanazt a feladatot látja el, mintha közterületen történt volna az eset - tette hozzá.

A főkapitányi norma ezzel szemben nem konkrét jogsértésekre ad választ, hanem az általános veszélyelhárítási feladatokon túlmenően például azt tartalmazza, miként szervezzék meg, hogy a szolgálatban levő rendőrök is élhessenek választójogukkal. Részletezi azt is, hogyan szervezzék meg a közterületi jelenlétet, miként tartják a kapcsolatot a helyi és a területi választási irodákkal.

Megújult a választás.hu
Nem leszek rajta az MDF listán!
Százból 15 MSZP-s a Fideszre szavazna
10 millióból húzta öt évig a Jobbik
MDF-SZDSZ: egyhangú lett a budapesti döntés
Nincs bocsánat: a Fidesznek üzent az IMF

MTI

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Az Egyesült Államok megtriplázza a cseppfolyósított földgáz exportját
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 18:26
Az Egyesült Államok 2030-ra harmadával növeli a cseppfolyósított földgáz (LNG) exportjára szolgáló kapacitását, ugyanakkor az európai metánrendelet nehezítheti az európai szállításokat – jelentette ki Charlie Riedl, az LNG kitermelésével és kereskedelmével foglalkozó amerikai szereplőket tömörítő Center for Liquified Natural Gas szervezet ügyvezető igazgatója az amerikai külügyminisztérium szervezésében Washingtonban helyi idő szerint csütörtökön tartott tájékoztatóján.
Makro / Külgazdaság Egy tagállam sincs teljesen felkészülve a migrációs paktumra – mondja a Migrációkutató Intézet vezetője
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 17:43
Az új migrációs paktum jogilag a szigorítás felé mutat, gyakorlatilag viszont nagyon komoly aknák és csapdák vannak a rendszerben. 
Makro / Külgazdaság Az EU többszáz millió eurós segítőkezet nyújt a műtrágyaválság sújtotta gazdáknak
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 14:47
Az Európai Bizottság 540 millió eurós pénzügyi támogatást, valamint további könnyítéseket javasol a műtrágyaválság miatt nehéz helyzetbe került gazdálkodók számára az uniós élelmiszerbiztonság megőrzése érdekében – közölte a brüsszeli testület pénteken.
Makro / Külgazdaság Virág Barnabás: Nem kell attól tartani, hogy csupán az uniós források miatt még erősebb lesz a forint
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. június 12. 14:26
A Magyar Nemzeti Bank 2020-2025 közötti alelnöke, Varga Mihály jelenlegi jegybankelnök tanácsadója a június 11-ei élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 99. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Cseh vállalkozó vásárolja fel a csíkszeredai bevásárlóparkot
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 13:59
A csíkszeredai bevásárlópark felvásárlásával belép a román piacra a cseh Star Capital Finance – írja a profit.ro a vállalat közleménye alapján.
Makro / Külgazdaság „Kémteknősökre” és „kémhalakra” figyelmeztet Kína
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 13:21
A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium. A tárca szerint egyes külföldi szervezetek felderítőbójákat, pilótanélküli vízijárműveket, valamint úgynevezett „kémteknősöket” és „kémhalakat” is felhasználhatnak érzékeny adatok gyűjtésére.
Makro / Külgazdaság Erős nyári szezonra számít idén is a Budapest Airport
Sipos Ildikó | 2026. június 12. 13:00
A közel-keleti konfliktus bizonytalanságot hozhat. A cég nem érzi veszélyben a Terminál+ projekt megvalósítását a kormányváltás miatt. 
Makro / Külgazdaság Valamelyest csökkent a német árnyomás
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 10:29
Németországban az előzetes becsléssel összhangban 2,6 százalékra lassult az éves infláció májusban az előző havi 2,9 százalékról. Ez a német szövetségi statisztikai hivatal végleges adata.  
Makro / Külgazdaság Az ipar továbbra is keresi önmagát
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 08:45
Az előző év azonos időszakához mérten 0,9 százalékkal bővült, az előző hónaphoz képest 1,1 százalékkal mérséklődött az ipari termelés idehaza. A KSH második becslése alapján április sem hozott megváltást a hazai ipari szereplők számára.
Makro / Külgazdaság Utak és vasutak is bőven épültek áprilisban – ez tartotta életben az építőipart
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 08:39
A régiók között nagyok az eltérések: Fejér és Csongrád-Csanád megyében visszaesett az építőipari termelés áprilisban, míg Budapesten és Komárom-Esztergom megyében bővült.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG