1p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Vitányi Iván bejelentette, hogy a Szociáldemokrata Társulás éléről Gyurcsány Ferenc hamarosan megalakuló platformjába igazol és erre biztat másokat is
Vitányi Iván nyílt levélben jelentette be, hogy a Szociáldemokrata Társulás éléről Gyurcsány Ferenc hamarosan megalakuló platformjába igazol és erre bíztatja a társulás többi tagját is. Az elnökkel együtt többen is kilépnek, de az MTI úgy tudja: Hiller István társelnök nem lép ki a platformból, hanem elnökként továbbviszi a szerveződést. Szintén marad a platformban Göndör István, Pál Béla és Lendvai Ildikó.

Vitányi Iván - aki 1990 óta elnöke a platformnak - a tagoknak "a választott vezetőség túlnyomó többsége nevében" küldött levelében azt írta: a társulás jó utat követett, volt is hatása, de nem elegendő, "az idő haladt", a tagság körében kevés a fiatal, "szélesebb összefogásra kell törekednünk".

Hangsúlyozta, a Gyurcsány Ferenc által életre hívott Demokratikus Koalíció ugyanazokat az alapértéket vallja, amelyeket a társulás húsz éven keresztül hirdetett: az egész társadalomra kiterjedő résztvevő demokráciát, modernizációt, és azt, hogy az eredményeket nem csak a lakosság egy szűk csoportjának gazdagodására, hanem az egész társadalom felemelkedésére hasznosítsák.
   
A szocialista politikus azt írta, céljuk a nehéz helyzetben lévő MSZP talpra állítása, amely óriási feladat és a megvalósításához nagy erőket kell mozgósítani. A lehetséges szövetségesek között elsőként a Progresszív platformot említette. (Az MTI úgy tudja, a Magyar Progresszív Társaság platform több vezetője, köztük Molnár Csaba volt kancelláriaminiszter, Ficsor Ádám és Oláh Lajos korábbi államtitkár, illetve Baracskai József megyei elnök várhatóan szintén Gyurcsány Ferenc platformjában folytatja majd.)

Az MSZP alapszabálya szerint egy platform megszűnik, ha a taglétszáma háromszáz főnél kevesebbre csökken, és egy párttag csak egy platformnak lehet a tagja. Az MSZP-ben jelenleg hét platform van.
Vitányi Iván véleménye szerint meg kell szólítaniuk mindazokat, akik a baloldalhoz és a demokráciához tartoznak, de pártban nem találtak otthont és arra buzdította a Szociáldemokrata társulás tagjait, hogy lépjenek be a Demokratikus Koalícióba. Gyurcsány Ferenc szerepvállalásával kapcsolatban úgy fogalmazott: vannak ugyan olyanok, akik azt mondják, hogy ennek még nincs itt az ideje, de nekik erre az a válaszuk, hogy már most is kicsit késő. "Ha tovább halogatjuk, mindent elveszíthetünk" - írta.
   
Gyurcsány Ferenc a párt országos elnöksége után szombaton a választmánnyal is ismerteti az elképzeléseit az új platformról. A párt alapszabálya szerint az országos elismerésre igényt tartó platformoknak az erre vonatkozó kérelmüket - működési alapelveiket, a legalább 300 tag meglétét, a platform nevében eljáró képviselőik megválasztását, a programjukat és a szervezeti felépítésüket igazoló okiratokkal együtt - az országos elnökséghez kell benyújtaniuk, amely véleményével ellátva továbbítja az anyagot az MSZP választmánya felé. Az a platform válhat országossá, amelyet az MSZP választmánya annak nyilvánít.

MTI

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter: „Nem abból a kőbányából érkezik a paksi beruházásra a több tonna kő, amire sokan gondolnak”
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 17:30
Magyar Péter miniszterelnök és két szakember tartott sajtótájékoztatót a paksi helyzettel kapcsolatban. Arról is beszélt, hogy a két beruházásról döntöttek a Duna vízszintjének megemelése érdekében.  
Makro / Külgazdaság Mi vár az autósokra a benzinkutakon? Itt az előrejelzés
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 16:46
Péntekre sem érkezik újabb nagykereskedelmi árváltozás.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter: újra apadásnak indult a Duna
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 16:02
Erről a kormányzati tájékoztatón beszélt.
Makro / Külgazdaság Új fejlemény az MNB-botrányban: dokumentumokat adtak át az ügyészségnek
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 15:02
Az előző jegybanki vezetés idején történt ügyben.
Makro / Külgazdaság Teljesen leálíltják Románia egyetlen atomerőművét a vízállás miatt
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 11:40
Túl alacsony a Duna, és a vízállás folyamatosan és jelentősen csökken. Románia jelentős, 2000 megawattot meghaladó áramimportra szorul a leállítás után az esti csúcsidőben.
Makro / Külgazdaság Nem tétlenkedett Krausz Ferenc: új vállalkozást alapított
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 10:42
Az államhoz kerülnek a Nobel-díjas fizikushoz, Krausz Ferenchez köthető Élvonal Alapítvány közfeladatai és a hozzá tartozó Molekuláris Ujjlenyomat Kutató Központ (CMF) – mindeközben a tudós egy hónapja már létre is hozott egy új vállalkozást.
Makro / Külgazdaság Nagyot megy az autógyártás, de van egy magyar ágazat, ami ennél is meredekebben bővül
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 08:59
A számítógép, perifériás egység gyártása 116 százalékkal emelkedett egy év alatt. Az ipar összességében bővült éves alapon, de májushoz képest júniusban visszaesést mért a KSH.
Makro / Külgazdaság Dübörög az út- és vasútépítés, de az építőipar összességében így is visszaesett
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 08:30
Kevesebb új építőipari szerződést is kötöttek, és az épületek építése is jelentősen csökkent. 
Makro / Külgazdaság A magyar gazdaságnak is jól jön a Sziget fesztivál: kiderült, mennyivel tehet hozzá a GDP-hez
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 07:29
Csak az adó- és járulékbefizetések 4,5 milliárd forintot tehetnek hozzá az államkasszához, az összes hozzájárulás ennél több mint kétszer magasabb.
Makro / Külgazdaság Egy iparág, amiben óriásit kellene fejlődnünk, de itt is Kína fújja a passzátszelet
Imre Lőrinc | 2026. augusztus 13. 05:43
Akár a Paks 2 beruházás sorsát is megpecsételheti a kormány energiafejlesztési programja, aminek egyik központi eleme a magyarországi elektromostároló-kapacitások megháromszorozása 2030-ra. Jelenleg ugyanis az ipari akkumulátorok hiánya jelenti az egyik legfontosabb akadályát annak, hogy a megújulóenergia-források által megtermelt villamos energia még Paks részleges kiesése esetén is stabil hálózatot biztosítson a lakosságnak és a vállalatoknak anélkül, hogy a súlyos milliárdokba kerülő importra kelljen támaszkodnia a hazai ellátásnak. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG