3p
A Zöldek jelöltje vezet a megismételt elnökválasztáson, Norbert Hofer elismerte a vereségét. Ausztriában hónapok óta nincs államfő, miután az FPÖ megóvta a tavaszi második forduló eredményét. Meglátszott, hogy idén ez a negyedik szavazásuk az osztrákoknak: Hofer veszített a népszerűségéből az előzetes adatok alapján, de közrejátszanak a Brexit és Trump megválasztásából adódó tanulságok is.

A függetlenként induló, de a Zöldek pártjának támogatását élvező Alexander Van der Bellen vezet a leadott szavazatok 51,68 százalékával az ausztriai elnökválasztás vasárnap tartott, megismételt második fordulójában az exit pollok szerint. Az előzetes adatok szerint a választópolgárok 64,6 százaléka járult az urnák elé vasárnap.

Az ily módon leadott szavazatok közül Van der Bellen mintegy 2,1 millió kapott. Norbert Hofer, az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) által támogatott jelölt 48,32 százalékot ért el, amely 1,92 millió voksot jelent. Mintegy 700 ezer szavazatot azonban levélben adtak le, ezeket majd csak hétfőn reggel kilenc órákor kezdik el összeszámolni.

A közvélemény-kutató intézetek előrejelzése szerint a levélszavazatokat is beleszámolva Van der Bellen 53,3 százalékkal nyerhette meg az elnökválasztást, Hofer 46,7 százalékkal szorulhatott a második helyre.

Elfogadták a vereséget

Az FPÖ vezetősége nem sokkal az első előzetes eredmények megjelenése után telefonon gratuláltak Van der Bellennek. Később ellenfele, Norbert Hofer is elismerte a vereségét Facebookon.

A jelenlegi adatok alapján kitűnik, hogy Hofer most rosszabbul szerepelt, mint az előző - tavaszi -választáson, még azokban a tartományokban is veszített 1-2 százalékot, ahol toronymagasan verte Van der Bellent.

Az első reakciók

A német alkancellár, Sigmar Gabriel így értékelte az osztrák államfőválasztás jelenlegi állását: "A józan ész győzedelmeskedett a jobboldali populizmus felett". A német alkancellár Twitter-üzenetében gratulált Alexander Van der Bellennek, és megjegyezte, hogy a Zöldek támogatásával indult független jelölt győzelmével "nagy kő esett le egész Európa szívéről".

Martin Schulz, az Európai Parlament (EP) SPD-s elnöke szintén gratulált Alexander Van der Bellennek, aki szerinte "világos Európa-párti üzenettel és kampánnyal" utasította maga mögé az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) jelöltjét, Norbert Hofert. Martin Schulz a Twitteren írt bejegyzésében hozzátette, hogy Norbert Hofer második helye az ausztriai szövetségi elnöki választáson "a nacionalizmus, a maradiság és az Európa-ellenes populizmus súlyos veresége".

Az SPD-vel kormányzó jobboldali CDU/CSU pártszövetség részéről a bajor CSU egyik tekintélyes politikusa, Manfred Weber értékelte a szomszéd országban rendezett államfőválasztás előzetes eredményét. Az Európai Néppárt EP-frakciójának vezetője Twitter-oldalán azt írta, hogy az osztrákok "világos Európa-párti üzenetet" küldtek a világnak.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
Makro / Külgazdaság Irán hétnapos tervvel nyitná újra a Hormuzi-szorost
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:52
Irán olyan hétnapos tervet terjesztett az Egyesült Államok elé, amelynek végén Teherán újranyitná a Hormuzi-szorost, és ismét tárgyalóasztalhoz ülne Washingtonnal – közölte Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter New Yorkban, amiről az MTI adott hírt. A javaslat életbe lépését Teherán bizonyos amerikai lépésekhez köti.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping arra kérte Trumpot, hogy ellenezze Tajvan függetlenségét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 08:52
Hszi Csin-ping arra kérte Donald Trump amerikai elnököt, hogy Washington „ellenezze Tajvan függetlenségét”, és óvatosan kezelje a sziget ügyét. A kínai államfő a csütörtöki washingtoni csúcstalálkozón az amerikai–iráni konfliktus rendezésére is a tárgyalásokhoz való visszatérést sürgette – írta meg az Index.
Makro / Külgazdaság Augusztusban is több lett a munkanélküli magyar
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 08:30
A munkanélküliek száma 229 ezer fő a KSH augusztusi adata szerint.
Makro / Külgazdaság Újra fellángolt a Brexit-vita: tízéves tervet javasol Tony Blair intézete
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 07:33
Nagy-Britanniának azt a célt kellene kitűznie, hogy tíz éven belül ismét csatlakozik az Európai Unióhoz – erre tett javaslatot a Tony Blair Institute for Global Change. Az MTI információi szerint az egykori brit miniszterelnök által alapított elemzőintézet szerint ehhez azonban nemcsak Londonnak kell változtatnia Brexit utáni politikáján, hanem az EU-nak is jelentős reformokat kellene végrehajtania.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG