Cikkek
Cikkek 43 éves mélypontra jutott az autóvásárlás Japánban 
Privátbankár.hu | 2011. június 1. 14:00
Az egy évvel korábbihoz képest több mint harmadával - 1968 óta nem regisztrált mélypontra - csökkent májusban az autóeladások száma Japánban. A szigetországi magánfogyasztásban most kezdi igazán éreztetni hatását a márciusi természeti és atomkatasztrófa.     A japán autógyártók közül legsúlyosabban a Toyotát érinti a visszaesés: tavaly májushoz képest autóeladásaiban több mint 56 százalékos volt a csökkenés. A Toyota ugyanakkor éppen szerdán jelentette be, hogy még ebben a hónapban eléri a földrengés előtti termelési szint 90 százalékát. Május végéig a Toyota az idei időarányosan tervezettnél 900 ezer járművel kevesebbet gyártott, májusban 142 ezer autót adott el.MTI
Cikkek Magyar borászok: a tavalyi év után minden csak jobb lehet 
Privátbankár.hu | 2011. június 1. 13:58
Az idei év a borágazat számára várhatóan jobb lesz, mint a tavalyi, de a terméskilátásokról bővebb információt még nem lehet adni, mivel a szüretig még sok idő van hátra - mondta Horváth Csaba, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának (HNT) főtitkára szerdán Budapesten sajtótájékoztatón. Annyit azonban megjegyzett: a múlt év decemberi, illetve az idén májusi fagyok mintegy ezer hektáron károsították a szőlőültetvényeket. Ez pedig máris rontotta az idei terméskilátásokat. A múlt év viszont kifejezetten rossz volt a magyar borágazat számára, a pincékbe a szokásos bormennyiségnek mintegy a fele 1,6 millió hektoliter került.      A szakember közölte: a múlt évben igen kevés szőlő termett, ezért a felvásárlási árak - relatíve - magasak voltak. A fehérszőlő esetében 100-120 forintos, míg a kékszőlő esetén 200 forint körüli volt a felvásárlási ár. A magyar szőlőből - a kevesebb termés miatt - jelentős mennyiség került a környező országokba is, mivel több szomszédos ország felvásárlói is megjelentek a magyar piacon vevőként. Minek nekünk a más bora? Ma hazánkban mintegy 68 ezer hektár regisztrált szőlőültetvény van, továbbá az ország még 10 ezer hektár újratelepítési jogtartalékkal is rendelkezik. Ez azt jelenti, hogy Magyarország borönellátása biztosítható. A kevesebb bormennyiség miatt az ágazat árbevétele is csökkent. A szokásos 90 milliárd forintos éves árbevétel tavaly 60-70 milliárd forintra esett vissza a becslések szerint. Az ágazat helyzetét nehezíti a HNT főtitkára szerint az is, hogy több, versenyhátrányt okozó körülménnyel is meg kell küzdeniük a borászoknak. Példaként említette az alkalmi munkavállalás szabályozását, a magas hazai áfát és borminősítési díjat. Ez utóbbi már Ausztriában is olcsóbb, mint Magyarországon - jelezte. Emellett a szükséges adminisztráció egy borász aktív munkaidejének mintegy a felét teszi ki. MTI
Cikkek 100 milliárdnyi jelzáloglevelet vásárolt vissza az OTP Jelzálogbank 
Privátbankár.hu | 2011. június 1. 13:56
Az OTP Jelzálogbank 2011. május 31-i értéknappal névértéken 99,25 milliárd forintnyi saját kibocsátású jelzáloglevelet vásárolt vissza - közölte a társaság a BÉT honlapján szerdán. Réczey Zoltán, a Buda-Cash Brókerház Zrt. elemzője a nem megszokott, de nem is teljesen szokatlan ügyletet az MTI megkeresésére azzal magyarázta, hogy minden bizonnyal bankcsoporton belüli átcsoportosítás történt olcsóbb források megszerzése miatt. Az OTP Jelzálogbanknak mintegy 1.300 milliárd forintnyi a teljes jelzáloglevél állománya. MTI
Cikkek Beindult sporttámogatás: az uszodákat is felújítják 
Privátbankár.hu | 2011. június 1. 13:47
Nyolcszázmillió forintból újul meg a Császár-Komjádi, a Hajós Alfréd és a Széchy Tamás Sportuszoda. A létesítmények adnak majd helyet a 2014-es vízilabda EB-nek
Cikkek Mentőöv úszóknak: csodaszerre esélye sem volt a hiteleseknek 
Privátbankár.hu | 2011. június 1. 13:42
A realitásokat figyelembe véve eleve kizárt volt, hogy a devizahitelesek mentőcsomagja majd sokak problémáira gyógyírt jelenthet - állítja a GKI
Cikkek A CIG Pannónia kilép a MABISZ-ból és valami újat hoz létre 
Privátbankár.hu | 2011. június 1. 13:11
A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. menedzsmentje, a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) utóbbi időben folytatott tevékenységét értékelve arra az elhatározásra jutott, hogy 2011. május 24-ével kilép a Szövetségből. A MABISZ munkáját Horváth Béla, a CIG Pannónia Életbiztosító igazgatóságának elnöke az alapítástól kezdve, míg Gaál Csaba, a társaság vezérigazgatója az elmúlt 10 éven át kísérte figyelemmel. A hazai alapítású társaság menedzsmentjének megítélése szerint az utóbbi években bekövetkező gazdasági és jogi változások mentén komoly mértékben differenciálódott biztosítói érdekek képviseletét a biztosító társaságokat összefogó Szövetség nem tudta megfelelően ellátni. Az elmúlt időszakban a Szövetség kommunikációjában is kedvezőtlen változás volt tapasztalható. A MABISZ által kiadott sajtóközlemények, amellett, hogy túlzottan negatív képet festenek, jellemzően nem adnak teljes körű képet a hazai biztosítási piac általános helyzetéről. Fentiekkel párhuzamosan drasztikusan változott a MABISZ biztosítási piacra vonatkozó adatgyűjtési és publikálási metódusa, amely a CIG Pannónia Életbiztosító álláspontja szerint nem felel meg a korábbi transzparens gyakorlatnak. Az egyetlen, tőzsdén jegyzett biztosító társaságként a CIG Pannónia Életbiztosító a továbbiakban is maximálisan elkötelezett a transzparencia elve iránt.   A hazai pénzügyi kultúra fejlesztése, a pénzügyi ismeretek minél szélesebb körű terjesztése érdekében a CIG Pannónia Életbiztosító egy olyan szövetség életre hívását tervezi, amely a pénzügyi szektor számos szereplőjének részvételével fontos szerepet kíván vállalni a hosszú távú megtakarítások szükségességének tudatosításában - áll a cég közleményében. Privátbankár
Cikkek A mérnökképzésért működik együtt a Siemens és a BME 
Privátbankár.hu | 2011. június 1. 13:03
A Műegyetemen folyó mérnökképzés színvonalának további emelését szolgálja a Siemens Magyarország és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem újonnan megkötött együttműködési szerződése. Az együttműködés célja, hogy hozzájáruljon a magasan kvalifikált, innovatív, technológiai kihívásoknak megfelelni képes műszaki szakemberek képzéséhez, szakmai pályafutásuk előkészítéséhez. Az idei szerződést Cséfalvay Zoltán államtitkár jelenlétében a Műegyetem részéről Péceli Gábor rektor, a magyar Siemens nevében Dale A. Martin elnök-vezérigazgató írta alá június 1-jén. Az eseményen részt vett Dr. Natascha Eckert, a Siemens AG anyavállalat K+F felsőoktatási kapcsolatokért felelős vezetője is. „A Siemens és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem közös vonása a jövő kihívásaira választ adó megoldások keresése, az innovációs képesség erősítése, a szakmai kiválóság. A társadalomért érzett felelősségünknél fogva feladatunknak érezzük az egyetem támogatását annak érdekében, hogy gazdagítsuk az itt tanuló diákok ismereteit, ösztöndíjakkal segítsük alkotó munkájukat és pályafutásuk indulását”  – hangsúlyozta az eseményen Dale A. Martin elnök-vezérigazgató. Péceli Gábor rektor kiemelte: az idei évre szóló – immár tizenkettedik – megállapodás az együttműködés többféle formáját is rögzíti. A BME támogatja a Siemens szakmai munkáját, tájékoztatást, információt nyújt a Siemens által megjelölt témákban, és segítséget ad a Siemensnél szükséges továbbképzési feladatok megoldásához - áll a cég közleményében.Privátbankár
Cikkek Az Émász 10 milliárd forintot fordít beruházásra Észak-Magyarországon 
Privátbankár.hu | 2011. június 1. 12:38
Közel 10 milliárd forintot fordít beruházásra az Észak-magyarországi Áramszolgáltató (Émász) Nyrt. az észak-magyarországi régió megyéiben az idén - közölte Hans-Günter Hogg, a német RWE és EnBW konszernek többségi tulajdonában lévő cég igazgatósági tagja miskolci sajtótájékoztatóján szerdán. A Budapesti Értéktőzsdén jegyzett áramszolgáltató társaság 9 milliárd 950 millió forintot költ 2011-ben hálózati beruházásokra, ebből az összegből 2,2 milliárd forint jut főelosztó hálózati fejlesztésre, a beruházások befejezése után egyebek mellett javulhat az üzembiztonság, csökkenhet a hálózati veszteség. Az Émász első negyedévi konszolidált, adózott nyeresége az idén 2,525 milliárd forint volt, 45 százalékkal kevesebb, mint tavaly ugyanebben az időszakban, a társaság árbevétele 5,8 százalékkal 23,7 milliárd forintra csökkent. Az első negyedévben az Émász 530 gigawattóra áramot értékesített, 6,3 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban.MTI
Cikkek Pluszforrások nélkül is megoldható az egészségügyi reform? 
Privátbankár.hu | 2011. június 1. 12:20
A kormány célja az egészségügyben uralkodó rendezetlen viszonyok rendezése és a várólisták hosszának legalább felére csökkentése – mondta a kormányszóvivő
Cikkek Nabucco: újabb nagy lépés előre 
Privátbankár.hu | 2011. június 1. 12:04
A Nabucco gázvezeték Projekttámogatási Megállapodásait az öt tranzitország (Ausztria, Bulgária, Magyarország, Románia és Törökország) felelős miniszterei és a Nabucco Vállalatok véglegesítették. A hivatalos aláírási ceremóniára 2011. június 8-án kerül sor Törökországban. Reinhardt Mitschek, a Nabucco Pipeline International GmbH ügyvezető igazgatója így nyilatkozott: ”A Projekttámogatási Megállapodások megkötése a Nabucco gázvezetéknek ebben az előrehaladott előkészítési szakaszában igen jelentős lépésnek számít. A Kormányközi Megállapodással együtt a Projekttámogatási Megállapodások szükséges előfeltételei a projekt sikeres finanszírozásának.” A Projekttámogatási Megállapodások főbb elemei a szállításra vonatkozó kedvező jogszabályi környezet kialakítása mind az Európai Unió, mind Törökország tekintetében; a Nabucco gázvezeték megvédése az esetleges kedvezőtlen jogszabályi változásoktól; és a projekt törvényhozási és adminisztratív szempontú támogatása a továbbiakban. Mindemellett a Projekttámogatási Megállapodások aláírása jelzi minden résztvevő ország elkötelezettségét a gázvezeték megépítése iránt - derül ki a Nabucco közleményéből.  Privátbankár
Cikkek Bonyolult nyelvezettel teszik kiszolgáltatottá az ügyfeleket a bankok? 
Privátbankár.hu | 2011. június 1. 12:03
A válság hatására csökkent a bizalom a pénzügyi szektor vállalatai iránt, az érintettek szerint jelentős az érzelmi távolság és nincs egyenrangú párbeszéd
Cikkek Dunán innen, Dunán túl - bevezetik a vízlábnyom fogalmát is 
Privátbankár.hu | 2011. június 1. 11:27
Elindult a dunatema.eu weboldal és a hozzá kapcsolódó programsorozat, amely a Duna iránt érdeklődő szakmát és a lakosságot próbálja közelebb hozni egymáshoz
Cikkek Schmitt: a demokráciának nincsen alternatívája 
Privátbankár.hu | 2011. június 1. 11:11
A köztársasági elnök szerint a demokráciának és az önkormányzatiságnak sem lehet alternatívája, a felelős döntéseket ugyanis kizárólag az emberekhez legközelebbi szinteken lehet meghozni
Cikkek BMI: az euróövezet feldolgozóipara is visszavett a tempóból 
Privátbankár.hu | 2011. június 1. 10:59
Csökkent, a vártnál is gyengébb lett az euróövezet feldolgozóiparának májusi beszerzési mutatója - derül ki a Markit gazdaságkutató intézet szerdán közzétett adataiból. Az index 54,6 pontra süllyedt az áprilisi 58,0 pontról, és gyengébb lett a szakértők által várt 54,8 pontnál is. A májusi mutató csökkenése a legnagyobb 2008 novembere óta.   Az adat arra világít rá, hogy, hogy a vizsgált periódusban miként alakult a feldolgozóipar teljesítménye a beszerzések tükrében. A mutató 50 pont feletti értéke az adott ágazat teljesítményének bővülését jelzi. Az index 20. hónapja van a növekedést a csökkenéstől elválasztó 50 pont felett. Februárban 59 ponttal tizenegy éves csúcson állt. Az övezeten belül a német feldolgozóipari ágazat tovább erősödött, de hét hónapja a legkisebb ütemben. Emelkedett az olasz feldolgozóipari index is, ez azonban hat hónapja a leggyengébb mértékű volt. A francia mutató négy hónapja legalacsonyabb szintre csökkent. A spanyol mutató a vízválasztónak számító 50 pont alá került, 16 hónapja a leggyengébb lett.MTI
Cikkek Tönkreteheti a magyar uborkatermelőket a járvány 
Privátbankár.hu | 2011. június 1. 10:41
A németországi járvány miatt kritikus helyzetbe került a magyar uborkafelvásárlás is, így nemcsak a spanyol gazdálkodókat, hanem a magyarokat is tetemes veszteség érheti
Cikkek Lassuló bővülés: megfordulhat a trend? 
Privátbankár.hu | 2011. június 1. 10:30
Lassuló bővülést mutat a beszerzési menedzser index (BMI), amelynek a szezonálisan kiigazított májusi értéke 52,3, ami 4,4 százalékkal kisebb az áprilisi értéknél
Cikkek A svájci frankkal szemben kissé gyengült a forint 
Privátbankár.hu | 2011. június 1. 10:02
Az euróval szemben nem változott, a svájci frankkal szemben kissé gyengült a forint árfolyama szerda délelőttre a kedd délutáni árfolyamokhoz képest a bankközi devizapiacon. Szerdán 9.45-kor az euró 266,53 forint volt a kedd délutáni és esti 266,40 forintos árfolyam és a reggeli 266,31 forintos jegyzés után. A svájci frank árfolyama szerda délelőtt 217,40 forint volt, míg kedd délután gyengébben, 216,62 forinton jegyezték a svájci fizetőeszközt, amely  már kedd este 217 forint fölött volt, amikor 217,34 forinton állt az árfolyam.  A forint piacán nincs mozgás, távol vannak a vevők és az eladók - mondták az MTI kérdésére devizapiaci kereskedők. Az árfolyam az euróval szemben 265,25-267,50 között mozoghat, és most nem látható olyan esemény, ami ebből a sávból kimozdítaná a magyar devizát. A dollár szerdán délelőtt 184,66 forinton állt a kedd délutáni 184,97 forint és az esti 185,32 forint után. Száz jent szerdán délelőtt 226,43 forinton jegyeztek, míg kedden délután az árfolyam 226,61 forint volt.MTI
Cikkek Májusban is nőtt az újautó-eladások száma 
Privátbankár.hu | 2011. június 1. 09:55
Májusban 5.345 új gépjárművet helyeztek forgalomba Magyarországon, ez 16,3 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit a Data House szerdán közölt, előzetes adatai szerint. A cég közleménye alapján az első öt hónapban 25.452 új gépjárművet, a tavaly január-májusinál 14,1 százalékkal többet helyeztek forgalomba. Az adatok szerint személygépkocsiból 18.913-at hoztak forgalomba az első öt hónapban, ami 9,5 százalékkal több a tavalyinál. Nőtt, 30,9 százalékkal a kishaszonjárművek forgalomba helyezése is, január-májusban elérte a 3.961-et. Májusban 3.814 személygépkocsit és 867 kishaszonjárművet helyeztek forgalomba, az előbbi 12,1 százalékkal, az utóbbi 19,3 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit. A motorkerékpárok forgalomba helyezése májusban és az első öt hónapban is csökkent, 15,4 százalékkal, illetve 23,1 százalékkal, 241-re, valamint 923-ra. Nőtt viszont a nagyhaszonjárművek forgalomba helyezése: májusban 139,2 százalékkal 409-re, míg az első öt hónapban 117,5 százalékkal 1.570-re.MTI
Cikkek Tőzsdei bevezetését kérte a Biomedical Nyrt. 
Privátbankár.hu | 2011. június 1. 09:30
A Biomedical Computer Technologies Nyrt. 2011. május 30-án kérelmezte törzsrészvényeinek tőzsdei bevezetését - közölte a Budapesti Értéktőzsde szerdán a honlapján. A cégadatok szerint a társaság főtevékenysége gyógyszer és gyógyászati termék nagykereskedelme. A budapesti székhelyű cég Galgamácsán rendelkezik telephellyel. A tavaly novemberben 5 millió forint tőkével alapított Biomedical jegyzett tőkéjét 805,5 millió forintra emelték 2011 januárjában, a részvények névértéke pedig ugyanekkor 10 ezer forintról 100 forintra változott.MTI
Cikkek Az IMF kiszáll a buliból - csak az EU dob mentőövet Görögországnak? 
Privátbankár.hu | 2011. június 1. 09:24
Görögország új, 60-70 milliárd eurós mentőhitelt kap az EU-tól ás a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF), a Frankfurter Allgemeine Zeitung szerdán közölt értesülése szerint
Cikkek Elindult a betét- és megtakarításkereső program a PSZÁF honlapján 
Privátbankár.hu | 2011. június 1. 09:15
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) célja, hogy a fogyasztóknak gyakorlati segítséget is nyújtson körültekintő pénzügyi döntések meghozatalához. Ennek érdekében a PSZÁF a lakossági ügyfelek tájékozódását segítő betét- és megtakarításkereső programot indított el honlapján. A mától használható új fogyasztóvédelmi eszköz célja az átláthatóság növelése, a fogyasztói tudatosság elősegítése és a pénzügyi szolgáltatók közötti verseny élénkítése - közölte a PSZÁF. A program révén a fogyasztók számára 167 hitelintézet – bank, fióktelep, takarékszövetkezet – közel 2000 betét-jellegű megtakarítási konstrukciója vált egyszerűen és gyorsan összehasonlíthatóvá. Az új internetes alkalmazás a lekötött betétektől a befektetési konstrukciókkal kombinált betéteken és a megtakarítási számlákon át egészen a tartós befektetési szerződésekig tartalmazza a piacon aktuálisan elérhető betéti konstrukciókat. A fogyasztók pontos tájékoztatását szolgálja, hogy az új program a pénzügyi szolgáltatók kötelező adatszolgáltatásán alapul, azaz a piacon aktuálisan kínált termékek legfontosabb jellemzői alapján tud keresni a felhasználó. A betét- és megtakarításkereső indítását a piaci szereplőkkel történt szakmai konzultáció, több hónapos informatikai tesztelés, és a PSZÁF új adatfogadási rendszerének fejlesztése előzte meg. A program ide kattintva érhető el. A kereső programban a felhasználók a választást megkönnyítő fogyasztóvédelmi információkat, pénzügyi szótárt, mérlegelendő szempontokat és figyelemfelhívásokat is találnak. Azoknak, akik nem tudják, hogy pontosan milyen típusú terméket keresnek, a döntést megkönnyítendő, több lépcsős választó program áll rendelkezésre. Ha pedig egy ügyfél számára több konstrukció jellemzői tűnnek megfelelőnek, a kiválasztott termékek összehasonlítását külön alkalmazás segíti. Nem szerepelnek a programban a speciális célhoz kötött megtakarítási konstrukciók (például a lakás-takarékpénztári megtakarítások, nyeremény betétkönyvek, gyámhatósági takarékbetét), valamint az egyedileg kialakított jellemzőik miatt a befektetési jellegű függő kamatozású betétek, illetve a privát- és prémiumbanki termékek. A PSZÁF klasszikus hatósági feladatai mellett egyre nagyobb hangsúlyt helyez a fogyasztók korszerű tájékozódásának elősegítésére. A Felügyelet 2010 áprilisában már  elindította Hitel- és lízingválasztó programját, amely – júliusi bővítésének köszönhetően – immár valamennyi hitelintézet és pénzügyi vállalkozás konstrukcióinak adatait összegzi. A harmadik fogyasztóvédelmi internetes kereső eszköz, a lakossági Számlaválasztó program várhatóan 2012 elején indul majd.Privátbankár
Cikkek Emelkedés nyitáskor a tőzsdén - kitarthat a keddi lendület? 
Privátbankár.hu | 2011. június 1. 09:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 24,75 pontos emelkedéssel, 23.400,94 ponton nyitott szerdán. Ez a keddi záró értékéhez képest 0,11 százalékos erősödést jelent. Balásy Zsolt, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője szerint a BÉT-en kitarthat a keddi lendület. Megállapítása szerint a hosszabb ideje csökkenő árfolyamok a világ tőzsdéin és a magyar piacon a keddi emelkedéssel "megzavarták" a technikai elemzőket és "megkavarták" a határozott várakozást az irányt illetően. A QUAESTOR csoport elemzője, Varga Zoltán nem zár ki egy kisebb negatív korrekciót a délelőtti kereskedésben a keddi emelkedés után, de szerinte alapvetően pozitívan változott a budapesti részvények árfolyamának iránya. Az OTP esetében a 6.100 forintos szintre érdemes figyelni, áttörés esetén akár 6.300 forintig is emelkedhet a bankpapír ára. A Molnak szüksége lehet egy kis erőgyűjtésre, de a keddi kereskedés során sikerült kitörni a csökkenő trendjéből, így a következő időszakban tovább emelkedhet az árfolyama. A Richternek a 37.000 forintos szintet kellene "legyűrnie" ahhoz, hogy megtörjön a hónapok óta tartó csökkenő trend. A pozitív befektetői hangulatnak köszönhetően erős maradhat a forint is - jegyzi meg a QUAESTOR elemzője. Friss tőzsdei árfolyamok a Privátbankáron >>MTI
Cikkek Az E-Star jelentősen növelte nyereségét 
Privátbankár.hu | 2011. június 1. 08:42
Az E-Star az első negyedévben 6,29 milliárd forint árbevétel mellett 2,03 milliárd forint adózott nyereséget ért el, míg 2010 első negyedévében a bevételek 1,22 milliárd forintot, a profit pedig 247 millió forintot tett ki - közölte a társaság a BÉT honlapján. A nemzetközi számviteli szabvány alapján készült konszolidált gyorsjelentés szerint az üzemi szintű nyereség 617 millió forint volt, amit 1,61 milliárd forint pénzügyi profit gyarapított. A növekedés az időközben megvalósult akvizíciók eredménye, de azok nélkül is közel egymilliárd forinttal, 925 millióval emelkedett az árbevétel. Az egy részvényre jutó nyereség (EPS) az időszakban 336 forintot ért el.MTI
Cikkek Malév: "felszállópályára" tennék a céget 
Privátbankár.hu | 2011. június 1. 08:36
A Malév kereskedelmi tevékenységének megerősítését, és a belső erőforrások még hatékonyabb kihasználását emelte ki az előtte álló feladatok közül a Malév új, megbízott vezérigazgatója
Cikkek Átalakítják az Est Media részvényeit június 28-án 
Privátbankár.hu | 2011. június 1. 08:01
Átalakítják június 28-án az Est Media Vagyonkezelő Nyrt. 100 forint névértékű "A" sorozatú törzsrészvényeit 1.000 forintos névértékűre - tette közzé a társaság kedden a BÉT honlapján.    Az új részvényekhez kapcsolódó jogosultságok és kötelezettségek a közlemény szerint azonosak a korábbi részvényekével. A névértékváltozást a Fővárosi Bíróság 2011. március 30-án a cégjegyzékbe bejegyezte.     Az átalakításról a társaság február 28-án megtartott közgyűlése döntött. A részvények névértékének változtatását korábban azzal indokolták, hogy a 100 forintos részvények kevésbé rugalmasan képesek az általános piaci tendenciák, például a BUX vagy a BUMIX index változásainak követésére, mert a minimális, bármilyen irányú 1 forintos árváltozás a piaci átlagnál nagyobb százalékos mértékű árelmozdulással jár. A közlemény ismerteti: akiknek a tulajdonában a részvénycsere záró időpontjában az értékpapírszámla-vezetők kimutatása alapján tízzel maradék nélkül osztható darabszámú részvény van, az új részvényeket az átalakítás napjával jóváírják az értékpapírszámla-vezető központi értékpapírszámláján. A jóváírást a számlavezető végzi olyan módon, hogy tíz darab régi részvény helyébe egy darab új részvény lép. Ezzel egyidejűleg a régi részvényeket érvénytelenítik. Akinek a tulajdonában a részvénycsere időpontjában annyi régi részvény van, amely nem tesz ki egy darab új részvényt, és emiatt töredékrészvénye keletkezik, az új részvények jóváírásával egyidejűleg jóváírás útján megkapja a töredékrészvények ellenértékét is. A régi részvény ellenértéke címén a részvényes a régi részvényekkel való tőzsdei kereskedés utolsó napjával (2011. június 20-val) záruló 180 tőzsdenapos forgalommal súlyozott tőzsdei átlagár egy részvényre eső összegét követelheti régi részvényenként, amit a társaság az új részvények jóváírásának kezdeményezésével egyidejűleg, legkésőbb 2011. június 28-án átutal az értékpapírszámla-vezető által megadott számlára, aki gondoskodik a részvényes ügyfélszámláján történő jóváírásáról. A részvényes a részvénycsere 2011. június 28-i napjától számított ötéves elévülési időn belül követelheti töredékrészvényei ellenértékét. A töredékrészvények helyébe lépő új részvényeket a társaság hat hónapon belül befektetési szolgáltató igénybevételével értékesíti. Az értékpapírszámla-vezetőknek június 23-27. között kell nyilatkozniuk a náluk vezetett értékpapírszámlákon lévő Est Media részvények június 23-i záróállapot szerinti darabszámáról, értékpapír-számlánkénti bontásban, megjelölve az egyes értékpapírszámlákon lévő töredékrészvények számát is. Amíg az adatszolgáltatásra nem kerül sor, az új részvények letétben maradnak.MTI
Cikkek Orbán: jobban megéri majd dolgozni, mint otthon várni a nyugdíjat 
Privátbankár.hu | 2011. június 1. 07:30
Orbán Viktor szerint sarkalatos - azaz kétharmados - törvényben kell rögzíteni a nyugdíjrendszer, az adórendszer és a költségvetési gazdálkodás alapvető szabályait. A miniszterelnök erről a TV2-nek adott interjúban beszélt. Elmondta azt is: a kormánynak meg kell egyeznie a rendvédelmi dolgozókkal, az életpályamodelleket pedig úgy alakítanák, hogy az utolsó tíz évben magasak legyenek a fizetések
Cikkek ÚSZT: a vállalkozásfejlesztési pályázatok a legnépszerűbbek 
Privátbankár.hu | 2011. június 1. 07:09
Még 190 pályázatot hirdetnek idén az Új Széchenyi-terv keretében. A január közepe óta megjelent felhívások hatására eddig több mint 3.100 fejlesztéshez igényeltek összesen csaknem 380 milliárd forint támogatást a projektgazdák. A Világgazdaság érdeklődésére a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség azt közölte, hogy a pályázati kiírások közül a legnépszerűbb a mikro-, kis- és középvállalkozások technológiai fejlesztését támogató konstrukció. A hivatal legfrissebb adatai szerint a január közepe óta közzétett felhívások közül összességében is a vállalkozásfejlesztési lehetőségek viszik el a pálmát: a program konstrukcióira 1.934 pályázatot nyújtottak be, és az igényelt összeg elérte a 112 milliárd forintot. A második helyen a zöldgazdaság-fejlesztési program áll 634 beérkezett pályázattal, és a hozzájuk kapcsolódó közel 50 milliárd forint támogatási igénnyel.MTI, Világgazdaság
Cikkek Az autóbusz-közlekedésiek is féltik a korkedvezményes nyugdíjukat 
Privátbankár.hu | 2011. június 1. 07:06
Sztrájkbizottságot alakított az Autóbusz-közlekedési Szakszervezetek Szövetsége (AKSZSZ) kedden - közölte a szövetség az MTI-vel. Közleményükben emlékeztetnek arra, hogy a korkedvezményes nyugdíj megőrzése céljából Orbán Viktor miniszterelnöknek május 24-én levelet írt a szövetség, amelyben kérte, hogy a kormányt jelölje ki képviselőjét, aki kellő felhatalmazással vesz részt az egyeztető eljáráson. Kedden a miniszterelnök arról tájékoztatta az AKSZSZ-t, hogy a szociális konzultáció befejezéséig nem kíván a korkedvezményről tárgyalni. A kormányfő ugyanakkor biztosította a szakszervezeti szövetséget, hogy a szociális konzultáció lezárásáig a kormány részéről nem születnek döntések a korkedvezményes nyugdíj rendszerével kapcsolatban. Ez megnyugtató az AKSZSZ-nek, azonban a szövetség úgy véli, kezdeményezésének összekapcsolása a konzultációval kétségessé teszi a szakszervezeti szövetséggel történő egyeztetési szándék komolyságát. A konzultációs kérdőíven ugyanis nem találhatók az autóbuszvezetők korkedvezményes nyugdíjára vonatkozó kérdések.  Az AKSZSZ jelezte: szerdán a miniszterelnöktől újból egyeztető eljárás kitűzését kéri, a konkrét követelések megjelölésével.MTI
Cikkek Huszonkétezer vállalkozásra tett lakatot a NAV 
Privátbankár.hu | 2011. június 1. 07:00
Huszonkétezer vállalkozásra tett lakatot április végéig az adóhivatal a számviteli beszámoló hiánya miatt - írja a Magyar Nemzet. Szakértők szerint a hatóság két-három év alatt akár százezer társaságot is kirostálhat, főként az építőiparból és a kereskedelemből. Tavaly óta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal vonja kérdőre azokat a vállalkozásokat, amelyek nem készítik el számviteli beszámolójukat, azaz nem adnak számot gazdálkodásuk eredményéről. Az irat hiánya komoly következményekkel járhat, akár a mulasztó társaság törlését is maga után vonhatja. A kilátásba helyezett szankció ellenére mégis sok vállalkozás feledkezik meg a dokumentum elkészítéséről. Az adóhivatal az állami adatbázisokat veti össze, így szerez tudomást arról, mely cégek nem küldték meg a beszámolót a határidő leteltéig. Eddig 125 ezer cég kapott hatósági felszólítást a mulasztás miatt, ez azt jelenti, hogy a társaságok közel harmada nem tartotta be a rendelkezéseket.MTI, Magyar Nemzet
Cikkek Fej-fej mellett: a gázolaj és a benzin is 6 forinttal drágult 
Privátbankár.hu | 2011. június 1. 06:44
Emelte bruttó 6-6 forinttal a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelemi árát szerdán a Mol Nyrt. Az emeléssel a benzin ára 382-383 forintra nőtt, míg a gázolajé 366 forint lett. A Mol egy hete bruttó 4 forinttal csökkentette a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelemi árát, a gázolajé akkor nem változott. Az autósok 20-25 forintos árkülönbséget is tapasztalhatnak a kutaknál.MTI
Cikkek A Magyar Telekom nyerte meg a közgyűlési döntésekkel kapcsolatos pert 
Privátbankár.hu | 2011. május 31. 18:33
A Magyar Telekom tájékoztatja részvényeseit, hogy a 2010. április 7-i közgyűlés határozataival kapcsolatos perben a Fővárosi Ítélőtábla a kisrészvényes felperesek keresetét elutasító elsőfokú ítéletet érdemben helybenhagyta - áll a társaság közleményében. Mint azt korábban bejelentették, 2010. május 6-án két magyar kisrészvényes keresetet adott be a Társaság ellen, és kérte a bíróságtól a Társaság 2010. április 7-én tartott közgyűlésén hozott határozatok hatályon kívül helyezését. A Fővárosi Bíróság 2010. október 29-én kihirdetett elsőfokú ítéletével a keresetet elutasította. Az elsőfokú ítélet ellen a kisrészvényes felperesek fellebbezést nyújtottak be, amelyben kérték az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezését, illetve megváltoztatását. A Fővárosi Ítélőtábla 2011. május 31-én kihirdetett jogerős ítéletében az elsőfokú ítéletet - a Társaság kérelmének megfelelően - érdemben helybenhagyta, így a kisrészvényes felperesek keresetét elutasító ítélet jogerőre emelkedett. A Fővárosi Ítélőtábla ítéletével szemben fellebbezésnek nincs helye - közölték.Privátbankár
Cikkek Az idei orosz gabonatermés 85 millió tonna körüli lehet 
Privátbankár.hu | 2011. május 31. 18:26
Oroszország idei gabonatermése 85 millió tonna körüli lesz, ebből exportra 15 millió tonna kerülhet a júliustól számított egy évben - közölte Viktor Zubkov első miniszterelnök-helyettes kedden. Tavaly az aszály miatt 61 millió tonna gabonát takarítottak be Oroszországban, ami 37 százalékkal kevesebb az előző évinél. A gyenge termés miatt augusztusban megtiltották a gabona exportját. Ezt eredetileg december 31-ig rendelték el, de később meghosszabbították június 30-ig. A hétvégén döntött a kormány arról, hogy július 1-jével feloldja a kiviteli tilalmat. A 2009. évi termés mintegy 25 százalékát adta el külföldre Oroszország. Az export augusztusi leállítását azzal indokolták, hogy elsősorban a belföldi piac ellátását kell biztosítani, amihez mintegy 80 millió tonna szükséges. A hiányt az előző évben felhalmozott tartalékokból fedezték. Oroszország a világ harmadik legnagyobb gabonatermelője, és ugyancsak a harmadik helyen áll a gabonát exportáló országok között.MTI
Cikkek Tovább tart a Nemzeti Vidékstratégia társadalmi vitája 
Privátbankár.hu | 2011. május 31. 18:20
A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) a Nemzeti Vidékstratégia társadalmi vitáját június 17-ig meghosszabbítja - közölte a tárca az MTI-vel. A VM április 9-én bocsátotta társadalmi vitára a koncepciót, amelyhez eddig 200 javaslat, észrevétel érkezett. A társadalmi vita eredetileg május 31-ig tartott volna. A határidő meghosszabbítását az is indokolja, hogy a kormány az eddig hiányzó Nemzeti Vidékstratégiával alapvető és minőségi fordulatot akar végrehajtani a vidéki életben és az agráriumban, ezért a minisztérium a lehető legszélesebb társadalmi párbeszédre törekszik a vidék "alkotmányának" megalkotása érdekében - áll a közleményben. A stratégia célja, hogy 2020-ig a vidék társadalmi és gazdasági folyamataiban látható és minden érintett számára érezhető javulás következzen be - emlékeztet a VM.MTI
Cikkek Londoni elemzők: emelt olajár-, rontott növekedési előrejelzés 
Privátbankár.hu | 2011. május 31. 17:43
Erőteljesen emelték idei és jövő évi nyersolajár-előrejelzésüket londoni pénzügyi elemzők, csökkentve egyben a világgazdasági növekedésre adott prognózisukat, és kiemelve azt a véleményüket, hogy ez a kombináció várhatóan nem tesz jót a közép-kelet-európai térség kis, nyitott, energiaimportőr gazdaságainak. A Goldman Sachs (GS) bankcsoport londoni befektetési és elemző részlegének nyersanyagpiaci szakértői közölték, hogy új előrejelzésük szerint a globális alaptípusnak tekintett Brent nyersolajféle hordónkénti ára az idei év végén 120 dollár, a mostantól számított tizenkét havi távlatban 130 dollár, 2012 végén pedig 140 dollár lesz. Ugyanezen időtávokra a ház korábban 105, 107 és 120 dolláros Brent-árfolyamot jósolt. A GS közölte azt is, hogy az idei év egészére átlagosan 4,3 százalékos világgazdasági növekedést vár az eddig valószínűsített 4,8 százalék helyett, 2012-re szóló globális növekedési prognózisát pedig 4,9 százalékról 4,7 százalékra vette vissza.MTI
Cikkek 27 milliót adományoztak az ügyfelek a bank pénzéből 
Privátbankár.hu | 2011. május 31. 17:36
Sikerrel zárult a MagNet Magyar Közösségi Bank 2011-es Közösségi Adományozási Programja: közel 27 millió forintot osztottak szét az ügyfelek a banki nyereségből 92 civil szervezet között, a rendelkezésre álló össze 77%-át elköltve - derül ki a bank közleményéből. Összesen 26.974.743 Forint támogatási összeget ítéltek oda a MagNet Bank ügyfelei 92 civil szervezetnek, amelyek a bank 2011-es Közösségi Adományozási Programjának (KAP) résztvevői. A 2011. április 15. és május 23. közötti szavazási időszakban az ügyfelek összesen 34 millió forintról, a bank 2010-es nyereségének 10%-áról szavazhattak.Privátbankár
Cikkek Magyar-vietnámi együttműködés a vállalkozói és szövetkezeti szektorban 
Privátbankár.hu | 2011. május 31. 17:24
Együttműködési megállapodást kötött az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség (OTSZ) a Vietnami Központi Hitelalappal, valamint a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) a Vietnami Kis- és Középvállalkozások Szövetségével kedden Budapesten - közölte a VOSZ és az OTSZ közös közleményben. A  megállapodásokat Demján Sándor, a VOSZ ügyvezető elnöke, az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség elnöke, illetve Tran Quang Khanh, a Vietnami Központi Hitelalap elnöke, valamint Cao Sy Kiem, a Vietnami Kis- és Középvállalkozások Szövetségének elnöke írták alá. Az együttműködési szerződések célja a gazdasági kapcsolatok élénkítése, erősítése, az új lehetőségek feltárása, a két ország vállalkozói közötti együttműködési lehetőségek feltérképezése, a szövetkezeti és vállalkozói pénzügyi rendszerek fejlesztése, a tapasztalatcsere.MTI
Cikkek A hétfői esést duplán ledolgozta kedden a BUX 
Privátbankár.hu | 2011. május 31. 17:18
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 589,27 pontos, 2,59 százalékos emelkedéssel, 23.376,19 ponton zárt kedden. Friss tőzsdei árfolyamok a Privátbankáron >>MTI
Cikkek Orbán: csak az átszervezéssel nyerhetünk 
Privátbankár.hu | 2011. május 31. 16:50
Ha mindazt átszervezzük, ami e nélkül hónapról hónapra újratermelné az adósságunkat, akkor nyerhetünk, de csak akkor - nyilatkozta a miniszterelnök
Cikkek MNB: hamis illúziót kelthet az árfolyamok befagyasztása 
Privátbankár.hu | 2011. május 31. 16:24
Az MNB azt javasolja, hogy az árfolyam rögzítési lehetőség csak a szociálisan rászorulókra és a fizetési nehézségekkel küzdőkre terjedjen ki, az árverezési kvótát pedig emelnék 
Cikkek Szépen erősödött ma a forint 
Privátbankár.hu | 2011. május 31. 16:06
Erősödtek a térségbeli devizák, köztük a forint is kedden az euróövezettel szemben javuló befektetői bizalommal párhuzamosan. Az eurót délután fél négykor 266,40 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben a hétfő délutáni 267,94 forint után. A forint árfolyama 6,56 százalékkal áll az euró lakáshitelek 250 forintos rögzített törlesztési árfolyama felett. Az euró kedden a déli órákra 1,44 feletti euró jegyzésekre erősödött a hétfő délután jellemző 1,42 körüli jegyzésekről annak köszönhetően, hogy Németország elállt a görög adósság mihamarabbi átalakítására tett követelésétől, ezáltal elmozdult a holtpontról a segélycsomag újabb részletének átutalása és közelebb került egy új mentőcsomag összeállításának lehetősége. Ugyanakkor a svájci frank az ország gazdasági növekedésének lassulása miatt gyengült az euróval szemben, miután az elmúlt héten napról napra újabb és újabb árfolyam rekordokat ért el vele szemben. Az euró a hétfő esti 1,2180-as svájci frank jegyzésekről kedd délutánra 1,2300 fölé erősödött. Az euró erősödése és a svájci frank gyengülése együttesen erősödéshez segítette a forintot a svájci frankkal szemben. Legfrissebb devizaárfolyamok a Privátbankáron >>> A svájci frankot kedden délután fél négykor 216,62 forinton jegyezték a hétfő délutáni 220,53 forint után. A svájci frank árfolyama a devizahitelek 180 forintos rögzített törlesztési árfolyamát 20,34 százalékkal haladja meg. A japán jen nagyot veszített a főbb devizákkal szembeni árfolyamából, miután a Moody´s hitelminősítő rontási kilátással figyelő listára helyezte az ország szuverén besorolását. A forint ennek köszönhetően jelentősen erősödött a japán jennel szemben. A japán jent 226,61 forinton jegyzik a hétfő délutáni 232,18 forint után, a kurzus így 13,31 százalékkal áll a 200 forinton rögzített devizahitel törlesztési árfolyamhoz. A dollárt kedden délután fél négykor 184,97 forinton jegyezték 1,4407 dolláros euró árfolyam mellett. Hétfőn délután a jegyzés 187,61 forinton és 1,4291 dolláron állt. Pontosan egy évvel ezelőtt, 2010. május 31-én a dollár árfolyama 223,70 forint volt 1,2304 dolláros euró árfolyam mellett. A forint az eltelt egy év alatt 17,31 százalékkal erősödött a dollárral szemben. Az eurót egy évvel ezelőtt 275,20 forinton jegyezték, és a forint az azóta eltelt 365 nap alatt 3,20 százalékkal erősödött. A svájci frankkal szemben a forint egy év alatt 163,55 forintos árfolyamról 32,45 százalékkal gyengült, a japán jennel szemben pedig 277,60 forintos (100 jen) jegyzésről 18,37 százalékkal erősödött. A pontosan egy évvel ezelőtti árfolyamról a forint néhány nap alatt, 2010 májusa első hetében a 290-es euró jegyzés közelébe gyengült azzal párhuzamosan, hogy az euró árfolyama 1,2000 dollár alá esett. Akkoriban a magyar szuverén adósság törlesztésbiztosítására köthető származékos ügylet díja, a CDS-árazás 423 bázisponton állt, szemben a mostani 252 bázisponttal. Összehasonlításképpen a görög CDS-árazás jelenleg 1.569 bázispont, az ír 682 bázispont, a portugál 689 bázispont, a spanyol pedig 247,3 bázispont. A forint a 290 közeli euró jegyzésről mára már több mint nyolc százalékkal erősödött.MTI
Cikkek A dohányzásellenes próbálkozásunkat figyeli egész Európa? 
Privátbankár.hu | 2011. május 31. 16:00
A törvény hatályba lépéséig fél évünk lesz megváltoztatni a szokásainkat és felkészülni egy új életre - hangzott el a Dohányzásellenes Világnap alkalmából tartott rendezvényen
Cikkek Háromezer új munkahely jön létre magyar kis- és középvállalkozásoknál 
Privátbankár.hu | 2011. május 31. 15:43
A Nemzetgazdasági Minisztérium februárban hirdetett pályázatot a mikro-, kis- és középváll alkozások számára munkahelyteremtő beruházások támogatására. A Munkaerőpiaci Alapból rendelkezésre álló 5 milliárd forintból 372 vállalkozás nyert el vissza nem térítendő támogatást 3095 új munkahely kialakításához. A támogatás egyúttal 5881 munkahely megőrzését is segíti, mert a pályázók vállalták, hogy a meglevő létszámukat is megtartják további két évig. A vissza nem térítendő támogatás elsősorban új gépek, berendezések, műszaki eszközök beszerzését, továbbá új létesítmények építését segíti - közölte a Nemzetgazdasági Hivatal (NGM).   A támogatási program iránt igén élénk érdeklődés volt tapasztalható, a megelőző évekhez képest több mint négyszer annyi vállalkozás nyújtott be pályázatot. A támogatási igény több mint kétszeresen haladta meg a rendelkezésre álló keretösszeget. Mindez azt is bizonyítja, hogy körültekintő tervezéssel, átgondolt pályázati kiírással el lehet érni, hogy a források valóban oda jussanak, ahol a legnagyobb szükség van rá: olyan magyar kis- és közepes vállalkozásokhoz, ahol a támogatás nem „talált pénz”, hanem amely nélkül nem jöhettek volna létre munkahelyek. A korábbi évek gyakorlatában sajnos előfordult, hogy a rossz tervezés miatt a munkahelyteremtő pályázatot kétszer is ki kellett írni, mivel a lehetetlen feltételek nem tették lehetővé, hogy elfogyjon a pályázati keretösszeg.   A nyertesek listája a kormányportálon, a www.kormany.hu oldalon érhető el. A pályázók között előnyt élveztek a hátrányos helyzetű térségben működő magyar kkv-k. Ezen belül is azok, amelyek jelentős számú új munkahelyen, jellemzően álláskeresők alkalmazásával valósítják meg a beruházást - derül ki az NGM közleményéből.Privátbankár
Cikkek Egy biztos: ez a nyugdíjrendszer nem működőképes 
Privátbankár.hu | 2011. május 31. 15:21
A jelenlegi rendszer nem működőképes - ebben egyetértett a Generali Nyugdíjkonferencián rendezett beszélgetésen Heim Péter és Békesi László
Cikkek MSZP: a dolgozó szegényeknek szüksége van a családi pótlékra a boldoguláshoz 
Privátbankár.hu | 2011. május 31. 15:07
Az MSZP szerint elfogadhatatlan, hogy az egygyermekesek esetében a családi pótlék folyósítását három év után ahhoz kössék, hogy a család még egy gyermeket vállaljon
Cikkek Járvány: a német államtitkár szerint a hatóságok nem késlekedtek 
Privátbankár.hu | 2011. május 31. 14:43
A német hatóságok nem késlekedtek, gyorsan reagáltak a fertőzés megjelenését követően a kialakult helyzetre; a szakemberek jelenleg a baktérium felbukkanásának pontos helyét keresik - mondta el Robert Josef Kloos, a német Szövetségi Élelmezési, Mezőgazdasági és Fogyasztóvédelmi Minisztérium államtitkára kedden Debrecenben. A fertőzés május elején bukkant fel Németországban, május közepére váltak halmozottá a megbetegedések, és csak ekkor lehetett elkezdeni a vizsgálatokat - mondta a politikus az európai uniós agrárminiszterek informális zárt körű tanácskozását követő sajtótájékoztatóján. Hozzátette: a betegség 3-10 napos lappangási ideje okozta azt a "késlekedést", amivel megvádolták a német hatóságokat.MTI
Cikkek Draghi: az eddigi legnagyobb próbatétel előtt áll az unió 
Privátbankár.hu | 2011. május 31. 14:13
A görög, ír és portugál adósságtörlesztési válságnak rendszerszintű következményei lehetnek az euróövezetben az olasz jegybank elnöke szerint
Cikkek Csökkent a túljegyzés a 3 hónapos DKJ aukción 
Privátbankár.hu | 2011. május 31. 14:03
Bő kétszeres túljegyzés mellett a meghirdetett összegben értékesített az előzőnél kicsit alacsonyabb, de a referencia hozam feletti átlaghozammal 3 hónapos diszkont kincstárjegyet az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) heti rendszeres, keddi aukcióján. Az ÁKK a megszokott 50 milliárd forint értékben hirdetett meg D110907 jelű, 2011. szeptember 7-én lejáró 3 hónapos diszkont kincstárjegyet jegyzésre. Az elsődleges forgalmazók 109,680 milliárd forint ajánlatot tettek a papírra, jóval kevesebbet az elmúlt heti 159,912 milliárd forintnál. Az eddigi májusi 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukciókon két és fél-háromszoros volt a túljegyzés. Az ÁKK a meghirdetettnek megfelelő összegben fogadott el ajánlatokat és értékesített diszkont kincstárjegyet 5,89 százalékos átlaghozammal. Az átlaghozam egy bázisponttal csökkent az előző aukció 5,90 százalékos átlaghozamához képest, de két bázisponttal meghaladta az aukcióra vitt papírnál két héttel későbbi lejáró diszkont kincstárjegyre számolt 5,87 százalékos hétfői másodpiaci referencia hozamot.MTI
Cikkek Még mindig népszerű a rádiózás 
Privátbankár.hu | 2011. május 31. 13:59
2011 áprilisában (egy átlagos hétköznapon vagy egy átlagos hétvégi napon) a 15 évnél idősebb magyar népesség 87,8%-a, azaz 7 476 000 fő hallgatott rádiót és a naponta rádiózásra fordított idő a hallgatók körében átlagosan 4 óra 23 perc volt - derül ki a GfK-Ipsos felméréséből. Április hónapban a nyári időszak közeledtével a megváltozott napi életritmusunk már megmutatkozott a rádióhallgatási szokásainkban is. Ahogy a mindennapi időbeosztásban a nappali aktív, tevékeny időszak időben kitolódott a reggeli és az esti időszakot is érintve, úgy a rádióhallgatással eltöltött idő is megváltozott ezekben az időszakokban. Az elmúlt hónapban a korábbi tendenciáknak megfelelően alakult a napi hallgatottsági görbe, annyi változással, hogy a kora hajnali órákban egyre többen kapcsolódnak be valamelyik rádió műsorába a megelőző hónapokhoz képest, hiszen már reggel 6 és 8 óra között a 15 évnél idősebb lakosság 37,2%-a hallgatta valamelyik rádió reggeli műsorát. A délutáni szokásos hallgatási tendenciákat követően az esti órákban is többen rádióztak áprilisban, mint a korábbi hónapokban, még este 8 és 10 óra között is a teljes lakosság 9%-a hallgatta valamelyik országos vagy helyi rádió műsorát - állapítja meg a felmérés.MTI
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG