4p
Még egy erőteljes negatív sokk esetén sem lépne fel náluk likviditás-, illetve tőkehiány – állapította meg a Magyar Nemzeti Bank (MNB) ma publikált pénzügyi stabilitási jelentése. 

Azt, hogy a Magyar Állampapír (MÁP) Plusz jelentős forrást szív el az ingatlantranzakcióktól, az is jelzi, hogy az immár 2800 milliárd forint felett járó volumene egy szintre került az éves lakástranzakciók összesített értékével. Ez utóbbi 2018-ban országosan 2700 milliárd volt, ebből Budapesten 1100 milliárdnyi adásvételre került sor.

Az 5 százalék körüli gazdasági növekedés jelentős hajtóereje a továbbra is dinamikusan bővülő vállalati hitelezés, amelynek volumene az idei év harmadik negyedében 15,4 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakáét. Ezen belül a kis- és középvállalkozásoknak való kihelyezések 14,7 százalékkal bővültek. Kedvezőként értékelhető, hogy csökkent a jelentősen eladósodott vállalatok száma, igaz, a részesedésük a teljes céges hitelállományból már emelkedett. Az viszont kétségtelenül pozitívum, hogy a nem teljesítő vállalati hitelek aránya öt százalék alá csökkent.

A lakossági kihelyezések 13,8 százalékkal nőttek éves szinten. Ezen belül messze a legjobban, 32,2 százalékkal a személyi kölcsönök, míg a lakáscélú hitelek 9,4 százalékkal, ezzel szemben a szabad felhasználású kölcsönök több mint 10 százalékkal csökkentek.

A babaváró hitelek húzták a háztartásokba történő banki kihelyezéseket. Ezek felvételére a július 1-jei indulástól szeptember végéig 29 ezer szerződést kötöttek, 277 milliárd forint értékben, az átlagos hitelösszeg 9,6 millió forint volt. A jövedelemarányos törlesztőrészlet átlagos, 25 százalékos mértéke egészségesnek tekinthető, mint ahogy az is, hogy e mutató csak a babaváró hitelesek egytizedénél 40 százalékos. A babaváró hitelt felvevők 47 százalékának nincs egyéb jelentős tartozása.

A jövedelem szerinti legfelső 20 százalékba tartozó adósok vették fel a lakáshitelek 66, a babaváró hitelek 55 és a személyi kölcsönök 37 százalékát.

Az MNB stabilitási jelentése is megerősítette a bankok utóbbi hetekben nyilvánosságra került helyzetértékelését, miszerint GDP-arányosan még jelentős tere van a hitelbővülésnek. Ennek jelenlegi, 15 százalék körüli aránya csak Romániáénál magasabb, de az például Csehországban és Lengyelországban is 30-40 százalék közötti.

Az ügyfelek sérülékenységét és a bankok stabilitását egyaránt növeli, hogy egyre több a hosszabb távra rögzített kamatozású hitel, a minősített fogyasztóbarát lakáshitelek aránya már a kétharmadot közelíti. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy a késedelembe eső háztartási hitelek aránya rendkívül alacsony.

A bankok jövedelmezősége csökkenőben van, amiatt, hogy mérséklődnek az értékvesztés-visszaírások, ezért a fenntartható nyereségtermeléshez egyre inkább a hatékonyság növelésére van szükség – állapították meg a jegybanki szakemberek. Hozzátéve: a piac 8 százalékát teszik ki azon bankok, amelyek arra számítanak, hogy a tőkearányos nyereség hosszú távon nem éri el a tőkeköltséget. Mindazonáltal megnyugtató, hogy az MNB megítélése szerint a hazai bankokban még egy erőteljes negatív sokk esetén sem lépne fel likviditás-, illetve tőkehiány.

Mint arról az MNB már korábban beszámolt, a fővárosi lakásár-emelkedés nem társult a kockázatos hitelezés túlzott terjedésével. A kis- és középvállalkozásoknál megjelenhet a külső környezet romlásának a hatása, a lassuló növekedés és a tartósan alacsony kamatok is kihívást jelentenek. Ezek miatt kockázatosabb lehet a hitelezés, miközben a hosszú hozamok jelentős mértékben csökkenhetnek. A magyar gazdaság azonban megerősödve várja a külső környezet romlását – állapítja meg a jegybank pénzügyi stabilitási jelentése.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Megvan a válasz: ennyi napra elegendő az ország üzemanyag-tartaléka
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:32
Töltik vissza a készleteket. 
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:18
Maradt a 2 százalékos betéti ráta. 
Makro / Külgazdaság Újabb rossz hír Európából: gyenge lett a GDP
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:45
A vártnál lassabb ütemben nőtt az euróövezeti GDP az első negyedévben.
Makro / Külgazdaság A Közel-Kelet fűti az európai inflációt: 3 éve nem láttunk ilyen adatot
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:00
A várakozásokat is felülmúlta a drágulás üteme az euróövezetben: az áprilisi infláció 3 százalékra, 2023 szeptembere óta a legmagasabbra gyorsult. A háttérben elsősorban az energiaárak drasztikus emelkedése áll, amit a közel-keleti feszültségek fűtenek.
Makro / Külgazdaság Vakarják a fejüket az elemzők a friss GDP-adat láttán
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 12:40
Bár a vártnál erősebben kezdte az évet a magyar gazdaság, a 2026-os előrejelzéseket ez nem módosítja felfelé. A Tisza-kormánytól várható élénkítés hatásait ugyanis az iráni háború keresztülhúzhatja.
Makro / Külgazdaság Aggódhatnak az állásukért az állami cégek NER-es vezérei
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:45
Főleg Kapitány István és Vitézy Dávid dönthet a sorsukról.
Makro / Külgazdaság Besegített az erős forint, de így sem örülhetünk ennek az adatnak
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:00
Márciusban a külkereskedelmi termékforgalom aktívuma 924 millió euró volt, 773 millió euróval romlott az egy évvel korábbihoz mérten. Euróban kifejezve az export értéke 3,6 százalékkal, az importé 11 százalékkal nőtt – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Makro / Külgazdaság Varga Mihály az MNB-alapítványokról: „Igyekszünk menteni, ami ebből menthető”
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 09:10
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) reputációját helyre kell állítani, a rendőrségi ügyekben a jegybank készen áll arra, hogy segítsék az igazságszolgáltatás munkáját. Emellett szeretnék a feleslegessé vált ingatlanjaikat értékesíteni – egyebek mellett ezekről beszélt Varga Mihály jegybankelnök.
Makro / Külgazdaság Most jött: több mint három éve nem láttunk ilyen GDP-számot Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:30
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) első becslése szerint 1,7 százalékkal bővült a GDP idehaza az első negyedévben, 2025 azonos időszakához viszonyítva. Ennél magasabb, éves szintű növekedési ütemet legutóbb 2022 harmadik negyedévében láttunk.
Makro / Külgazdaság Erre az uniós pénzre is óriási szüksége lenne Magyarországnak
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:05
A magyar védelmi ipar jelenleg még nem tekinthető kellően versenyképesnek a nemzetközi hadiipari beszállítói piacon, ami indokolttá teszi a célzott, hozzáadott értékre épülő specializációt – írja a GKI Gazdaságkutató Zrt. friss elemzésében. A finanszírozási környezet – különösen a SAFE-program forrásainak elérhetősége és azok stratégiai, állami koordinációja – meghatározó lesz abban, hogy a magyar védelmi ipar képes-e a következő évtizedben érdemi növekedési pályára állni.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG