Cikkek
Cikkek Hamarosan nyit a Gastro Trade Expo 2011 
Privátbankár.hu | 2011. május 31. 13:46
Negyedik éve várja a nyár elején hagyományosnak számító Gastro Trade Expo a vendéglátóipar szakmabeli érdeklődőit, idén június 1-2-án a SYMA Sport- és Rendezvényközpontban már bővített tematikára és sok újdonságra számíthatnak a látogatók. A rendezvény elsősorban a szakmabeliek találkozója, ahol a látványkonyhák, trendek mellett a legújabb gépek, eszközparkok is bemutatásra kerülnek majd - adta hírül az OGH. A vendéglátóipari szakma nagyrendezvénye, a Kreatív Konyha Fórum folytatásaként bemutatkozó Gastro Trade Expo interaktív, kétnapos konferencia és szakvásár már nemcsak az éttermi és szállodai szakmának, hanem a cukrászatoknak, pékségeknek, pizzériáknak, ételkiszállító cégeknek, vagyis a vendéglátóipar széles szegmensének is szól. Ugyanakkor mindazokat várja, akik szeretnének bepillantani a vendéglátás világába, és elsajátítani néhány frappáns ötletet, finom borok, különleges harapnivalók társaságában. Privátbankár
Cikkek Görögországban 17,5 százalékkal esett a kiskereskedelmi eladás 
Privátbankár.hu | 2011. május 31. 13:39
Görögországban jelentősen csökkentek a kiskereskedelmi eladások márciusban, miután a kormány megszorító intézkedéseinek hatására a lakosság visszavett kiadásaiból. Mennyiségben mérve márciusban az éves szintű kiskereskedelmi eladások 17,5 százalékkal estek, miután februárban 10,6 százalékkal csökkentek - a görög statisztikai hivatal kedden közölt adatai szerint.  Értékben számítva a kiskereskedelmi eladások 13,2 százalékkal hanyatlottak a februári 7,0 százalék csökkenés után. Márciusban a ruházati termékek és a lábbelik eladása területén volt a legnagyobb csökkenés, 38,6 százalék a tavalyi azonos hónaphoz képest, a februári 14,9 százalék mérséklődés után. A bútorok iránt is kisebb volt a kereslet, 29,3 százalékkal maradt el márciusban az egy évvel korábbitól a februári 23,5 százalékos hanyatlást követően.MTI
Cikkek Mégis vannak kártevők? - megbírságolták a Tescót 
Privátbankár.hu | 2011. május 31. 13:35
Az összes ellenőrzött Tesco-áruház 4,2 százalékában, 8 üzletben találtak kártevők jelenlétére utaló nyomokat az ellenőrök, bírságot három esetben és összesen 745 ezer forint értékben szabtak ki, további két esetben a bírság kiszabása folyamatban van - derül ki Fazekas Sándor írásbeli válaszából, amelyet a vidékfejlesztési miniszter egy fideszes képviselő kérdésére fogalmazott meg. A parlament honlapján elérhető válasz szerint a tárcavezető utasítására a fővárosi és a megyei kormányhivatalok Élelmiszerláncbiztonsági és Állategészségügyi Igazgatóságainak kerületi hivatalai az ország 205 Tesco áruházának 91 százalékában, összesen 187 üzletben végeztek ellenőrzést. Ezek során a hatóság szakemberei - elsősorban de nem kizárólagosan - az állati kártevők jelenlétét, azok jelenlétére utaló nyomokat vizsgálták, illetve kiemelten ellenőrizték a kártevőirtószerek kihelyezésének szakszerűségét, továbbá a kártevőirtás hatékonyságát. Kártevők jelenlétére utaló nyomokat összesen 8 áruházban találtak az ellenőrök, ez az összes ellenőrzött áruház 4,2 százaléka. Egyes esetekben egérürülék jelenlétét, továbbá a kártevőirtószerek szakszerűtlen kihelyezését tapasztalta a hatóság - közölte a miniszter, hozzátéve: tevékenység korlátozására élelmiszer veszélyeztetettsége miatt nem került sor, bírság kiszabása 3 esetben történt összesen 745.000 forint értékben, további két esetben a bírság kiszabása folyamatban van. MTI
Cikkek Megindult a vonatközlekedés a Nyugatinál - késések lehetnek 
Privátbankár.hu | 2011. május 31. 13:19
Újra indít és fogad vonatokat a budapesti Nyugati pályaudvar, miután újraindították az elektromos hálózatot - közölte a Mávinform az MTI-vel. A vasúttársaság arról tájékoztatott, hogy a szakembereknek sikerült rövid idő alatt újraindítaniuk az elektromos hálózatot, így a fennakadás végül csak néhány percig tartott. Az eset miatt néhány vonat átlagosan 5-10 percet késik.MTI
Cikkek Kardeván: hazánkban nincs fertőző spanyol zöldség 
Privátbankár.hu | 2011. május 31. 13:16
Magyarországon jelenleg nincs szennyezett spanyol zöldség, minden eddigi vizsgálat negatív volt - mondta Kardeván Endre, a Vidékfejlesztési Minisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős államtitkára kedden Debrecenben. Jelenleg 154 minta van a laboratóriumokban, amelyek felét már megvizsgálták, s valamennyi eredmény negatív - tette hozzá az európai uniós agrárminiszterek informális tanácskozását követő rendkívüli tájékozatóján. Kardeván Endre szerint rendkívül fontos a fogyasztók bizalmának visszanyerése, s annak tudatosítása, hogy a Magyarországon termesztett uborka nyugodtan fogyasztható.MTI
Cikkek Hazánk kitörési pontja a humán tőke lehet? 
Privátbankár.hu | 2011. május 31. 13:06
Magyarországon a munkaerő képzettsége és struktúrája határozza meg a fejlődést, ezért hosszú távon hazánk számára a legjobb stratégia, ha a humán tőkébe fektet be
Cikkek Zárlat miatt nem indít és nem fogad vonatokat a Nyugati pályaudvar 
Privátbankár.hu | 2011. május 31. 12:47
Tartós zárlat miatt nem indít és nem fogad vonatokat a budapesti Nyugati pályaudvar - közölte a Mávinform kedden az MTI-vel. A közlemény szerint a zárlat 12 óra 20 perctől tart. A szakemberek keresik a hiba okát. Az állomásról egyelőre csak a Lajosmizse és Dorog felé járó dízelvonatok közlekednek.MTI
Cikkek Nyereséges évet zárt az MSZP pártalapítványa 
Privátbankár.hu | 2011. május 31. 12:45
Csökkenő költségvetési támogatása ellenére több mint 75 millió forintos nyereséggel zárta a tavalyi évet az MSZP pártalapítványa - tudatta a szervezet kedden az MTI-vel. A Táncsics Alapítvány közleménye hangsúlyozza: mivel az MSZP választási vereségéből fakadóan az alapítvány költségvetési támogatása jelentősen csökkent, és közben új programok szervezésébe kezdtek, a 2010-ben keletkezett nyereség különösen jó eredmény. (2009-ben a szervezet mindössze 1,6 millió forint nyereséget könyvelhetett el.) Kitérnek arra, hogy a pénzügyi eredmény elsősorban a kiadások radikális csökkentésének és a költségszerkezet átalakításának köszönhető; az alapítvány kisebb irodába költözött, értékesítette feleslegessé vált eszközeit, elbocsátotta 12 munkatársát, jelentősen mérsékelte a kapcsolat.hu portál működtetésére szánt összeget, valamint alacsonyabb lett az igazgató fizetése is. A Táncsics Alapítvány mérlegbeszámolója szerint az elmúlt évben 405 millió forint állami támogatás kapott, szemben az előző évi 564 millióval. Ezenfelül 27 millió forintja származott kamatokból, összbevétele így 437 millió forint volt. Tevékenységére 322 millió forintot, közvetlen költségeire mintegy 40 millió forintot költött az alapítvány, azaz kiadásai nagyjából 362 millióra rúgtak. Az alapítvány ugyanakkor idén az új programok (például a Táncsics Akadémia) működtetéséhez kénytelen azokhoz a tartalékokhoz nyúlni, amelyeket a korábbi években felhalmozott - közölték az MTI-vel. A Táncsics Alapítvány kuratóriumi elnöke Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök; tagjai: Mesterházy Attila, Simon Gábor választmányi elnök, Ujhelyi István országgyűlési alelnök, Varju László, Varga László és Papp József. A felügyelőbizottság elnöke Puch László korábbi pártpénztárnok.MTI
Cikkek Nyugdíj: az emberek rájöttek, hogy baj van 
Privátbankár.hu | 2011. május 31. 12:26
A nyugdíjrendszerek átalakításának fő problémája, hogy minden változtatás hatása 30-40 év múlva látszik meg. A szakértő szerint a svéd modell felé tartunk, muszáj lesz megtakarítani
Cikkek Összefognának a tejágazatért 
Privátbankár.hu | 2011. május 31. 12:24
Növelni kell a magyar tejágazat versenyképességét, amelynek alapvető feltétele az ágazati szereplők jelenleginél nagyobb összefogása és a hozzáadott érték növelése a termelési folyamat során - jelentette ki Jakab István, az Országgyűlés alelnöke, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) elnöke kedden egy szakmai fórumon a Budapest Rendezvényhajó fedélzetén. A Tej Terméktanács által szervezett, a 36. Tej Világnap alkalmából szervezett fórumon a magyar tejágazat helyzetét értékelték a meghívott szakértők és szakemberek. Istvánfalvi Miklós, a terméktanács elnöke arról beszélt, hogy a szakmai szervezet által elkészített tízéves stratégiai program fontos célja, hogy a hazai tejfogyasztás mértéke ismét elérje az 1987-es 200 literes szintet fejenként és évente (ez most 150 liter körül mozog). Emellett szeretnék, ha a belföldi értékesítés aránya 80 százalékban lenne magyar és csak 20 százalékban importtermék. Most van olyan termékcsoport, amelynél az utóbbi arány meghaladja a 40 százalékot is. Ennek érdekében a tejelő tehenek számát a 2003-as szintre szeretnék növelni, azaz 365 ezerre. (Most ez nem éri el 200 ezret.)MTI
Cikkek Zöld út a debreceni stadionrekonstrukciónak 
Privátbankár.hu | 2011. május 31. 12:05
Hamarosan elkezdődik a debreceni futballstadion rekonstrukciója mintegy 15 milliárd forintért, hogy aztán pár év múlva átépüljön a Puskás Stadion is, minimum 60 milliárdból
Cikkek Szlovák csoda Magyarországon? A lehetőség adott 
Privátbankár.hu | 2011. május 31. 12:01
A magyar kormány által meghirdetett intézkedési reformok irányát és mélységét leginkább a 2003-as szlovákiai reformokhoz lehet mérni
Cikkek MSZP: ez nem közmunka, ez munkaszolgálat 
Privátbankár.hu | 2011. május 31. 12:00
Az MSZP szerint a kormány az elmúlt napokban világossá tette, hogy az új közmunkaprogram egyetlen célja az állástalanok "megrendszabályozása", a kabinet közmunka helyett munkatáborokat akar. Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter hétfőn a parlament foglalkoztatási és munkaügyi bizottságában elmondta: a közfoglalkoztatásra szánt forrásokat kivonják a Munkaerő-piaci Alapból, és július elsejétől a belügyminiszter irányítása alatt létrejön az új közmunkaalap. Szűcs Erika országgyűlési képviselő kedden sajtótájékoztatón erre reagálva kijelentette: a döntés azt mutatja, hogy a kormány közmunka helyett munkatáborokat akar, ahol "munkaszolgálatosok dolgoznak belügyi felügyelet alatt". Szavai szerint a "nemzeti munkaerő-kölcsönző" a helyi gazdaság élénkítése és a közfoglalkoztatottak képességeinek javítása helyett kizárólag a társadalom peremére sodródott állástalan százezrek "megrendszabályozását" célozza. A volt szociális és munkaügyi miniszter szólt arról is, hogy az MSZP véleménye szerint a kormány irreális terveket sző a közmunkaprogramokkal összefüggésben. Elmondta, a kabinet az Országos Roma Önkormányzattal kötött megállapodás alapján 2015-ig százezer cigány embert vonna be a munkaerőpiacra, és munkát ígér az újra dolgozni kényszerülő rokkantnyugdíjasoknak, a 90 napnál hosszabb ideje állástalanoknak, valamint 30 ezer, nyugdíjból visszatérő rendészeti dolgozónak. Ez nagyjából 400 ezer ember - mutatott rá a szocialista politikus, hozzátéve: ugyanakkor a kormány a ciklus végéig csak 300 ezer új munkahelyet helyezett kilátásba, többségüket a közmunkaprogramok keretében. Kiemelte továbbá, hogy 2010-ben, amikor a Bajnai-kormány szabályozása volt érvényben, az önkormányzati közfoglalkoztatás átlagos havi létszáma 90 ezer fő volt, időtartama kétharmaduk esetében napi nyolc óra, hossza pedig átlagosan elérte a fél évet. Így az önkormányzati közmunkaprogram 180 ezer embert ért el, 30 ezren pedig állami közmunkát kaptak - mondta.MTI
Cikkek A munkanélküliségtől retteg Európa 
Privátbankár.hu | 2011. május 31. 11:51
Az európaiak különösen aggódnak a munkanélküliség, az árak és a vásárlóerő alakulása miatt. Ezeket szorosan követik a politikai és gazdasági stabilitás, a bűnözés és az egészségügyi ellátás miatti aggodalmak
Cikkek Spanyol uborkák: heti 200 millió euró a kár 
Privátbankár.hu | 2011. május 31. 11:36
Spanyolország gazdaságának heti 200 millió eurós kárt okoz a fertőzött uborka miatt kialakult helyzet - közölte Rosa Aguilar Rivero spanyol környezetvédelmi-, vidék- és tengerügyi miniszter kedden Debrecenben. Spanyol területeken korábban még nem azonosították a több ember halálát okozó baktériumot, a fertőzés Németországgal hozható kapcsolatba - mondta a spanyol tárcavezető az európai uniós agrárminiszterek informális zárt körű tanácskozását megelőző sajtótájékoztatóján. Hozzátette: az EU tagállamainak közös megoldást kell találniuk a kialakult helyzetre, hiszen az a spanyol termelőknek jelentős export károkat és piacszűkülést okoz. Ezt követően zárt ajtók mögött megkezdődött a miniszterek tanácskozása, amelyen az állattenyésztés jövőjével és a takarmányozás helyzetével összefüggő kérdéseket tekintik át.MTI
Cikkek A munkanélküliség csökkent az Unióban 
Privátbankár.hu | 2011. május 31. 11:20
Nem változott a munkanélküliség az euróövezetben áprilisban, 9,9 százalékot tett ki, ugyanannyit, mint márciusban - közölte az Eurostat kedden. Az unió 27 tagországában 9,4 százalékos rátát mértek, márciusban még 9,5 százalék volt a munkanélküliség.MTI
Cikkek Végre csökkent az euróövezeti infláció 
Privátbankár.hu | 2011. május 31. 11:16
Az euróövezetben májusban 2,7 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak éves összevetésben az EU statisztikai hivatala, az Eurostat kedden közzétett adatai szerint. Elemzők az áprilisival megegyező, 2,8 százalékos éves fogyasztói áremelkedésre számítottak májusban.MTI
Cikkek Adóügyek: a szerda is hosszúnak ígérkezik 
Privátbankár.hu | 2011. május 31. 10:23
Az eddig megszokott hétfői napokon túl már szerdánként is 18 óráig várják az adózókat a Nemzeti Adó- és Vámhivatal központi ügyfélszolgálatain
Cikkek Bajnai a költségvetésről: mossa kezeit a volt kormányfő 
Privátbankár.hu | 2011. május 31. 10:22
Bajnai Gordon szerint több kormány súlyos hibája miatt érintette az európai országok közül a legsúlyosabban hazánkat a 2008 őszén kibontakozott válság
Cikkek Lendületet vesztett Svájc, gyengül a frank 
Privátbankár.hu | 2011. május 31. 10:16
Árnyalatnyit veszített lendületéből az első negyedévben a svájci gazdaság, amelynek hírére kissé gyengült a frank a főbb devizákhoz képest. A kedden publikált statisztikai adatok szerint a bruttó hazai termék (GDP) 0,3 százalékkal nőtt január-március között az előző negyedévi 0,8 százalékos bővülést követően, míg elemzők 0,8-1 százalékot vártak az első negyedévben. Éves összevetésben is lassult a növekedés: 2,4 százalékra a tavaly október-decemberben elért 3,1 százalékról. Mindamellett elemzők szerint a kisebb növekedés ellenére a gazdaság robusztusan fejlődik, a húzóerő továbbra is az export az erős frank ellenére, és növekszik a magánfogyasztás is. Az egyetlen negatív elem a gépek és berendezések beruházásának az alakulása - itt 0,3 százalékos visszaesést tapasztaltak -, de ez is csak inkább kis korrekció az előző negyedévek lendületes növekedéséhez képest. Mindenesetre a hír hallatán kissé gyengült a svájci frank: egy euró 1,2260 frankot ért kedden kora délelőtt a hétfőn esti 1,2175 frankot követően. Egy dollár 0,8525 frankot ért, hétfőn 0,8480-at. Legfrissebb devizaárfolyamok a Privátbankáron >>>MTI
Cikkek Leminősítés: a Moody´s listára tette Japánt 
MTI | 2011. május 31. 10:09
Leminősítést valószínűsítő felülvizsgálat alá vette Japán devizában és hazai valutában kibocsátott kormánykötvényeinek egyébként magasan elsőrendű, "Aa2" szintű besorolását kedden a Moody´s Investors Service, a romló növekedési kilátásokra és a márciusi földrengés- és szökőár-katasztrófa hatásaira hivatkozva
Cikkek Ha beruházás, akkor oktatás, gyógyfürdő és feldolgozóipar 
Privátbankár.hu | 2011. május 31. 09:38
Az exportorientált feldolgozóipar beruházásai miatt az első negyedéves adatok némileg meglepőek. Az oktatási beruházások robosztus módon növekedtek egy év alatt
Cikkek Patai: tudjuk, hogy a mentőcsomag nem a tökéletes megoldás 
Privátbankár.hu | 2011. május 31. 09:20
A közrádió reggeli műsorában Patai Mihály, a Magyar Bankszövetség elnöke elmondta, a devizahiteleseket mentő csomag nem tökéletes, de optimális megoldás a felhalmozódott problémák kezelésére. Az elnök szerint bíznunk kell abban, hogy 4 év múlva a makrogazdasági helyzet jobb lesz, mint most, hiszen a törlesztési nehézségekkel küzdők nagy részénél csak elodázzák a nagyobb részletek befizetését
Cikkek Görög hatás: a Fitch leminősítette Ciprust 
Privátbankár.hu | 2011. május 31. 08:36
Egy fokozattal rontotta az euróövezethez tartozó Ciprus adósságosztályzatát is kedden a Fitch Ratings. A nemzetközi hitelminősítő "AA"-ról "A"-ra szállította le a besorolást azzal az indoklással, hogy a görög adósságválság komoly kockázatokat jelent a ciprusi bankrendszerre és az állam fizetőképességére nézve. Görögország hosszú futamidejű szuverén belföldi és külső adósságának besorolását nagyjából két hete agresszív mértékben, egyszerre három fokozattal rontotta a Fitch Ratings - "BB plusz"-ról a köztes "BB" és "BB mínusz" fokozatok kihagyásával "B plusz"-ra. A szükséges további konszolidációs intézkedések végrehajtási és politikai kockázatainak emelkedésével indokolta a lépést. Jelenleg Görögország az egyetlen euróövezeti tagállam, amelynek befektetésre nem ajánlott adósbesorolása van a nemzetközi hitelminősítőknél.MTI
Cikkek Iskolák: aggályos egyházi fenntartás? 
Privátbankár.hu | 2011. május 31. 08:00
A Magyar Nemzet értesülése szerint átfogó vizsgálatot indít az oktatási jogok biztosa az egyiskolás települések oktatási intézményeinek egyházi fenntartásba kerülése miatt. Aáry-Tamás Lajos szerint jogilag aggályos, hogy a település egyetlen iskolája egyházi fenntartásba kerüljön, mert minden gyereknek meg kell adni a világnézetileg semleges oktatás lehetőségét. A lap emlékeztet arra, hogy az Országgyűlés tavalyi törvénymódosítása megkönnyítette, hogy az anyagilag nehéz helyzetbe került önkormányzatok egyházi fenntartásba adják iskoláikat. Ennek köszönhetően számos falusi iskola menekülhet meg a bezárástól. Az oktatási jogok biztosa szerint az iskolák megmaradásához olyan megoldási formát kellene találni, ahol például az egyház az önkormányzattal közösen működteti az intézményt, és az iskola megteremtené a világnézetileg semleges nevelés lehetőségét.MTI
Cikkek Hitelek: általános kamattámogatásra volna szükség? 
Privátbankár.hu | 2011. május 31. 07:50
A bankszövetség alelnöke, Gyuris Dániel szerint a jogszabályi háttér felépítésétől függ majd, hogy az otthonvédelmi csomag mennyire lesz teljes és kerek
Cikkek A mentőcsomag nem meglepetés, a forint erősödött 
Privátbankár.hu | 2011. május 31. 07:38
Kedd reggelre erősödött a forint a fontosabb devizákhoz viszonyítva. Az árfolyamot alapvetően a nemzetközi hangulat befolyásolja, miután a devizahitelesek helyzetének a javítására hétfőn bejelentett intézkedések nem okoztak meglepetést. Elemzők szerint az euró a következőkben a 260-280 forintos sávban fog mozogni. Kedd reggel 7 óra körül egy euró 267,81 forintot ért a nemzetközi bankközi kereskedelemben a hétfő esti 268,10 forint után. A svájci frank 218,87 forintba került, hétfőn este 220,34 forintot kellett adni érte. A dollárt 186,25 forinton jegyezték a hétfő esti 187,73 forintot követően. Száz japán jen 229,43 forintot ért a hétfői 232,36 forint után. Legfrissebb devizaárfolyamok a Privátbankáron >>>MTI
Cikkek "Csak" 600 milliós a fagykár Zalában 
Privátbankár.hu | 2011. május 31. 07:26
A bejelentések alapján 600 millió forintot meghaladó fagykár érte a gyümölcsösöket Zala megyében - írta keddi számában a Zalai Hírlap. Május elején a mínusz 2-mínusz 8 fokos hideg miatt a gyümölcsösöket érte a legnagyobb fagykár. Az almástermésű, a cseresznye- és a dióültetvények több mint 400 hektárnyi területen károsodtak. A kár mértéke a bejelentett ültetvényeken 20-100 százalék közötti - mondta a lapnak Fentős János, a Zala Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi Igazgatóságának osztályvezetője. A fagykárok a mélyebb fekvésű területeken, Zalakaros és Nagykanizsa körzetében voltak a legjelentősebbek. Legnagyobb mértékben a korai fajták, a faiskolák és a gyümölcsoltványok károsodtak. A termelők közül azok részesülhetnek kárenyhítésben, akik tagjai a Nemzeti Kárenyhítési Alapnak - olvasható a lapban. MTI
Cikkek A kormány mondja meg, mennyi lesz a minimálbér 
Privátbankár.hu | 2011. május 31. 07:20
A megszüntetendő OÉT utolsó erős jogosítványát veheti el a kormány, mely jövőre közvetlenül beavatkozna a béralkuba
Cikkek Egyre több kerület fogadná be a Vidámparkot 
Privátbankár.hu | 2011. május 31. 06:55
Újbuda és Zugló után a XVIII. kerület is azt jelezte, szívesen venné, ha a fővárosi állatkert mellől várhatóan néhány éven belül elköltöző Vidámpark náluk kapna helyet. A Népszava értesülése szerint a javaslatot Szaniszló Sándor fővárosi és XVIII. kerületi szocialista politikus, mint a helyi városfejlesztési bizottság elnöke ajánlotta Tarlós István (Fidesz-KDNP) főpolgármester figyelmébe. A javasolt helyszín az M0-áshoz közel fekvő, 52 hektáros, fővárosi tulajdonú Cséry-telep, amely korábban szeméttelepként működött, így annak egy részét előbb rekultiválni kellene. A Pestszentlőrinc-Pestszentimre városrész Cséry-telepének szórakoztatóipari hasznosítása már korábban is szóba került. A kerület korábbi szocialista polgármestere, Mester László, és alpolgármestere, a most javaslatot tevő Szaniszló Sándor 2009 februárjában jelentette be, hogy a területen logisztikai központ, vagy egy Disneyland jellegű vidámpark építése is felmerülhet. A főváros vezetése korábban sem az újbudai, sem pedig a zuglói helyszínt nem kívánta kommentálni, csak annyit közöltek, hogy tárgyalások folynak a lehetséges helyszínekről. Tarlós István május 13-án közölte, hogy a Fővárosi Állat- és Növénykert a ciklus végéig várhatóan megkapja a szomszédos Vidámpark területét. MTI, Népszava
Cikkek Menekülés a Mátrixba - halhatatlanságot hozhat a jövő? 
Privátbankár.hu | 2011. május 31. 06:05
Pesszimista oldalról olyan gépeket vizionálnak a jövőkutatók, amelyek elvégzik helyettünk a munkát, tovább növelve ezzel a munkanélküliséget és a valóság elől a virtuális világba menekülő embertömegekre számítanak
Cikkek Nyilvánosak a nemzeti innovációs alapból részesülő vállalkozások adatai 
Privátbankár.hu | 2011. május 30. 18:36
Az adatvédelmi biztos állásfoglalása szerint nyilvánosak az adatai annak a 214 vállalkozásnak, amely támogatásban részesült a Nemzeti Innovációs és Technológiai Alap terhére - tájékoztatta az ombudsman hivatala hétfőn az MTI-t. A vállalkozások mintegy kétmilliárd forint támogatást kaptak a Nemzeti Innovációs és Technológiai Alap terhére ez év márciusában - olvasható az MTI-hez eljuttatott közleményben. Jóri András adatvédelmi biztos beadvány kapcsán vizsgálta az adatok, a vállalatok kiválasztásának szempontjaira és a közpénzből történő kifizetés határidejére vonatkozó információk nyilvánosságát. Az alapot felügyelő Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, az alapot kezelő Nemzeti Fejlesztési Ügynökség és a pályázatokat lebonyolító közreműködő szervezetek közfeladatot ellátó szervek. Mint az ombudsman megállapította: a tevékenységükre vonatkozó, kezelésükben lévő, a személyes adat fogalma alá nem eső adatok közérdekű adatnak minősülnek. Az ilyen jellegű adatokat pedig - a törvényben megállapított kivételekkel - bárki számára hozzáférhetővé kell tenni. A közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló törvény szerint közérdekből nyilvános a pályázati kiírást előkészítő, a pályázatot kiíró, a támogatási döntést előkészítő és a támogatási döntést meghozó szerv vagy személy által a pályázattal, a pályázati eljárással, a támogatási döntéssel összefüggésben kezelt, különleges adatnak nem minősülő adat - olvasható. A nyilvánosság alóli kivételt általában a benyújtott pályázati dokumentációnak az a része jelentheti, amely üzleti titoknak minősül, szerzői jogi védelem alatt áll, vagy törvény szerint nem nyilvános, például a minősített adatok, valamint a döntés-előkészítéssel kapcsolatos adatok. A nyilvánosság, a proaktív közzététel a pályázati rendszer jogszerű és hatékony működésének egyik garanciája, ami a pályázók érdekét is szolgálja. Mivel közpénzek felhasználásáról van szó, az átláthatóság, ellenőrizhetőség mint közérdek kiemelt fontosságú - szögezte le a biztos.MTI
Cikkek Turizmus: értékelik a magánszálláshelyeket 
Privátbankár.hu | 2011. május 30. 18:19
Várhatóan már a nyári szezon kezdete előtt új kormányrendelet szabályozza a szálláshelyek működését. Az új szabályozástól azt remélik a szakemberek, hogy elősegíti a minőségi turizmus fellendülését és a Balatonon és környékén megnő az idegenforgalom - tájékoztatta közleményében a Hévízi Turisztikai Nonprofit Kft. hétfőn az MTI-t. A rendelet külön szól majd a magánszálláshelyeket minősítő koronás Nemzeti Tanúsító Védjegyről, amely a Balaton környékén a kisebb szobakiadóknál szállást kereső turistáknak segít tájékozódni.  Papp Gábor, Hévíz polgármestere szerint a fürdőváros számára kiemelkedően fontos, hogy a jövőben hogyan módosul a törvényi szabályozás. Hévízen ugyanis megközelítőleg ezer család rendelkezik szobakiadási engedéllyel, így, ha ezek a házak megtelnek, egyszerre akár hatezer turistát is képes fogadni a város. Magyarországon egyébként jelenleg 32 ezer olyan "egyéb szálláshely" működik, amely maximum 8 szobát ad ki a turistáknak. Lajkó Ferenc, a Hévízi Szobakiadók Szövetségének elnöke, a Magánszállásadók Országos Szövetsége (MOSZ) alelnöke hozzátette: a koronás Nemzeti Tanúsító Védjegynek várhatóan külön fejezetet szentel a kormányrendelet. A Magánszállásadók Országos Szövetsége által kidolgozott kritériumok alapján két-, három- és négykoronás jelzéseket kaphatnak az ellenőrzött magánszálláshelyek. A besorolás négy évre szól, de kétévente felülvizsgálják. Vannak olyan feltételek is - mint például a fűtés, a rendszeres takarítás, a hűtőszekrény, a hulladékszállítás - amelyek mindenkire kötelezőek. A pontrendszer szerint plusz pontokat kaphatnak olyan szolgáltatásokért, mint a pihenőkert, a kerti grillező, a WIFI, a szauna, a szolárium, a jakuzzi, az őrzött parkoló, a széf, vagy például a prospektusok - ismertette Lajkó Ferenc. Horváth Orsolya, a Hévízi Turisztikai Nonprofit Kft. igazgatója emlékeztetett arra, hogy a 80-as években, ha balatoni szállásról volt szó, akár a garázst is kivették az NDK turisták, mára azonban a magánszálláshelyek is a minőségi, komplex szolgáltatásokkal lehetnek csak versenyképesek. A hévízi szobakiadók több tagjánál a zárt parkoló, a szobaszéf és a vezeték nélküli internet (WiFi) alapszolgáltatásnak számít. A KSH adatai szerint az első negyedévben több mint 140 ezer vendéget fogadtak a balatoni szálláshelyeken. A tavalyi év hasonló időszakához képest 3 százalékkal nőtt a belföldi  látogatók száma, míg a külföldi turistáké 9 százalékkal csökkent. A 27 ezer külföldi látogató közül a legtöbben Ausztriából érkeztek, de sokan jöttek Oroszországból és Szlovákiából is. A külföldiek átlagosan  5, a magyarok 2 éjszakát töltöttek a tónál. Ezzel a balatoni szálláshelyek bruttó 2 és félmilliárd forint árbevételt értek el - olvasható a Hévízi Turisztikai Nonprofit Kft. közleményében.MTI
Cikkek Ne lepődjünk meg, ha a diszpécser szól hozzánk a Szabolcs Volán buszain! 
Privátbankár.hu | 2011. május 30. 18:12
Az Európai Unió támogatásával, félmilliárd forintos költségből új GPS alapú forgalomirányítási és utastájékoztató-rendszert alakítanak ki a Szabolcs Volán Zrt.-nél - a projekt megvalósítására a nyíregyházi cég hétfőn írt alá megállapodást IQSYS Informatikai és Tanácsadó Zrt.-vel, amely nyílt közbeszerzési pályázaton nyerte el a kivitelezést. Brüsszel az Észak-alföldi Operatív Program keretében 348 millió forint vissza nem térítendő támogatást ad a Szabolcs Volán Zrt. integrált vállalatirányítási rendszeréhez illeszkedő fejlesztés megvalósításához, amely lehetővé teszi majd az elektronikus jegy- és bérletkiadást is. A GPS segítségével az autóbuszforgalmat irányító központ folyamatosan értékelheti a tömegközlekedési járművek helyzetét, összehasonlíthatja azt a menetrenddel, megteremtve a szükség szerinti intézkedés lehetőségét a diszpécsereknek. A buszok fedélzeti számítógépe emellett teljes körű, automatikus utas-tájékoztatást is biztosít a járművek kijelzőjén és hangszóróin keresztül. Sőt, szükség esetén a diszpécser távolról is szólhat az utasokhoz. A projekt keretében a nyíregyházi megállóhelyek egy részébe tájékoztató kijelzőket is telepítenek, amelyek a várakozás perceit teszik kiszámíthatóbbá az utazóknak. A utasok a rendszer segítségével interneten keresztül is tájékozódhatnak az autóbusz-forgalomról, s a szolgáltatás mobiltelefontól is elérhető lesz. A járművek egy részére - főként a nagy forgalmú vonalakon közlekedőkre - infra utasszámláló berendezést szerelnek, amely a le- és felszállók számát továbbítja, így a valós igények szerint lehet alakítani a menetrendet, a szolgáltatást. A félmilliárdos projekt során a Szabolcs Volán autóbuszain és az elővételi pénztárakban is megújul a jegy-, illetve a bérlet értékesítés. A számítógépes rendszer részeként telepítik a korszerű pénztárgépeket. Az elektronikus jegyrendszer bevezetése megteremti az utasoknak a bankkártyával történő fizetési lehetőséget. A járművek üzemanyag-fogyasztásának pontos mérése szintén megvalósul, s azt folyamatosan figyelemmel kísérhetik. A fejlesztést a Magyar Telekom Nyrt. vállalati üzletágához tartozó IQSYS Informatikai és Tanácsadó Zrt. 2012 február 13-ig valósítja meg a Szabolcs Volánnál.MTI
Cikkek Második ütembe lép a záhonyi vasútfejlesztés 
Privátbankár.hu | 2011. május 30. 17:53
Május végén kezdődnek meg a széles nyomtávú vasúti alaphálózat korszerűsítésének második üteméhez tartozó, már vágányzárat is igénylő munkálatok Záhony térségében - közölte honlapján a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. hétfőn. Elsőként Záhony állomáson és körzetében korszerűsítik a vágányokat és a kitérőket és cserélik azokat a berendezéseket, amelyek széles mivoltukból adódóan előzetes tervezést és gyártásfejlesztést igényelnek. A későbbiekben a szakasz többi állomásán és rendező pályaudvarán, így Tuzséron és Eperjeskén is elvégzik ezeket a felújítási munkákat. A beruházás első üteme 2010 novemberében zárult le, a korszerűsítés során átépítették a nyílt vonali és állomási átmenő vágányokat. Ugyancsak az első ütemben végezték el azoknak a felépítményi szerkezeteknek a cseréjét, amelyek nem igényeltek speciális tervezést és gyártásfejlesztést. A beruházással megszüntették a lassújeleket és a lezárt vágányszakaszokat, biztosították a 24,5 tonna tengelyterhelést, ezzel csökkentek az üzemeltetési költségek, növekedett a forgalmi kapacitás. Záhonyban és térségében 150 kilométernyi széles nyomtávú vágány felújítását végzik el a fejlesztés során. A beruházó NIF Zrt. szabályszerű közbeszerzési pályázaton választotta ki a kivitelező EUROKAPU-2011 Konzorciumot (a konzorcium tagjai a Swietelsky Vasúttechnika Kft., a Szentesi Vasútépítő Kft., a Közgép Zrt.). A teljes felújítási projekt a Közlekedés Operatív Program (KÖZOP) részeként valósul meg a Kohéziós Alap társfinanszírozásával. A két ütem támogatási összege összesen bruttó 25 milliárd forint, ebből 15 százalék az operatív programon belüli hazai forrás, 85 százalék pedig uniós támogatás.MTI
Cikkek A paksi atomerőmű dolgozói védenék szerzett jogaikat 
Privátbankár.hu | 2011. május 30. 17:48
Sztrájkbizottságot alakítottak a Paksi Atomerőmű Zrt.-nél működő szakszervezetek hétfőn, egyebek közt az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) tervezett megszüntetése miatt. A sztrájkbizottság megalakításáról a szakszervezetek a hétfői Érdekegyeztető Tanács ülésén döntöttek, amelyről levélben tájékoztatták Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési minisztert. Az MTI-hez eljuttatott levélben Lőrincz László, a sztrájkbizottság vezetője azt írta: a bizottságot a "Munka Törvénykönyvének a munkavállalókat sújtó, tervezett változtatásai, a munkavállalók képviselőivel történő kormányzati párbeszéd hiánya, illetve az OÉT megszüntetésének szándéka" miatt, valamint a korkedvezményes és a korengedményes nyugdíj megszüntetésének megakadályozása érdekében hozták létre. A bizottság vezetője a távirati irodának elmondta: a sztrájkbizottsághoz három szakszervezet, a Paksi Atomerőmű Dolgozóinak szakszervezete (PADOSZ), a Műszakosok Érdekvédelmi Szervezete (MÉSZ), és az Atomerőműben Dolgozók Szakszervezete (ADÉSZ) csatlakozott, amelyek mintegy 2000 főt képviselnek. A PADOSZ elnöki tisztét is betöltő Lőrincz László kifejtette, bár korengedményes és korkedvezményes nyugdíj megszüntetésével kapcsolatban nem pontosak az információik, de a Széll Kálmán Terv egyértelműen azt írja, hogy meg kell szünteti minden olyan lehetőséget, amely szerint a nyugdíjkorhatár előtt nyugdíjba lehet menni. "Ezt nem fogadjuk el, és a szerzett jogainkat meg kívánjuk védeni" - tette hozzá. Amennyiben a korengedményes nyugdíj megszűnne, az atomerőmű dolgozóinak öt évvel tovább kell dolgozniuk. Jelenleg két év engedmény mindenkinek jár, három év engedmény pedig a munkáltató többlet befizetése alapján illeti meg őket. Mint mondta, az atomerőműben további kétéves korkedvezményt jelent tíz évi, ionizációs sugárzás mellett végzett munka, a második tíz évben pedig ötévente egy-egy év kedvezmény jár. Így egyes dolgozók öt-nyolc év kedvezményt veszítenének el. "Nem értjük, hogy a befizetett többletjárulék után miért nem maradhat fenn a rendszer" - mondta a szakszervezeti vezető. Az érdekegyeztetés átalakításával kapcsolatban Lőrincz László úgy vélte, hogy  a tervezett lépés túlságosan kiszélesítené az érdekegyeztetést, ami annak halálát jelentené.MTI
Cikkek Elszakadt a brit tőzsdei cégek vezetőinek fizetése a teljesítménytől 
Privátbankár.hu | 2011. május 30. 17:32
Elszakadt az igazgatói fizetések növekedési üteme a londoni tőzsdén forgalmazott legnagyobb vállalatok teljesítményének emelkedésétől az egyik vezető londoni üzleti tanácsadó csoport friss felmérése szerint. Az MM&K kimutatása szerint a Londoni Értéktőzsde FTSE-100-as árfolyammutatóját alkotó cégek vezetőinek javadalmazása tavaly átlagosan 32 százalékkal nőtt, miközben a tőzsdeindex értéke összességében csak 9 százalékkal emelkedett. Az éves összevetésben számolt infláció a legutóbbi adatok szerint jelenleg 4,5 százalék Nagy-Britanniában.    A MM&K elemzése annál is inkább kirívó, mivel más felmérések azt mutatják, hogy a brit lakosság átlagos reáljövedelme évtizedek óta nem mért ütemben csökken. Az egyik vezető londoni pénzügyi-gazdasági elemző központ, a Centre for Economics and Business Research (CEBR) szakértőinek minapi előrejelzése szerint a brit háztartások jövedelmének elkölthető hányada 2011-ben, reálértéken 2 százalékkal esik vissza. Az így számolt jövedelmek tavaly is már 0,8 százalékkal zsugorodtak, és a CEBR becslése szerint a brit háztartások  szabadon felhasználható bevételének visszaesése reálértéken most nagyobb lesz, mint az 1930-as évek nagy válsága idején volt. A ház prognózisa szerint az idei egész évi átlagos infláció Nagy-Britanniában eléri a 3,9 százalékot, miközben az alkalmazotti bérek átlagosan csak 1,9 százalékkal emelkednek. A britek életszínvonalának várható komoly mértékű romlására nemrégiben a Bank of England - a brit jegybank - kormányzója is felhívta a figyelmet. Mervyn King néhány hete egy üzleti rendezvényen kijelentette: a brit alkalmazotti reálkeresetek a tavaly mért meredek visszaesés után - a januártól érvényesített áfaemelés és más áremelő hatású fejlemények miatt - az idén is csökkenni fognak. Ennek következtében az  alkalmazottak átlagos reálkeresete 2011-ben valószínűleg nem fogja meghaladni a 2005-ben mért szintet. A Bank of England kormányzója szerint Nagy-Britanniában az 1920-as évek óta nem volt példa arra, hogy a reálkeresetek hat évet estek volna vissza.MTI
Cikkek ÁNTSZ: eddig nyolc betegnél vetődött fel a hasmenésjárvány gyanúja 
Privátbankár.hu | 2011. május 30. 17:25
Hétfőig nyolc olyan beteget jelentettek az Országos Epidemiológiai Központban (OEK), akinél felvetődött a németországi hasmenésjárvány gyanúja - jelentette be Szabó Enikő helyettes országos tiszti főorvos hétfőn budapesti sajtótájékoztatón. Elmondása szerint a nyolcból öt minta negatív lett, három esetben még nincsenek meg a mikrobiológiai vizsgálatok eredményei. Hozzátette: a betegeknek csak hasmenéses tüneteik vannak, szövődményeik nincsenek. Mindannyian otthon vannak, kórházi ápolásukra nincs szükség. A nyolc magyarországi kólibaktérium-gyanús beteg nem állt kapcsolatban egymással, tehát nem egymást fertőzték meg. Valamennyien Németországban tartózkodtak a közelmúltban, illetve gyanús terméket fogyasztottak. Szabó Enikő ezúttal is felhívta a figyelmet a rendszeres kézmosás fontosságára, továbbá arra, hogy a zöldségféléket fogyasztás előtt nem elegendő alaposan megmosni, meg is kell hámozni. A helyettes tiszti főorvos arra is kitért, hogy hétfőn az uniós szakemberek telefonos konferenciát tartanak, és megosztják legfrissebb információikat a járványról. Kérdésre válaszolva elmondta, hogy még Németországban sem tudták teljes bizonyossággal azonosítani azt a zöldséget, amely a fertőzést okozta. Melles Márta, az OEK főigazgató főorvosa kiemelte: a baktérium kis mennyiségben is súlyos fertőzést okoz. Mint mondta, az első tünet a hasmenés, és később láz is kíséri. Sokszor a beteg már jobban érzi magát, amikor kiderül, hogy szövődményként veseelégtelenség alakult ki. Németországban tizenkettőre emelkedett a hasmenésjárvány áldozatainak száma, és hétfő délutáni adatok szerint eddig több mint 1200 beteget, illetve gyanús esetet regisztráltak. Az egyetlen apró, derűlátásra okot adó jel, hogy az egészségügyi hatóságok szerint a hétvégén csekély mértékben lassult a fertőzés terjedésének üteme. Mostanáig Németország mellett Svédországból, Dániából, Hollandiából, Nagy-Britanniából és Franciaországból is jelentettek megbetegedést. Ezeken kívül több országban, például Ausztriában számos zöldséget vontak vissza a boltokból, valamint semmisítettek meg. Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter hétfő reggel úgy nyilatkozott: valamennyi spanyol eredetű friss élelmiszert ellenőrizték Magyarországon, és nem találtak köztük fertőzöttet. Oroszország betiltotta a német és a spanyol zöldségimportot Oroszország hétfőn betiltotta a zöldségimportot Németországból és Spanyolországból az EHEC-bélbaktérium által Németországban hasmenésjárványt okozó fertőzés miatt. Az orosz fogyasztóvédelmi hivatal által elrendelt tilalom minden Németországból és Spanyolországból származó zöldségre vonatkozik. Gennagyij Onyiscsenko, a hivatal vezetője azt mondta, hogy "ha nem változik a helyzet, akkor minden Európából származó zöldségre kiterjesztik a behozatali tilalmat". A németországi járványt Spanyolországból származó salátauborka, vagy észak-németországi szennyezett zöldség okozta. Ez azonban egyelőre csak feltételezés, még nem nyert bizonyítást. A járvány május közepén Észak-Németországban kezdődött. A fertőzésnek már 12 halálos áldozata van Németországban. MTI
Cikkek Rosszul indult a hét a BÉT-en 
Privátbankár.hu | 2011. május 30. 17:15
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 271,93 pontos, 1,18 százalékos csökkenéssel, 22.786,92 ponton zárt hétfőn. Friss tőzsdei árfolyamok a Privátbankáron >>MTI
Cikkek Vajon mihez kezd az állam a Mol-részvényekkel? 
Privátbankár.hu | 2011. május 30. 17:12
A Mol részvénycsomag megvásárlása külpolitikai siker a magyar fél számára, a tulajdonszerzés ugyanakkor belpolitikai szempontból kockázatos, és akár ronthatja is a Mol piaci megítélését
Cikkek Lengyelország: őszig megszülethet a törvény a bankadóról 
Privátbankár.hu | 2011. május 30. 16:36
A lengyel kormány évi 500-700 millió zloty (hozzávetőleg 34-47 milliárd forint) bevételt vár a bevezetni tervezett bankadóból. A PAP hírügynökség birtokába került törvénytervezet szerint a befolyó pénz a létrehozandó stabilizációs alapba kerülne azzal a céllal, hogy hozzájáruljon a lengyel bankrendszer biztonságos működéséhez. Az "elővigyázatossági díjnak" titulált különadót lengyel és külföldi bankoktól, illetve takarékszövetkezetektől szednék be meghatározatlan ideig. A kormány még a jelenlegi ciklusban, azaz idén őszig szeretné elfogadtatni a parlamentben a különadó bevezetéséről szóló törvényt. Magyarországon az idén 187 milliárd forint bevételt vár a kormány a bankadóból. Lengyelországon kívül Románia, Horvátország, Szlovákia, Szlovénia és Bulgária is fontolgatja a bankadó bevezetését, és tavaly október végén az Európai Bizottság is ajánlotta alkalmazását uniószerte.MTI
Cikkek Nyugdíj: aki úgy gondolja, hogy van megtakarítása, annak sincs 
Privátbankár.hu | 2011. május 30. 16:18
Önmagában, hosszútávon nem lesz elégséges a jelenlegi nyugdíjrendszer, mindenképpen szükséges az öngondoskodásnak valamilyen formája a megfelelő színvonalú időskorhoz - derült ki a Generali legfrissebb felméréséből
Cikkek ÁNTSZ: nem volt kirívó az idei influenzajárvány 
Privátbankár.hu | 2011. május 30. 16:01
Az idei influenzaszezonban közepes méretű volt a járvány, amely leginkább a fiatal felnőtteket érintette - jelentette be Paller Judit megbízott országos tiszti főorvos
Cikkek A franchise szektort is támogatnák az ÚSZT keretein belül 
Privátbankár.hu | 2011. május 30. 15:30
A hazai franchise szektor támogatása is szerepel a januárban meghirdetett Új Széchenyi Tervben (ÚSZT), egyebek mellett olyan vállalkozók segítésével, akik egy sikeres üzleti koncepciót kívánnak megvásárolni - ismertette Murányi László, a Magyar Franchise Szövetség elnöke, a szervezet évi rendes közgyűlésén hétfőn. Szerepel az ÚSZT-ben az is, hogy támogatják a már több egységet sikeresen működtető hazai vállalkozások franchise hálózatokká alakítását, illetve a meglévő, jól működő hálózatok fejlődését - fűzte hozzá az elnök. Kevés jóval kecsegtette a franchise hálózatokat működtetőket Palócz Éva, a Kopint-Tárki Zrt. vezérigazgatója, aki azt mondta:  nem igazán látszik az az erő Magyarországon, amely az ország gazdaságát az alacsony növekedési ütemből kiránthatná, de az idén már gyorsulhat a növekedés, elérheti a 3 százalékot, és a belső fogyasztás is szerény növekedésnek indulhat. Véleménye szerint a legnagyobb problémát az okozza, hogy a globális  pénzügyi krízist megelőzően is válság volt Magyarországon, amelyet a 2000-es évtized legnagyobb vesztesének nevezett Kelet-Közép-Európában. A többi visegrádi országgal összehasonlítva ugyanis jól látszik, hogy a magyar GDP bővült a legkevésbé 10 év alatt: összességében 20 százalékkal, szemben például a szlovák 60 százalékkal. Kifejtette azt is: bár a környező országokkal összehasonlítva a bérköltség Magyarországon átlagos szinten van - amely mintegy 30 százaléka csak az EU 15-öknek -, az adóék azonban a legmagasabb nálunk. Különösen rossz helyzetben vannak az alacsony végzettségűek - tette hozzá. A Kopint várakozásai szerint az év hátralévő részében javulhatnak a folyamatok: az év egészében például a lakossági fogyasztás 1,5 százalékkal nőhet. A növekedés alapja az szja-csökkentés, amely a családi adókedvezménnyel 400 milliárd forintot hagy ugyan a családoknál, de mivel a megtakarítási hajlandóság is nő, a kereslet csak szerényen emelkedik. MTI
Cikkek Csökkent a búza ára az orosz exportkorlátozás feloldásának hírére 
Privátbankár.hu | 2011. május 30. 15:25
Európában csökkent a búza ára arra a hírre, hogy Oroszországban megszűnik a gabonaexport tilalma. A meghatározó párizsi gabonatőzsdén több mint hét euróval, azaz három százalékot meghaladó mértékben 243 euróra esett egy tonna búza ára. Vlagyimir Putyin a hétvégén jelentette be, hogy július elsejével visszavonja a tavaly augusztusban elrendelt gabonaexport-tilalmat. Tavaly a hosszú aszály miatt 37 százalékkal kevesebb gabona termett az előző évinél: a 2009-ben betakarított 97 millió tonna helyett mindössze 61 millió tonnát tett ki a termés. A 2009. évi termés mintegy 25 százalékát adta el külföldre Oroszország, de a terméskiesés miatt elsősorban a belföldi piac ellátását kívánták biztosítani. Ehhez mintegy 80 millió tonna szükséges. A hiányt az előző évben felhalmozott tartalékokból fedezték.  Oroszország a világ harmadik legnagyobb gabonatermelője, és ugyancsak a harmadik helyen áll a gabonát exportáló országok között, így az embargó jelentősen felhajtotta a világpiaci árakat. Egyes megfigyelők szerint ennek a drágulásnak is része volt az arab országokban lezajlott zavargásokban. Az orosz gabonaszövetség elnökének hétfőn ismertetett előrejelzése szerint Oroszország az idén 15-20 millió tonna gabonát exportálhat abban az esetben, ha az idei termés eléri a 85-90 millió tonnát.MTI
Cikkek Írország 2012 végén térhet vissza a kötvénypiacra 
Privátbankár.hu | 2011. május 30. 15:21
Írország a nemzetközi kötvénypiac bizalmát legelőször 2012 utolsó negyedévében vizsgálhatja, ekkor bocsáthatnak ki legközelebb állampapírt - mondta az ír pénzügyminiszter, Michael Noonan hétfőn az ír közszolgálati televíziónak nyilatkozva. A kormány célja az, hogy 2012 végére ismét jelen legyen a kötvénypiacon, azt azonban nem tervezi, hogy ekkorra teljes finanszírozási igényét a piacról biztosítsa, de az ír államadósság-kezelőnek remélhetőleg némi piaci finanszírozáshoz sikerül hozzájutnia - tette hozzá. Vasárnap Leo Varadkar közlekedési, idegenforgalmi és sport miniszter a Sunday Times-nek adott interjúban az ír kormánytagok közül elsőként fejezte ki kételyeit az ország adósságának tőkepiaci finanszírozhatóságával kapcsolatban a hitelezők által megkövetelt magas hozamok miatt. A szigetország a tavaly elfogadott, összesen 85 milliárd euró összértékű mentőcsomag egyik feltételekén vállalta, hogy 2012-ben már piaci forrásokból is finanszírozza államadósságát.MTI
Cikkek Parlament: az MSZP-nek nem tetszik a távolmaradás miatti pénzelvonás 
Privátbankár.hu | 2011. május 30. 15:09
Az MSZP tudomásul veszi, de kicsinyes politikai bosszúnak tartja, hogy a házelnök elvonja parlamenti frakciótagjai fizetésének egy részét - közölte Tóbiás József frakcióigazgató
Cikkek Egyiptom 3 milliárd dollár hitelt kap az IMF-től 
Privátbankár.hu | 2011. május 30. 14:46
Egyiptom elvi megállapodást kötött a Nemzetközi Valutaalappal egy 3 milliárd dolláros hitelről. A 12 hónapra szóló szerződést várhatóan vasárnap írják alá - jelentette be Samir Radvan egyiptomi pénzügyminiszter hétfőn. A hitel célja mérsékelni az államháztartási hiányt a 2012 júniusában lezáruló új pénzügyi évben, amely a miniszter szerint a hazai össztermék (GDP) 11,3 százaléka lehet. Egyiptom a közelmúltban arra szólította fel a donor országokat és a hitelfolyósító intézeteket, hogy nyújtsanak pénzügyi támogatást az országnak, amelynek jócskán leapadtak a devizatartalékai. Ezt az okozta, hogy az év eleji zavargások óta nem állt helyre a termelés, a turisták és befektetők pedig elkerülik az országot. Az elmúlt tíz napban a Világbanktól Szaúd-Arábián és Kataron át az Egyesült Államokig, többmilliárd dollár támogatást helyeztek kilátásba Egyiptomnak.MTI
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG